Az új soproni Széchenyi István Városi Könyvtár

Herkli Mátyás az építészet és az irodalom kapcsolatát vette górcső alá. Diplomamunkájában a soproni Széchenyi István Városi Könyvtárat újítja meg úgy, hogy új helyre költözteti azt, a széttagolt gyűjteményt egybe fogva.

A feladatról

Ahogy az ember ha mennyiségében nem is feltétlenül kevesebbet, de máshogy olvas ma, mint 20 évvel ezelőtt, úgy a jövőbeli könyvtárak felépítése is más igényeket fog az építészek számára megfogalmazni. S ámbár a hagyományos funkcióbeli felépítésű könyvtárak ideje még nem áldozott le, több olyan kísérlet és próbálkozás történik manapság, melyben építészek szociológusokkal együttműködve a mai igényeknek megfelelő, és a szokványos könyvtárakhoz képest teljesen eltérő, de még mindig könyvtárnak (információtárnak?) nevezhető kulturális központokat terveznek.

Habár a feltevés a jövő könyvtárának kutatását illetően jogos, jelen tervemmel inkább egy hagyományos értelemben vett könyvtár tervét valósítottam meg, ahol kíváncsiságom alapja a fentiek helyett sokkal inkább az, hogy lehetséges-e, hogy a tervezendő épület rendszerének, szerkezetének, térosztásának vagy alaprajzának kiindulásaként irodalmi művek és az azokban megtapasztalt, képzeletbeli térélmények szolgáljanak.

Jelen diplomatervemmel tehát az építészet és az irodalom kapcsolatát vettem górcső alá, mindamellett, hogy épületem formálását – ahogy a tervezési folyamatban egyre előrébb kerültem mind alaprajzi, mind tömegformálás tekintetében – más tényezők is, s nem csak az irodalom határozták meg.
A soproni Széchenyi István Városi Könyvtár jelenleg a Pap-rét Híd utca felé eső végén – tehát e szép nagy, zöld park belvárostól messzebb eső részén –, a kevésbé frekventált és így a városi életből kieső Pócsi utcában található egykori közgazdasági szakközépiskola leromlott állagú épületegyüttesében található meg. Diplomamunkám tehát a könyvtár e jelenlegi helyéről való kiköltöztetése – de mielőtt a részletekbe belemennék, a múltra is érdemes egy kicsit kitérni.

A soproni könyvtár történetéről

A soproni városi könyvtár Városi Közkönyvtár néven 1915-ben kezdte el működését.1920-ig az intézmény a világháború, az azt követő forradalmak valamint Sopron és a hozzá tartozó falvak Ausztriához tervezett csatolása miatt csak akadozva fejlődött, mely bizonytalan állapotok miatt 1920-ban még az intézmény megszűnésére is nagy esély volt. A kezdeti nehézségek elmúltával és a város polgárai támogatásának és tenni akarásának köszönhetően a 20-as évektől kezdve a könyvtár virágzásnak indult és a 2.világháború végéig folyamatosan fejlődött, állománya 1944-re negyvenezerre nőtt. A könyvtár állománya a háborús pusztítások (Sopron 1944-es szövetségesek által történő többszöri bombázása) következtében nagy veszteségeket szenvedett, ezen belül is szinte teljesen megsemmisült a könyvtári felszerelés valamint a napilapállomány is. A könyvtár egy időre bezárt, s legközelebb - az intézmény újraszervezése és az állomány rendbe rakása után jó 2 év elteltével - 1946.decemberében nyitotta csak meg kapuit.
A könyvtár 1951-ben Körzeti Könyvtárrá, a rá következő évben pedig, mikor is átköltözött a belvárosi Magyar Művelődés Házába (mai Liszt Ferenc Kulturális Központ a Széchenyi téren) Járási-Körzeti Könyvtárrá lett nyilvánítva. A könyvtárhoz tartozott az 1955-ben Sopronbánfalván, az 1961-ben Brennbergbányán, valamint az 1966-ban a Kurucdombon létesült fiókkönyvtár.

Az 1965-ös intézményi átszervezésnek után a könyvtár a jelenlegihez hasonlóan egyszerre több épületbe lett átköltöztetve, mely strukturáltság a Liszt Ferenc Művelődési Központ 1970-es felújításáig állt fenn.
Habár a könyvtár Széchenyi téri régi-új épülete a nagy mértékben megnövekedett könyvállomány miatt már a visszaköltözéskor is szűknek bizonyult, ennek ellenére egy zenei részleg is kialakításra került a Művelődési Központ épületében. Az intézmény 1979-ben a Jereván lakótelepen is fiókkönyvtárat hozott létre, mely az azt befogadó iskola megszűnése miatt az 1990-es évek végén felszámolásra került.

A Polgármesteri Hivatal a könyvtár Liszt Ferenc Központból való kiköltöztetésével párhuzamosan (mikor a könyvtári állomány már rég kinőtte az annak helyt adó épületet) 2001-en országos építészeti tervpályázatot írt ki a belvároshoz közel, a Deák tér és a Rákóczi utca közti tömbbelsőben elhelyezendő új egyetemi és városi könyvtár épületének megtervezésére, mely pályázatot az ifj. Peschka Alfréd építész vezette stúdió nyerte. A leendő könyvtári épületnek e tervkiírás és az akkori városi, valamint egyetemi vezetés kívánalmai szerint be kellett fogadnia (két jól elkülöníthető, egymást függőfolyosókkal összekötött épülettömbben) mind az egyetemi (jelenlegi befogadó épülete az Egyetemi Campus területén található 200.000 darabos állománnyal rendelkező, 1977-ben épült Egyetemi Központi Könyvtár), mind a városi könyvtárat. Habár a tervpályázat sikeres volt, azonban az építés a tervpályázat eredményhirdetésekor is tisztázatlan telekviszonyok tükrében el sem kezdődött – Sopron városi könyvtárának problémája pedig azóta sem lett megoldva.

Sopron vezetőségének elgondolása az új városi könyvtárról az elmúlt 13 évben annyiban változott, hogy ugyan annak elhelyezését illetően továbbra is a Deák tér – Rákóczi utca közti tömbbelső van tervben, de, kizárva az egyetemi könyvtárat, az új épületben csak a városi és a múzeumi könyvtár kerülne elhelyezésre. A könyvtár vezetői és néhány közösségi funkciójú tereit a Deák tér – Rákóczi utca közti területen található Rusz-villa, az egykori soproni Zeneiskola erősen leromlott állagú, műemlékvédelem alatt álló épülete fogadná be, s mellé építenének egy, a könyvtár szabadpolcos és zárt raktár részét magába foglaló új épülettömböt.

A könyvtár állománya jelenleg kb. 240.000 kötetet számlál, melyből 5.000 a helytörténeti, 20.000 a zenei részleghez tartozik, 14.000 pedig a sopronbánfalvi fiókkönyvtárban található. Az állomány 1/3-a a kölcsönözhető, a maradék 2/3-nyi része pedig raktári állomány, abból is egy kisebb rész bezúzásra vár.

A könyvtár dolgozóinak létszáma a megszorítások miatt a 2010-es évhez képest 43 főről 25-re csökkent (az intézmény rövidebb, korlátozottabb nyitva tartását vonva maga után) – ez a létszám a könyvtár új épületbe való átköltöztetése valamint az állomány- és funkcióbővítés esetén ismét nőlni fog.
A tény, hogy a városi könyvtár helyzete egy nagyon valós és évtizedek óta kerülgetett, megoldatlan probléma, valamint hogy olvasni egy teljesen jó dolog, vitt rá arra, hogy diplomatémának a soproni Széchenyi István Városi Könyvtár új épületének megtervezését válasszam.
Ennélfogva a tervezési feladat összefoglalva:

• A Soproni Széchenyi István Városi Könyvtár új épületének megtervezése valamint,
• a jelenleg a város egymástól távol eső részein található funkciók egy épülettömbben való elhelyezése.

A helyszínről

A tervezési terület Sopron belvárosától és a Várkerülettől keletre; a Pap-rét, az Árpád utca és a Tűzoltó-köz közti, a most parkolóhelyként működő, de egykoron a soproni Mentőállomásnak helyt adó telek.
A területet északról és keletről fésűs beépítésű, a Várkerületre és az Ikva-patakra kifutó, a Tűzoltóság épületével egyetemben nagyobbrészt műemlékvédelem alatt álló épületek határolják. A telektől keletre az Ikva patak és annak partja mentén futó sétány; délre, az Árpád utca túloldalán a Füredi sétányt két végre osztó és üresen álló Ikva és Fenyő áruházak találhatóak.

A telek négy út találkozásán található: az egyik a Várkerület irányából, másik a Pap-rét felől, a harmadik a Füredi sétányról, a negyedik pedig a Giczy köz felől érkező. A négy irány ezen a telken összetalálkozva egy forgalmi csomópontban találkozik – közösségi funkciójú „tér" kialakítására (amely tér jelen esetben egy épület) ezért tökéletes.

A beépítésről – már az új épület kapcsán

Az épület tömegformálását több külső tényező határozza meg. Az első egy olyan közösségi tér létrehozásának igénye, melyet a fentebb említettem és melyet a könyvtár frekventált helyszíne indokol. A második meghatározó az Ikva és az a mentén húzódó csendes, de máig kihasználatlan és rendezetlen partszakasz. Harmadik tényezőként meg kell említeni a már szintúgy említett fésűs beépítésű határoló telkeket, melyeknek képzeletbeli folytatásaként megkaphatjuk a könyvtár alaprajzának és tömegformálásának kiindulópontját.

A terekről

A könyvtár az Árpád utca felől közelíthető meg. A látogató a három oldalról a könyvtár épületével határolt külső „udvaron" keresztül tud eljutni a főbejárathoz. Ez a placc a közösségi élet színtere, amellyel az előadó, a kiállítótér és a büfé terét jó idő esetén egybe lehet nyitni. Ekkor ez a négy, különböző funkciójú tér egymással kapcsolatba lépve egy nagy, a kint és a bent közt átjárható egészt generál.

A könyvtár funkcióját vagy befogadását tekintve három nagy részből áll. Az első, a főbejárat körüli és a központi udvarra néző, a könyvtár kiegészítő funkcióit magában hordozó közönségforgalmi rész; a második az igazgatóság; a harmadik pedig a közgyűjteményes könyvtári rész.

• A - Az előtérből három irányba (melyek az épület eltérő feladatokat ellátó részébe visznek) tudunk elindulni, attól függően, hogy mi dolgunkban járunk ott. Az előtérből balra fordulva a kiállítótérhez és az 50 férőhelyes előadótérhez juthatunk el, mellyel szemben, a hozzá tartozó folyosószakasz jobb oldalán az ezeket a tereket kiszolgáló raktárak kerültek elhelyezésre (szék-, elektronikai eszköz- és kiállítási installációk raktára). Az előadótértől továbbhaladva érünk az igazgatóság tereihez (észak-nyugati oldal). A központi folyosótól jobbra az igazgatói szoba, a gazdasági, a titkárság, a tárgyaló, és a pihenőszobák találhatóak – a velük szembe levő oldalon (a belső közösségi udvarra néző) két kisebb raktár, melyek közül az egyik a kistérségi, ami a fiókkönyvtárak és a Sopron közeli falvakban működő kisebb könyvgyűjtemények befogadó- és elosztó helyisége. A könyvtár háttérfunkcióihoz tartozik a könyvkötészet az ahhoz tartozó tárolóval, a feldolgozó helyiséggel valamint a közönség számára nyitott résszel. A könyvtár 150.000 kötetből álló háttérállományának raktára és a gépészeti helyiség az alagsorban kerültek kialakításra.
• B - A bejárattól jobbra fordulva található a könyvesbolt és az internetpont, kicsit onnan visszafordulva pedig a büfé (déli oldal). A kettő teret a köztes mosdóhelyiség választja le egymástól.
• C - A látogató az előtéren keresztül a kiállítótér, a ruhatár és a recepció mellett elhaladva tud eljutni a közgyűjteményes könyvtári részbe (északi oldal). A közgyűjtemény magába foglalja a szépirodalmi- és gyermekszekciót valamint a galériaszinten található helytörténetet és médiatárat, melyekhez szintenként olvasótermek és az olvasóközönséget közvetlenül kiszolgáló egyéb terek (kutató- és olvasószobák stb.) tartoznak.

Az épület tereinek transzparens jellege az egyes tereket egymástól elválasztó, mozgatható árnyékoló elemekből adódik. Céljuk egyrészt a külső és belső tér találkozásánál a könyvtár épületének bezárása a szó legszorosabb értelmében, másrészt s kicsit elvontabb formában pedig az, hogy zárt állapotukban az épület valódi belső tartalmát a külvilág elől elrejtsék, s azt csak akkor tegyék mindenki számára érthetővé, mikor a könyvtár reggel 8-kor kinyitja kapuit, ezáltal nyerve a célközönség oda befogadást.

A könyvtárról

Számomra egy könyvtár mind a tereket, mind a könyveket illetően egyaránt szól az áramlásról és az elvonulásról. Előbbi élményt az épület tereinek transzparens jellege, utóbbit a könyvtár introvertált mivoltja (persze mindez egyértelműen és főleg az olvasás élményéből is fakad), tehát a forgalmas külvilágtól való zárt jellege adja – még akkor is, ha maga a közgyűjteményes részt az Ikva sétánytól egy, azzal közvetlen kapcsolatot teremtő, tehát a külső történéseket gyakorlatilag beengedő, hatalmas üvegfelület választja is el. A könyvtári épület mellékes kiszolgáló funkcióinak, tehát könyvkötészetnek, valamint a büfének és a könyvesboltnak terei viszont tudatosan zárják el magukat az Árpád utca felőli forgalmasabb és zajosabb oldalról, s beengedést a külső szemlélő számára csak indirekt módon, őt viszont már magába fogadva (a belső udvaron keresztül) engednek.

A belső udvar – a közösségi élet színhelye – habár a városi környezetet szintúgy kizárja (ugyanakkor egyben befogadó térként is funkcionál), átmenetet képez a valós kinti és a még valósabb benti terek között; nyit az utcára, valamint az udvar körül elhelyezett könyvkötő műhelyre, az előadóra, a kiállítótérre, a könyvesboltra és a büfére egyaránt. Gyakorlatilag a könyvtár funkciójának minden része ezen központi tér mögött, s olykor kissé rejtett módon zajlik.

Végezetül pedig a terek egymáshoz való viszonyáról

“Az abbé csákánya már minden irányból át- és átlyuggatta a falakat és födémeket; de járatai továbbra is körbe-körbe tekeregnek, mint valami gombolyogban, s cellámat is mindegyre más és más irányba szelik át. Rég oda a tájékozódó képessége: Faria immár nem ismeri föl az égtájakat, de még a delelő- és talppontot sem. Megesik, hogy kaparászást hallok a mennyezet felől; egy csomó vakolat hull alá; rés nyílik odafent; Faria feje bukkan elő, tótágast. Mármint számomra tótágast, nem az ő számára; kibújik az alagútjából, s járkálni kezd, fejjel lefelé, anélkül, hogy bármi változás esne rajta: sem az ősz haján, sem a penész lepte zöld szakállán, sem az ösztövér tagjait fedő csupa rongy darócon. Légyként futkároz a mennyezeten, falakon; megáll, belevágja csákányát egy pontba, rést nyit; eltűnik."  

(Italo Calvino - Monte Cristo grófja)

Opponensi vélemény Herkli Mátyás Barnabás diplomatervéhez
Ekler Dezső DLA építész
2014. június 3.

Herkli Mátyás Barnabás különös elméleti elképzelésből bontja ki diplomamunkáját. Lényegében véve építészet és irodalom párhuzama az, ami leköti figyelmét és amit sok felől közelít meg olvasmányai alapján. Különös és nagyon időszerű elképzelés ez akkor, amikor az építészeti nyelvről alkotott felfogásunk egyre újabb területeket hódít meg. Úgy fogalmaznám: az irodalomban természetesnek vett elbeszélési technikákat – divatos szóval narratívákat – próbálja elméletével és épületével is megfoghatóvá tenni. 

Idolja Italo Calvino, pontosabban az ő irodalmi szövegei, amelyek bővelkednek a tereket leíró és a terek bonyolultságával operáló megoldásokban. Mátyást diplomamunkájában egyfajta összművészetről alkotott elképzelés vezeti, az általa átélt irodalmi élményeket próbálja építészeti struktúrákban tárgyiasítani; az irodalom által felidézett és képzelet szülte térstruktúrákat próbálja az építészek nyelvére lefordítani. Ezen kísérletetek jól láthatóan kivehetőek szövegeiből, és tervéből egyaránt.

Egyrészt az emberi életteret és az ember térészlelését mint egyfajta tobzódó, burjánzó struktúrát próbálja térbeli struktúrákká tárgyiasítani – mely elgondolással a metabolista építészetre reflektál. Ugyanígy az emberi élet áramlását, divatosan mondva: a Flow-t próbálja térben megragadni és az emberi élet sodrását térbeli szerkezetekké átfordítani. Valahogy így gondolkodik: az emberi terek valójában átmenetiek, mely feltevést az egzisztenciánk változó igényeinek ténye is megerősít. Ennek megfelelőjét keresve az építészeti munkáiban idézi Csete Györgyöt, aki arról beszél, hogy az épület valójában az emberrel együtt alakul, s annak halálával az épület is vele pusztul el. Vagyis – ahogy azt Makovecz Imre is gondolta – az építészeti tér valójában egzisztenciális tér.

Nagyszerű továbbá az a gondolat, hogy Mátyás az építészet térbeliségét az irodalom analógiájára vonatkoztatva tértörténetekként gondolja el. Az épület és az épített terek elrendezettségét térbeli narratívákként, tértörténetek alkotásaként illuminálja, mondván: nem az ember, hanem maguk a terek a szereplői a tértörténeteknek, melyeket a színekkel és a különböző anyagok használatával lehet karakterizálni. Ahogy a tereket bejárjuk, ahogy a terek egymásba kapcsolódnak a bejárás során, ezek a folyamatok képezik a tértörténet cselekményét és ekkor kezdenek az egyes terek maguk is a történet szereplőivé válni. Az ő karakterüket, személyiségüket jelenítik meg így az anyagok és a színek, amik persze a fények révén jutnak szerephez.
A parametrikus építészet itt kapcsolódik be a történetbe: meglátása szerint már egy bejárati tér lehelyezése szinte automatikusan generálja az egész épületet, mondván, hogy egy gesztusban, egy állításban, egy mondatban, egy nyelvi értelemben vett szövegrészben benne rejlik az egész történet kifejlődésének a lehetősége.

Ugyanezen elgondolásból, s nagyon helyesen következtet az épületen felhasznált színek szerepére is, melyek szintúgy az alapgondolatot szolgálják. A szürke és a fehér felületek látszólag a legszeszélyesebb módon váltják egymást a homlokzatokon és a tetősíkokon, valójában azonban az égtájakhoz és a fény erősségéhez illesztett elképzelés szerint vannak szerkesztve: a napnak folyamatosan kitett déli felületek szürkék, míg az északi avagy a kevésbé napos oldaliak pedig fehérek.

Az irodalmi példákból és élményekből ered az a vágya, hogy a történet fűzés váratlan, megdöbbentő eseteit próbálja meg az építészet nyelvére átfordítani – azokat a meglepő szerkezeti helyeket az elbeszélésben, amikor semmi nem annak látszik már, mint ami valójában volt, amikor a kint és bent egymásba mosódik és amikor nincsenek átmenetek a külső és a belső között. Mindezt terve hitelesíteni látszik; s úgy látom, hogy a többi elméleti elképzeléseit egyaránt igazolják a tervében megfogalmazottak.

Az épület elhelyezése és külső megformálása
Az új városi könyvtár méltán és joggal települ a város frekventált helyére: közvetlenül a Várkerület mögé; az Ikva patak partjára két, formailag meghatározó középület (az Ikva és a Fenyő áruházak) tőszomszédságába. Viszont a két szomszédjának valóban brutálisan és öntörvényűen formált tömegével ellentétben a könyvtár tömegformája épp, hogy környezetéből van levezetve; annak tömegei, mintha egy nem látható téregészből lennének kivájva. Úgy is mondhatnánk, hogy maga az épület, melynek déli homlokzata az Árpád utca ívét folytatja, szoborszerűen van megfogalmazva.
Mátyás már a tömegformálással is a kint és a bent közötti roppant szubtilis és érzékeny viszonyt teszi próbára.

A beépítés

A telepítés első közelítésre szenvtelennek tűnő gesztusa mögött egy roppant logikus és végiggondolt alaprajzi elrendezés tárul fel.
Az alaprajzok struktúrájában, ahol éppen külső teret avagy belső tér szükségeltetik, ott annak természetes módon jut hely, s ahova a fő tömegeket kell csoportosítani, ott is ésszerűen rendeződik el az egész struktúra.
Mindjárt az Árpád út felől a Várkerületről érkezve egy jó arányú és szépen határolt udvarra jutunk, melyen keresztülhaladva a legtermészetesebb és legelegánsabb módon érkezünk meg az épület főbejáratához, mely lamellák mögött rejtélyesen meghúzódó tömegek által van körülvéve. Nagyon jó helyre érkezünk, lényegében az épület tömbjének közepére, ahonnan valamennyi közvetlenül elérendő tér, így a könyvesbolt és a kávézó, valamint az előadó és az irodai terek rögtön feltárulnak; a fő irányba, tehát egyenesen elindulva pedig a nagy olvasóba jutunk, ami az Ikva partra és a hozzá tartozó sétányra épült fel.

Túl azon, hogy az előtér az olvasótérre vezet rá, kézenfekvő és nagyvonalú, hogy az épület honszintje a természetes terep lejtését is követi a patak felé hasonlóképp, ahogy a széles lépcsőn át megérkezünk az olvasóba. Ezt kiegészíti továbbá egy elegáns oldalsó rámpa is.

Az alaprajzi beosztás semmiféle kimódolt szerkesztési elvnek nem engedelmeskedik – a terek a legtermészetesebb módon elrendezve egyfajta kötetlenség érzetét keltik. Jól van elrendezve maga az olvasó is; dél felől az egyik zártabb térrészben a gyermek részleg, középen a felnőtt szépirodalmi szabadpolcos rész és északon a csendesebb galérián a helytörténeti részleg a médiatárral. Korrekt a pincébe helyezett raktárrész elhelyezése is – pozíciója funkcionális szempontból is helyes azáltal, hogy közvetlenül az irodai feldolgozó részleghez kapcsolódik – teherlifttel és lépcsőházzal – valamint megfelel a geológiai adottságoknak is, hiszen az Ikva parthoz mérten a telek legmagasabb pontján került elhelyezésre.

A metszetek, s egyáltalán az épület tömegképzése kifejezetten korrekt, bennük nem érhető tetten semmiféle kimódoltság. Mindezek egyértelműen a tömeg és térkoncepció nagyvonalúságát és könnyedségét szolgálják, azok szinte szenvtelen és néha szeszélyesnek tűnő megfogalmazásával. A metszeteken is jól kivehető, hogy a térkapcsolatok és a tömegkapcsolatok keresetlenek a szó művészi vagy akár irodalmi értelmében.

A szerkezeti megoldások szintén egyértelműen az építészeti alapgondolatot szolgálják. A kéregbetonnal felöltöztetett homlokzatokat könnyű fa lamellákból képezett lamella-sorok egészítik ki, melyek homogén tömegformákat eredményeznek. Ezzel egyetemben szinte véletlennek érezzük azt, hogy éppen zárt falfelülettel vagy áttört lamella-sorral találkozunk, illetve, hogy a külső és a belső tér elhatároltatik-e egyáltalán bizonyos felületeken – hiszen a lamellák mozgathatóak és egyszer falszerűnek, egyszer teljesen áttörtnek mutatják ugyanazt a felületet.

Ez a poétikai elgondoláson híven szolgálja a diplomázó építészeti és művészi elképzeléseit, és egyben hitelesíti a könyvtár fényekkel nagyon érzékenyen felruházandó tereinek igényeit is.

A diplomamunkát minőségi és komoly alkotásnak tartom, elfogadását a bírálóbizottságnak ezért messzemenően javasolom.

Tisztelettel:

Ekler Dezső DLA
építész