Emlékezz az élőkre - az Újjászületés kápolnája Devecserben
A 2010-es vörösiszap-katasztrófa lúgos áradata a Gondviselés jóvoltából fényes nappal zúdult a két falura, nem éjszaka, amikor az alvó emberek képtelenek lettek volna védekezni. Így is tíz halott, százötven sebesült, harmincnyolcmilliárdos kár maradt utána és sok-sok élet munkája, házak, gazdaságok, állatok váltak a MAL Zrt. tározójából kiömlő ipari hulladékanyag martalékává. Sulyok Miklós írása.
A hihetetlen gyorsasággal, egy év alatt és szellemi-anyagi értelemben egyaránt igen jó minőségben felépült új településrészen áll Devecserben az Újjászületés kápolnája.
„Hát a templom hol épül, fiacskám?" - kérdezte Makovecz Imre Turi Attilától, amikor az újjáépítés vezető építésze 2011 nagypéntekjén körbevezette mesterét a még épülő telepen. Turi Attila így ír erről: „Mi állunk ott a hirtelen beállt csendben, zavartan, mert nem tudunk mit mondani. Csak nevetséges, ostoba, intelligens válaszok jutnak eszünkbe: tudod Imre, a Kormányhatározatban ez nincs benne, a kivitelező erre nem szerződött, meg hát az árgus szemekkel a kötekedést keresők, meg a jogi keretek. Érezzük ezek ostobaságát, képtelenségét és a hiányt melyre Ő rámutat, s látjuk a széles kapun keresztül, melyet kinyit, a valóságot, így csak egyet válaszolhatunk: rajzold meg mi felépítjük ! Valóban, ez hiányzik a teljességhez, a középpont, mely más dimenziót nyit."1 Így ez az apró, harminc négyzetméteres kápolna lett Makovecz utolsó terve, amelyet a szerencsétlenség második évfordulóján, 2013. október 4-én adtak át a keresztény felekezetek papjainak jelenlétében.
Az Újjászületés ökumenikus kápolnája Makovecz egyik sajátos templomtípusának megtestesítője. A tér-elrendezés centrális, mint Makovecz legtöbb templomában: a neoplatonikus-holisztikus felfogású világegész, a minden egy, a középponttal rendelkező világ megjelenítője. Ezt a centrális teret természetesen kupola fedi, melyen opeion található, kúpos felülvilágító-építménnyel, egyedüli fényforrásként. Rajta keresztül a teremtmény a földből az égre lát, ahová vágyik. Fontos mozzanat, hogy a templomteret tartalmazó épülettömeg köré, földvisszatöltéssel „domb" épült, így a külsőben a kupola a földből emelkedik ki, ami alapvető drámaiságot kölcsönöz az épületnek. Az épület antracit-fekete természetes palafedése nemességet, keménységet és azt az archaikus ünnepélyességet adja meg, amely Makovecz majd minden épületének sajátja.
A templomnak egyetlen tornya van, amely itt összeépült a centrális templom- épülettel, míg például a paksi Szent Lélek-templom tornya nem kapcsolódik a hosszházas (ha lehet arra a rendkívül összetett térre ilyet mondani) templomhajó épülettömegéhez. Devecserben a kisebb lépték indokolja, hogy a torony egybeforrjon a kupola-tömeggel, csakúgy, mint szintén igen kicsiny petőhenyei templom esetében. A tornyon megjelenő szárny-pár Makovecz állandó motívuma, antropozófiai értelemben az anyagi fölött tételezett szellem-világ, valamint az angyal szimbóluma. Ugyanakkor azonban az elevenség, Makovecz építészetének és gondolkodásának egyik központi kategóriája szorosan kapcsolódik magának az Újjászületés kápolnájának lényegéhez, vagyis a természetnek az ipari katasztrófa után újraéledéséhez.2
Makovecz eredeti rajzán még kereszt áll a torony csúcsán, ami az ökumenizmus jegyében általános szobrászi jellé változott: égre mutató, fényes, arany tű vezeti a szemet és a lelket az égi szférába. A szobrászian arányos épület különlegessége, hogy tulajdonképpen emlékmű-léptékű építményről van szó, ami épületként igen kis méretet jelent. Ne feledjük, kisvárosban vagyunk, annak is falusias, új telepén, ahol a település viszonylatában nagy nyílt teret (Makovecz park) a magyar falu házléptékében épült porták szegélyezik.
A kicsiny torony aljában kialakított előtérben padok, innen lépünk boglyaíves kapun keresztül a kápolnatérbe, amely barlangként fogad magába. A barlang, az anyaméh-szimbolika a védelmet jeleníti meg, nem művészeti értelemben reprezentálja, hanem építészetként, valóságként is megteremti: esős szélben, vagy tűző nap alatt be lehet húzódni. A félhomályban apró oltár, a bejárattal szemközti falon embermagasságnál magasabb kerámia dombormű, előbbi Turi Attila, utóbbi Kun Éva munkája. Ez a képzőművészet nyelvén fejezi ki a kápolna-emlékmű jelentését: a természet újjászületésének dicséretét. A keresztény szimbolika szerinti ábrázoláson fent a szentlélek galamb képében ereszkedi a tájba, két oldalt burjánzó fák, a dombormű függőleges középsávjában, alul, a Bárány, Krisztus, áll kék ég előtt, s a vörös földön mozgó, gyanúsan emberfejű kígyóra tapos, a két alsó sarokban virágok. A relief stilizált, idealizált, meseszerű atmoszférája kiegyensúlyozott kompozícióban jelenik meg.
A természet alapvető jelentőségét fejezi ki az egészen gyönyörű padlóburkolat: betonlapjai hatalmas lapulevelek finom plasztikájú lenyomatai. A Makovecz Anna tervei szerint, láthatóan kézműves technikával készült lapok mint megannyi egyedi kis dombormű terítenek növényszőnyeget lábaink alá. A kápolna emlékeztet: a természetben, teremtett világban élünk, amelyet nem mi teremtettünk, s amely a Teremtő rendelésére a vörösiszap-katasztrófa után is megújul.
1: hg.hu cikk, letöltés: 2014. május 21.
2: Az „elevenség"-ről, mint Makovecz fontos fogalmáról ld. Keserü Katalin, Álarc nélküli bál, Makovecz Imre emlékére, halálának évfordulóján, Korunk (Kolozsvár), 2012. szeptember, 29-45.
Az írás megjelent a Régi-Új Magyar Építőművészet 2014/5-ös számában.
05:56
Többedszer járva a telepen, ismételten le a kalappal Turi Attiláék előtt. Mert amit alkottak, egyedülálló, miközben Magyarország - és szorosabban véve, a környék - falvai siralmas képet nyújtanak: településrendezésnek nyoma nincs, stílusegység vagy akár csak illeszkedési kísérlet hírmondónak sem fordul elő, az udvarok százfélék, a kerítések még egy-egy portán sem egységesek. Szegényház az egész vidék, és ezt az ízlésvilágra értem, nem (csak...) az épületekről lerívó anyagi viszonyokra.
Tudom, hogy ez a százegynéhány ház soha nem épülhetett volna fel a katasztrófa jelentette borzasztó apropó nélkül. De felépült. Javaslom, ha nem is elsősorban az építészeknek, hiszen a közelmúlt várostervezési ügyei világossá tették, hogy az építészek a települések összképének megalkotása szempontjából jószerével reménytelen társaság: ezért a városépítészeknek javaslom, menjenek el Devecserre. Mintaszerű, ahogy ott a házak megjelenésének egységességét biztosították. Miközben egyénítve van mindegyik, külön fenség, titok, idegenség mindahány. És rend van, akárcsak Ausztriában, Dél-Németországban vagy Hollandiában. Az osztrák és holland falvak ill. kisvárosok megtekintését külön javaslom: ott amúgy az egységesség önkormányzatok által előírt feltételrendszerét is tanulmányozni kellene. Mert az az ezerféleképpen cifra nyomorúság, ami a magyar vidéken, a lassú megtollasodás, majd a tíz éve tartó visszaszegényedés által kihangsúlyozva tapasztalható, az tarthatatlan.