Útmutató a jövő építészeinek: a VI. Építészeti Szaknapok záró konferenciája

„Az építészet több” mottóval megrendezett VI. Építészeti Szaknapok záró konferenciájának célja – Kiss Luca főszervező megfogalmazása szerint –, hogy az építész közelebb kerüljön a hallgatóhoz, a pályáját járó építész találkozzon a jövő építészével. Bán Dávid beszámolója.

A Műegyetemen, főleg hallgatói közönség előtt zajló bemutatók első szekciójában három fiatal tervező, egyfajta jó gyakorlatként az útkeresésről, egy-egy ötlet kibontásának lehetőségeiről beszélt. A napot Heincz Dániel nyitotta, aki a kétévente megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) műszaki szekciójának 2015-ös nyertese. A hő- és vízszigetelés közös tulajdonságait vizsgáló kutatómunkájának kapcsán, a versenyre való felkészülés tanulságaiból, „az építész rögös útjának” végigjárásához adott szemléletes, gyakorlati tanácsokat. Kiemelte, hogy a hallgatók nemritkán ilyen alkalmakkor szembesülnek először a prezentáció és a publikálás kihívásaival, ugyanakkor maga a felkészülési, kutatási, megírási folyamat jó lehetőséget ad arra, hogy a jövendőbeli építész és tanára között egyfajta mester-tanítvány viszony alakulhasson ki.

Kovács Lelle szintén az OTDK-ra készített munkájának fejlődéstörténetéről mesélt, amely egy, a valóság és illúzió témakörében kidolgozott ötlet és tárgy: a puha betonpad. A szokatlan elképzelés az ellentétekre épült, előképe a betonpárna volt, a vízió, miként lehet egy rideg anyagból puha formát előállítani. Az alkotók egy olyan tárgyat kívántak kifejleszteni és benevezni a különböző versenyekre, amely nemcsak öncélú kiállítási darab, hanem meghökkentő hatása mellett egy kényelmesen használható, remélhetőleg időtálló kültéri ülőbútor is. Támogatókat is találva a projekthez, egy négyhetes beton workshop keretében született meg az acélrugókon nyugvó kisebb „betonpárnákból” álló, végül a kételkedő használókat is meggyőző puha betonpad, amely az OTDK-n II. helyezést nyert, jelenleg a Magyar Formatervezési Díj keretében állították ki a Design Héten.






A bemutatott inspiráló, fiatalok által indított koncepciók közül a legmesszebb az Építészfórumon is szerepelt Ivócsap Projekt jutott, amit Soltész Judit mutatott be. 2009-ben még másodéves építészhallgatók négyfős csoportja jelentkezett a TDK művészeti szekciójára, amelynek fő témája a víz volt. Alapvetésük egy egyszerűnek látszó cél megvalósítása: ha már Budapesten jó az ivóvíz, de ehhez képest kevés a köztéri ivókút, egy olyan hálózatot kell fejleszteni, amely a meglévő infrastruktúra praktikus használatával könnyen segítene ezen a helyzeten. Erre alakították ki a fővárosban több tízezer kiállással rendelkező, az ivóvízhálózatra telepített és a törvényi előírások miatt rendszeresen karbantartott (ami a meglévő ivókutakra nem jellemző) tűzcsapra szerelhető ivófejet. A megoldás kézenfekvőnek tűnt, műszakilag is sikerült megfelelő prototípust tervezni, a legnagyobb kálváriát a gyakorlati cél elérése, a közönséghez való eljutás jelentette. Ironikus módon, míg kezdetben a Fővárosi Vízművek alapból képtelenségnek nevezve utasította el az ötletet, pár évvel később, 2014-ben a Design Terminál Smart City Lab pályázatán épp ők emelték a díjazottak közé, adva ezzel, ha döcögősen is, de zöld utat az ivócsapoknak. A fesztiválokon tesztelt prototípusok után vidéken élénkebb volt az érdeklődés és rugalmasabb maga a telepítés, de hosszas egyezkedések után nemrég a fővárosban is megjelent pár ivócsap. A fejlesztésre és gyártásra az ifjú tervezők céget alapítottak, üzleti modellt és eladható „csomagokat” dolgoztak ki.






A konferencia második felében három érett építészpálya bemutatásával, a jövő építésze számára hasznosítható tapasztalatok átadására kapott felkérést Kolossa József, Finta Sándor és Cságoly Ferenc. Kolossa József erre egy olyan épületét választotta ki, amelyet szeret, és a megvalósulás során sokat tanulhatott belőle. A csomádi Napsugár Óvoda terveit „megörökölve”, annak jelentős hibáit kiküszöbölve kellett megépíteni az intézményt. Túlesve a tervezési fázison a sors úgy hozta, hogy – kiváltva a műszaki ellenőri jogosítványokat – Kolossa a kivitelezés üzleti oldalát is magára vállalta. Komoly, sokszor keserű tapasztalatokat megélve, végül a tervező és az építő számára is szerethető ház született, amelyet utána – saját nekibuzdulásból – nívós dokumentáció követett, Kolossa szerint ezt nem érdemes megspórolnia a jövő építészeinek sem.






Finta Sándor, Budapest főépítésze leginkább saját stúdiójuk elindítása és helykeresése során szerzett korábbi tapasztalatait osztotta meg a Sporaarchitects karriertörténetén keresztül, amelynek egyik fő profilja a profi pályázás lett. Finta a szakmai fórumok jelentősége mellett kiemelte a különböző társterületekkel, illetve a városlakó polgárokkal való párbeszéd fontosságát, az építészet megértetését és elfogadását, a közös gondolkodást és tervezést, amelynek az általa is alapított civil szervezet, a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) kiváló terepe.

Végül Cságoly Ferenc mesélt az építész „rögös útjáról”, amely meglátása szerint semmivel sem rögösebb vagy könnyebb, mint egy tanáré, orvosé, de a rögökre a fejlődéshez szükségünk is van. Pályája kezdetén a nagy szocialista tervezővállalatok műhelyeiben megtalált mesterek váltak Cságoly „családjává”, majd az emberi kapcsolatok segítették végig tervezői, majd oktatói karrierjén. Mindhárom előadó a szakmai oldalon túl az emberi kapcsolatok fontosságára hívta fel a figyelmet. Kolossa az emberekre segítően nyitott építészt, Finta a civil közeg, az önkéntesség, az egymástól való tanulás erejét, Cságoly pedig a mesterektől való közvetlen tanulás és a tőlük kapott személyes tudás szükségességét emelte ki.







Szintén ezt hangsúlyozta Kiss Luca főszervező, aki a szakmai hét szervezésében elengedhetetlen segítséget kapott a baráti körből összeállt jó csapattól. Tapasztalatait lelkesen kínálja fel a jövő évi szervezőknek is, akik reményei szerint az ideinél is nagyobb szabású, akár külföldi előadót is meghívó, még több workshopot megvalósító eseményt rendeznek majd.


Bán Dávid