Stanica - cimboráimnak Karácsonyra

Kalmár László karácsonyi csemegének szánt írása a kevésbé ismert kortárs szlovák építészet egyik apró szeletét villantja fel, a Zsolna szomszédságában álló, fiatalok által újrahasznosított vasútállomás mellett önkéntes munkával, minimális költségen épített új "közösségi tér" tanulságos történetén keresztül.

Messziről indítok. Természetesen lövésem nincs a kortárs szlovák építészetről, ahogy nyájas olvasóimnak sem. Szégyellhetjük magunkat. Nyilván túlságosan leköti a figyelmünket Japán, Chile, Svájc (valójában, elsősorban a köldöknézés). Néhány véletlen, és más körülmények úgy hozták, hogy négy finom lelkű helyi építésszel bebarangoltuk Szlovákiát. Egyikük, kortársam, Irakli Eristavi (zerozero.sk), igazi jó arc. De akire leginkább figyeltem, Pavol Paňak mester. A kanyargós út egy epizódját mesélem most el. Ehhez azért jó ismerni azt a fontos körülményt, hogy Pozsony pont olyan vízfej, mint Budapest. Kulturális szempontból még olyanabb.

Zárójel. A kultúra asszem olyan, mint a fű a kertünkben. Messziről nézve a gyerekeim is rávágják: fű. Közelebbről viszont sok pici különböző egyszikű növénykéből áll. Minden szálacskája más és más, egyiket sem mondanám fűnek, inkább mohafélék, tarackok, meg tippanok, csenkeszek, perjék, és van jócskán gaz is. Tízezernyi alfaj. Az a titka, hogy ritkán kell vágni, akkor csodás mezei virágok is nőnek közte. Merthogy rühellem a hibátlannak tetsző ostoba focifüvet (és nem véletlenül nem a golf jutott eszembe). A pázsitfűfélék ökológiai szempontból is sikeresek, a füvekkel benőtt élőhelyek kiterjedése és jelentősége az erdőkéhez hasonló, fogyasztásuk teljes táplálékláncokat tart fenn. A füvek más növényi táplálékoknál nehezebben rághatók és emészthetők, de a fogyasztásukhoz alkalmazkodott növényevők fogazata, valamint a kérődzés lehetővé teszi a rájuk szakosodott, nagy testű növényevők tömeges elszaporodását, egyúttal a legelő növényevőket fogyasztó ragadozók életben maradását is. Zárójel bezárva.

Ez a kis fűféle izé, amiről most írni szeretnék Žilina (Zsolna) mellett nőtt ki a betonplaccból, a kies Kelet-Szlovákiában. A történet egy városszéli vicinális-állomással (stanica) kezdődött, amit a helyi fiatalok elkezdtek közösségi és kulturális célokra használni (sokmindnenre, stanica.sk). Pár év alatt kezdett komolyan működni a dolog, kinőtték az épületet. Egy fiatal építész csapat közreműködésével elgondolkodtak a továbblépésen, természetesen illegális dolog jöhetett csak szóba, kulturális támogatás tuti nem, jó esetben tűrés (a tiltás túl fáradságos ott is). Hogy a helyszínválasztás melyik őrültnek jutott eszébe, a többiek miért nem vetették el rögtön, rejtély, egyszerűen csak végigcsinálták, nem azon tökölődtek, miért nem lesz jó. Célszerű volt a Stanica mellett maradni, már elég jól belakták a helyet. A vasúti sínekre azért mégsem építkezhettek, maradt hát az autópálya-felüljáró alatti terület. Egy haszontalan nem-helyből szerettek volna jó helyet csinálni, ez volt a cél. Ahogy már sugalltam, engedélyt nem kértek, vidáman nekiláttak az építésnek, kalákában. (Jut eszembe, a múltkor a csehektől két jó tippet is kaptam, hogyan lehet az építési engedélyt megkerülni.)

Az épület tartószerkezetének ötlete alighanem Wolfgang Winter és Berthold Hörbelt német képzőművészektől származik: háromezer darab sörösrekesz (pivovar Černá hora). Alighanem ez volt a legcélszerűbb kiselemes építési mód, a hülye is elboldogul vele, gyors is (három hónap alatt épült fel), meg elég jópofa és lelkesítő ahhoz, hogy segítő kezek érkezzenek a munkához (százhúsz önkéntes, angol, belga, cseh, észt, finn, francia, lett, német, olasz, spanyol, szerb, szlovén). A hőszigetelés: szalmabála (nyolcszáz darab), belül agyagtapasztással, feketére festve. Nézőtér, színpad, világítás, belülről kifejezetten színház hangulata van, még az akusztika sem rossz. A bejárat egy használt hajókonténer. Ennyi. Hétezer euróból épült. Nem is az építészet volt itt a lényeg (emiatt persze állati jó lett), de öröm látni, hogy ritka esetekben, ha a csillagok is együtt állnak, az építészet a kultúra szerves részévé válhat. Mesterkéltség nélkül, elitista gőg nélkül. Az ehhez hasonló épületek segítenek abban, hogy félretegyem kedvetlenségemet, mely mostanában gyakran erőt vesz rajtam.

Zárójel. A fűfélék érett, önállóan élet- és fejlődésképes termését a gyakorlatban magnak hívjuk. És ott van még Peter Zumthor: “Kedvemre való elképzelés, hogy a szépségnek kemény magva van, hiszen ez az összefüggés szépség és kemény mag között ismerősen cseng az építészetre gondolván." Zárójel bezárva.

Sokakkal közös mániánk, hogy a minket körülvevő építészet (Csehország, Szlovénia, Horvátország, és persze Észtország) gyakran érdekesebb, mint a nyugati sztárok világa. Annak ellenére, hogy az építészek errefelé hiába próbálnak a két hátsó lábukra állni, kaját többnyire csak négykézláb röfögve kapnak az ólban (amíg meg nem halnak, mint hetente Parti Nagy).

Ezt a kis szöveget cimboráimnak szánom karácsonyra.

Kalmár László