Attila nincs, vidéken van…

Nagyon sokszor volt így az életünkben, és most már végleges. Intézi a fontos dolgokat, hogy a cég és a család előbbre jusson. Most is csak előrement és előkészíti a terepet, hogy mindannyian egy jobb üzletet tudjunk kötni, hogy jobb irodában ülhessünk, hogy nagyobb legyen a tér és mindenki Hölgy és Úr lehessen. Komjáthy Attilára emékezik Fábián László.

Attilát egy véletlen találkozás folytán ismertem meg, azt sem tudom, hogy erre Ő vajon emlékezett-e? Talán 1984-ben. A Magyar Építőművészek Szövetségének könyvtárában. Én, mint fiatal építész, ott kerestem a rejtett összefüggéseket. Ő éppen a fiának mutatta meg hogy hol vannak itt az értékek.

Köszöntünk és bemutatkoztunk, de akkor kapcsolatunk itt megállt. Felfigyeltem arra a koncentrált jelenlétre, arra a szeretetre, ahogy Gábornak adta át a legfontosabb információkat. Valahogy egy életre bennem maradt ez a kép.

Jó tíz év telt el, amikor megkeresett egy munkával, már a felfutóban lévő Mérték Stúdióban, hogy csatlakozzak egy feladatra, amit meg is tettem, mivel kisebb együttműködéseink a korábbi időszakban már voltak. A munkából nem lett semmi, de elkezdődött egy olyan folyamat, amelyben együtt tudtunk dolgozni, egy cégen belül, ahol a legfontosabb az emberi méltóság volt, annak ellenére, hogy a szakma ekkor még gyanúsan nézte az elért teljesítményeket és sikereket.

Attila életében a három legfontosabb elem a család, az építészet, mint művészet és mindezeket egybeötvözve a Mérték Stúdió volt. Zsarnoki módon, fáradhatatlanul akarta a sikert, elsősorban önmagától és időnként környezetétől, de nála empatikusabb, megértőbb és nagyvonalúbb embert keveset ismerek. Határtalan barátsággal szólt mindenkihez, és bármikor bárki fordulhatott hozzá problémáival, nem maradt segítség nélkül. Szerette és élvezte az életet annak teljességében, megosztva barátaival. Legkedvesebb szava a szolidaritás volt. És szava volt bőven, a kommunikáció lételeme. Kifinomultan beszélt mindenhol, tapasztalatait nem rejtette el, fontos eszköz volt a humor.

Közösség alakító, született vezető, fáradhatatlan versenyző, aki a modern építészeti alapoktól, az építészeti örökség fenntartható megújításán keresztül a komplex városfejlesztésig, mindent megtanult, és folyamatosan kereste a kihívásokat. Első a cégalapításban, első a cégvásárlásban és első a cég eladásban Magyarországon, legalábbis az építészeti tervezés területén.

Örök fiatal, aki tudja honnan jött, hova tartozik és elsősorban Magyarország az, ahol élni tud.

A vidéki környezeten túl, ahol a legjelentősebb megépült műemléki épületei állnak, a legnagyobb szerelem Budapest. Szenvedéllyel figyelte és alakította, ahol lehetett, izgalommal követte a kollégák tevékenységét kedvelt helyszínein.

Ugyanilyen szenvedéllyel emelte föl fiatalabb kollégáit az egyes feladatok megoldásában, biztosítva a hátteret saját fejlődésükben.

Most önálló útját járja, megszabadulva az utolsó méltatlanul nehéz tíz évtől. Ám ebben az utolsó időben is képes volt az újrakezdésre, egy új cégben, kevesebb baráttal és kisebb léptékben.

Szerencsére meg tudtuk őrizni barátságunkat az utolsó időkig.

Két hónappal ezelőtt még azt kérdezte tőlem, hova fog bejárni, ha most eladja az irodát? De megvolt a válasz, és azzal búcsúztunk, hogy lehet bérelni, bárhol, van kiút.

Kedves Attila!

Köszönjük, amit Tőled kaptunk, elsősorban a sok figyelmet, példát, módszert és hozzáállást és a határtalan szeretetet.

Fábián László, valamennyi egykori „mértékes „önjelölt megszemélyesítője, és az utódnemzedék, a Paulinyi-Reith & Partners Zrt. társulatának tagjai.