Bizony így is lehet...Svájc Luzern nevezetű városának 50-es évekbeli könyvtára egy-két eredeti, műemléki részettől eltekintve ugyan teljesen új belsőépítészetet kapott, a mid-century modern külsőt azonban egy ablak megnyitáson kívül minden részletet szem előtt tartva állítottak helyre. Itt aztán nem lehetett szó csapodár ablak-, de még redőnycseréről sem.

Luzern Egyetemi Könyvtárát 1951-ben adták át, melyet az az Otto Dreyer svájci építész tervezett, akinek több nagyobb munkája is Luzernben található (például a Szent József Katolikus Templom – 1940-1941). Dreyer építészeti pályafutását még a szecesszió utolsó hullámaiban kezdte meg, Bruno Möhring  építész kezei alatt is tanult Berlinben, és talán szintén ezen években találkozhatott Otto Rudolf Salvisberggel, kinek kevésbé tradicionálisan értelmezett modernista hangvétele nem teljesen idegeníthető el Dreyer stílusától és talán ezen alapoknak köszönhető az is, hogy az eredeti könyvtár külső és belsőépítészetében hangsúlyos díszítések érhetőek tetten. Kiforrott művei számára azonban a legnagyobb hatást valószínűleg párizsi munkaévei tehették, ahol Auguste Perret és minden bizonnyal a Notre-Dame du Raincy templom 1922-3-as részletei is befolyásolták későbbi alkotásait.

Az épület a maga korában és a régi könyvtárak funkcionális igényeit tekintve rendkívül progresszív alaprajzi elrendezéssel épült. Belső udvara körül az épületek logikusan és arányosan következnek egymás után, melyben a rehabilitáció tervezői és az épület kutatói szerint az építész alapos ismerője volt Hans Kayser elméleteinek, aki szerint a harmónia tiszta számarányokon alapul, és Dreyer maga is foglalkozott a zenetudomány harmónia elméleteivel, mindezt pedig átültethette tervezési metódusába. De nem csak az alaprajzról van itt szó, az épületben felhasznált árnyalatokat is komoly színkombinatorikai logikára építette. A földszínek és a természetben megtalálható árnyalatok uralták a tereket, de a modern épületekben előszeretettel alkalmazott újabb matériák is nagy hangsúlyt kaptak. (alumínium, linóleum, stb.)

Egy ilyen értékes alaprazi rendszerrel és anyagfelhasználással megálmodott örökséget a Lussi + Partner AG  értékes örökségvédelmi kihívásnak fogott fel, habár tény, hogy az épület belsejét tekintve végül nagyon komoly átalakításokat eszközöltek. Az épület funkciója nem változott, de jelentős átalakulásra volt szükség, elvégre a könyvtár, mint szerepkör teljesen megváltozott az elmúlt 70 évben. Nem a könyvek kölcsönzésére, folyóiratok helybéli olvasására esik már a hangsúly, sokkal inkább egy információs központtá vált az architektúra, ahol komoly technológiai fejleményeknek kell  már megfelelni, illetve a csoportos munka és tanulási területek 70 évvel ezelőtti komfortviszonya sem elégíti már ki korunk olvasóit, hallgatóit.

Az épület eredeti tartószerkezeti megoldásait újra kellett gondolni, az ugyanis nem felelt meg a  kortárs középületek építési szabályzatainak, így telejsen új statikai váz került az épület belsejébe, egyfajta ház a házban koncepcióval.  Az új belsőtér azonban nagyon visszafogott és ahol tudott, igyekezett az 50-es évek színvilágára és anyaghasználatára reflektálni a minimalista fehér tónusokon túl: ilyen öltet az új, szürke linóleum padló, vagy a padlók és polcok fából készült megoldásai, melyek javarészt a tölgyfával sok mindenben rokonságot mutató szilfából készültek, de az új korlátok faburkolatos borítása is egy apró, de rendkívül hangsúlyos figyelmesség a múlt irányába. Egy-egy területet, például a kávézó berendezését Dreyer azon enterőrje ihletett, amelyet az 1939-es svájci Országos Kiállításon mutatott be. A könyvtár közösségi tereiben ezen felül felbukkannak Hans Wegner GE 290 (1953-4) székei is, amelyekre kifejezetten az Anna Saarinen manufaktúra biztosított textileket. Hangsúlyos momentum a műemléki előtér, ahol mészkő, gránit és márvány részleteket alkalmaztak, benne Dreyer színkombinációjával játszó mozaik padlóval, melynek korhű rertaurációja során árnyalatról árnyalatra válogatták össze az eredetivel egyező márványtöredékeket.

A gépészetet igyekeztek elrejteni az új  födém felett kialakított aknákban, ettől függetlenül szükséges volt komolyabban beleavatkozni a struktúrába az elektronikai feltételek biztosítása érdekében. A külső homlokzatokat azonban szigorú műemlékvédelmi előírások szerint állították helyre, a kivitelezők legszívesebben például az északi homlokzat érdekes bordaprofilos rendszerének helyreállítására emlékeznek vissza, azonban egy hangsúlyosabb lépést mégis megléptek a tervezők: ez pedig a Hirschmattstrasse monoton oldalába történő beavatkozás volt egy nagyobb ablaknyílással, amely végül nem törte meg a homlokzat ritmusát. Sőt, kifejezetten jó döntés volt, hogy szimmetrikus elhelyezés helyett az egyik szélsőbb tengelyben nyitották meg a falat, ahol a járókelők is bepillanthatnak a könyvtár világába. Ezen kívül már csak olyan apróbb változtatásokat eszközöltek, amelyek a kortárs követelmények miatt mindenképpen szükségesek voltak, ilyen például az akádálymentesítést szolgáló rámpák ízléses megformálása a bejáratoknál.