Épületek/Középület

Újjáteremtés – A Református Egyház Ráday utcai püspöki központja, teológiai kara és kollégiuma

2023.09.25. 07:54

Nagy sajtóvisszhangot váltott ki négy éve a Ráday Kollégium leégése. A tűz utáni újjáépítés azonban az utóbbi évek egyik legnagyobb budapesti épületrekonstrukcióját eredményezte. A többszörösen összetett feladat megoldása olyan kivételes épületegyüttest eredményezett, amiért mindenkinek érdemes újból ellátogatnia a Ráday utcába.

2019 januárjában járta be a magyar sajtót a hír: tűz ütött ki a Református Egyház budapesti, Ráday utcai kollégiumában, melynek során az épület nagy része leégett. Az eset még tragikusabbá vált, amikor kiderültek a tűzeset körülményei: két fiatal unaloműzésből előbb körömlak-lemosóval lelocsolt, majd felgyújtott egy, a kollégium gazdasági bejáratához támasztott, kidobásra ítélt ágymatracot. A tűz pecek alatt átterjedt az egész épületre, teljesen kiégetve annak belső terét, sőt szerkezeti elemeit is. A tűzben a kollégium egyik vendége, egy 49 éves veszprémi férfi életét vesztette.

Miután világossá vált, hogy csak egy teljesen új kollégium építése jöhet szóba az elpusztult régi helyén, az egyházkerület vezetése úgy határozott, hogy ezt összekötik egy átfogó, a tömb egészét, tehát püspökség székelyének helyet adó történeti épületet is érintő, átfogó felújítással. A Dunamelléki Református Egyházkerület központja ugyanis nem egyszerűen Ráday utcában, hanem egy olyan, a Ráday, Kinizsi és Biblia utcák, valamint a Markusovszky tér által határolt tömbben helyezkedik el, amelynek központi eleme a Ráday u. 28-as számú épület, de mellette XIX. és XX. századi részei is vannak. Ezekben az épületekben működik az egyházkerület püspöki központja, továbbá a Károli Gáspár Református Egyetem teológiai kara és ennek kollégiuma.

Az egész együttes leghangsúlyosabb része a Ráday u. 28-as szám alatti, reprezentatív megjelenésű palota, amely annak ellenére, hogy a főváros egyik legnagyobb ma is álló, XVIII. századi eredetű épülete, mégsem ismert túl széles körben az építészet iránt érdeklődő budapesti nagyközönség körében. Érdemes tehát kicsit közelebbről megismerkedni a ház történetével.

Az eredetileg Szvetenay Márton pesti ügyvéd tulajdonában lévő telken a XIX. század első felépben épült katonai laktanya, majd katonai kórház. A pesti emlékezet mégsem így, hanem sokkal inkább a falai között 1850 és 1911 között üzemelt Ferencvárosi Dohánygyárként tartja számon az épületet, a Pál utcai fiúk egyik jelenete révén a magyar irodalomtörténetbe is ekként vonult be. A dohánygyár 1911-es Lágymányosra költözése után a Református Egyház vette meg az épületet, hogy itt rendezzék be teológiai akadémiájukat, amely különböző formákban, de azóta is itt működik. (Az akadémia avatóbeszédét egyházkerületi gondnokként Darányi Ignác korábbi fölművelésügyi miniszer, Darányi Kálmán későbbi miniszterelnök nagybátyja tartotta.)

Az elkészülte óta eltelt közel két évszázad alatt számos átalakítás történt az épületen, köztük a képét alapvetően meghatározó nagy változtatások is. (Pl. emeletráhúzás, új lépcsőház beépítése stb.) A legutolsó, 1911-es átépítés során még a Ráday utcai főhomlokzatot is átépítették. (Tervező: Lipcsey Árpád okl. műépítész.) Ám ez olyan szerencsés módon sikerült, hogy a ház, mintegy reprezentálva a kort, amelyben született, ma leginkább egy olyan, elegáns copf palota képét mutatja, amelynek csak a bal oldali traktusa és középső rizalitja készült el, jobb oldali traktusa már nem, viszont a hozzá jobbról csatlakozó eklektikus lakóház színben és tömegben mégis olyan jól illeszkedik hozzá, hogy együtt egy szinte szimmetrikus, egybefüggő palota képét nyújtják.

A mostani felújítást és az új kollégiumi szárnyat tervező, templomaival és más egyházi épületével elismerést szerzett Berzsák Zoltán munkáját ez csak annyiban könnyítette meg, hogy változatos története folytán az épületnek nem volt egy olyan, kiemelt történeti korszaka, amelyhez műemléki értelemben igazodni kellett volna. Ennek ellenére rendkívüli tisztelttel nyúlt a házhoz. A Ráday utcai főhomlokzatra visszaépítette a timpanont és a manzárdtetőt, utóbbit kissé meg is emelte. A tetőt antracitszínű fémborítás fedi, ami az új részeken helyenként a homlokzatokra is lefut, egyébként az uralkodó szín a törtfehér. Az egész együttes megjelenését egyfajta protestáns tisztaság jellemzi, amelyre, mint egy lekész palástja borul a sötétszürke tető.

A belsőben a tervező elsősorban olyan változtatásokot végzett, amelyek feltétlenül szükségesek voltak a tér használhatósága szempontjából, legfőképpen pedig világosabbá, átláthatóvá tette az épületbelsőt. Ugyanakkor megőrizte az épület visszafogott, konzervatív stílusát. A helyiségek átalakítása közül kiemelkedik a nagy- és kiselőadó, illetve tanácsterem: ezek tölgy- és diófa berendezései és belsőépítészeti elemei az egyik helyen szinte egykorúnak tűnnek az épülettel, máshol viszont olyan puritán (protestáns) minimalizmust képviselnek, amely segíti érvényesülni a kő- és téglaarchitektúra fehérre meszelt tagozatait. A munka ezen részében főszerep jutott az építész-tervezővel remek ízléssel együttműködő Ignácz Erika belsőépítésznek. A főépület belsejének alapvető újdonsága a tér világossága, amelyben szó szerint akadálytalanul áramlik a természetes fény: a főkapun belépve a hatás elsőre meglepő, majd rögtön fel is szabadítja a látogatót. A felújítás egyik legnagyobb bravúrja ez, amit az egyes szinteket lezáró födémek megbontásával és galériává alakításával úgy tudott elérni a tervező, hogy szinte észrevehetetlenül nyúlt bele a ház eredeti architektúrájába. A fény egyébiránt a tervező, Berzsák Zoltán építészi gondolkodásának központi eleme. „Tervezéskor mindig a fény irányát, útját, hatásmódját vizsgálom meg elsőként. Ha ezt vesszük figyelembe kiindulási pontként, a ház szinte automatikusan megszervezi önmagát."

A komplexumon belül teljesen új épület a kollégium, mely a tűzvész után teljesen lebontott, 1980-as években épült előző diákszálló helyén valósult meg. A tervező szándéka szerint ez az épületegyütteshez szervezen kapcsolódó, mégis önálló identitással rendelkező egység, saját bejárattal, előcsarnokkal, recepcióval. Ez magától értetődő: egy diákszálló működése, forgalma minden szempontból jó, ha elkülönül a püspöki-egyházkerületi központ reprezentatív ünnepélyességétől. Az épület teljes egészében a Markusovszky tér felé él: ez a megközelítési iránya, saját homlokzattal és főbejárattal fordul a tér felé, hosszan elnyúló tömbjével annak egyik térfala lett. (A ház külön identitását hivatott kifejezni a bejárata fölött elhelyezett „Ráday-ház" felirat.) A Markusovszky tér, részben épp ennek az épületnek köszönhetően, a szemünk előtt fejlődik valódi, minőségi városi közterületté. (A közeljövő egyik izgalmas kérdése a tér további sorsa, annál is inkább, mivel van rajta még egy-két beépítésre váró telek.)

A kollégiumi szobák saját erkéllyel rendelkeznek, a használat során ebből természetesen következő vizuális rendetlenséget (erkélybútorok, száradó ruhák, ott tárolt biciklik stb.) hivatottak eltakarni a változó ritmusban elhelyezett, lyuggatott fényáteresztő és árnyékolótáblák, amelyek a homlokzat fő arculati- és tagolóelemei egyben. A természetes fény a kollégium enteriőrjében is uralkodó: a nagyméretű ablakokon kívül a lépcsőház tengelyét átszúró fényakna is fokozza a bevilágítást. A kollégium legtöbb terében egész nap tudnak természetes fényben olvasni, tanulni a diákok. A diákszálló egyébként mindenben hozza egy standard négycsillagos szálloda színvonalát: kétágyas, erkélyes, szobák, tágas étterem és közlekedők, szigetszerűen kialakított recepcióspult. A folyosók pár méterenként tágas társalgóöblökké szélesednek, bennük olaszos stílusú, modern bőrbútorokkal. Kevés egyetem diákjai élvezhetnek ilyen színvonalú komfortot.

Az új kollégiumi épületrész legsűrűbb atmoszférájú tere a legfeleső szinten található kápolna. A tervező szemmel láthatóan ide helyezte el az egyébként minimál-funkcionalista stílusú szárny összes eszmei-művészi tartalmát. Ennek keletre néző ablaka keresztet formál, ami reggelente fénykeresztet rajzol a kápolna padlójára. A falon ige a Jelenések könyvéből: „Íme újjáteremtek mindent." A hitvallás művészi megjelenítése az épület külsején fejlődik tovább: a Markusovszky téri sarokra helyezett óriás pengefalon az ablakkereszt szárai tovább futnak, roppant méretű, messziről is látható világító keresztet formálva, amely mögött, a betonfalba sekélyen bemarva a betlehemi csillag (a református egyház megkülönböztető jele) sejlik fel. A motívum eszmeileg felemeli az egyébként szárazan funkcionalista épületet, sőt, a tér és az egész környék leghangsúlyosabb vizuális elemévé változtatja azt.

A négy éve itt pusztító tűzre nem utal semmi. Ez szándékosan van így: nem akartak emlékhelyet csinálni a diákotthonból. Aztán kiderül, ez még sincs teljesen így: az imaterem bejárata melletti falon elhelyezett rusztikus fakereszt a tűzben megégett, félig elszenesedett lécekből áll össze. Egy másodpernyi mementó az itt halálát lelt áldozat lelkéért.

A református egyház Ráday utcai épületegyüttese rendkívül komplex, összetett építészeti munka. Egy projekten belül kellett megoldani egy történeti épület rekonstrukcióját és egy teljes új épületszárny megépítését, mindezt úgy harmonikus egységbe fogva, hogy közben az együttesen belül több eltérő funkció és tevékenység folyik: püspöki székhely, konferencia-központ, felsőoktatási intézmény és diákszállás. S ha ez nem lenne még elég, a komplexumban nyert elhelyezést a Ráday-gyűjtemény, valamint egy Bibliamúzeum is, ami azért is örvendetes, mert ezek módot adnak arra, hogy az épülettel a nagyközönség is kapcsolatba kerüljön, a két gyűjtemény ugyanis bárki számára ingyenesen látogatható.

A palotaszárny rekonstrukcióját Berzsák Zoltán és csapata úgy oldotta meg, hogy egyúttal magasabb minőségi szintre emelte az épületet, mindezt olyan módon, hogy annak történeti értékei közben nem sérültek. Az új kollégium pedig, miközben teljesíti a funkciójából adódó legmagasabb elvárásokat, a homlokzatán diadalmasan ragyogó hatalmas fénykeresztje révén új szellemi-művészi jellel gazdagítja a IX. kerület, egyúttal egész Budapest vizuális térképét.

Építész egy munkán belül ennél többet nem tehet.

Csikós Gábor

 

Szerk.: Winkler Márk