Vincze László majorsági épületéhez

Mónus János építész gondolatai Vincze László Káli-medencei majorságához.

Ritkán jókedvű az építész mostanában - saját indíttatásból -, ha viszont öregszik (mint én is), akkor egyre inkább képes mások sikereinek is örülni (siker alatt természetesen nem a kitüntetéseket értem, hanem a szakmai beteljesedést, a geller nélküli tervezést - épület-megvalósulást, a töretlen kifejeződést).

Pár hónapja Kis Péterék badacsonyi borászatának, legújabban pedig Vincze Lászlóék káli-medencei épületegyüttesének tudtam felhőtlenül örülni. Rokonságuk nyilvánvaló. Erről az együttesről is (és tervezőiről is) lehámlott minden lényegtelen, erős fókuszálással (a nagyvonalú tájban) csak fontos dolgok maradhattak. Itt is a töretlen egyneműség nem felvett harcmodor, hanem maga a természetes szükségszerűség. Az egyszerűség itt sem gondolkodási minimalizmust jelent, hanem a rétegezettség eszköze.

Nagy jelentőségű számomra - és a szemem a fotókon alig tudom levenni róla – ahogy a két épületet összekötő, átrium-formáló fal „majdnem odaér” (a felette húzódó épületkonzolhoz és a lakóépület-részhez), pedig milyen könnyű lett volna mindent mindennel összekötni. Miféle üzenet rejlik az ilyen „nehezítésben”? A tervezőké a tervezőkhöz, vagy csupán a nehezen magyarázható tehetség kényszerítőerejéé? Élvezetes, ahogy a jól érzékelhető természeti tágasság egy ilyen résre szűkül és örömöt okoz a nappali előtti nyílászáró és árnyékoló-sor egymástól távol tartott rejtőzködő kettőssége.

Élvezetes a látottak alapján a tervezői gondolatiság maradandóságában hinni. Érzem, ahogy bennem háttérbe szorul napjaink cinizmusa és átveszi a szerepet a mindig is vágyott, de nehezen lábra kapó idealizmus. Érdekes számomra a szerzői életút (Vincze Lászlóé), amely úgy érzem, mintha most felém fordulna (nem az építész, hanem a „szemlélő” felé).

Olyan tervezés ez, amely nem csak értő megbízót, hanem feltételezett szemlélődőket is szolgál, mint író olvasóját is (értelmezésemben az alkotó részéről a „szemlélődő” státuszának fenntartása európaias törekvés, míg az olyan alkotói agresszió, amely a befogadó teljes kisajátítására tör, kontinensünk hagyományaitól idegen), ezért is jelenthetem ki, hogy ami itt épült, európai nyilvánosságra érdemes.

Mónus János építész