Egy beköltözés jelenetei: Újpesti telephely Janáky IKV telephelyének nyomában

Falvai Balázs, a dmb műterem egyik alapítója, Kudász Gábor Arion fotóinak a segítségével, a használat és az építészeti alkotás összefüggésének tematizálásával mutatja be az általuk tervezett Újpesti Városgondnokság Kft. telephelyét.

I. Bevezetés

Első önálló építkezéseink az építészet korábban ismeretlen területeire vezettek bennünket: szembesítettek azzal, hogy az épület tervként lefektetett építészeti szerepeit a használat hogyan írja felül. Fontos tapasztalat ez, hiszen megépült épületünk utóéletét követve kapunk visszacsatolást arról, hogy az jól használhatónak bizonyul-e. Az Újpesti Városgondnokság Kft. telephelyének megvalósulása után akadt kezembe Janáky István 1981-es írása, amely az egyik első épületének, a XIII. kerületi Ingatlankezelő Vállalat telephelyének önreflexív értékelése. (1) A két épület tervezői koncepciójának hasonlósága, valamint Janáky számvetése élesebbé tettek számomra néhány gondolatot, amelyek épületünk átadását követően fogalmazódtak meg.

Talán nem véletlen, hogy Janáky épp saját IKV telephelyének vizsgálatánál helyezte fókuszba környezet és felhasználója viszonyának vizsgálatát, hiszen épülete, és ezzel analóg módon a mi újpesti épületünk is funkciójánál fogva tipikusan egy sokasodó tárgyhalmazt képező, rendetlen környezet forrása. Ennek egyenes következménye, hogy egyfajta rendteremtő és a használat módját irányító építészeti koncepció igényét szülte mindkét megbízás.

II. “…az építés lényege, lakni hagyni…" (2)

A használhatóság mindig is elsődleges célja volt az építésnek, azonban mára oly mértékben cizellálódtak a funkcionális igények, hogy azok teljesítése sokszor gátat szab a valódi téri minőség elérésének. A technika és a funkció mindenek felett éltetését először a modern mozgalom tűzte zászlajára, a haladás és az állandó változás eszményét alapul véve. Ekkor a hagyományos értékrendet megkérdőjelező elvek fogalmazódtak meg, a térformálást a funkcionalitásból kiinduló transzparens, áramló minimál terek jellemezték. Az ezután következő generáció az elvont fogalmak elvetésével a korábbinál sokkal koncentráltabban a valódi igények felé kívánt fordulni. A ‘60-as években, a holland Aldo Van Eyck kiáltványában úgy fogalmazott: “tér és idő bármit jelentsen is, a hely és a találkozás többet jelent".(3) Ugyanekkor Louis Kahn amerikai építész a racionális térformálás kizárólagosságát történeti előképek használatával kérdőjelezte meg. Brit lakótornyok alaprajzi struktúrái nyomán jutott el a kiszolgáló és a kiszolgált terek kettősségéhez - a tömör blokkok és a nyitott terek párbaállításához - hivatkozva a történeti példák struktúrájának időtállóságára, rugalmasságára.(I. tábla/a) Ezen kezdeti kísérleti lépések napjainkig inspiratívak, ezért fontos helyet foglalnak el saját építészeti referenciáink között.

Amikor a tér és az ember viselkedésformáinak kapcsolatát tanulmányozzuk, nem állhatunk tehát meg a funkcionalitás kizárólagosságánál. E viszonyra kettős kölcsönhatásként kell tekintenünk, egyfelől az ember létrehozója a térnek, másfelől a tér meghatározza az ember lehetséges színreviteli formáit, szerepeit.

Fülep Lajos szavai szerint: "az építészet sajátossága, hogy nem külön a valóság ezen vagy azon aspektusára irányul, hanem benne a konkrét emberi attitűd jelenik meg."(4) Vagyis amennyiben alkotó és alkotása összefüggésében gondolkodunk, a tér és az emberi cselekvés elválaszthatatlanok egymástól. Ennek lekézenfekvőbb megtestesítője a tégla mint építőelem, amely hordozza az ember gondolkodásmódját és léptékét, egyben ennél fogva a világ ember által történő újraalkotásának lehetőségét is megteremti.

A tér és az azt használó ember kapcsolatának értelmezését Martin Heidegger 1951-ben írt "Bauen, Wohnen, Denken" című előadásában, az építés és lakozás viszonyának elemzésével fejti fel. Az ó-felnémet eredetű ‘buan’ szó jelentésköréhez az építés mellett a lakozás, tartózkodás jelentésrétege is hozzátartozott, míg a modern nyelvi tudat számára a két jelentés teljesen szétvált egymástól. Egykori kapcsolódásuk azt erősíti, hogy az ember kapcsolata a térrel a jelenlétben testesül meg. Heidegger következtetése szerint a térre eképp nem is fizikai adottságként kell tekintsünk, hanem az emberi aktivitás terepeként. Tom Emerson úgy fogalmaz: az építés és a lakozás között a hibák, az érzelmek, a véletlen termékeny területe található. Ez a személyes megnyilvánulás lehetőségeinek mezeje, a találékonyság hadrendbe állításáé.(5)

Mindezek alapján összegezhető, hogy a tér az ember jelenlétével együtt képez egységet, vagyis keret, amelyet az emberi cselekedet tesz teljessé. Egy keretnek ahhoz, hogy megfelelőképp kiegészülhessen, nyitottnak kell lennie. E nyitottság az ember és tér interakciójának záloga. Nem a merő funkcionalitás a fontos, hanem azon lehetőség megteremtése, hogy az ember természetesen tudjon jelen lenni a térben. Heidegger szavaival: “az ember térbe vontan leli meg helyét, az ember vonatkozása a helyekre, és a hely folytán a térre a lakozáson nyugszik… az építés lényege lakni hagyni…" (6)

III. A strukturált téralkotás

Amennyiben tehát a térre az ember lakozását lehetővé tevő keretként gondolunk, a nyitottság problémaköre pontosításra szorul. Umberto Eco a ‘60-as évek végén dolgozta ki a nyitott mű modelljét, amelyben korának strukturalista gondolataitól ihletve azt állítja, hogy a mű lényege nem a külső formájában rejlik, hanem a megalkotottságának módjában, amely a művet rejtetten meghatározó alapstruktúrában mutatkozik meg. E struktúrán túl a mű végső formája időben és befogadó szerint változó értelmezések és kiegészítések sorozata lehet, ez jelenti a mű nyitottságát. Fontos alapvetése, hogy a nyitottságot az ember természetéből fakadónak határozza meg. “A nyitottság a mű különösen gazdag és fordulatteli használatának biztosítéka, amelyet az emberi civilizáció a legnagyobb értékek közé sorol, mivel a kultúránk minden adottsága arra indít bennünket, hogy a lehetőség modusában értsük, érezzük, lássuk a világot."(7) Vagyis az ember természeténél fogva toldozgat, alakít, saját háza egy alapstruktúra, amelybe úgy költözik be, hogy nyitott műként továbbírja azt. Eco gondolatai segítségével a nyitott mű fogalmán keresztül a strukturáltság kérdéséig juthatunk tehát el.

Stephen Bates brit építész szépen szemlélteti az alapstruktúra és a nyitottság összefüggését a “Terek nyitott elrendezése" című esszéjében, (8) amelyben Vilhelm Hammershoi dán festő képeit idézi, aki számtalan, korabeli belső teret ábrázoló festménytanulmányt készített. Képein erős atmoszférájú, tiszta kontúrú térláncolatok láthatóak, a festő minden esetben a terek egymással kialakított kapcsolatára fókuszál. Jelenetein az apró használati tárgyakon keresztül tetten érhető az emberi jelenlét, azonban az egyes tereknek önállóan beazonosítható funkciójuk nincsen. Azt figyelhetjük meg, hogy a korabeli belső térben az egyes bútorok, berendezések a semleges helyiségek falai mentén jelennek meg csupán. Ez alapján megfogalmazódik, hogy az egyes helyiségek végletes funkcióknak történő megfeleltetését korunk felhasználócentrikus szemlélete szüli csupán. Felvetésében az tetszik, hogy a festményeken keresztül arra jut, hogy egy kevésbé felhasználóra szabott, általánosabb struktúrájú tér sokkal szabadabb használatot tesz lehetővé, ezáltal tartósnak bizonyulva. Amennyiben egy századfordulós pesti bérház alaprajzát megvizsgáljuk, térrendszere szembeötlően homogén rajzolatot mutat. A használhatóság sokrétűségét többek között a lakásállamosítás és –felszeletelés is igazolta, mégha kényszerűen is.(I. tábla/b) Diener és Diener, vagy Peter Märkli munkáit említve számtalan példáját találjuk a kortárs lakóépületek közül a tartósság jegyében tett hasonló kísérleteknek.(I. tábla/c,d)

Mindezek alapján felvetődik tehát, hogy a tér és a használat viszonyát a téri alapstruktúra, annak nyitottsága teszi intenzívvé. A strukturált tér állhat ideális kölcsönhatásban a benne lévő cselekvő alakkal: irányítja a használatot, lehetőségeket kínál a lakozásra. Mindez azért fontos, mert abban a sejtésben erősít meg, hogy az építészeti feladatokkal kapcsolatban létezhet egy alapstruktúra, amely a helyzet körülményeiből feltárható, lényegi magot képezhet, nyitottsága által tartósságot hordozhat.

Éppen e strukturáltság iránti vonzalom az, ami élővé teszi a párhuzamot Újpest és Angyalföld között, hiszen Janáky István és Reimholz Péter a ‘70-es évek strukturalista kísérleteinek szellemében a mai napig inspiráló gondolatoktól övezve hasonlóképp a tartóssággal foglalkozott. Célkitűzésként fogalmazták meg a strukturalizmus hazai honosítását, amelyet telepítéselvű épület tervezésében láttak kivitelezhetőnek. Elképzelésük szerint az ilyen épületek kevésbé részletérzékenyek, ugyanakkor ellenállóbbak a kivitelezési hibák, a későbbi használat és alakítások következményeivel szemben. Ezen elméletükkel kívántak reagálni a hazai építőipar szűkös lehetőségeire. Reimholz Péter fontos épülete ebből a korból a Budapesti DOMUS áruház, kapcsán alkotás összefüggésénekalu tervezett telephely épületét. tás összefüggéseivel kapcsolatban (9) amelynél Kahn hatására a kiszolgáló és a kiszolgált terek szétválasztásával kísérletezik.(tábla/e)

Janáky ezzel párhuzamosan a sávos telepítéssel foglalkozott. Százhalombattai labortelepe, majd a nem sokkal később tervezett IKV épületének telepítése is sávos szervezésű. Ezen telepítés segítségével segítségével a házat az időbeli változásra teszi nyitottá, engedi az egyes szakaszok szabad átalakulását. A tény, hogy a IKV-telephely épülete a mai napig változatlan formában képes hasonló funkcióját ellátni, visszaigazolást jelent számunkra, hiszen az egykor megfogalmazott építészeti alapvetése paralel saját újpesti koncepciónkkal. Janáky saját házáról írt önreflexiója kételyekkel teli abban a tekintetben, hogy háza tudja-e hatékonyan irányítani felhasználóinak viselkedésformáit. Kétségei a korának társadalmára jellemző építési kultúra ismeretében érthetőek, hiszen a közösségi vagy kalákának nevezett építés tradíciója és a szerény anyagi lehetőségek csorbították az építészeti kultúra iránti igényt, fogékonyságot. Ezen hiányosság napjainkig öröklődik társadalmunkban, így az egykoron megfogalmazott küldetéstudat, a környezete és a használók felett rendteremtő erővel bíró épület ideája ma is nagyon aktuális kérdés.

Az újpesti városgondnokság telephelyének épületével kapcsolatban is a megrendelői igényeket rendszerező téri alapstruktúra megtalálása volt a tervezés legmeghatározóbb momentuma. Fontos építészeti kérdésként fogalmaztuk meg, hogy a rendetlenség keretek közé szorítására alkalmas építészeti eszközt találjunk. A tagolás fontos szerepet kapott, amely egyben épületünk építészeti karakterének fő forrását is képezi. Az IKV-telephelynél Janáky a főtömeg toldalékaival próbálta a ház körül képződő rendetlenséget elfedni, míg Újpesten egy az épület tömegéből elvett udvar és csatlakozó téröbleinek kialakításával céloztuk ugyanezt.(I. tábla/g-h) Mintha mindkét épület saját korára jellemző formálás – addíció/redukció – jegyében született volna. Janáky épülete három sávra tagolódik, a középső előregyártott szerkezetű, a “használói tárgyözön sokaságát" (10) fogadó épülettraktus (műhelyek, irodák), a két szélső sáv pedig oldott, aprózott kiszolgáló funkciókat tartalmazó falazott szerkezetű kubusok és szerelt előtető toldalékok sora. Az újpesti épületünk ehhez hasonló telepítésű, sávossága három téri minőség elkülönítéséből fakad, a cellás irodablokk, egy multifunkcionális, rendetlenséget befogadó belső udvar, és egy anyagtárolásra szolgáló fűtetlen csarnok sávjából. A csarnok szerkezetileg tovább tagolódik, a belső tér mellett a széleken fedett-nyitott tároló fülkék sorozata található. 

Az épületünkön körbefutó egységes perforált trapézlemez burkolat ezen tárolófülkék kacatosságát az épület belügyévé teszik, egységes fátylat borítva eléjük. Az épület alapstruktúrája ezzel annyira zárt rendszert alkot, hogy az utólagos belakások eljelentéktelenednek a 40x40 méteres tömegben. Az élet azóta a téröblök belakásának legváratlanabb formáit állította elő: osztófödém, trapézlemez tető, osb lap válaszfal; a ház alapstruktúrája segítségével ezen átalakítások fogadására nyitottnak tűnik. Az épület használatával járó folyamatos átalakulás a tervezői víziókhoz képest kaotikusabb összképet eredményez. E képet Aldo Van Eyck gondolatai oldják fel: “sem a rendet, sem a káoszt nem vagyunk képesek kezelni…a káosz nem szüntethető meg a rend által, mert a káosz és a rend egymásnak nem alternatívái…a káosz legalább annyira pozitív, mint ikertestvére a rend…" (11) Amennyiben tudomásul vesszük, hogy a viszonylagosság elmossa a határokat, a rendetlenség helyett épületünk kapcsán máris ‘termékeny rendezetlenségről’ beszélhetünk. (12)

A strukturált téralkotás tehát olyan értékeket hordoz, amely fontos eszköz az időtállósághoz, nyitottsághoz, az átalakulások, funkcióváltások lehetővé tételéhez. A funkcionális rend és a téri hierarchia összhangját jelenti. A tervezendő épületről alkotott komplex építészeti képünk magja. Egyedi helyzetből és körülményekből fakadó rendszer, egyszersmind általános a kompozíciós elvek örökérvényűségét tekintve.

IV. A talált helyzetek

A strukturált téralkotás ideája természetesen nem lehet kizárólagos, hiszen egy strukturális rendszer önmagában nem beépítés-érzékeny; ezt a konfliktust leglátványosabban Reimholz Péter tisztázza a két DOMUS épülete kapcsán. (13) Az első, budapesti Domus áruházról (1974.) állapítja meg utólag, hogy az nem hordoz érzékeny környezeti válaszokat. Így a következő, székesfehérvári DOMUS épületénél (1975.) már a belső térstruktúra és a környezeti kontextus egymásnak való megfeleltethetősége érdekelte. (I.tábla/f) A kiszolgáló tereket tartalmazó külső épületszárny vállalja az épület és környezete kapcsolatának feladatát, így a szomszédos épület tűzfalára rendezett kiszolgáló terek az “alakítás-formálás-centrikus építészeti mondanivaló hordozójává válnak"(14)  Majd következő épületével, a Videoton Oktatási Központtal (1981.) kapcsolatban összegzi: “ A tervezés helyzetének ismerete fontos, hogy a belőle fakadó struktúrát tisztán feltárhassuk, ugyanakkor emellett szükséges a hely adottságait kibontó formai döntések regulatív szerepe is." (15) Vagyis kísérleteinek tanulsága, hogy a terv alapjait képező strukturált téri rendszert a környezettel kialakított kapcsolatoknak kell egyedivé tenniük.

Az újpesti telephely környezeti adottságai hétköznapiak. Az ipari terület egy évtizede lett közművesítve, azért, hogy a lakott területtől távol helyszínül szolgáljon a logisztika funkcionális, emberi lépték nélküli tevékenységeinek. Épületünk dobozszerű megjelenése segítségével kíván kontextust létesíteni a helyszínnel. Ezen formálatlanság annak köszönhető, hogy az épület tetőidomai a bejárati irányból elfordulnak. Míg külső környezete felé semleges, addig az udvar a befelé lejtő irodatetőnek és a csarnok shed tetejének köszönhetően emberi léptékű. A tetőidom a ház tartószerkezeti rendszeréből következik, bevilágítási előnyökkel bír, léptéket ad az épületnek, végül gondolatilag az ipari hagyományokhoz kapcsolja a házunkat. A két eltérő szerkezeti és téri rendszer, a falazott, cellás irodaszárny és az acélszerkezetes egyterű csarnok a bejárati sarkon egy előtetővel csatlakozik. Az íves út ferde geometriájának köszönhetően alakul ki a bejáratot formáló mozdulat.

V. A kollázsos elrendezés                  

Janáky és Reimholz strukturalista korszakában született gondolatai a részletképzésre is kitérnek. Janáky állítása szerint az építész közreműködésével egyre kevesebb tárgy jön létre, így az építészeti kifejezés eszközeit nem az általunk befolyásolható tárgyakban kell keresni, hanem a felhasznált termékekben, azok tervezett elrendeződésében. Reimholz ezen gondolathoz hasonlóan a tervezői beavatkozásokat létrehozó, elrendező és kiválasztó típusú döntésekre osztja.(16)

Ennek nyomán számunkra  a kollázsosság a fontos, az az összerendező tevékenység, amely során az elemek együttállásából önálló minőség születhet. Claude Lévi Strauss különböztette meg a mérnököt és a barkácsolót. (17) Míg a mérnök a számára készült technikai eszközökkel dolgozik, a barkácsoló mindent felhasznál -félkész töredékeket, valamilyen korábbi hasznosításból kiszakadt dolgokat éppúgy, mint késztermékeket; olyan dolgokat, amelyek korábbi alkalmazások maradványai, amiket egykor eltett, hogy „majd csak jók lesznek még valamire". Ezek az elemek eredeti tartalmuktól függetlenül a felhasználás által egy új összefüggés részeivé válnak. A barkácsoló igazi sikere tehát egy eredeti tartalomtól független új rendszer, a kollázs létrehozása.

Az újpesti épülettel belekóstoltunk a szerelt szerkezetű épületek kivitelezésének világába. Egy előregyártott szerkezetű épület elemeinek összehangolásánál kétségkívül termékegyesítésről van szó. A művezetések során tapasztalt műhelykész igény és a szerelt csomópontok elvarrhatatlanságának kalandjai is ezt erősítették. Igy merült fel, hogy a födémek bentmaradó zsaluzataként egy készen beszerezhető magasbordás trapézlemez alkalmazása, vagy a transzparens függönyszerű perforált akusztikai trapézlemez kültéri használata, amelyek mind fontos hangulati elemei a háznak.

Az épület legjobb próbája valójában a használat öröme. Noha a mindent elárasztó igénytelen és ezáltal szomorú kacatosodás több fronton megindult, mégis bíztatónak látjuk ezen állapot természetességét. Így a fotózás során - hála Kudász Gábor Arion fotóművésznek - tudatos dokumentációs alapvetésünk volt, hogy az épületet a felhasználók portréjának természetes részeként ábrázolva jelenítsük meg. Mutassuk be annak használatát, természetességét, az élet által kialakított rétegeit.Építészeti koncepciónk működöképességével kapcsolatban ugyanis ez a legfőbb visszacsatolás.

Szöveg:

Falvai Balázs DLA

1. Janáky István: A hely. Budapest, 1999. 53. Egy műtárgy megközelítése

2. Heidegger, Martin: Building Dwelling Thinking. Idézi: Ferkai András: Űr vagy megélt tér. Budapest, 2003. 193. 3. Lüchinger, Arnulf: Structuralism in Architecture and Urban planning. Stuttgart, 1981.

4. Szalai András: Az egyensúly keresése. In: Építés-Építészettudomány, XXXIX. (2011) 1-2. 94

5. Scalbert, Irénée: Never Modern. Zurich, 2013. 105. Bricolage

6. Bacsó Béla: Az ember helye. In: Hely és jelentés. Szerk.: Kerékgyártó Béla. Budapest, 2002. 27.

7. Eco, Umberto: Nyitott mű – forma és meghatározatlanság a kortárs poétikában. Budapest, 1998.

8. Bates, Stephen, Sergison, Jonathan: Papers 3. Lucerne, 2016. 181. An open plan of rooms

9. Reimholz Péter: DOMUS Lakberendezési Áruház, Budapest. Magyar Építőművészet. 1972/4

10. Reimholz Péter: DOMUS Lakberendezési Áruház, Székesfehérvár. Magyar Építőművészet. 1977/1. 36-45.

11. Van Eyck, Aldo: Lépések egy konfiguratív építészet felé In: A mérhető és a mérhetetlen. Szerk.: Kerékgyártó Béla, Budapest, 2000. 149.

12. Eco, 1998.

13. Reimholz,1977.

14. Ekler Dezső: Valóság és ábrázolás. Magyar Építőművészet. 1986/6.

15. Szalai, 2011.

16. Reimholz, 1977.

17. Scalbert, 2013.

szerk: Somogyi Krisztina