Yona Friedman: A nemépítés gyakorlata
Sajátos helyzet, hogy egy olyan, több generáció számára meghatározó jelentőségű építész kiállításáról beszélgetünk, akinek megépült munkái alig léteznek - két olyan tervezővel, akik ezt a képregényekben, írásokban, rajzokban és makettekben létező életművet próbálják meg térbe átültetni. Szemerey Samu a kiállítás tervezőivel készített interjút - Philippe Rizzotti építésszel és Gonzague Lacombe arculattervezővel [VIDEÓ]
A videóinterjú a Ludwig Múzeum által rendezett és vélhetően nemzetközi viszonylatban is ezidáig az egyik legnagyobb Yona Friedman-kiállítás tervezőivel készült.
Sajátos helyzet, hogy egy olyan, több generáció számára meghatározó jelentőségű építész kiállításáról beszélgetünk, akinek megépült munkái alig léteznek, két olyan tervezővel, akik ezt a képregényekben, írásokban, rajzokban és makettekben létező életművet próbálják meg térbe átültetni. Ráadásul mindez egy múzeum terében történik, ami gyakorlatilag ellentéte a szinte teljes egészében a városról, a nyílt urbánus térről szóló vízióknak, és az ott élő és saját életüket megalkotó, felszabadult egyéneknek és közösségeknek.
Yona Friedman jelentőségét a munkáiba kódolt ellentmondások és kérdések éppenséggel megerősítik: a gondolkodásában találkozó, vitázó viszonyban álló építészeti koncepciók és társadalomképek az elmúlt fél évszázad hosszú távú urbanizációs trendjeit tekintve sokkal érvényesebbnek bizonyultak, mint számos, konfliktusoktól mentes kortársuk. A városi szegénység terjedése, a globalizáció, a város-hálózatok és az infrastruktúrák személyes léptékűvé válása, a városi mezőgazdaság és az önellátás csak néhány olyan kulcsszó, amik ha most a valóság közismert jelenségeinek tűnnek is, az ötvenes években legalábbis meglepően hatottak.
Mi a relevanciája ma a jövőről való félelmetesen szabad gondolkodásnak - az építészetben? Hány építész gondolkodik ma az előttünk álló évszázadról, a településeink jövőjéről? Hova lett az a páratlan időszak, amikor mindez természetesnek tűnt, a városi jövőképek széleskörű megvitatásával együtt?
Két fiatal tervező, az EXYZT kollektíva tagjai fejtik vissza saját érdeklődésüktől a háború utáni értelmiségi világig ezeket a szálakat, a csoport élettereket teremtő installációs munkáit ezúttal egy életmű elemzésére és bemutatására felhasználva. A szakma általános intellektuális és anyagi válsága közepén ez a tevékenység és a péntek este megnyíló kiállítás remélhetőleg fel tud mutatni olyan, a saját kultúránkból elindult, világhírű alkotó munkáiban rejlő lehetőségeket, amik az előttünk álló jövő újragondolását is segíthetik.
Szemerey Samu
A Ludwig Múzeum különleges térélményt kínáló installációs környezetben mutatja be Yona Friedman, a magyar származású építész és gondolkodó retrospektív kiállítását.
Yona Friedman a huszadik század második felében kibontakozó városépítészeti gondolkodás egyik kiemelkedő és rendkívül sokoldalú alakja. Rajzolt hatalmas vázszerkezeten a magasba emelkedő, metropoliszok, folyók vagy mocsarak felett „lebegő” városokat, négy kontinenst összekötő hidakat, többszintes városi kerteket, vízvezeték elemekből lakónegyedet; képregényekben adott útmutatást a túléléshez a nehéz helyzetben levőknek, azt hirdette, hogy építészek helyett mindenki maga tervezze és építse meg az otthonát. 1961-ben gyorsvasúthálózattal egyetlen egységgé kovácsolt Európát javasolt, a nyolcvanas években nemzeti színházat tervezett Budapestnek.
Bár tervei szinte kivétel nélkül papíron maradtak, az elmúlt húsz évben Friedman elképzelései – számos írásának, könyveinek is köszönhetően – megkerülhetetlenné váltak azok számára, akiket a fenntartható városi lét, a krízishelyzetek építészete vagy a részvételi tervezés foglalkoztat az Amerikai Egyesült Államokban, Nyugat-Európában és a világ sok más részén. Ugyanakkor szülőhazájában, Magyarországon és a közép-kelet európai régióban életműve csak szűk körben ismert.
Munkái – urbanisztikai, ökológiai és társadalmi relevanciájuk mellett – azért különösen érdekesek egy művészeti múzeumban, mert az elmúlt évtizedekben a kortárs képzőművészet számára is sok esetben inspirációul szolgáltak. Emellett Yona Friedman maga mindig is különös figyelmet szentelt a művészet tereinek, a múzeum mint intézmény és épület lehetőségeinek.
Yona Friedman 1923-ban született Budapesten. Az országot 1945-ben hagyta el, először Izraelbe ment, ahol csaknem egy évtizedet tanult és dolgozott, majd ezt követően Párizsban telepedett le, itt él ma is. Hosszabb ideig tanított az Amerikai Egyesült Államok több egyetemén is, a világ számos pontján vett részt humanitárius szervezetek munkájában. A mobil építészettel, így a „ville spatiale”-lal (kb. térbeli, lebegő város) kapcsolatos radikális elképzelései, nagyhatású publikációi már az ötvenes évek végén nemzetközileg is ismertté tették. Több más kortárs alkotóhoz és csoporthoz hasonlóan – mint például az Archigram, Constant Nieuwenhuis, Cedric Price, a Szituacionista Internacionálé vagy a japán Metabolisták – ő is aktívan részt vett az ötvenes évek végétől a mobilitás, a hálózatok, az új technológiák adta lehetőségek, az új társadalmi mozgalmak által felvetett szükségszerűségek, valamint az építész szerepe körül kibontakozott élénk nemzetközi diskurzusban.
Mint a második világháború alatt felnőtt generáció tagja, amely tanúja volt az építészeti modernizmusok tündöklésének és kudarcának, Friedman határozottan kiállt a helyben található anyagok és egyszerű technológiák, az építész helyett a lakók által irányított építés, a mobilitás és a változtathatóság fontossága, a fenntarthatóság mellett – és fellépett a túlépítés ellen.
„Túl sokat építünk. Túlépítettük a Földet, anélkül, hogy mindenki számára megfelelő hajlékot biztosítottunk volna. Ez a túlépítés (csakúgy, mint a túltervezés és a túlzásba vitt mezőgazdasági művelés) környezeti katasztrófához vezet. Mindez nem az építészek szakmai hibája, hanem részben az építészet félreértelmezéséből ered. Az építészet nem egyszerűen az építés művészete: sokkal inkább a tér rendezéséé.”
A kiállítás a Yona Friedman-i életmű kulcsfogalmai köré szerveződik. A nagyszabású, számos nézőpontot és léptéket felkínáló kiállítási installációt – amely mintegy keretéül szolgál a bemutatandó rajzoknak, ábráknak, maketteknek – Yona Friedmannal együttműködve Philippe Rizzotti tervezte, és budapesti önkéntesek a francia EXYZT építészcsoport tagjaival közösen építik fel. A hazai múzeumi gyakorlatban kivételes, meghökkentő és kihívásokkal teli épített tér, amely maga is egy megvalósult utópia, a látogatók közreműködésével válik teljessé.
A Ludwig Múzeum kiállítása a 2009-ben a Trafó – Kortárs Művészetek Házával és a KÉK - Kortárs Építészeti Központtal közösen indított projekt eddigi legfontosabb állomása, amelyet további, más országokban megrendezett bemutatók követnek majd. A kiállítás a Ludwig Múzeum – több nemzetközi partnerrel és intézménnyel közösen létrehozott – saját produkciójaként utazik tovább.
A kiállítás következő helyszíne: Muzeum Sztuki, Łódź (2012. március)
Kurátorok: Erőss Nikolett, Somogyi Hajnalka
Kiállítás építészet: Philippe Rizzotti Architects
Kiállítás design, grafikai arculat: Gonzague Lacombe
Workshop: EXYZT + Önkéntesek
Konzulens: Szemerey Samu
Köszönet mindazoknak, akik segítettek a kiállítás megvalósításában:
kamel mennour, Paris; Centre Pompidou - Musée national d’art moderne, Párizs; Musée art Moderne de la Ville de Paris; Nouveau Musée National de Monaco; FRAC Centre, Orléans; Institut d'art contemporain, Villeurbanne, Rhône-Alpes; TOMAAT WebTV, Delft; Bauwelt, Berlin; Centre national de l'édition et de l'art imprimé, Chatou, France; Jean-Baptiste Decavèle, Marianne Homiridis; és a kiállítás létrehozásában közreműködő valamennyi önkéntes
A kiállítás fő installációját a "Ville Spatiale"-t, a Philippe Rizzotti Architects külön kérésére, a Layher Allround típusú állványrendszeréből építették. A Layher Európa legnagyobb állvány-gyártó cége, és több mint 60 éve szinonimája a minőségi állványrendszereknek. "Megtiszteltetés számunkra, hogy Yona Friedman egyik legfontosabb koncepciójának bemutatására a mi anyagunkat találták a legalkalmasabbnak, és múzeumi kiállítási tárgyként mutathatjuk be állványainkat egy ilyen rangos helyen, mint a Ludwig Múzeum. A mi mottónk a »Több lehetséges«, ami az építőipar, az ipari beruházások és a rendezvények után most itt is valósággá vált." - mondta Serdült Sándor, a vállalat magyarországi ügyvezető igazgatója.
A múzeum főtámogatója: MasterCard
Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Institut Français, Institut Français de Budapest, Layher Kft., Béflex Grafika Kft.
Partnerek: MTM Tanácsadó Mérnökiroda Kft., P.A.M. Invest 2000 Kft., art’hotel
Fenntartó: Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Művészetek Palotája Budapest
A múzeumpedagógiai programok támogatója: Raiffeisen Bank
Média partnerek: Octogon Magazin, epiteszforum.hu, port.hu, POS media Célcsoport Hungary, RTL Klub, dívány
