Az ígéret földjéből turisztikai attrakció
Korábban nevezték az ígéret földjének is, majd a rendszerváltást ipari hanyatlás követte a lengyelországi Łódźban. A városközpont egyik nagy gyártelepén, a londoni Virgile & Stone és a francia Sud Architects lengyel irodájának tervei alapján azonban olyan komplex ipari rehabilitáció zajlott le, ami ma turisztikai célponttá emeli a várost.
A 750.000 lakosú közép-lengyelországi Łódź iparvárosát korábban, mint textilipari központot sokszor nevezték a „lengyel Manchesternek"is, miután 1820-ban a lengyel kormány döntése nyomán a város csatlakozott az iparvárosok hálózatához, ezzel posztó- és textilipar központtá vált. A 19. századi felvirágzásában sokat köszönhetett az iparban dolgozó bevándorlók tömegének, a századforduló után már több mint félmilliós lakosságával a világ legnépesebb iparvárosainak egyike lett az „ígéret földjének" titulált Łódź. A manufaktúrákból hatalmas magángyárakká kinövő textilipart a II. világháború után elérte az államosítás, majd az 1990-es évek elején a jelentős iparági összeomlás. Mára egy sem maradt fent a városi korábbi nagy márkái közül, kisebb üzemek azonban, főleg keleti exportra még most is termelnek.
A városközpontban található, Izrael Poznański által a 19. század közepén alapított és felfuttatott textilgyár 30 hektáros területe a rendszerváltás után kihasználatlanul pusztulni kezdett. 5 éves előkészítés és jó 4 éves építkezés után azonban újjáéledt az értékes ipari épületegyüttes, azóta a város egyik legújabb kori büszkeségévé, turisztikai vonzerejévé vált.
2006-ban nyílt meg a textilgyártás hagyományaira utaló Manufaktura elnevezésű komplexum első része, egy 300 üzletet magába foglaló bevásárlóközpont. 2008-ban a volt szövőüzem épületében jött létre a világ egyik legkorábbi alapítású kortárs és modern művészeti múzeumának, a Sztukinak új szárnya, ahol teljesen újra kívánják értelmezni a megszokott kiállítási formákat, illetve jelentős, több korosztályra kiterjedő múzeumpedagógiai tevékenységet folytatnak. Egy évvel később a pamutfonó épületében több emeletes négycsillagos luxusszálloda nyílt, de a gyár falai közé azóta aktív textilmúzeum, városi múzeum, színház, Alliance Française francia kulturális központ is költözött a kereskedelmi és szórakoztató (mozi, sport, játékterem, stb.) funkciók, éttermek és bárok mellé.
Az ipari épületeke nagy részét minőségi módon újították meg, úgy, hogy a falak és a szerkezet hűen tükrözze, megtartsa a 19. századi ipari örökséget, de közben megfelelően modernizálódjon. A belső udvarra pedig egy teljesen új, az épület kontúrjain belül maradó, így kívülről nem látható fém-acél szerkezetű szárny épült a bevásárlóközpont számára. A londoni Imagination csoporthoz tartozó Virgile & Stone építészeti cég a lyoni Sud Architectes-szel közösen készítették a terület rehabilitációs terveit, ami már a megnyitás évében több nemzetközi szakmai elismerést és díjat kapott.
Bán Dávid
07:32
Tényleg jól sikerülhetett a revitalizáció, a képek és a benépesedési folyamat erre utal. Az a vadonatúj, központi szárny (a Manufaktura feliratú) helyenként aggasztóan közel került a régi gyárépülethez, eltakarva annak gyönyörű homlokzatát. Pedig nem kétséges: a negyed fő vonzerejét a monumentalitásában is arányos homlokzatok kimunkált, emberléptékű osztása és tégla-textúrája jelenti. A berendezés, a hozzáépítés jótékony ürügy ezeknek és a veretes, nyomasztóan századfordulós, ipari belső tereknek a megmutatására. Amúgy jó lenne újra, moziban is megnézhetni Andrzej Vajda negyven évvel ezelőtt készített, nagyrészt a városban, sőt, részint ezekben az épületekben játszódó filmjét, az Ígéret földjét: https://www.youtube.com/watch?v=v-BpG7mZxUw