Validé Szultána törökfürdő tanulmányterve

Szutor Tamás 2006-ban Hauszmann díjat nyert diplomamunkájával

2006-ban a BME Építészmérnöki Kara által alapított Hauszmann-díjban részesült Szutor Tamás diplomamunkájával

Az egri Validé szultána törökfürdő maradványainak sorsa immár 48 éve megoldásra váró feladata a magyar régészetnek és műemlékvédelemnek. Az 1958-ban megkezdett feltárások a magyarországi török kori építészet egy jelentős emlékének erősen lepusztult maradványait hozták napvilágra, amely a hazai török fürdők típusának egyik ritka képviselője. Napjainkban a fürdő romjai faszerkezetű védőtető alatt állnak, elzárva, sebként éktelenkedve a barokk városrész egyik legfrekventáltabb pontján.

Története:
A Validé Szultana fürdő első említését Evlia Cselebinél találjuk. „Fürdője van kettő: egyik a belső vár kapuja alatt a hídfőnél; ez a Validé szultana fürdője, mely nagyon szép, kellemes vizű, hat kamrájú fürdője; egész kupoláját vörös keramit fedi..." A fürdő építésének pontos időpontját nem ismerjük, de az kétséget kizáróan még az egri török uralom kezdetén, Arnaut pasa idejében épülhetett. A fürdőről Evlián kívül teljes mértékben hallgatnak a XVII. századi források, de amelyről annál inkább tájékoztatnak a város XVIII. századi feljegyzései. A kamara Eger 1687. visszafoglalását követően, utasítja Domokos Jakabot, az egri harmincadost, hogy gondoskodjék a fürdő további fenntartásáról. Így feltételezhető, hogy a fürdő épülete épségben volt ebben az időben. Néhány évvel később —1690-ben— Edelspacher György kamarai számtartó Primaria Conscriptiójában ugyancsak megemlíti a török fürdőt. Amikor Egert visszaadták Fenesy püspöknek 1694-ben, a török fürdő épülete is az ő tulajdonába került. A fürdőnek azonban a rendeltetésszerű üzemeltetése még a XVII. század végén megszűnhetett, mert az a Rákóczi-felkelés idején már, mint lakatlan — azaz használatban nem levő — épület szerepelt. A felkelés idején a fürdő épületét gabonaraktár céljaira használják és ugyanezt teszi 1711. után a császári katonaság is. Az 1712... 1749. közötti időben a fürdőnek nincs telektulajdonosa, hanem csupán a fürdő egyes helyiségeit lakás céljaira használó szegények és koldusok fizetnek a használat fejében némi városi adót. 1720. és 30. között a fürdő helyiségeiben még négy-öt személy lakik, 1742-től azonban már csak egy, bizonyos Pipanos András nevű koldus. Ebben az időben telepszik meg a fürdőben néhány évre egy Schwarczenpach János nevű harangöntő is, aki itt műhelyt rendez be. A török fürdő kemencéjét felhasználva, abban téglából egy olvasztókemencét épít, amelynek maradványait az 1958. évi feltárások napvilágra hozták. 1749-ben ugyancsak egy harang-öntő dolgozik a fürdőben. Barkóczy püspök 1749-ben a királynénál bejelenti igényét az egykori török fürdő épületére, amelynek tulajdonjogát 1752-ben vissza is kapja. 1753-ban a fürdő új tulajdonosa Hagl Ferenc püspöki tiszt, aki a fürdő telkét a rajta levő épülettel — vagy talán már annak romjaival — eladja Schneider Mátyás kőművesnek. Ez utóbbi a telek utcai frontjára házat épít. Halála után leánya férjhez megy Pájer Ferenc nevű pékhez, akinek későbbi leszármazottai ezt a telket egészen az 1860-as évekig birtokolják. Ez időtájt kerül a telek a rajtalevő romokkal együtt Ürményi Antal birtokába, aki a másik frontot is beépítteti. Az építkezés során a fürdő romjainak egy részét lebontatja. Később a még fennálló romok felhasználásával ezen a területen kisebb méretű, gazdasági jellegű épületet alakítanak ki. Arra vonatkozóan, hogy az egykori török fürdő épülete mikor válik teljesen használhatatlanná, avagy ezt követően mikor indul meg annak részleges bontása — csupán feltételezésekre vagyunk utalva. Az írott forrásoknak a fürdőre vonatkozó közléseit figyelembe véve arra a következtetésre jutunk, hogy annak a XVIII. század második felének elején kellett bekövetkeznie. A Validé Szultana fürdőre vonatkozó törökkori vagy visszafoglalás utáni időkből származó ábrázolás mind ez ideig nem ismeretes. A fürdő maradványainak első felmérési vázlatát Rómer Flóris készítette el 1863-ban

Leírása:
A Validé fürdő alaprajzi elrendezése, valamint a fűtés és vízellátás kérdése már a Dr. Gerő Győző által vezetett 1958. és 1962. évi feltárások eredményeként nagyrészt tisztázható volt. A kissé nyújtott téglalap alaprajzú fürdőépület hosszanti tengelyével észak-déli irányban helyezkedik el, keskenyebb homlokzatával a Dobó utca teresedésére nézett. Bejárata a keleti oldalon, az épület előcsarnokba nyílott, míg a déli oldalon a fürdő üzemeltetéséhez szükséges épületszárnyat találjuk. A fürdő középpontját egy négyzet alaprajzú, kilencosztású tér alkotja, amely a tulajdonképpeni fürdőhelyiség volt.

A feltárás sorrendjében délről észak felé haladva az alábbi helyiségeket találjuk:
A fürdő legdélebbi helyisége a fűtőkamra volt. Ez is szépen faragott kváderkövekből épült és eredetileg téglával boltozott volt. Az épület teljes szélességében húzódó, téglalap alaprajzú tér padozata a földbe süllyesztett. Innen nyílt a kemence, amellyel egyrészt magát a fürdőt fűtötték, másrészt a vizet melegítették. A kemence tűztere ugyancsak kőkváderekből épült, majdnem szabályos kör alaprajzú. Oldalfalát félkörben elhelyezkedő nyílások törték át, amelyeken keresztül a meleg és a fűtés során keletkező gázok a fűtőcsatornákba jutottak. A fűtőcsatornák az épület padlószintje alatt húzódtak, de csak kizárólag a fürdés céljait szolgáló helyiségek területén. A tüzelőtér, illetőleg a kemence fölötti katlan — a felmelegítendő víz tárolására szolgáló kőboltozatú helyiség — elpusztult. A kemencét és katlant magában foglaló traktushoz csatlakozott északi irányban a tulajdonképpeni fürdő.

Az épület centrumát képező fürdőhelyiség egy kilencosztású, négyzet alaprajzú tér. A négyzet sarkaiban egy-egy kis kupolával fedett kamrát találunk. A kupolát — amint azt a megmaradt délnyugati kamránál jól láthatjuk — a sarkoknál kőkonzolokon nyugvó, téglából falazott szamárhátívek tartják. A kamrák bejárata a kilencosztású tér középpontja felé néző lemetszett sarkon van. Az egyes kamrák falában ugyancsak szamárhátíves lezárású falfülkét találunk. A négy sarokkamra következtében kialakult egyenlőszárú kereszt középpontjában helyezkedett el a nyolcszögű ún. köldökkö. E felett a középső teret is kupola zárta le, amelyen a helyiség megvilágítására szolgáló felülvilágító nyílások voltak. A fürdőhelyiség falikútjai alatt mosdómedencék állottak, amelyeknek nyoma az északnyugati kamra padozatán és falán egyaránt megmaradt. A gőzfürdő e helyiségéhez északi irányban egy keskeny, téglalap alaprajzú helyiség — közlekedő — csatlakozik, amelynek fűtését még a padozat alatt húzódó fűtőcsatornák biztosítják. A falikutat és a mosdómedencét itt is megtaláljuk.

A fürdőépület utolsó, északi helyisége az előcsarnok. Rendeltetés szerint ez volt a fürdő első helyisége, amelyben a fűtést kályhával vagy mangallal oldották meg. A négyzet alaprajzú, tágas teret szintén kupola zárta le, amint az számos analógia alapján következtethető.

A fürdő fűtését szolgáló hypocaustum rendszer vonalvezetése és szerkezete az egész épületben követhetően fennmaradt. Ezek szerint a főfalakat áttörő csatornák kváderekböl épültek és ugyancsak kő boltozatúak voltak. Az egyes helyiségek kőburkolatú padozatát pedig szabályos rendszerben elhelyezkedő téglapillérek tartják.

A falikutak vízzel való ellátását a nyugati és a keleti főfalban több helyen is előkerült agyag vízvezetékcsövek biztosították. Az agyagcsövekből készült vízhálózatot terazzo szigetelés védte. Az egyes falikutaknál az agyagcsövet kifolyónyílással törték át.

Tervezési előzmények:
A fürdő maradványainak bemutatására többféle elképzelés is született az idők során. Legegyszerűbb megoldásként romkert kialakítását kezdeményezték, mely szabad ég alatt, funkció nélkül, pusztán kertészeti elemek segítségével mutatta volna be az egykori épület maradványit. A laza szerkezetű, tufás mészkő falazatú romok miatt azonban a rommaradványok szabad ég alatt való konzerválása nem lehetséges.
A műemléki szakmai testület a védőépületen belül, - egyéb funkció nélkül - csak a rom bemutatását tartotta kívánatosnak. Így merült fel a telek lefedése, nagyfesztávú mérnöki szerkezettel (Id. a veszprémi Szt. György templomrom védőépülete). Egy ilyen nagyságú védőépület viszont nehezen illeszthető a barokk városrész sűrűszövetes szerkezetébe.

Kézenfekvő megoldásnak tűnt az épület helyreállítására való törekvés, melyhez először 1963-ban készült helyreállítási programterv. Szerzője Ferenczy Károly építész. 1978-ban Sedlmayr János az épület rekonstrukcióját homogén tetőidommal, kortárs boltozat imitációval tervezte, melyben pékműhely illetve forrásház kialakítására tett javaslatot. 1985-ben a fürdő megbízott építész tervezője H. Nándori Klára. A tervező a romok konzerválását, értelmező kiegészítését, egyben védelmét a romokra állított, eredeti tömeghatású, erőjátékú és belső tagolású, - elsősorban statikai megfontolásból - könnyűszerkezetű épületbe foglalását javasolta. A rekonstrukciónak szembe kellett néznie azzal a ténnyel is, hogy az eredeti padlóvonal ma már közel egy szinttel az utca vonala alatt helyezkedik el, így várostervezési léptékben az épület elveszti régi karakterisztikáját. Az épület lefeddése modern szerkezetből indul ki, de végeredménye mégis nem kívánatosan historizáló, rekonstruált török épület benyomását kelti. Ennek oka lényegében a feltételezett tömeghatás szolgai követése és a geometrikus szerkezetű könnyű faváznak rézfedésű török kupolává való álcázása. Ha azonban belső tereket lehet modern szerkezetekkel rekonstruálni, akkor semmivel sem kevésbé jogos ugyanezt külső tömeghatásra való utalás esetén megtenni, ha az éppoly őszintén modern, mint az eddigi térrekonstrukciók. Tehát a védőépület megformálásánál elvileg nem lehet kizárni egy olyan megoldás lehetőségét, amely egyértelműen modern formában utat az egykori tömegek rendszerére.

A leromlás számos műemlékünk mellett a helyreállítandó Validé fürdőt is fenyegeti. Aki egy műemlék jövőjét keresi, annak a használat jövőjét kell vizsgálnia. Olyan rendeltetést kell találnunk, amely a közösségnek jóléti fejleményt, a tulajdonosnak, kezelőnek perspektívát, az épületnek programot, tartalmat, ezen keresztül megbecsülést, törődést, ráfordítást, sőt költségvetést, fejlődést biztosít, s az épületet e rendeltetés befogadására alkalmassá kell válnia.

Az itt bemutatott tanulmányterv - mely a BME Középület Tervezési Tanszékén készült diplomamunka – a megoldást egy olyan védőépületben találta meg, mely tömegénél fogva jól illeszkedik a városszövetbe, nem kelt hamis illúziókat historizáló megjelenésével. Egy modern épület mely finom utalásokat tesz az általa rejtett törökfürdő egykori tömegeire és megjelenésére. Két metszett kőburkolatú kocka a durvább, bárdolt burkolatú alaptömegre illesztve jelöli ki a két fő elem, a kilencosztatú fürdőtér és a nagyfesztávú előtér, kupolacsarnok, mint két meghatározó tömeg helyét. Az egyik tömbön a kilencosztatú tér osztásvonalai jelennek meg, a másik tömbön az eredeti tér – az alatta szintén visszaépített – csillagos égboltra utaló bevilágító nyílásainak a kupola gyújtópontjából kivetített vetületei adnak valószínűtlen és randomszerű megnyitásokat, kizárólagos nyílásként a tömegen. A rekonstrukció megtartja a fürdő eredeti bejáratát, mely ma már közel egy szinttel az utca vonala alatt helyezkedik el. Ezt a problémát a terv egy süllyesztett átvágással oldja meg a mögöttes utcáig. A foghíjtelken ejtett átvágás és a mellette kialakított pasztázs feltárja a Céhmesterek udvarát, mely rejtőzködő helyzete miatt megépítése óta halódik. A megfogalmazott épület alapvetően az eredeti terek részbeni visszaépítését, értelmezését és bemutatását tűzi ki célul az akkori gőzfürdő technológiájának megismertetése mellett, mintegy időutazásra invitálva a látogatót. A kis múzeum maga az eredeti térsor, amely alól csak a kilencosztatú fürdőtér jelent kivételt, ahol - az új fedés teljes terét kihasználva - egy galériát létesít, a tetőkerthez csatlakozó kis kávézóval. Így múzeum - kiállító terem, kávézó céljára helyreállított és hasznosított épület karbantartása jobban megoldható, mint az egyéb célra hasznosítatlan romterületé, a közönségsikere is nagyobb, mint egy romterületnek.

Szutor Tamás diplomamunka
BME Építészmérnöki Kar 2006