Kis Péter badacsonyi borászatát már több alkalommal bemutattuk, különféle megközelítésekből. Most Bardóczi Sándor vállalkozott a táj és a ház rétegeinek értelmezésére, a Piranesi folyóirat 2011. őszi számában megjelent írásában.
Amióta a kaliforniai Napa-völgyben Herczog és De Meuron összeházasította a kortárs építészetet a borászattal, a világ nagy bortermő vidékein beindult egyfajta pillangó-effektus: elsősorban a friss, gyümölcsös, fiatalos, reduktív technológiával előállított borok piacán összekapaszkodott két kortárs művészeti törekvés. Kortárs építészet és kortárs bor szinergiát alkotva erősítik egymást. Habár Magyarország nyugati határait már elég régen elérte ez az új hullám, az itt gyökerező konzervatívabb borászati tradíciók ezidáig igencsak limitált mértékben hagyták magukon átáramlani ezt a világtrendet. Ennek jórészt oka az is, hogy a hazai rendszerváltás utáni elsőgenerációs borászatok jobbára önmaguk és piacaik keresésével, az új-régi borász dinasztiák újraalapozásával voltak elfoglalva az elmúlt húsz évben, ebbe pedig sem szellemileg, sem anyagilag nem fért bele a máshogyan építkezés. A második generáció képviselői azonban – akik, mint az egykori garanbonciások – végigzarándokolták Kanadától Ausztráliáig a világ feltörekvő borrégióit – már egészen máshogyan viszonyulnak ehhez a kérdéshez, mint nagyapáik és apáik tették. Úgy tűnik, hogy a fiatal magyar borászok egy része világvándorlásaik alatt megérett valami másnak a befogadására, megértett valamit a fent taglalt szinergikus kapcsolatok jelentőségéből.
A Badacsony – a Balaton-felvidék egyik legkarakteresebb tanúhegye – egy kihunyt tűzhányó, ahol a bazalt alapkőzet, a Balaton jótékony vízgőzei és ebből fakadó állományklíma, valamint az évezredes szőlőtermesztési tapasztalat során kifejlesztett belterjes fajták miatt majdnem minden együtt van ahhoz, hogy egy világszinten is sikeres terroir borvidékké váljon. Majdnem minden. Mert az itteni tájhasználat elsorvasztásával létrejött, nem túl magas nívón kialakított üdülőtáj sok évtized óta fojtogatja az egyre kevesebb levegőhöz jutó szőlőtermesztést és a borászatot. Az elaprózódott telkeken felépült, építészeti minőség szempontjából értékelhetetlen hétvégi házas telkek sorozata, és a nívó alatti idegenforgalmi szolgáltatások alaposan megkoptatták Badacsony hírnevét. A Kis Péter és Molnár Bea által a tájba illesztett Laposa pincészet (Bazalt Borház) azonban most több szempontból egy új kezdet reményét jelentheti a borvidéknek. Egy regionális szinten megélt hiány pótlása, azaz a minőségi borfeldolgozás új temploma lehet – a minőségi alapanyag és a XXI. századi feldolgozási technológia frigye.
Az új borfeldolgozó és pincészet egy eddig teljesen hasznosítatlan, felhagyott területen, a hegy szoknyáján épült meg. Jelentős mértékben szint alá süllyesztve, kis "támadási felülettel", bütüjén tradicionális présház sziluettel, merőlegesen a Balatonra. A tóról észrevehetetlen, távolról megdöbbentően puritán, közelről léptékhelyes, kevesebbet mutató, mint ami. A feldolgozónak ez a konkáv lejtőre helyezett, szintvonalra merőleges telepítése nem takar ki kilátást, nem sajátít ki panorámát, nem ural tájrészletet, amit egyébként megannyi régebben, vagy újonnan épített posztmodern nyaraló és hotel társa Balaton-szerte megtesz.
A tömegformálás konceptuális minimalizmusa három szimbólumcsoport felől tart egy pontba, érlelődik épületté. A Balaton-felvidékre, és magára a Badacsonyra is jellemző bazaltorgonáknak, a területen fosszilis maradványként és élő, tájalkotó organizmusként egyaránt megtalálható szőlőtőkéknek, és a tradicionális présházak archetípusának a ház egyaránt idézete. A vulkanikus tevékenység során íves hexagonális oszlopkötegekben megmerevedő, a hegy magvát, eszenciáját képező bazalt, az időtlenséget és a folyamatosságot jelképező kultúrnövény fosszíliák, és a termesztőtáj szimbólumává vált présház összetett metaforája ez az épületegyüttes. Szélesen húzott ív a tradíció és a trend között. Az egymásba kapaszkodó, a terepből sziklakibúvásként kibukkanó tömegek íves elhajlása félreismerhetetlen, ugyanakkor finom ráutalása annak a megkövült lávaformációnak, amely a balaton-felvidéki tanúhegyeknek sajátja. Így emeli az építész épületével az adott borászat által hosszú ideje hangsúlyozott minerális ízeket (a bazaltjegyet), a szobrászati igényességű, mégis végtelenül minimalista építészeti formanyelvével a márkanév integráns részévé.
A házak többsége hihetetlenül nagy hátránnyal indul kegyeinkért a borokkal szemben. A bor előnye, hogy nemcsak szemmel, hanem szaglás és ízlelés által, azaz három fokozatban fogadható be, kitárulkozásának három stációja érzékszerveink széles skáláját mozgatja meg még a véráramba kerülés előtt, hogy aztán ráadásul még fel is oldjon minden gátlást, stresszt és előítéletet. Hatásmechanizmusa megtisztít mindenkit a transzcendenciával való villanásnyi találkozás előtt. Az épületnek csak a szem, esetleg a tapintás jut, azaz sokkal eszköztelenebbül kénytelen törekedni ugyanarra, amit a jó bor oly játszi könnyedséggel abszolvál. Ez a borház viszont felkínálja – igaz másfajta módon - a három stációt szemlélőjének, mégpedig a közelítés által. A távolról szemlélt borászat a már említett minerális jegyeket, a bazalt-létet hangsúlyozza, letisztult egyszerűségével az ipari technológia megbízható, mégis sterilen homogén minőségét ígéri. Ám a közeli kép már a látszóbeton panelekbe bélyegzett, és a perforált acélbetétekre rétegzett szőlőindák motívumaival kínál meg bennünket: a kézművesség finom aprólékosságát adja az ipari homogenitáshoz. A minimálban eddig tabuként kezelt ornamentika visszacsempészése a szigorú mértani egység játékos oldására abban zseniális, hogy mindez csak közelről látható, pontosan abban a pillanatban, amikor már-már bosszankodni kezdenénk a homogén homlokzati monotonitás sivárságán. Legvégül, mikor már hisszük, hogy megfejtettük az épületet, ismerjük annak tömegét, akkor ér bennünket a felismerés, hogy pusztán a felszínt karcolgattuk, mert az épület igazi struktúráját a föld mélye rejti. A katarzis óhatatlan, a ház így egyetlen érzékszervvel megtapasztalt borélménnyé változik. És akkor jön el a találkozás a transzcendenssel. Ott a pince mélyén, ahol a diagonálisan futó téglasorok a boltozati ornamentikának egy olyan végtelenbe futó kígyóbőrét adják, amellyel a szabad asszociációk sorozata veheti kezdetét.
Badacsonyban megtörtént már néhányszor, hogy új kezdeteket vulkánkitörések indítottak útjukra. Az is megesett már a földtörténet során, hogy távoli (netán kaliforniai) tektonikus lemezek ütközése a Kárpát-medence területén produkált utórengéseket. Meglehet, hogy a Badacsonyi tájban most megjelent „lávafolyam" hasonló folyamatok láncolatát indítja el, legalábbis ami a magyar terroir borokat és hazai kortárs borház-építészetet illeti. A földrengés érzékelhető, az elemek mozgásban vannak, minden jel a kitörés felé mutat.
First published in Piranesi. 1st Central-European Architectural Magazine for the Culture of the Environment. Autumn (2011) 29: 82-89
Bardóczi Sándor
építészet: Kis Péter Építészműterme Kft.
vezető tervezők: Kis Péter, Molnár Bea
építész munkatársak: Bun Zoltán, Erdélyi Róbert, Hőna Orsolya, Romvári Péter, Varga Anikó
szakági tervezők:
tartószerkezet: Markovits Péter vezető tervező - MTM Tanácsadó Mérnökiroda Kft.
épületgépészet: Oltvai András, Oltvai Tamás vezető tervezők - Oltvai Gépész Stúdió Kft.
épületvillamosság: Sax Dezső vezető tervező - Hochplan Kft.
bortechnológus: Kovács András, Lovassy György - Hagyo Kft.
tájépítészet: Bogner Zsuzsa - Bogner Stúdió
közműtervezés: Kádár László vezető tervező - Kádár Komplex Kft.
felvonó terv: Balázs Róbert, Tóth Miklós - HMB Kft.
tűzvédelem: Báder György
környezetvédelem: Weiner László
zajvédelem: Kiss-Leizer Géza
úttervezés: Kiss Balázs
megrendelő: Bazaltbor-Badacsony Kft. Laposa Pincészet
tervezés: 2008
kivitelezés: 2009 május - 2010 május
fővállalkozó: Market Építő Zrt.
lebonyolító: Spányi és Jakab Kft.
Kapcsolódó oldalak:
Bazaltbor - Laposa Pincészet
Kis Péterék badacsonyi pincészetéhez (Mónus János)
Reduktív forradalom (Török Tamás)