Az Óbudai Gázgyár fejlesztési programja

Beszámoló a Városházi beszélgetésekről, 2004. december 13.

Beszámoló a Városházi beszélgetésekről (2004. december 13.)

Az Óbudai Gázgyár épületegyüttese a főváros egyik legfontosabb fejlesztési területe a közeljövőben - egybefüggő, városképileg és városszerkezetileg is kiemelt helyen lévő zóna, kiemelkedő színvonalú ipari műemlékekkel és a mai napig javarészt feltáratlan római emlékekkel. Mindezek mellett az olyan, középtávon várható fő infrastrukturális beavatkozások csomópontjában is áll, mint az Aquincumi híd megépítése.

A december 13-án rendezett Városházi beszélgetésen a főváros elképzeléseit bemutató előadások és azok kommentárjai mellett a hasonló léptékű beruházások koncepcionális és szabályozási hátteréről és a stratégiai városfejlesztésről is szó került.

A fővárosi elképzeléseket, a középtávú városfejlesztési programba illesztést és a jelenleg véglegesítés előtt álló szabályozást Schneller István főépítész és Krikovszky Péter mutatták be. Az erőforrások koncentrált felhasználását, városfejlesztési gócpontok kialakítását megcélzó, nagyjából nyolc évre szóló középtávú program egyik legfontosabb eleme a Duna észak-budai partján álló terület, ami összekötő kapocs az északi városrészek, a Hajógyári sziget és a Szentendrei út környékén már megvalósult beruházások között, mint pl. a Graphisoft park.

Az 1913-ban megnyílt gyár eredetileg a kiváló megközelíthetőség miatt épült Aquincumba, a folyó partjára, és a telephez a gyár épületei mellett munkáslakótelep és tisztviselőtelep is épült. Az ipari tevékenység 1985-ben megszűnt, és a gyárat az elmúlt években végleg bezárták, de a lakótelepek a mai napig használatban vannak.

A terület kiemelkedő építészeti értékei a gyárban a víz- és kátránytornyok és az óraház, de védettek a lakótelepek is. A közelmúltban végzett állagfelmérések szerint az épületek meglehetősen rossz állapotban vannak, illetve az ipari tevékenység miatt a környezet szennyezettsége is elég magas. Ezek mellett igen jelentős terhelő tényező a budai rakpart ill. a Szentendrei út forgalma is.

Baross Pál hozzászólásában pontosan ezekre mutatott rá, mint befektetési alaptényezőkre: a műemléki környezet, annak állapota (beleértve a földben található feltáratlan emlékeket), illetve a komoly beavatkozást igénylő környezetszennyezéssel kapcsolatos stratégia meghatározó pontjai bármilyen elképzelésnek. A Gázgyár egykori igazgatója szerint viszont a szennyezések alapvetően kis és lezárt területekre koncentrálódnak (kapszuláltak) ezért kisebb beavatkozásokkal kielégítő helyzetet lehet elérni.

Amellett, hogy az észak-dél irányú közlekedést és a körgyűrűt is várhatóan átalakítja a megépülő Aquincumi híd, a telep fejlesztése Budapest 2010-es európai kulturális fővárosi pályázatában is fontos elem. Szinte egyedülálló lehetőséget jelent ez azért is, mert a terület teljes egészében a főváros tulajdonában áll - ellentétben például a beszélgetés során többször is fontos és értékes példaként emlegetett Hajógyári szigettel, aminek eladásával annak további sorsa teljesen bizonytalanná vált. A Gázgyár fejlesztésére egy holland-magyar együttműködési program is létrejött, ahol amszterdami szakértők és városfejlesztők dolgoznak együtt a budapesti teammel.

A főváros jelenlegi elképzeléseit Cseh Zsolt vázolta fel - ezek alapvetően három lehetséges programot jelentenek. Az első, már ismert szcenárió a múzeumi negyed létrehozása, vagyis egy szinte teljes egészében monofunkcionális kulturális központ megteremtése, állami tőke bevonásával. Felmerült a Műszaki Múzeum mellett több, jelenleg alkalmatlan helyen levő nagy fővárosi múzeum áttelepítésének, illetve új intézmények létrehozásának lehetősége is. A második szcenárió szerint, egy akció keretében hasznosítva a területet, létrejöhet egy Északi Infopark, egyfajta budapesti Szilíciumvölgy, ami szinte teljes egészében üzleti-irodai beruházást és hasznosítást jelent, a közterületeket és közfunkciókat a múzeumi negyed 85%-os arányáról a minimális 25%-ra redukálva.

Ezen két esetben a főváros minden bizonnyal hosszú távon kiszoruló szereplő lenne a fejlesztésben, az állami ill. üzleti szerepvállalásból kifolyólag. Mindezek mellett a monofunkcionális hasznosítás hosszú távon közismerten nem fenntartható. A harmadik lehetőség a komplex, vegyes hasznosítás, ahol a két vagy több terület nagyjából azonos arányban szerepelne, a főváros mellett a magántőkét is bevonva a kulturális célú befektetésekbe.

A program továbbfejlesztéséig is szükséges azonban a terület életbentartása, beemelése mind a köztudatba, mind a befektetői piacra, hiszen a csupán idén kiürített gyártelep bezárása annak imázsát rövid idő alatt drasztikusan le tudja rombolni. Az ideiglenes hasznosítás ismert velejárója a barna mezős rehabilitációs programoknak, és egyben a későbbi funkciókat tesztelő laboratóriumként is lehet kezelni. Már most, viszonylag ismeretlenül is nagy a befektetői érdeklődés a gázgyárral kapcsolatban, ahhoz azonban, hogy ez csatornázható legyen, programot szükséges létrehozni.

A hozzászólók kifogásolták az egyébként jellemző helyzetet, hogy a szabályozást a program és a koncepció megalkotása előtt hozzák létre, ismét elkövetve azt a hibát, hogy a KSZT-t és a jogszabályi környezetet hozzák fejlesztői szerepbe. A program bizonytalansága és kidolgozatlansága legfeljebb policy-ként, cselekvési tervként értelmezhető és nem illeszkedik egy tágabb és átfogóbb koncepcióba. Az együtt emlegetett és valóban meghatározó fejlesztések (mint a híd) között valójában nincs semmilyen programszintű kommunikáció és kapcsolat, és a helyben lévő igények kielégítése (mint például a tisztviselőtelep funkcionális és közlekedésbeli ellátottsága) is hiányoznak a gondolkodásból.

A múzeumi negyed létjogosultsága kérdéses, sokkal inkább a jelenlegi, méreteiben kielégítő múzeumi infrastruktúrát lenne szükséges korszerűsíteni, és nem egy ilyen léptékű beavatkozást felhasználni pl. a Néprajzi Múzeum áttelepítésére. Ugyanilyen kérdéses a kizárólagos irodai hasznosítás is, ami végleg elzárná a telepet a nyilvánosságtól. Alapvető szükség lenne a szerepek és prioritások tisztázására, mert fennáll a veszély, hogy a terv a ´folyamatos előkészítés´ stádiumában reked, miközben az infrastrukturális fejlesztések megállíthatatlanul haladnak előre (a hozzászólásokból úgy tűnt, az építész és urbanista szakmákon kívül szinte minden terület komoly lobbi- és kommunikációs tevékenységet folytat.)

Nehezíti az átgondolt előrehaladást a fővárosi és kerületi szerepek tisztázatlansága illetve a fővároson belüli, helyenként hasonlóan esetleges helyzet, Schneller István azonban határozottan kiállt azon vélemények mellett, amelyek a szabályozással szemben a programadást és a komplex kreatív gondolkodást helyezték előtérbe.

Ikvai-Szabó Imre összefoglalójában kiemelte, hogy a változtatáshoz cselekedni kell - ha hiányos a főváros működése és kommunikációja, a kultusztárca szerepe bizonytalan, ha szabályozó és szakági szervezetek fejlesztőként vagy hatóságként viselkednek, akkor változtatni kell, mégpedig azonnal. A tétlenség tragikus következményei a közelben, akár a Római parton is láthatók - az egész szakma és a most potens generációk közös felelőssége, hogy a Gázgyár európai jelentőségű területté válhasson a következő generációk számára is.

szerző: Szemerey Samu