Az a hír, ha nincsen hír - az építészet, mint kulturális határterület
Kreditpont nem jár érte, de fontos hétvégi elméleti továbbképzés Sólymos Sándor értekezése a civilizáció elméletek, politika és építészet közötti összefüggések feltárásáról. Hosszú, néha sűrű, de mindvégig izgalmas szellemi kaland, nélkülözhetetlen, eredeti meglátásokban bővelkedő mű - esős májusi hétvégére ajánlott szellemi fitness gyakorlat.
1. Prológus
Moszkvában, 2002-ben, Putyin elnök jelenlétében II. Alexy patriarcha – a keleti egyház feje – szentelte fel a Megváltó Krisztusról elnevezett ortodox katedrálist, de nem először. Az ortodox katedrálist először a 19. század divatja szerint építették fel, mintakönyvek alapján, soha nem volt bizánci historizáló stílusban. Az építést I. Miklós cár rendelte el 1877-ben. Az épületet is az ő jelenlétében szentelték fel 1883-ban. 1931-ben Joszif V. Sztálin pályázatot íratott ki a Szovjetek Palotája megtervezésére.
A pályázaton Boris Iofan és Vasily Scsukov nyert olyan tervvel, mely egy 70 méter magas gigantikus Lenin szobor talapzatában helyezte volna el a 420 méter magas palotát, a szobor kilátó lett volna – mint a New York-i szabadságszobor – s ennek a szeméből nézhették volna Moszkvát az elvtársak. Sztálin propaganda megfontolásokból a Megváltó Krisztus Katedrális helyét szemelte ki a Szovjetek Palotája számára. Az építkezések miatt a Megváltó Krisztus Katedrálist 1936-ban felrobbantották. 1942-ben a háború miatt az építkezést leállították. Csak az alapozás és a palota alatti mélypincék készültek még el. A háború után az építkezést nem folytatták sőt, Sztálin halála után Nyikita Hruscsov – gyaníthatóan szintén propaganda megfontolásokból – az alapokat felrobbanttatta, és strandfürdőt rendeztetett be a soha fel nem épült palota helyén.
1996-ban Borisz Jelcin a strandfürdőt robbantatta fel propaganda megfontolásokból, és újra felépíttette a Megváltó Krisztus Katedrális fotók alapján rekonstruált pontos másolatát, ugyanolyan drága kivitelben, mint az eredetit I. Miklós cár. Az „orosz – szovjet – orosz" civilizációs paradigma-váltások története szimbolikusan kiolvasható a moszkvai Megváltó Krisztus Katedrális történetéből. A kapitalizmus-ból a kommunizmus-ba/-ból a kapitalizmus-ba való erőltetett menet visszatért a kiindulása pontjára – „mintha mi sem történt volna". Mi ez a szürreális körben forgás? Szerencsétlen egyedi eset pusztán, vagy valamit azért jelez? Ez a szélsőséges példa persze egyedülálló, de az „állítás, tagadás, tagadás-tagadása" formájú körben forgással ugyanoda érkezni, ahol egyszer már jártunk, az talán nem ritka.
2. Miért hír az, ha nincsen hír?
Az újonnan elénk kerülő dolgokkal kapcsolatban sokszor déjà vu érzéseink támadnak. Egymástól függetlenül létező dolgok formai hasonlósága alapján is szoktuk feltételezni, hogy a keletkezésük körülményeiben is lehet valami hasonló. Alaktani hasonlóság mögött az ok-szerkezet hasonlósága rejlik, gondoljuk gyakran, joggal. Nem az a kérdés e déjà vu-vel kapcsolatban, hogy van-e vagy nincs, hiszen a természet folyvást ismétli önmagát. Az igazi kérdés az, hogy van-e, lehet-e egyáltalán körben forgás, vagy spirális ciklikusság a kulturális, civilizációs folyamatokban? Hasonló keletkezési folyamatok genetikusan és szükségképp vezetnek-e hasonló megjelenési formákhoz?
Nézzünk néhány ide vonatkozó korábban népszerű „haladás" értelmezési típust. A civilizációs változási folyamatok megítélése egyik archetípusának számít, ha a civilizációt ciklikusan ismétlődőnek, körben forgónak tekintjük, mint a holdfázisok, vagy az évszakok változását (a reinkarnációs tanok is ilyenek). Másik elterjedt értelmezési típus, ha a körben forgást úgy kerüli el a magyarázat, hogy spirális emelkedést, vagy visszaesést értelmez (mint a Hegel-i filozófiában „A világszellem önmagára-ismerésének stádiumai: a tézis, antitézis, szintézis spirál"). Egy harmadik típus az eszkatologikus/finalisztikus (a végső dolgok tudása/végcél felé tartó) felfogás, ha fejlődési/haladási végcélt tételezünk a fel folyamatokban (a zsidó-keresztény messianisztikus tradícióban meglévő utolsó ítélet felfogás, ill. a Marxizmus-Leninizmus kommunizmus-felfogása ilyenek). A negyedik típus, ha a civilizációt az emberi életfázisok analógiájára ifjú-, érett-, és öreg-kori állapotban írjuk le (Oswald Spengler; „A nyugat alkonya" c. könyvben, 1918-ban).
A főbb tipikus haladáselméletek rajzi sémái:
Az egy fraktál pl. ha egy négyfelé ágazó vektor utolsó ága ismét négyfelé ágazik ugyanolyan arányban és ennek utolsó ága, ugyanígy ágazik el…, és így tovább. A fraktál-algoritmus ugyanazt a logikai ciklust ismétli a végtelenségig.
Egy-egy új civilizációs paradigma (a dolgok általános kezelésére vonatkozó mintakészlet) megjelenése újabb minőségi dimenziót nyit meg a változási folyamatokban. Az új paradigma érvényesülése – ahogyan az emberek elfogadják, alkalmazzák, elutasítják, majd túllépnek rajta – kvázi tipikus (ciklust) utat fut be: az új dolgok hírértéke nagy, harsányan robbannak be a köztudatba. A várakozások velük kapcsolatban pozitívak, talán túlzóak is. Épp ezért amikor az újdonságuk ereje már nem akkora, érdeklődésünk velük kapcsolatban zuhanni kezd, s az érdektelenség is túlzó lesz körülöttük, tagadással, csalódottsággal kell, szembesüljenek. Majd, ha tényleg értékesek, akkor a helyükre kerülnek. Ha nem, akkor meghaladjuk őket, és újabb „megváltó ideológia", civilizációs paradigma után nézünk.
Itt nem maga a dolog objektív, hanem a pszichózis körülötte. A séma; állító, tagadó, elfogadó, meghaladó fázisok egymásutánja. A történelemben lényegében semmi soha nem ismétlődik meg, de az újdonságok körüli pszichózis dramaturgiája – épp kulturális antropológiai okokból – többnyire hasonló hullámzáson megy át. A hasonló folyamatok genezise, algoritmusa lehet hasonló, de az elfogadásuk fázis-logikája mindenképpen az. Ebből a szempontból mindegy, hogy keresztes háborúkról, vagy az indusztrializmusról beszélünk.
Az előadásban a 20. század utolsó kétharmadának (az etatizmus korszakának) építészettörténeti tipológiáját tekintenénk át. Gondolatmenetünk mégsem kronologikus, mert főként az egyidejűen meglévő ellentétek egymásra vonatkozó relációinak szerkezetét szeretnénk vizsgálni. Ez persze hosszabb bevezetést igényel.
Beszélni szeretnénk a 20. századi etatizmus korszakának négy fázisáról;
(állító, tagadó, elfogadó, meghaladó logikai szerkezet).
- a második világháború előtti/utáni diktatúrák építészetéről,
Etatizált diktatúra – a totalitarizmus állítása – türelmetlen imperialista modernizáció - a nemzetközi modernizmus építészeti magatartásáról,
Etatizált demokrácia – a totalitarizmus tagadása – technokrata modern univerzalizmus - a posztmodern univerzum építészeti nyelvezetéről és
Etatizált pluralizmus – posztmodern elfogadás – a partikularizmus, pluralizmus állítása - a kortárs trendek sokféleségének e korábbiakhoz való viszonyáról.
Etatizmus meghaladása – gobal-, antiglobal mozgalmak – versengő új minták
Miután az első világháború végképp lezárta a 19. századi historizáló paradigma korát – ebből maradtak itt a századelő versengő mozgalmai és a korai modern mozgalom is – az indusztrializált modernizáció új paradigmája rajzolódott ki. A kapitalizmus logikáját újraértelmező, tervező, újraelosztó stratégiailag terjeszkedő modell az indusztrialista etatizmus. Az etatizmus az állam, racionális értékrend szerint való túlműködése.
3.1. A totalitarizmus, a diktatúrák és azok építészete
A 30-as évek Európájában az államszocializmus jobb-, és bal-radikális változatai versenyeztek területekért, nyersanyagokért hatalomért. A nemzeti szocializmus (nácizmus) államdiktatúrája a nemzetközi szocializmus (kommunizmus) államdiktatúrájával nézett farkasszemet. Az államdiktatúrák külsőségei erőltetett és türelmetlen modernizációs folyamatokat álcáztak. Az iparosítás és az ipari méretű fegyverkezés – a tőkés versengési kényszerből származtatott – stratégiai, gyarmatosítói célok szerint folyt. A minden korábbinál nagyobb katonai erő, minden korábbinál nagyobb pusztítást vitt végbe. Újabb világháború következett. Az „emberért", az ember ellen folyt mindez, univerzálisnak hitt (tév)eszmék nevében. A radikális állításoknak radikális tagadások feszültek.
A világháború katasztrófája részben tette csak hiteltelenné az államszocializmust. Jaltában a nemzetközi államkapitalizmus időlegesen kiegyezett a legnagyobb ellenfelével, a nemzetközi államszocializmussal. Mert közös volt bennük az etatizmus, az állam túlműködése. A nemzeti államszocializmus eltűnt, a nemzetközi államszocializmus itt maradt. A háború után a szovjet mintájú államszocializmus a brit és amerikai mintájú államkapitalizmussal találta szembe magát. Hidegháború és válságok következtek. Propaganda és hazugságok a színen, titkos szolgálatok és titkos diplomácia a háttérben.
A diktatúrák építészet jelkészlete tekintélyelvű. Klasszikus és historikus civilizációs mintákat idéz. Gigantikus, ember feletti léptékű, hierarchizált, szimmetrikus, teátrális épülettömböket állít. Időtlen, drága anyagokat (márvány, gránit, bronz, arany) alkalmaz, ornamentál, és történeti stíluselemekkel manipulál. Meander, fasces, svasztika, sas, oroszlán, babérkoszorú, bandázs, harci jelvények, logók, fegyvernemi szimbólumok, stb. Architrávos, archivoltos árkádokat, timpanonos porticusokat, klasszikus arányú oszloprendeket használ. Szimmetrikus egyensúly. Egyiptomi, hellenisztikus és római, reminiszcenciák, parádéterek, császárfórumok, déjà vu-i, kultuszépítészet. Tudomány, művészet, ideológia kultusza, egyetemek, múzeumok, minisztériumok. Propaganda célú látványosságok, emlékművek, ünnepségek, parádék kultusza. Erő és egészségesség – új embertípus – kultusz, versenypályák, stadionok.
Hitler náci teoretikusai a „birodalmi realizmus" értékeit és formai mintázatait az „indo-germán" faj és művészet felsőbbrendűségéből származtatták. Sztálin teoretikusai ezt „szocialista realizmusnak" nevezték, és a kommunista ideológia és művészet felsőbbrendűségéből eredt. Racionális és logikus, hogy a historizáló szemléletű (visszatekintő, tekintélyelvű) birodalmi propagandisták a birodalmi mintakészletet tisztelő diktatúrák a szimbólumaikat térben, időben konkrét helyekről (a történelem nagy birodalmainak mintakészletéből) veszik, mintegy érzékletesen rámutatva az értékviláguk forrásaira. Hitler és Albert Speer Rómát, Egyiptomot, Napoleont és az empire-t idézi szinte sóvárogva. Sztálin és Zsoltovszkij Nagy Pétert, Berninit és a barokk Rómát tekinti etalonnak. Szentpétervár barokkját, és az Izsák székesegyház klasszicizmusát idézték.
3.2 Az etatizált modernizmus, a demokráciák és azok építészete
A 30-as, 40-es évek modern Amerikája és Európában az 50-es, 60-as évek modernizmusa már lényegesen elviselhetőbb klímát kínált az embereknek, de valójában a tagadás tartotta össze. A modernizmus végig oppozícióban volt, tagadta a diktatórikus totalitarizmust. A hidegháború tagadta a „forró háborút", a nyugati demokrácia a keleti proletárdiktatúrát, az önigazgató demokrácia a gondoskodó államot, az egyéni szabadság a közboldogságot, és így tovább. Univerzális birodalmi állítás állt szemben univerzális nemzetközi tagadással. Az oroszok sokáig vezettek az űrkutatásban, aztán Kennedy elnök ezt tagadva beígérte a Holdra szállást, ami 1969-ben be is következett.
A 30-as, 40-es évek amerikai modern építészete, majd az 50-es 60-as évek európai modernizmusa már nem mozgalmi alakulat volt. Állami propagandagépezet, tervek és intézmények követtek stratégiai modernizációs programokat, melyeknek egy szegmense volt a modernista építészet. Le Corbusier CIAM mozgalma nemzetek feletti (internacionális) építészeti tervhivatalként működött. Chartákban kinyilatkoztatott normatív értékvilágot állított a világ építészei elé.
3.3 A posztmodernizmus, a pluralizmus és annak építészete
3.4 A globalizmus, az etatizmus alkonya, a globalokrácia építészete
A globalitás is várhatóan össze fog rendeződni egy négyfázisú fraktálba. Lesz univerzális állító – globalizmus változat, lesz ennek heves tagadása, univerzális tagadó – antiglobalista értékrend. Majd lesz partikuláris állító, kiegyező, poszt-globalista civilizációs működés és várható – amíg nem késő – hogy univerzális öko-globalizmus értékvilága kell, hogy felülkerekedjen. Ez megnyugtató is volna, ha nem a 24. órában járnánk.
Az első fázis, az antik mintakészlet újraértelmezésének kora a klasszicizmus. A második romanticizmus, amikor minden, az antiktól különböző hagyomány újra-értékelődik. A romanticizmus az antik egyetemesség megtagadása. A harmadik fázis az eklekticizmus, ami kiegyező, együttműködő korszak. A negyedik fázis, amikor versengő ideológiák, irányzatok, és művészeti iskolák sokasága tagadja meg az akadémiák rendjét. Mozgalmak keletkeznek, melyek elszakadnak (secessio) a bevált minták világától. Ez a négy fázis egy „nem-lineáris" logikai mintázatot alkot.
Nem meglepő, hogy hasonló négyfázisú logikai szerkezet (állító/tagadó/elfogadó/meghaladó) mutatkozik meg a 18. sz.-i indusztrializációt megelőző (ie. 8. sz. – isz. 18. sz.) történelmi korszakokban, (antik, középkori, újkori és modern). Ott ez a négy fázis a modernitás (1750 – 1950) korszakában, de ezt követően a 20. század etatizmusában (1930 – 2010) is. Ezeket az ismétlődő, nem-lineáris négyfázisú ciklusokat nevezzük a történelem durva és finom szerkezeteinek összefüggéseit érzékeltetendő „történelmi fraktál-algoritmus"-nak.
Ha ezt ábrázoljuk, a következő haladványt kapjuk:
A logikai szerkezet ötlete, amit jelen tanulmányunkban történelmi fraktál-algoritmusnak nevezünk, Arisztotelész ún. logikai négyzetéből származik (Arisztotelész: Organon c. mű, Hermeneutika fejezet), melyben a ma formális logikának nevezett összefüggésekről és logikai szabályokról értekezik. A klasszikus logikában a kategorikus állítások összefüggései, egyszerűen átláthatók és a logikai négyszög segítségével jól szemléltethetők.
Kétszer két érték mentén megoszló halmazban helyezhetők el a kijelentések:
Arisztotelész logikai négyzetbe rendezhető kategorikus ítéletei, példamondatokkal:
Egyetemes állító (A) Minden ember halandó.
Egyetemes tagadó (E) Nincsen olyan ember, aki halandó.
Részleges állító (I) Van olyan ember, aki halandó.
Részleges tagadó (O) Nem minden ember halandó.
A rövidítések a latin affirmo (állítani) és nego (tagadni) szavak magánhangzóiból származnak.
Ha az állító és tagadó mondatok helyébe behelyettesítjük a 20. századi etatizmus civilizációs változatait (az etatizált diktatúrák, mint „A", az etatizált demokráciák, mint „E", az etatizált pluralizmus, mint „I" és az etatizmus meghaladásának, mint „O" kijelentések modális értékeit), valóságos, jól használható térképet kapunk, amiből többet olvashatunk ki, mintha lineáris történeti okfejtéseket próbálnánk megérteni.
A 20. századi etatizmus logikai négyzetében a következő ellentétes relációk olvashatók le.
4. Az etatista építészeti fenomének között értelmezett összes reláció leírása
4.1 Az "A-E" reláció (kontrárius viszony)
A totális diktatúra (A) tagadása a modern demokrácia (E). Vagy ez van, vagy az van, (nem lehet mindkettő igaz), de érvényességük múltával az etatizmusuk nyomasztó emléke miatt egyre inkább kételkedünk értékeikben. A posztmodern maga (léte magyarázata is ebben rejlik), később bebizonyította azt is, hogy ami a 30-as és 70-es évek között folyt, az szélsőséges, türelmetlen, doktriner modernizmus (az is maga az agyrém) volt, miszerint egyik sem lehet hosszútávon igaz. A II. világháború, a hidegháború, az ideológiai acsarkodás, a fegyverkezési hajsza egyaránt embertelen és civilizációellenes volt, ergo mindkettő lehet hamis.
4.2 Az "I-O" reláció (szubkontrárius viszony)
A posztmodern relativizmusa és pluralizmusa már-már káoszba taszította a civilizációt. A civilizáció működése érdekében szükséges volt a posztmodern részleges meghaladása, (partikuláris tagadások), a posztmodern pluralizmus fenntartása mellett. Megjelentek más ismeretelméleti alapokon szerveződő alternatív, versengő teóriák és az ezekre szerveződő tudományos dolgozatok, művészeti és építészeti irányzatok, pl. a dekonstrukció, a retro-modern, az új-minimal, a konceptualizmus, a redukció, stb. A harsányság helyett az önmérséklet (kevesebb több) imperatívusza újra érvénybe lépett, a kétértelműség a lebegtetett igazságérték helyébe a bonyolult szerveződésű, de egyértelmű kellések kerültek. Ennek értelmében a posztmodern értékei hamisnak tűntek.
4.3 Az "A-O" reláció (kontradiktórius viszony)
4.4 AZ "E-I" reláció (kontradiktórius viszony)
A modernizmusnak (E) kellett megbuknia ahhoz, hogy igaz legyen a partikuláris állító (I) ítélet, a posztmodern. Az emberek nem támogatták a doktriner felsőbbségtudattal egyetemes igazságokat osztogató modernizmust. A modernizmus is tekintélyelvű volt, ebből eredt univerzalizmusa is (CIAM mozgalom). A jóléti állam kedveskedett a polgárainak. Stratégiailag lett igaz a „Nem minden civilizáció tekintélyelvű" állítás, amely a modernizmusban hamis volt. A túlkonstruált ideológiai küldetéstudat helyett a parttalan élménykínálat levette a lábáról a közönséget. A kontradiktórius reláció, ami a modern és a posztmodern között értelmezhető, az etatizált modernizmus (E), teljes tagadása a pluralista posztmodern (I) értékvilága révén, a partikuláris állítások sokasága lett igaz az egyetemes tagadással szemben, köztük a „Van olyan civilizáció, amely tekintélyelvű" állítás is.
4.5 Az "A-I" reláció (szubaltern viszony)
A diktatórikus univerzalizmus (A), a posztmodern (I) „felettes én"-je. Bizonyítható, hogy tényleg az. A posztmodern birodalmi déjà vu-i, különösen az építészetben olvashatók le kiválóan. A birodalmi arculat déjà vu-i szinte kötelezőek voltak a kezdeti posztmodern építészetnél. A posztmodern USA úgy zúzta le a rivális CCCP birodalmat, hogy egyetlen puskalövést nem kockáztatott. A partikuláris állító posztmodern doktrína befészkelte magát az etatizált modernista diktatúra minden eresztékébe. Az emberek is posztmodernek lettek és maguk hordták szét a birodalmat. A korábbi kategorikus és univerzális értékek, az egyértelmű törvénykezési és morális koordináták is fellazultak. Szükségszerű, hogy a posztmodern etikai relativizmusát az új-minimal etikai szigora partikuláris tagadásokkal felülírja.
4.6 Az "E-O" reláció (szubaltern viszony)
A doktriner modernizmus (E), a globalitás (O) „felettes én"-je, bizonyítható, hogy tényleg az. A globalizmus spontán halmozódási folyamatként teríti be a világot. Az értékei mélyén azonban a CIAM túlzó optimizmusa sejlik fel. Az antiglobalizmus épp, mint a klasszikus modernizmus oppozícióban van. Ez így helyes, hisz a globalizáció ellen nem egy ördögien szervezett összeesküvés, hanem a partikularizáció képes felvenni a küzdelmet. A WTC-be repített Boeingek gyilkos gesztusa agyrém, és teljes félreértése a világ és a kortársi civilizáció természetének. Egyetlen emberéletet kockára tenni is sok, ráadásul fölösleges, mert a globalizáció magától mállik szét, ha egyéni kétségek, kritikai gesztusok, apró negációk fordulnak vele szembe. Minden bevásárlószatyorban ott kell legyen a mi döntésünk is, minden autó meg-/nem-vásárlása, minden mosógép és lámpaizzó meg-/nem-nemvásárlása olyan döntés, amit tudatosan kell meghozni. A dekonstrukció és a biomorfia felett az expresszionizmus a „felettes ego", a minimal felett Mies szelleme lebeg. A konceptualisták felettes énje Le Corbusier, a retro-modern neve önmagáért beszél. A fenntartható és az öko-tudatos regionális építészet oppozícióban van, de ez így helyes.
Ha helyükre kerülnek napjaink „kis" partikuláris tagadásai, és a különféle versengő irányzatok közül tényleg a jobbak kerekednek felül, akkor a globalizáció és nem a világ fog hamuvá válni. És ebben az a hír, ha nincsen hír!
5. Összefoglalás
A 20. század etatizmusának kora (kb. 1930-2001) négy egymással sajátos relációban értelmezhető korszakra tagolható. A négy korszak a szélsőségek felől a kiegyenlítettebb civilizációs önértelmezések felé tendál. A totalitárius, demokratikus, pluralisztikus és a kortársi építészet jelenségeit próbáljuk meg értelmezni és elemezni az előadással, és azt, hogy hogyan lehet az építészeti üzenetet kiolvasni a városi és a történeti környezetből, most vagy akár bármikor. Az építészet sajátos kulturális határterület. Van olyan fontos, mint a művészet, mint a tudomány, mint a filozófia, mint a politika, mint a zene, stb., mert az építészet az éppen meglévő kultúra önmeghatározása és önkifejeződése.
Sólymos Sándor
Dr. Habil. Ybl díjas építész,
tanszékvezető, egyetemi docens
Elhangzott: 2009. október 15.-én Debrecenben,
A „Debreceni Egyetem – XV. Épületgépészeti, Gépészeti és Építőipari Szakmai Napok, Szakkiállítás és Nemzetközi Tudományos Konferencia" előadásaként