Dinasztiák: Málnaiék modernen innen és túl

Cikksorozatunkban Gottdank Tibor, A magyar zsidó építőművészek öröksége című könyv szerzője mutat be építészgenerációkat, építőiparban sikeres dinasztiákat az elmúlt másfél évszázadból. Ezúttal Málnai Béláról és Lászlóról olvashatunk. 

1881-et írtak, amikor a makói születésű, de már Pesten dolgozó pékmesternek, Manheimer Henriknek és öt kiskorú gyermekének családi neve, a családfő kérvénye nyomán, hivatalosan Málnaira változott.

Málnai Henrik 1900-ban meghalt. Már nem tudta megélni, ahogy legkisebbik fia, Béla, akinek taníttatását pluszmunkák vállalásából fizette, 1901-ben építészmérnöki diplomát szerez a budapesti Műegyetemen. Nem élte meg, ahogy fia egy vibráló, termékeny és egyben ellentmondásos művészeti korszak fontos szereplőjévé válik.  

Málnai Béla (1878-1941) még építészhallgató volt, amikor évfolyamtársával, Román Miklóssal közösen elindult élete első építészeti pályázatán, amelyet a hódmezővásárhelyi Sas-szállóra írtak ki. (A megismételt pályázaton Málnai Himler Dezsővel együtt indult és díjazásban részesült.)

Egyéves külföldi (valószínűleg angliai) tanulmányút után előbb Lechner Ödönnek dolgozott a Postatakarékpénztár részletrajzain, majd Románnal együtt munkát kapott a fiatal Lajta Béla műtermében (ahol akkor az iroda nélküli Lechner is dolgozott).

A Málnai-Román páros 1903-ban elsődíjas lett a győri kereskedelmi és iparkamarai székházra kiírt pályázaton. 1904-re a páros egy másik fontos műve is megszületett: egy immáron szecessziós vonásokat felvonultató épület, Szedő Gáspár üzlet- és lakóháza a Hajós utca 32-ben, Róth Miksa ablakaival, a Kondor-Feledi cég kivitelezésében. 

E remek pályakezdést követően Málnai önálló irodát nyitott a Szedő-házban. 1905-től a Magyar Mérnök- és Építész Egylet tagja lett, ajánlója Hültl Dezső volt.

De kanyarodjunk vissza a Lajta Bélánál töltött néhány évére. Lajta szerette maga mellé venni és nevelni az egyéniségeket: Löffler Béla, Kozma Lajos, Szendrői Dezső, Tálos Gyula és mások is idővel irodáján dolgoztak. Málnai volt az egyik első a sorban, akit Lajta még Lechnernél ismerhetett meg és vélhetően vele együtt készült a zentai Tűzoltólaktanya is. A lechneri örökségből merítő, de egyben azon túlnövő, folyamatosan megújulni képes Lajta - a korban egyáltalán nem tipikus módon - úgy szervezte műhelyét, hogy külön-külön csoportokat hozott létre adott épület alaprajzi, szerkezeti, statikai, homlokzati és díszítői építészeti munkáira.

Ez a nyitott, gyakorlatias szemlélet, a sokféle forrásból (erdélyi, felvidéki, angol, francia, finn stb.) táplálkozó építészeti felfogás, az új utak csökönyös keresése a fiatal Málnai attitűdjén is nyomot hagyott. 

1906-ban, immár posztszecessziós formákban gondolkodva, Málnai a Hársfa utca 40-be tervezett egy háromemeletes bérházat, indult a nagybányai Vigadóra kiírt pályázaton immáron Scheiber Miklóssal, majd ugyanazon évben a Margit körút 7. alatti épületet már egy másik építész kollégájával együtt jegyezte. Partnerét Haász Gyulának hívták és közös munkáik Málnai szakmai működésének első szakaszát alapvetően meghatározták.  

Haász Gyula (1877-1951) Málnai évfolyamtársa volt a Műegyetemen, ő is 1901-ben diplomázott, majd több tanulmányutat is tett szerte Európában mielőtt Málnaival társult. Több szakirodalom szerint Haász a gazdasági-menedzselési tevékenységet végezte a vállalkozásban, Málnai felelt a tervezésért.     

Első építészi megnyilvánulásukként indultak a beregszászi törvényszéki épület, az országos református konvent székháza és az óbecsei takarékpénztár tervpályázatain, utóbbin elsődíjasok lettek.

1909-ben a fővárosban meginduló kislakásépítési program keretében kaptak nagyobb megbízást a Hungária körút 32-34. szám alatti épületcsoport megtervezésére. 

Málnai Béla, azon túl, hogy elsősorban mérnökember volt, másodsorban teoretikus, szakíró, művészetelméleti gondolkodó is, Lechner kávézóasztalának gyakori vendége a „Japánban", egy igazi pesti társasági figura, Ady Endre, Heltai Jenő, Tihanyi Lajos és Szép Ernő jó barátja. 

Tagja volt számtalan művészeti szerveződésnek az Iparművészeti Társulattól elkezdve a Művészházon át a Behrens, Hoffmann és Olbrich nevével fémjelzett Deutscher Werkbundig. 

1908-ban Málnai megalapította A Ház című havonta megjelenő „modern művészeti folyóiratot". A főszerkesztő maga Málnai, felelős szerkesztő Székely Dezső volt, a címlapot Kozma Lajos tervezte. A szerzők között szerepelt Bálint Aladár, Gerő Ödön, Gulácsy Lajos és Vágó József. Az 1911-ig létező lap a modern nemzeti formanyelv keresésének jegyében többek között a hazai népi és a kortárs nemzetközi (főként angol és finn) építészettel foglalkozott. 

A Málnai-Haász páros időközben egyre sikeresebb lett. Az Eötvös utca 29., a Tátra utca 3. és 4. (ez utóbbiban lakott Málnai), a Visegrádi utca 23., a Székely Mihály utca 3., a Népszínház utca 35. és a Nádor utca 6. mind-mind az I. világháború előtti magyar építészeti útkeresés izgalmas példái. Közülük is a Nádor utcában 1912-ben felépült Cseh-Magyar Iparbank (ma OTP Bank) épülete a legfontosabb: nagy, egyszerűen kezelt, nemes anyagokkal burkolt falfelületek, nagyméretű ablakok, erőteljes tömegformálás jellemzi. A négyemeletes mű ablaktalan sarka toronyszerű kiképzést kapott, amelyet előreugró párkány zár; és mindezt a védőbástya hatást a négy emeleten át húzódó jellegzetes sokszögű fém-üveg zárterkély ellenpontozza. (A földszint-félemeleti portál kialakítása és a külső mahagóni-faragások a Lajta-tanítvány Tálos Gyula munkája.)

1912-ben egy szálloda megalkotásában is részt vett a páros: ez volt a historizáló jellegű Britannia szálloda, a későbbi „Béke" a Teréz körúton. 

Az 1912-es esztendő Málnai életében más miatt is fontos: házasságot kötött Vajda Vilmával (1891-1984), a festőművész Vajda Zsigmond leányával. (Érdekesség, hogy a pár esküvői tanúja nem más volt, mint Lechner Ödön és Neuschloss Kornél.) A párnak egy gyermeke született: László, akiről még szó lesz.

Fontos itt megjegyezni Málnai úttörő jellegét az 1910-es évek magyar architektúrájában. Ligeti Pál, a hazai modern építészet előharcosa, Lajta mellett Málnai műveit emelte ki a századelő építészetének legelőremutatóbb azon alkotásai között, amelyekről már leolvashatók voltak az új korszak jegyei.

1914 júniusában elhunyt Lechner Ödön. A MÉSZ (Magyar Építőművészek Szövetsége) kegyeleti gyűlésén Lajta emlékezett meg róla, de az akkori MÉSZ-titkár Málnai is felszólalt. A temetési menet élén, a művészek-építészek sorában Lajta, Vágó és Jánszky társaságában Málnait is ott találjuk. 

Pár hét múlva, a világháborúval és vele a Monarchia széthullásával a Málnai-Haász iroda sorsa megpecsételődött. (Haász Gyula idővel a családi fakereskedésben folytatta.)

Málnai immár egyedül indult a tervpályázatokon, majd 1919-ben a Tanácsköztársaság idején a Közoktatási Népbiztos a Műegyetemen újonnan létesült Ipari és Gazdasági Építészeti Tanszék élére nevezte ki és a Nagykörút május elsejei ünnepi feldíszítésén is dolgozott. Emiatt, a tanácshatalom bukását követően, 1920-tól három évre felfüggesztették Egyleti jogait. A Vígszínház azonban szerződtette: díszlettervezői munkát kapott és 1926-ig végezte ezt, a színházi világ nagy elismerése mellett.  

1925-ben felvették a Budapesti Mérnöki Kamarába. Újra tervezett. Ezúttal főként neobarokkban. Ez akkortájt a hazai villa- és bérházépítészetben nem volt szokatlan (a jobb építészek közül is sokan terveztek ebben a stílusban) és nyilván a megrendelői igény mindent felülírt egy többéves szilencium után visszatért építésznél. Ugyanakkor a háború előtt elméletben és gyakorlatban is harcosan modernet, újat képviselő Málnai és az 1920-as évek Málnaija között igencsak nagy szakadék tátong… 

Építészi képességei természetesen a historizáló művekben is tetten érhetők (Kossuth tér 13-15., Orló utca 7 és 9., Garas utca 8-10., Nagy Ignác utca 16., Szarvas Gábor utca 18. stb.). Ezek közül a Kossuth téren álló, egykor a Magyar Állami Kőszénbánya (MÁK) Rt. bérpalotája a legimpozánsabb. A zártkörű pályázaton elnyert megbízás megvalósítása 1928-ra fejeződött be: az elkészült ötemeletes épület Hültl Dezső – Málnai egykori ajánlója az Egyletbe – javaslatai által kidolgozott térkiképzésbe illeszkedett. (Az épületben egy kávéházat is tervezett 1939-ben Málnai.) 

Visszafogottság a klasszikus formakészlet tekintetében, jellegzetesen félköríves árkádok alkalmazása, palladiánus olaszos hangulat – ez jellemezte Málnai historizáló villáit.

Ugyanakkor jóval modernebb vonalakat láthatunk Málnaitól az Erzsébet sugárút megnyitására (a Madách házak közül egyet ő is alkotott) vagy éppen a Genfi Népszövetség palotájára beadott pályázatain. Ezek már az 1930-as évek tervei voltak, amikor a nálunk is terjedő Bauhaus-féle modernizmus nyelvén kezdett több építészünk is – így Málnai is – alkotni. 

Az 50 fölött járó Málnai azonban már nem tudott az új progresszió élharcosa lenni, nem tartozott a szűken vett élvonalba (őket a nála 20-30 évvel ifjabbak között találjuk, no meg fia is később ott lesz közöttük), de a rá jellemző túlzásmentes, tisztességes építészetet nyújtotta. 

A modernista Újlipótváros felépítéséből is kivette a maga részét több bérházzal. Az általa egykor olyannyira kedvelt franciaudvaros megoldást több új művén is alkalmazta, így pl. a Pozsonyi út 44-46-ban. Itt lelt családja is új otthonra. 

1940-től – immár fiával, annak modernizmusát is felhasználva – tervezett a Bimbó út 6-ba, a Kitaibel utca 9-be és az Ürömi utca 24-32-be. Ez utóbbi alkotás befejezését már nem élhette meg. A Kozma utcában temették.

Az apa építészi örökségét immár egyedül fia vitte tovább. 

Málnai László Ödön (1914-1980?) zongorista csodagyerekként indult, már nyolc-kilenc évesen fellépett a főváros nagy pódiumain. Később, mint a Markó utcai Berzsenyi Reálgimnázium tanulója, szintén részt vett hangversenyeken. Végül nem lett belőle zongoraművész. Építész lett.

Vélhetően apja indíttatására – és teljes anyagi támogatásával – nem Budapesten, hanem Párizsban (valószínűleg az École des Beaux-Arts-on) tanulta ki szakmáját. 1937-ben végzett. Diplomaszerzését követően, Le Corbuiser tanítványaként (vagyis fizetség nélkül) több franciaországi terven is dolgozott, így Boulogne főterének kialakításán 1938-ban. (Érdekesség, hogy Le Corbusier irodájában, a rue de Sévres 35-ben több más fiatal magyar is dolgozott akkoriban így ifj. Dávid Károly, Molnár József, Wanner János és Weltzl János is.)

Málnai hazatért, honosíttatta diplomáját és 1941 májusában felvételt nyert a Budapesti Mérnöki Kamarába.

1945 nyarán – miután édesanyjával átvészelte a német megszállást és Budapest ostromát – a Fischer József által irányított Fővárosi Közmunkák Tanácsa főmérnökévé nevezték ki. Többedmagával nekilátott Budapest újjáépítésének megszervezéséhez. 

Indult a Közmunkatanács és a kormány pályázatain, főként kortársaival, Gádoros Lajossal, Gerle Györggyel, Perczel Károllyal és Preisich Gáborral közösen: díjazott pályamunkákat adtak be a Dunapart és Magdolnaváros lakótelepeire, a pesti Duna-part szállodasorára, vidéki lakóházakra.

Ahogy édesapja, ő is jótollú szakíró is volt: írt a skandináv kislakásokról a Tér és Formában, vagy éppen a magasházakról a Kozma Lajos, Major Máté és Perényi Imre nevével fémjelzett Új Építészetben (amelyből egyesület is alakult), amelynek szerkesztésében is fontos részt vállalt. Építőipari ismeretterjesztő cikkeket publikált az Élet és Tudományban. Az 1949-ben létrejött Építészet – Építésben is feltűntek publikációi.

Belső Erzsébetváros újjáépítéséhez, a főváros gyorsforgalmi úthálózatának kialakításához vagy a várpalotai bányászlakások létesítéséhez is tudását adta. Nagy-Budapest általános városrendezési tervének egyik előkészítőjeként is felbukkant a neve. Idővel minisztériumi osztálytanácsosi kinevezést kapott, majd a Honvédelmi Tervező Intézet vezetésével bízták meg. 

1947-ben a CIAM angliai kongresszusának magyar küldöttségben – Fischer Józseffel és Granasztói Pállal együtt – találjuk, és ő írta a beszámolót az eseményről az Új Építészetben. 

Újjáépítette édesapja háború után romokban állt művét, a Szemere utca 19. szám alatti bérházat, átalakítva az udvari homlokzatot, lapostetős, kislakásos épületté alakítva át. (Ez egyetlen ismert teljesen önálló munkája.)

Az első üzemi öltöző-mosdó épületet Hegedűs Bélával és Körner Józseffel közösen tervezte. Málnai önállóan indult a MÉMOSZ székház pályázatán - amelyet végül a Gádoros-Perczel-Perényi-Preisich-Szrogh tervezőcsapat nyert meg.

Az Építés- és Közmunkaügyi Minisztérium új székházát, egy hétemeletes irodaházat a Báthory utca-Szemere utca sarkán Hegedűs Béla, Málik József, Málnai László és Takács Miklós tervezte 1949-ben. 

A Báthory utcában álló irodaház építése kapcsán – ismeretlen okok következtében – Málnai Lászlót letartoztatták. (Ferkai András közlése.) A hazai állami építőiparban meglévő kivételezett helyzete az 1950-es évektől megszűnt, leváltották intézetvezetői székéből. Kegyvesztett lett.

Pár év múlva, immár korábbi titulusaihoz képest szerényebb pozícióban, a Lakóépülettervező Vállalat egyik irodavezetőjeként részt vett a Gubacsi úti lakótelepen felépült első előregyártott emeletes lakóházak tervezési munkálataiban.

Elérkezett 1956 és a forradalom. A 42 éves Málnai László családjával – felesége a BUVÁTI műszaki rajzolója volt – Norvégiába disszidált. 

A makói pékmester leszármazottjainak, a jelentős magyar építész Málnaik nagy kanyaroktól sem mentes útja így Skandináviába vezetett. Málnai László immár Edmund Lars Malmby-ként egy kisvárosban, Haldenben élte új életét. Ottani építészeti tevékenysége nem ismert.   

Gottdank Tibor

A szerző építészeti kutató, a Magyar zsidó építóművészek öröksége. Lajtán innen, Lajtán túl (K.u.K. Könyv- és Lapkiadó Kft., Budapest, 2018) című könyv szerzője. A sorozatban korábban a Vidor-, a Rákos-, valamint a Quittner-családról jelent meg cikkünk.

Források
Bonta János: A magyar építészet egy kortárs szemével, Terc Kiadó, 2008.
Déry Attila: Pest építészeti topográfiája I-IV., Terc Kiadó, 2005-2007.
Ferkai András: Buda építészete a két világháború között, MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, 1995.
Ferkai András (szerk.): Pest építészete a két világháború között, Modern Építészetért Közhasznú Társaság, 2001.
Gerle - Kovács - Makovecz: A századforduló magyar építészete, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990. 
Gottdank Tibor: A magyar zsidó építőművészek öröksége – Lajtán innen és Lajtán túl, KUK Kiadó, 2018.
Mendöl Zsuzsa: Málnai Béla, Akadémiai Kiadó, 1974.
Moravánszky Ákos: Építészet az Osztrák-Magyar Monarchiában, Corvina Kiadó, 1988.
Németh Lajos (szerk.): Magyar Művészet 1890-1919, I-II., Akadémiai Kiadó, 1981.
Közlönyök, szaklapok: A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Heti Értesítője, A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, Budapesti Közlöny, Építés - Építészet, Építő Ipar, Magyar Építőművészet, Magyar Iparművészet, Magyar Tudomány, Műemlékvédelem, Műszaki Értelmiség, Műszaki Hetilap, Művészet, Tér és Forma, Új Építészet, Vállalkozók Lapja
Folyóiratok: Az Újság, Borsszem Jankó, Esti Budapest, Élet és Tudomány, Haladás, Kossuth Népe, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Magyarország, Népszava, Színházi Élet