A római Borromini-loggia 80 év után
Rosszkedvünk és a megszorítások tavaszias telén jó volt látni a Római Magyar Akadémia épületét, a Palazzo Falconierit. A palota mai arculatát az 1640-es években a római barokk egyik legnagyobb építésze, Francesco Borromini alakította ki. A magyar állam éppen az idén 80 esztendeje, 1927-ben vásárolta meg, így azóta tartozunk felelőséggel ezért a nagyon értékes műemlékért. Hetényi Ágnes írása
Rosszkedvünk és a megszorítások tavaszias telén jó volt látni a Római Magyar Akadémia épületét, a Palazzo Falconierit. A palota mai arculatát az 1640-es években a római barokk egyik legnagyobb építésze, Francesco Borromini alakította ki. A magyar állam éppen az idén 80 esztendeje, 1927-ben vásárolta meg, így azóta tartozunk felelőséggel ezért a nagyon értékes műemlékért.
Az 1981-ben befejezett, nem mindenben szakszerűen elvégzett rekonstrukció óta több mint három évtized telt el. Eljött hát az ideje, hogy ahol kell, a szakemberek újra foglalkozzanak a palotával. A negyedszázaddal ezelőtti munkálatokból kihagyták a homlokzatokat, piszkosak, elhanyagoltak maradtak. Ennyi idő alatt elhasználódtak és elavultak lettek az akkor felújított gépészeti egységek, egy részük már nem is felel meg az európai szabványoknak. Különösen tönkrement a tető, így újjáépítése halaszthatatlanná vált. Az utóbbi két esztendőben azután a teljes tetőszerkezet megújult, az állványzatot kihasználva pedig megkezdődött a külső homlokzatok rekonstrukciója is. Emellett benn az épületben is folyik a munka: a víz- és az elektromos vezetékrendszer szakaszonkénti cseréje.
Pompás látvány a Via Giulia felöli főhomlokzat új, világos, tojáshéj színe. A megfelelő falrészekből vett minták alapján a kutatók megállapították, hogy ehhez hasonló (a híres, a Róma környékén bányászott, félmárvány mészkő, a travertin színére emlékeztető) árnyalat lehetett az épület eredeti, Borromini-kori vakolat-színe is. A római műemléki hatóság, amely a munkálatok minden fázisát szigorúan ellenőrzi, máshol is, szerte a városban előszeretettel alkalmazza újra ezt a világos tónust, melynek hatására a falrészletek ismét plasztikusakká válnak. A mindent (nem feltétlenül jótékonyan) befedő városi kosz immár nem takarja az elegáns, hangsúlyos párkányzatot, konzoljait, a konzolok között elhelyezkedő, a palota egykori tulajdonosaira utaló családi címereket.
Amikor Borromini a korábbi erődszerű, zárt alaprajzú, kora reneszánsz épületet "kinyitotta", és egy új, bonyolultabb alaprajzú, több szárnyú, barokk palotává formálta át, nemcsak a megrendelő család, a firenzei származású, gazdag Falconierik igényeinek akart megfelelni, de a nagy példaképnek, Michelangelónak is. Felismerte ugyanis, hogy a zseni egyik szép öregkori alkotása, a szomszédban álló Farnese palotát lezáró erőteljes koronázó párkány valamiképp megkönnyíti, kevésbé tömbszerűvé teszi az óriási épületet. És valóban, ugyanez a szellemes megoldás remekül működik a mi Palazzónknál is: az erős lezárás valamiképp feloldja a nagy épülettömb súlyát, nehézkességét. És most ezt a képet és élményt kaptuk vissza attól, hogy a főhomlokzatot restaurálták, újrafestették. De készek az ösztöndíjasoknak épült Palazzina felőli, udvari oldalhomlokzatok, sőt a Tevere felőli homlokzati fal egy része is, így alapos a remény, hogy júniusra az egész Falconieri palota „köpenye" megújul, tiszta és világos lesz. Bármilyen irányból közeledünk hozzá, jól láthatók lesznek a falakat tagoló elemek, a falrészletek, az ablakpárkányok.
Szerencsére a palota földszintjén és az első emeleten lévő mennyezeti, Borromini által tervezett, káprázatos stukkókat harminc évvel ezelőtt a legkiválóbb olasz szakemberek restaurálták. Volt is mit, mert a korábbi, sorozatos átalakítások a stukkókat fenyegető körülményeket hoztak létre. Egyetlen példa: hajdanán az első emelet egyik sarkában a boltozati stukkódíszeket álmennyezettel fedték el, hogy a helyiséget fürdőszobává alakítsák át! Ezeket a kirívó anomáliákat persze már a '70-es évek végén felszámolták, méghozzá olyan megbízható színvonalon, hogy a stukkók és a freskók ma is elég jó állapotban fogadják a látogatókat. Látni néhány vékony repedést a falak vakolatán és a mennyezeteken is. Ezek nyilván az 1997-es erős umbriai földrengés Rómában is érzékelt következményeinek tulajdoníthatók. Ám ezzel együtt is, a szakemberek ma úgy látják, hogy ezeken a művészettörténetileg nagyon értékes mennyezeteken jelenleg nincs sürgős tennivaló.
Annál több van, vagy lenne, de mihamarabb, a palota tetején, a Borromini-loggián. A '70-évek végi rekonstrukcióból a loggia is kimaradt, akkor még nem volt olyan rossz állapotban, mint ma. A mintát Borromini itt is a szomszédos Farnese palotáról vette, de ő kiemelte a loggiát az épület tömbjéből és mintegy koronaként tette a palota legtetejére. Eredetileg egyébként lényegesen nagyobbra tervezte: az egész épület Via Giulia-i hossztengelye mentén végigfutott volna fenn a magasban. Végül csak három árkádívnyire építette meg – viszont felső teraszát kettős arcú szobrokkal díszítette. A loggia ettől még fenségesebb lett és még jobban kiemelkedik, Róma sok pontjáról így látható.
A szakértői vélemények szerint statikailag rendben van a palotát koronázó, hatalmas, három osztatú felépítmény. A tetejére felvezető, 19. századi vaslépcső és a balusztrád azonban már teljeskörű felújításra szorul, amiként az oszlopokat díszítő Janus-Jana fejek restaurálása sem halasztható tovább. Nagyon megviselte ezeket az alkotásokat az időjárás, a szmog, a savas esők. Mállanak az arcok, felületük repedezett és anyaguk erősen morzsolódik. Hasonló a helyzet a balusztrád korlátbábjaival is. Ez az anyag a római barokk épületszobrászatban használatos, speciális habarcs, amiből sok ornamentális és figurális díszítmény készült a város 16-17. századi építészetében, sőt még később is. Helyi "gyártmányról" lévén szó, restaurálásához is az olasz szakemberek értenek a legjobban, akik sikeresen együttműködnek magyar kollégáikkal.
Rómában egy ilyen rendű-rangú műemléken egy ecsetvonást sem lehet végighúzni az ottani műemléki hatóság tudta és engedélye nélkül. Ebből következik, hogy nem feltétlenül a legolcsóbb árajánlatot adó vállalkozást érdemes végül megbízni a megvalósítással. Hiszen ezzel a restaurálással tulajdonképpen a magyar állam vizsgázik az európai közvélemény előtt, hogy képes-e világszínvonalon gondozni a kezére bízott európai művészeti örökséget. A kulturális kormányzat érdeme, hogy képes volt folyamatosan biztosítani a financiális hátteret a szakaszonkénti munkálatokhoz. Ez egyrészt lehetővé tette és teszi, hogy az intézmény majdhogynem zavartalanul folytassa tudományos, illetve kulturális feladatainak ellátását, azt, hogy a palotában élők és dolgozók elviseljék az építkezéssel járó felfordulásokat. Másrészt pénzügyileg előnyös, mert nem egyszerre terheli a kulturális kasszát elviselhetetlenül nagy kiadásokkal.
A loggia restaurálása azonban sokba fog kerülni, és – sajnos – nem lehet az eddigi, lépésenkénti stratégiával megoldani. A palota "koronája" olyan egység, amelyet egészében, egyszerre kell felújítani. A tervek mindenesetre készen vannak, és 2007-ben megkezdődhetnek a munkálatok. Ha így lesz, a 2008-ra tervezett, és nagyon sokban itáliai vonatkozásokkal teli, a „Magyar Reneszánsz Éve" programsorozat olaszországi rendezvényeit a felújított loggián tartott megnyitóval lehet majd elindítani.
Hetényi Ágnes (szöveg), Pócs Dániel (kép)
Rövidebb változata nyomtatásban megjelent az Élet és Irodalom 2007/9. számában, A római Borromini-loggia címmel.