A Partizan Architecture tervezőcsapata egy sajátos szabályrendszert hozott létre, amelynek segítségével olyan házat tudtak tervezni – a leendő használók aktív közreműködésével – ahol nincsenek előre definiált térkapcsolatok, az épület így képes alkalmazkodni a család életének jövőbeni változásaihoz.
2020 elején, az időközben hat tagúvá bővült család elfoglalta brennbergbányai otthonát. A megépült ház hosszú tervezési folyamat eredménye, hiszen a megbízó házaspár 2016-ban keresett fel bennünket. A tervezés elejétől kezdve alapvető igényként jelentkezett részükről, hogy olyan házban szeretnének élni, amely képes alkalmazkodni életük jövőbeni változásaihoz. Ahhoz, hogy erre megoldást találjunk, nem csupán építészeti koncepcióra, hanem egy sajátos tervezői hozzáállásra volt szükség: a feladat egy olyan szabályrendszer létrehozása volt, amely segítségével a használó számára egyszerűen alakíthatóvá válik mind a terv, mind pedig a megvalósult épület.
A következőkben ezen szabályrendszer kialakításának körülményeit és működését fogjuk ismertetni, valamint kísérletet teszünk annak értékelésére. Mivel a rendszer a használó aktív közreműködésére épül, fontosnak tartjuk, hogy a tervezői nézőpont bemutatása mellett az épület lakóit is megszólítsuk, ezért felkerestük a családot, hogy közösen beszélgessünk otthonukról. Jelen írás ezen a beszélgetésen alapszik, amely során két kérdéskört vitattunk meg: egyrészt, hogy a megbízó számára kellő szabadságot biztosít-e a tervezési keretrendszer, másrészt, hogy a lakóépület képes-e alkalmazkodni a téri igények változásához.
A tanulságok részletezése előtt azonban fontos kontextusba helyezni a projektet. A megbízó legfontosabb motivációja az építkezésre a család folyamatos bővülésével párhuzamosan növekvő helyszükséglet kielégítése volt. Hamar kiderült számukra, hogy a nyolcvanöt négyzetméter alapterületű társasházi lakásuk nem képes alkalmazkodni az életmódjukhoz. Pusztán a négyzetméterszám növelése önmagában nem adott volna megoldást a család téri igényeire: első beszélgetéseink során életük legfontosabb jellemzőjeként az állandó változást nevezték meg. Ahogy születtek a gyerekek és életük újabb és újabb szakaszába léptek, rövid időn belül többször is szükségessé vált lakásuk funkcionális átrendezése. Az egyes helyiségeknek megváltozott a rendeltetése, így például az eredetileg nappaliként használt helyiség közös gyerekszobává alakult, a nappali pedig kiszorult az ablaktalan hallba. A szülők arra számítottak, hogy a használati igények változása folyamatosan jelen lesz, sőt egyre nagyobb kihívások elé fogja állítani őket. Amíg kisebbek a gyerekeik, addig nagyrészt közösségi terekben töltik idejüket, később azonban egyre inkább szükségük lesz majd saját, privát térre.
A projekt során kialakított tervezői hozzáállás tehát jelentős részben a megrendelők szemléletmódjának következménye. A téri szükségletek változása és az azokhoz való alkalmazkodás olyan kérdéskör, amely a legtöbb család életében jelen van, de ebben az esetben a megbízók központi elemként tekintettek erre a problémára: olyan házat akartak, amely könnyen képes reagálni a tervezett és nem tervezett használatbeli változásokra.
Alaprajz helyett továbbépítési szabályrendszer
A kivitelező kiválasztása – és ezáltal a fa könnyűszerkezetes, falpaneles építéstechnológia – már a tervezési folyamat megkezdése előtt megtörtént, így ezt már adottságként kezeltük. A hagyományos falpaneles technológiában a belső válaszfalaknak merevítő szerepük van, amely jelentősen megnehezíti az átalakításokat. Ennek kiküszöbölése érdekében vegyes tartószerkezeti megoldást alkalmaztunk: a külső térelhatárolás falas jellegű, míg a ház belsejében vázas rendszert használtunk. Az így létrehozott pillér-gerendás „csarnokszerű" kialakítás rugalmasan képes alkalmazkodni a használói igényekhez. A rendszer méretrendjének meghatározásánál az alapegység egy szoba volt: a kialakítható legkisebb szoba mérete – amely két raszter szélességű – 3m x 4m lett, amely különböző cselekvések (alvás, munka, játék, közös étkezés) megvalósítására teszi alkalmassá. Ezáltal a helyiségek nem rendelkeznek előre meghatározott specifikus funkcióval, használatuk módját a valós (és változó) igények határozzák meg.
A modulméret alapján másfél méteres tengelytávolságban, aszimmetrikus T-alakú belső tartókat helyeztünk el, amelyet két tárcsaként együttdolgozó pillér és egy gerenda alkot. A tartók az utcával párhuzamosan három sávra osztják a ház belső terét: egy keskenyebb állandó és egy szélesebb szabadon alakítható részre, illetve a kettő közötti átmeneti zónára. Az állandó rész biztosítja az épület működését; innen tárhatóak fel a helyiségek, itt történik a szintek közötti közlekedés, illetve ebben helyeztük el a kiszolgáló funkciókat: a konyhát és a fürdőszobákat. A ház kerthez csatlakozó felében egy kétszintes tér található, amelyben a helyiségek mérete (magassági és alaprajzi értelemben egyaránt) szabadon alakítható. A két egységet – a tartószerkezeti pillérek sávjában – egy átmeneti zóna köti össze, amely nem rendelkezik kötött funkcióval: a megoldandó szituáció függvényében mindkét oldal számára tartalék térként vagy tárolási lehetőségként szolgál. A tartószerkezeti rendszer nagyban meghatározza az épület külső megjelenését, hiszen ehhez alkalmazkodik a külső nyílászárók kiosztási rendje, amely az esetleges átalakítások után is biztosítja az egyes helyiségek megvilágítását. A gépészeti rendszert is annak megfelelően alakítottuk ki, hogy a válaszfalak és a födémek beépítése, valamint elbontása ne érintse ezek működését. Mivel a tervezési megbízás nem egy speciális igény kielégítése volt, ezért az általunk adott válasz kellően általános ahhoz, hogy az épület koncepcionális kialakítását akár más használó számára, más helyszínen is alkalmazhatóvá tegye.
Használó mint tervező
A szándékunk tehát az volt, hogy a család életmódbeli változásait a belső terek kialakítása képes legyen lekövetni. Ezért a helyiségek mérete és száma is egyszerűen változtatható olyan módon, hogy az átalakítások miatt ne alakuljanak ki funkcionális ellentmondások. Ezt a lehetőséget már a tervezési folyamat során is biztosítani akartuk a megbízók számára, ezért megismertettük őket a létrehozott szabályrendszerrel, amelynek segítségével maguk alakították ki a megépítendő elrendezést. A rendszer alkalmazása egy kísérlet volt, amely a visszajelzések alapján magabiztosságot adott a megbízóknak a terv alakításához. Lehetőségük nyílt ugyanis arra, hogy szabadon gondolkodhassanak használati kérdésekről, és ne kelljen szerkezeti és egyéb műszaki szempontokat figyelembe venniük. Ezáltal a végleges alaprajz helyett azt a szabályrendszert hoztuk létre számukra, amelyen belül az egyes helyiségek elrendezése már kizárólag az ő döntésükön múlik.
A szülők a földszint egy részét jelölték ki nappaliként, amelyhez egy különálló kisebb zóna, a „lego-szoba" kapcsolódik. Ez a közösségi tér teljes mértékben gyerekek által felügyelt része, ilyen módon napközben a földszinten tudnak játszani a szülők közelében, viszont a nappali nem változik játszószobává. Ebbe a helyiségbe beépítettek egy lépcsőt (pontosabban egy mászókát), amely közvetlen kapcsolatot teremt az első emeleti gyerekszobával. Ezzel az alternatív közlekedési útvonallal létrehoztak egy vertikális „gyerekházat", amelynek emeletén az alvó- és tanulóterek vannak. A szülőknek az a tapasztalata, hogy ha a gyerekek az emeleten tartózkodnak, akkor is közelebb érzik magukhoz őket, hiszen a nyitott födém és a mászó-bútor egybefüggő térré alakítja a földszintet és az emeletet. Az emelet további helyiségeit a szülők privát terei, a hálószoba és a dolgozó foglalják el. A szabályrendszer az eddigi tapasztalatok alapján kellően szabad volt ahhoz, hogy a beköltözéskor befogadja a család térhasználati igényeit. Azonban az már most látszik, hogy a jelenlegi elrendezés változni fog, hiszen az idősebb gyerekekben már felmerült, hogy saját szobát szeretnének, miközben azzal is tisztában vannak, hogy ez a közös használatú „gyerekház" elvesztésével járna.
A szabályrendszertől azt vártuk, hogy a tervezés során a használó maga is tervezővé válik, hiszen a raszterhálóhoz igazodva szabadon dönthet a helyiségek elrendezéséről és méretéről. A megrendelő tervezési folyamatba való bevonásának másik eredménye, hogy elsajátította a rendszer szabályait, így a jövőbeli átalakítások során alkalmazni tudja azokat. Az épület ezáltal képes alkalmazkodni a használati igények változásához, így vélhetően védetté válik az időbeli avulással szemben.
Az építész megváltozott szerepe
Az épület tervezése során létrehozott szabályrendszer és a használói oldal leírása után a következőkben bemutatjuk a tervezői döntések indítékait is. Azáltal, hogy a ház hosszú távon használható alternatívát kínál az igények változásából fakadó költözéssel szemben, a kevésbé frekventált területeken, akár a mai kivitelezési költségek mellett is megérheti új házat építeni. Ezen túl, a magas fokú alkalmazkodóképesség révén az épület értékesítése is vélhetően egyszerűbbé válik.
A célunk egy olyan épület tervezése volt, ahol nincsenek előre definiált térkapcsolatok és funkcionális kötöttségek. Ennek eléréséhez alapvetően három eszközt használtunk fel. Egyrészt a létrehozott szabályrendszer segítségével a helyiségek mérete és pozíciója könnyen megváltoztatható. Másrészt a szerkezet méretrendjéből és a közlekedési rendszerből adódóan egy kialakított helyiség alapterülete és épületen belüli elhelyezkedése lehetővé teszi, hogy változatos használatra adjon lehetőséget fizikai átalakítás nélkül is. Harmadrészt a helyiségeket nem neveztük meg a terveken, szerepük meghatározása és elnevezése véleményünk szerint a használó hatáskörébe tartozik.
Ez a tervezői hozzáállás alapvetően alakítja át az építész és a megrendelő – aki jelen esetben a használó – hagyományos szerepeit. Azáltal, hogy – a helyiségek helyének, méretének, használatának meghatározása és elnevezése révén – lehetősége nyílik a beavatkozásra, hozzátesz környezete alakításához, így a tervezési-építési-átalakítási folyamat aktív szereplőjévé válik. Így biztosítottnak látjuk, hogy az épület hosszú távon kiszolgálja az időben változó használói igényeket. Az aktivitás elősegítéséhez lemondtunk a terv és az épület feletti teljes kontrollról; ez a gondolkodásmód jelenik meg a ház egyszerű geometriájában, anyaghasználatában és nyíláskiosztásában. A „háttérbe húzódás" azonban nem jár együtt a felelősség csökkenésével, hiszen a beavatkozás helyének és pontos módjának meghatározása, illetve az ennek kapcsán létrejövő alkalmazkodóképesség megismertetése a tervező feladata. Az előkészített rendszeren belül elhelyezendő elemekről pedig a használó dönt.
Tervezői szempontból nézve a projekt során létrehozott legfontosabb építészeti terméknek magát a szabályrendszert tartjuk. Ez képes túlélni a hagyományos tervezési folyamatot, hiszen miután a használó megtanulta az elveit, az épület bármely életciklusában alkalmazhatja azokat. Képes túlélni továbbá a konkrét épületet is, mivel a szabályrendszer nem csupán ennél az esetnél alkalmazható, hanem általánosítható. Használata nem vetít előre konkrét formákat vagy stíluselemeket, észrevétlenül képes az építészeti értelemben vett rend megőrzésére.
Partizan Architecture
A szöveg a Magyar Építőművészet 2021/3. számának Utóirat című elméleti rovatában jelent meg először
Szerk.: Hulesch Máté