Történetünk 1808-ban kezdődik. Deák Ferenc nővére, Deák Jozefa ekkor költözött Paksra a klasszicista kúriába, s ennélfogva a Haza Bölcse is gyakori látogatója volt a birtoknak. 2015-ben, hosszas huzavona után, a műemléki épületegyüttest a Karácsony Építész Iroda felújította, bővítette, és egy múzeumi teret is kialakított benne.
Sztori I.
Deák Jozefa 17 évesen került Paksra, ahol 1808. május 27-én nemeskéri Kiss József paksi földbirtokossal kötött esküvőjét követően 45 évig élt ebben a házban. Az új otthon épp Jozefa érkezésének köszönhetően korszerűsödött barokk udvarházból klasszicista kúriává, és bővült az utcafront felé két szobával. Itt szülte meg nyolc gyermekét, majd özvegységre jutva öccse, Ferenc segítségével igazgatta a családi birtokot. Utóbb a ház Jozefa veje, Szeniczey Ferenc tulajdonába került, aki 7 unokával bővítette a már akkor sem kisméretű családot. Deák Ferenc 1830-ban járt először Pakson, amikor özvegy nővére anyagi gondjait jó gazda módjára rendbe rakta. Később a politikát kipihenni érkezett ide, hol Jozefa unokái mindig nagy szeretettel vették körbe a „Kedves Onclit", vagyis Ferenc nagybácsit.
A legszomorúbb viszontlátás szeretteivel egy őszi borongós napon, 1853. október 13-án történt, amikor nővére temetésére érkezett gőzhajón Paksra. Deák 1869 októberéig járt rendszeresen ide húsvét és pünkösd tájékán, valamint az őszi szüretek alkalmával; évente akár kétszer is meglátogatta egyetlen élő rokonait, a paksi Szeniczey családot.
...gyakran ült ki a tornácra vagy a tornác elé a délutáni-esti napsütést élvezve. Bár kerülte a nyilvánosságot, nem térhetett ki a helybeliek elől, akik kíváncsi tekintettel fürkészték a köztiszteletben álló joviális politikust. Deák kedélyes személyiségével elfeledtette azt az apró kellemetlenséget, hogy mégis csak intim pillanatait lesték meg a paksiak. Dédunokahúga így emlékezett vissza arra az adomába illő jelenetre, amikor Deák épp az udvaron üldögélt:
„Egy bizonyos távolságban a rácsos kapunktól emberek álldogáltak, hogy őtet láthassák. Egyszer azután egy polgártárs dicsekedett atyámnak [Szeniczey Ferenc postamesternek], hogy ő is látta Deák Ferenczet nálunk. „Nos" — kérde atyám — „hát hogy tetszett?" Már bizony kérem alássan, azt meg kell hagyni, hogy az — ’derék egy test’, volt annak a felelete; ami felett mi jó ízűt nevettünk."
... a délelőttöt sétával töltötte. A gyerekekkel kiment Szeniczey szőlőjébe, leült a diófák árnyékába s megtréfálta a gyermekeket azzal, hogy a fűbe cukorkákat dugott el vagy narancsokat aggatott a fákra. Ilyen nagy séták után délben szeretett jól ebédelni; délutánjait pedig ott is a virágos udvar nagy szederfája alatt üldögélve töltötte. Ha esett, idejét a nyitott boltíves folyosón töltötte, enyelegve a vendégekkel. Legtöbbet Stefánia és Cecília nevű dédunokahúgával és keresztleányával időzött. ...
Az estét újra politikai barátai körében töltötte a szemközti Erzsébet Nagyszálló Úri Kaszinójában. Sohasem vacsorált, a társaságért ült csak az étteremben, klubban. Ekkor sokan jelentek meg olyanok is, kik otthon étkezvén, csak miatta jöttek vendéglőbe. Ha vita fejlődött, nem vett benne részt, csak midőn hevessé vált, szakította félbe egy-egy anekdotával, humoros megjegyzéssel. 1
Sztori II.
Ráadás
Deák paksi tartózkodásai alatt mentesítette magát a politika és az országos dolgok alól. Társaságban időnként tanulságos történetekkel lepte meg a körülötte lévőket, amelyekből kitűnt, hogy nem szereti a hízelgő, a túlzottan finomkodó és őszintétlen embereket. Az atyafiságot sokra becsülte, de befolyását sohasem használta fel arra, hogy méltatlanul előnyökhöz juttassa rokonait. Úgy látszott, a paksi rokonságnál a családias, szeretetteljes légkörben otthonra talált. A szellemi kvalitásait megmozgató 1860-as években a politikai vezető szerepet betöltő Deáknak szüksége volt erre a visszavonultságra, mivel a látogatások megadták számára a pihenés és a felüdülés óráit. Idősödve egyre inkább szemlélődővé vált, utolsó paksi tartózkodása pedig — talán betegsége előhaladt volta miatt — rezignálttá és búcsúzkodóvá sikerült. Egy forrás azt hangoztatja, hogy „Deák szerette adomákba burkolni meggyőződését."
Figyelemreméltó egyik fennmaradt megjegyzése, miszerint „akkor is adomázok, ha senki se kérdez." Más szóval akkor is örülni akar, ha erre senki sem ösztönzi. „Deák tréfa-kedvelő adomázgató természete olyan emocionális igényt fejez ki, amely a lélek mélyén megbújó gátlások-szorongások feloldására szolgál." Adomái pszichés védelmet nyújtanak számára „az izgalmak ellensúlyozására vagy politikai természetű titkok, esetleg éppen véleményének megőrzésére…., ha az adott helyzetet és időt alkalmatlannak tartja, a nyílt megnyilatkozásra."
1 Szeniczey Cecília visszaemlékezése 1870. Cserna A. 2003.; Árpás K. 2003.; Ferenczi Z. 1904.; Kernné M. I. 2007. XVI/18.; Tóth G. P. 2013.