csütörtök | FUGA | Corvin sétány program

Kiállítás 2009. október 22. és november 10. között  

2009. október 22, csütörtök 18 óra

FUGA | Budapest, V., Petőfi Sándor utca 5.

Corvin sétány program kiállítás megnyitó

A kiállítást megnyitja Seres Zoltán színművész, a Bárka Színház igazgatója

A kiállítás megtekinthető 2009. november 10-ig

2009. október 29-én, csütörtökön 18 órakor a kiállításhoz kapcsolódó galéria fórum beszélgetést, október 27-én és november 2-án kedden 16 órakor a kiállítók tárlatvezetést tartanak. Igény szerint további tárlatvezetéshez időpontegyeztetésre van lehetőség.

A téma az építészfórumon: Józsefvárosi rehabilitáció

 

 

FUGA | Budapesti Építészeti Központ
1052 Budapest, V., Petőfi Sándor utca 5.
+36 30 934 73 89
galeria/kukac/nagybalint.hu

Következő kiállítás - földszinti nagyterem - 2009. 11. 12. - 4-es Metró

a FUGA látogatható hétfőtől vasárnapig 11-22 óráig

---

Corvin Sétány Program 1999-2009
Budapest belvárosában születhet-e új városrész? 2000 után hogyan lehet egy városrészt újjáéleszteni? A Józsefvárosi Önkormányzat, a Rév8 Zrt, és a FUTUREAL Csoport azon dolgozik, hogy újraírja egy leromlott városrész struktúráit!

Nehéz megválaszolni azt a látszólag egyszerű kérdést, kié a város? A város „mi" vagyunk, sokrétűségünkkel, különös egyéni, magunkban hordozott végeérhetetlen történetünkkel. A város nem csak egy hely, ahol egyedi történeteink egymáshoz kapcsolódnak és ahol sorsunk az emberi kéz alkotta házakhoz, terekhez kötődik. Városok szűnnek meg és születnek időről időre, mégis a történet egyidős velünk, a benne élőkkel. A városaink, városrészeink fejlődését, vagy bukását az emberi kapcsolatok – kölcsönhatások - sűrűsége határozta meg mindig. Az események, a vásárok és az ünnepek, az élet ezer rezdülése növeli, vagy ezek hiánya csökkenti a települések esélyeit. A házak, templomok, utcák illusztrációi „csak" az egyén és a közösség összekapcsolódó életének. Az állandóan változó városképek pusztán keretei az ott zajló életnek. A városok legfontosabb feladata a közösség kiszolgálása, az ott élő emberek védelme, ellátása. Az egyre sokrétűbb feladatok közé csak a huszadik században került be dominánsan az előző korok házainak többletjelentést tulajdonító védelme. A védelem során már-már emberi tulajdonságot kapnak ezek az épületek.

Épületek emelése, utcák alakítása minden esetben művi beavatkozás. Az idő dönti el, hogy körülveszi-e élettel az épített kereteket vagy nem. Nagy felelősség új utcákat, tereket építeni, de ugyanilyen nagy felelősség lezárni házak történetét és beismerni, hogy ott a kövek már nem szolgálják az életet. Természetesen kockázatos egy új történetbe belevágni, hiszen lehet, hogy rövid életű lesz, és 100-200 évig fog csak élni. De lehet, hogy gyökeret ereszt és sikeresen kapcsolódik a mellette futó történetekhez, és az élet újra indulását szolgálja. Egy dolgot nem lehet engedni, hogy a kövek döntsenek az élet felett.

Gondolkozásunkat az a felelősség hatotta át, hogy Józsefvárosnak szüksége volt és van új történetekre. Természetesen nem mindegy, hogy milyenek lesznek a házak, az utcák, a terek, de a lényeg az élet visszatérése.

Az volt a feladatunk, hogy a városrész sokszínűségét megőrizve új színeket keverjünk hozzá. A huszadik század végére a kerület képét egyértelműen a társadalmi és fizikai leromlás határozta meg. Ennek az időszaknak a magyar városmegújítási gyakorlata nem nyújtott kivitelezhető példákat a számunkra, hiszen csak általános épületmegújító törekvések működtek. A huszonnégy (kerületek és a főváros) részre fűrészelt feladatsor megoldásához már nem volt elég a szakemberek (urbanisták, szociológusok, mérnökök) jó szándékú terve, ehhez új eszközök kialakítására volt szükség. Az együttműködés szó hiányzott, és talán még ma is a magyar városfejlesztéssel foglalkozók szótárából. Sem a különféle kormányzati, városi, kerületi szereplők között, sem a különféle szakmák, sem a társadalom és gazdaság egyéb résztvevői nem tudtak, és talán még ma sem tudnak együttműködni kisebb nagyobb célok érdekében.

A program indításakor világossá vált számunkra, hogy a városi lét alapjaira kell koncentrálnunk: az együttműködésre, a városrész eltartó képességének növelésére, az itt élő szegények és magukról nehezen gondoskodni tudók védelmére és ellátására.

Az önkormányzat döntött 2002-ben, hogy az itt élők nem lehetnek áldozatai semmilyen megújítási programnak és az egész kerület felemelkedésének a záloga a sokszínűség megtartása. De kimondásra került az is, hogy akkor lehet bármilyen tervet megvalósítani, annak eredményeit fenntartani, ha partnerekre lelünk az emberekben, és befektetőket is tudunk vonzani a kerületbe.

Budapest belvárosának részei – Lipótváros, Terézváros, Ferencváros, Józsefváros - a 18-19. században születtek. Egyedi hangulatukat, a különféle városalkotó elemek sajátos elegye határozta meg. A 19. század eleji pesti városmagot (Lipótváros) jellemző karaktert például a feltörekvő német és magyar polgárság fokozatosan erősödő társadalmi kapcsolatai, és a Hild József által fémjelzett klasszicista építészet határozta meg. A 19. század utolsó évtizedeinek hangulatát, a mindent elsöprő növekedést, a korszellemmel szinkronban a sugárutak és körutak mentén felépült kulisszaszerű bérházak mutatják fel. Ugyanakkor a kor erős társadalmi anakronizmusát, a „hátsóudvari" hangulatot számunkra a Leonardo da Vinci utcai, vagy Bókay utcai spekulációs beépítések rossz minőségű, zsúfolt épületei jelentik.

A 20. század második felétől kezdve a megörökölt városrészek rehabilitációja, a meglévő környezeti elemek és értékek listázása során csak a múltról szereztünk információkat, azt is a jelen szemüvegén keresztül. Ezek az értékelések csak többszörös törésben, deformáltan voltak képesek a területet alkotó értékek kiválasztásában támpontot adni.

A Corvin Sétány Program tervezése során a rehabilitációt városfejlesztési folyamatnak tekintettük. A múlt elemeinek listáját az értékválasztás során ezért a jövő lehetőségeivel vetettük össze. A hagyományos bonyolult és túl részletezett lineáris additív tervezési folyamatot, lépéseinek statikus, lezárt jellege miatt a városrész kialakításakor ezért nem láttuk használhatónak. A fejlesztés-fejlődés lépéseinek meghatározására ezért egy olyan folyamatot alakítottunk ki, melynek egyes elemei nyitottak, és befogadni képesek az időbeli változásokat annak szabályaival és kapcsolataival.

Elindult Józsefvárosban egy történet. A célunk az, hogy a Corvin Sétány gondos és jövőt célzó beruházás legyen, a végiggondolt és egymásra épülő funkcióival, a jelen kort megelőző technológiai fejlettségével. Az emberek fedezzék fel a városrészt, a már itt élők ezután is kívánjanak itt élni, a kialakításra kerülő hely „szellemisége" révén jöjjön létre egy kiemelkedő pont Budapest belvárosában, amely valódi és önálló városközpontként tud működni, integrálódva Józsefváros környezetébe.