Városképek
Városképváltozások (közép-európai példákkal) címmel szimpóziumot szervezett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal.
Városképváltozások (közép-európai példákkal) címmel szimpóziumot szervezett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal. A MÉSZ-székház Kós Károly termében látható „Városképváltozások Bécsben 1945 után" című kiállítás kísérőprogramja külföldi és hazai előadókat vonultatott fel. Dieter Klein bécsi művészettörténész, a kiállítás egyik létrehozója az épített örökséggel való bánásmód tekintetében Budapestet meglepő módon Bécsnél előbbre sorolta előadásában. Példákat mutatott enyhén szólva félresikerült átalakításokra. A védett(!) biedermeier ház Karácsony és Újév közötti villámgyors lebontásának története (képekkel) nem hagyott kétséget afelől, mi a helyzet odaát a kolbász és a kerítés viszonyával.
Az előadás mindenesetre nem tárt fel szerves mélységi összefüggéseket, a régi és új puszta egymás mellé állítása, egyes új épületek megbélyegzése, mások elismerő említése adós maradt revelatív információval.
Kálmán Ernő levegőbe invitálta a hallgatóságot Budapest felett. Légifelvételekkel illusztrálta mondandóját, miszerint a tulajdonváltásokból kifolyólag a rendszerváltozás városképváltozással párhuzamosan zajlott. Körberepülvén a várost, számba vehettük az elmúlt tizenöt év szinte valamennyi jelentős épületét, ami alighanem csak a külföldi vendégeknek volt érdekes. A tolmácsok viszont alighanem megizzadtak az újabb ház-nő párhuzam fordítása közben: eszerint az épület és a szép asszony is akkor marad gusztusos, ha szépen öregszik.
Nem mondott sokat Sonja Hoyer szlovén művészettörténész sem, Koper város változásait taglalva. A középkori városmag itt épen maradt, a peremterületeken sajnálatos módon differenciálatlan, ad hoc építési tevékenység zajlik.
Okrutay Miklós házigazda röviden összegezte az enyhén szétcsúszó előadásokat, nagy szolgálatot téve a hallgatóság csüggedő tagjainak. Nem szorult összegzésre azonban Markus Zechner osztrák építész magvas, tömör felszólalása, amit hosszabb távollét után éppen elcsíptünk. Graz kulturális főváros-projektjeiről beszélt Űrhajó az idősek otthonában címmel. Visszatekintve a megvalósulás körülményeire és az emblematikus építészeti objektumok utóéletére, két dolgot emelt ki. A Kunsthaus, az óratorony épített árnyéka és az Acconci-féle sziget stb. megvalósítását folyamatos kommunikáció kísérte a civilekkel, talán ennek is köszönhető, hogy a városban kiadott képeslapokon hamarosan a történelmi épületekkel egyenlő státuszt vívtak ki maguknak (apropó: meg kellene nézni a West End, MűPa, Nemzeti Színház és társaik képeslapkarrierjét). Szerinte a Kunsthaus nem ideális kiállítási épület, de mint katalizátor, működik (talán nem építészeti kérdés, hogy Graz azóta állítólag újra álmos, unalmas kisváros).
Úgy ítéltük, hogy a csúcson kell abbahagyni, ezért nem adtunk esélyt az később következő előadóknak. Graz példája mindenesetre erős kontrasztban állt a kissé nosztalgikus és patetikus légkörrel, ami olykor a magyar műemlékvédelemnek is gyenge pontja. Nem mintha ez lenne itthon a legnagyobb baj, vagy a grazi Kunsthaus feltétlenül jó és maradandó építészetet képviselne, de talán az értékfelfogásnak egy kiérleltebb, markánsabb és ettől bátrabb, nagyvonalúbb, használhatóbb, elevenebb keretébe illeszkedik. Bíztató, hogy ez az előadás itt és most elhangzott, kéretik vitatkozni a kérdésről.
sz+k: Török Tamás