”Vágjad, húzzad: Építem!” - Hídépítés kalákában

Tizenkét fiatal építész kezdte '12-ben a Kőzúgó híd építését Gyergyócsomafalván, mellyel egyik céljuk a kaláka hagyományának felélesztése volt. Ezt a munkát idén is folytatták. ”Víz felett kis társaság/ Otthagyta a kéznyomát./ Híd alatt lepergő,/ Újra vár az erdő!”  

2012-ben 12 fiatal műegyetemi első- és másodéves építészhallgató gyűlt össze Erdélyből, Felvidékről, Magyarországról és célul tűzték ki, hogy önerőből, kalákában alkotnak maradandót. Hagynak maguk után valamit, amivel gazdagodhatnak ők is és Gyergyócsomafalva is.

Kezdtem ezt a hidat Én,
‘12 közepén,
Kőzúgó tövében,
Szép patak ölében.

2012-ben egy baráti beszélgetésen fogalmazódott meg, hogy két év műegyetemi tapasztalat után, még hallgatóként térjünk haza és építsünk valamit. Összeállt egy csapat, első sorban határon túli magyar, a Műszaki Egyetemre járó fiatalokból. A helyszínt Orbán Balázs leírása alapján választottuk: Gyergyócsomafalva, Kőzúgó vízesés környezete. A meredek sziklafalak miatt a vízesést megcsodálni, a patakon átkelni, csak három egymásra borult fán keresztül vagy a hideg patakvízben gázolva lehetett.

”… E zuhatag nem annyira nagy esése (alig 3 öl), mint környezete miatt nem csak meglepően szép, hanem nagyszerünek mondható. Mindkét oldalán függélyesen felmeredő sziklák emelkednek, melyeknek fenyves-árnyalta alján szirtfokról zobognak le a pataknak habbá tört hullámai, ezredévek türelmével vájt gyönyörü sziklamedenczébe veszve, mely fölé függő pallókat maga a patak elsodort fatörzsekből alkot, keresztül fekteté szirtöble felett azokat, hogy legyen erkély, a honnan elbámulja a néző vizének szeszélyes játékát …”

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása

A négynapi munka eredménye egy olyan fahíd lett, amely Orbán Balázs leírásából táplálkozva, a meglévő egymást keresztező kidőlt fák rajzolatából merítve formálódott a környezet szerves részévé. A koncepció alapját a kidőlt fák által meghatározott alakzat adta. Az egymást keresztező vonalak középen szűkebb, a széleken szétterülő formát határoztak meg. A patakmederrel párhuzamosan megtükröztük a formát és helyeztük egymásra a gerendákat, azokra került a teljes hidat átérő padozat. Az így létrejött új útvonal a meredek oldalról rávezette a hídra az arra járót, majd a legkeskenyebb ponton a finom szögtörés és padozat fektetési iránya a vízesésre terelte figyelmét. A szerkezet finoman irányt váltva fut át a túloldal kevésbé meredek sziklás részei közé. A munka során egy közeli fa alól feltörő, kősziklák között csörgedező forrást találtunk, mely azóta is frissítőként szolgál az idelátogatóknak.

”Több célunk volt a hídépítéssel, de a legfontosabb, hogy felélesszük a régen jól bevált kaláka hagyományát, amit a mostani anyagias világunk elfelejt hasznosítani, mindazonáltal szerettük volna felhívni a figyelmet az önkéntes munkára, és bebizonyítani, hogy kis lépésekben is lehet maradandót alkotni.”

Szilágyi Norbert, 2012

A történet tovább íródott, a település magáénak érezte a Kőzúgó környezetét és hídját, ösztönzőleg hatott az önkéntes munka és befejezték a Kőzúgóhoz vezető meredek ösvény lépcsőit, építettek hozzá pihenőhelyet padokkal. A híd építésének története utólag, sok év távlatából, mégis frissen, valóban az összetartozást, az összekötést, a határokon és kötöttségeken való átívelést szimbolizálja. Összekötött két csapatot, barátokat. Magyarországon és a határokon túl élő magyarokat. Magyarországot és Székelyföldet. Budapestet és Gyergyócsomafalvát.

Vágjad, húzzad: “Építem!”
A hazámat szépítem!
Megfáradt a fenyő,
Hol van az átkelő?

Az évek során rengeteg látogató, turista és helyi kereste fel a Kőzúgónál álló hidat, a falu életének részévé, kedvelt kiránduló helyévé vált. Viszont 2017 nyarán a faanyag elfáradt, és fokozatosan a patakba roskadt a híd.

Újrakezdtem, s ezalatt,
Hat esztendő leszaladt,
Az erdőre érve
Összegyűltünk végre.

A csapat újra összegyűlt, ki-ki a régi társaságból, immáron diplomás építészként, de kerültek új kalákázni vágyó fiatalok is. A munka az egykori híd bontásával, faanyagának összegyűjtésével kezdődött az első napon. A régi rozsdás szögeket kihúztuk, egyenesre kalapáltuk őket, a még használható állapotú faanyagot külön halomba gyűjtöttük.

Az erdőn egy híd állt,
Fák alatt, patakon át.
Égig érő fák,
Mint egy őr, várt ránk.

A régi híd gerendáit egy vízgát kialakításában hasznosítottuk, tovább mosta a víz a patakba roskadt hidat. A felgyűlt vízmederben reményeink szerint a pisztrángok jól fogják érezni magukat, amelynek az arra látogató horgászok is örülhetnek.

Két szép fenyőt néztem Én,
Hajlottak az elején,
Majd lehulltak sorban,
Mint katona, holtan.

Ahogy az első híd esetében, most is helyi anyagból építkeztünk. A helyi erdészeti egyesület támogatásával két szál, egyenként cca. 22 m hosszúságú fehér fenyőt használtunk fel, melyeket helyben vágtak ki, daraboltak fel 6 illetve 4 méteres darabokra.

Ismét kezdtem, víz felett
Fenyőből gerenda lett,
Patakból meg nagy kő,
Megépült a hídfő.

A rönköket, amelyek később a híd gerendázatát képezték, kézi erővel húztuk, majd emeltük helyükre. 4 db 6 m-es rönk alkotja a híd gerendázatát, a maradék anyag a padozat vízszintezését segítette elő. A patak vizéből kiszedett kövekkel, a kőműves munka ősi, türelmet és odafigyelést igénylő mesterségét gyakorolhattuk, míg az alapnak megfelelő köveket és azok egymáson elfoglalt helyét megtaláltuk.

De mi lett a régivel?
Új erővel éledt fel,
Forrás szalad rajta,
Ülj mellé a padra!

A régi híd padozata a forrást szolgálja. A félbe vágott gömbfába vésővel és kalapáccsal járatot vájtunk, amelyen a friss forrásvíz csörgedezik, és az odatévedő vándor szomját oltja. A forrás mellé egy pad épült a régi deszkákból, amelyen megpihenhet a látogató, megpihenhet szeme a tájon, a Kőzúgó nyugalmat és erőt sugárzó látványán.

Kézből kézbe, oldalon
Elindul, de megfogom.
Felteszem, reméltem
Vízszintben lesz éppen.

Az új híd padozatának deszkáit, apránként hordtuk le az út mellől, majd kézből kézbe adva kerültek fel a gerendákra. A padozat vízszintbehozásához a 4 méteres rönköket daraboltuk fel és helyeztük a kettős gerenda közeibe. Így küszöbölve ki az egymásra fekvő alapgerendák között adódó szintkülönbséget.

Kiskölyökként kezdtem el,
Építészként vesztem el,
Víz felett középen,
A Kőzúgót néztem.

Az első tábor óta hat év telt el. Az akkor diákként résztvevők többsége mára már építészként tevékenykedik, de közös ügyként gondolunk mindannyian az ilyenfajta alkotásra. Önerőből, helyi támogatással, az erdészet jóvoltából építettük az új hidat, hogy újra látogatható legyen az erdő mélyén szüntelen zúgó vízesés.

Víz felett kis társaság
Otthagyta a kéznyomát.
Híd alatt lepergő,
Újra vár az erdő!

A híd visszanyerte régi pompáját. Átadtuk az erdőnek, s lakóinak, apáskodjanak felette. Szolgálja neki szánt küldetését, fogadja látogatóit, pihenjen meg az arra járó vándor, s mint ahogy a híd alatt lepergő víz, úgy vigye tovább hírét a helynek.

Vágjad, húzzad: “Építem!”
A hazámat szépítem!
Újra él a fenyő,
Újra vár az erdő!

Bízunk benne, hogy a történet itt még nem ér véget, és jövőre újult erővel ismét visszatérünk, hiszen tennivaló mindig kerül ...

Szilágyi Norbert, Nagy Mercédesz Erika, Kovács Károly Lehel, Bíró Árpád