Haditemető a Vértesben - Édes Zsuzsanna diplomaterve

Édes Zsuzsanna diplomatervében a Várgesztes melletti Kapberekpuszta tisztására II. világháborús katonai temető és emlékhely koncepcióját vázolta fel, amelyet egy lövészárok-rendszert idéző, bejárható folyosórendszer - falaiban katakomba-szerű sírokkal -, a kitermelt földhalomból képzett kubus, valamint egy „transzformált ravatalozóként" működő műhelyépület alkot. Az alkalmazott minimális eszközrendszer révén a helyszín alig észrevehető, szinte a természet részévé válik.

Emlékhely a Vértes hegységben

Édes Zsuzsanna (a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem végzős építészmérnök hallgatója) diplomamunkájának témája egy emlékmű. A helyszín a Vértes hegységben, a Tatabánya közelében fekvő Várgesztes, Körtvélyes-, és Kapberekpuszta. A tervezőt a helyhez és – áttételesen – az itt bekövetkezett eseményekhez is személyes élmények kötik.

A II. világháború utolsó szakaszában Várgesztes is hadszíntérré lett, 1944 vége felé lépték át az orosz seregek a Dunát. 1945 januárjában pedig németek bombázták a falut. Körülbelül két hónapon keresztül mozgott a front, ez alatt az idő alatt számos – főleg szovjet – katona vesztette életét a harcokban.¹ A végső tiszteletet azonban nem kapták meg az elesettek a háború befejeztével, sírjukat nem jelölte kereszt, sem tábla. Néhányan – köztük Édes Zsuzsanna nagypapája – azonban gondoskodtak emlékükről és egy fából készített keresztet állítottak az erdőben az egyik előkerült sír tövében. Nem tudni biztosan, hány katonasírt rejthet az erdő, eddig megközelítőleg 540-re bukkantak, ennél azonban jóval nagyobb lehet a számuk. A nagypapa az idővel elkorhadt fakeresztek helyett mindig újakat állított, az egyik ilyen alkalommal unokája is elkísérte, ez az a gyerekkori élmény, ami miatt Édes Zsuzsannában megfogalmazódott egy emlékmű állításának szükségessége. A harcok emlékét a kis kereszten kívül a táj is őrzi: a II. világháború idején ásott lövészárkok, annak ellenére, hogy a természet birtokába vette őket, még ma is kivehetők.

 

 

Nem egy szobor vagy monumentális emlékmű tervezésébe kezdett, erre a helyszín miatt sem lett volna lehetőség: a katonák holttesteit őrző, turistaútvonalakkal átszőtt erdő ezt nem indokolta. Csupán jelzésszerűen szerette volna felhívni a figyelmet az itt lezajlott eseményekre, amire a legalkalmasabbnak az tűnt, hogy a lövészárkokat, „tájsebeket" – legalábbis néhányat ezek közül - valamilyen formában megerősíti, hangsúlyozza. Azonban önkényes lett volna a választás a számos lövészárok közül, és a növényzet idővel újra benőtte volna ezeket. Végül „új", mesterséges árkokat alakított ki, mégpedig az erdő közepén, azon a helyen, ahol egy irtás található. Itt korábban három – mára szinte teljesen elpusztult – épület állt, egy család művelte a területet. Haláluk után a tanya elnéptelenedett, senki sem gondozta. Ha azonban az élők megtartják az elesettek emlékét, kitisztítják és karbantartják az emlékezés helyszínét, az élet újra visszaköltözik erre a területre. Ma turistaút szeli keresztül, így az arra járók önkéntelenül is érintkezésbe kerülnének a tervezett emlékművel.

Az új árkok beillesztésével kialakuló emlékmű – még akkor is, ha az eredeti lövészárkoktól elszigetelve, a tisztáson kap helyet – meglehetősen visszafogott, belesimul környezetébe, ugyanakkor egyértelmű jel, utal a háború eseményeire, az áldozatokra. Hasonlóan jelzésszerűek az úgynevezett botlatókövek (Stolpersteine). Az ötlet Gunter Deming német képzőművésztől származik 1993-ból. Betonkockákra applikált egy réztáblát, amit aztán a második világháború idején elhurcolt áldozat utolsó szabadon választott lakhelye elé helyezett. Egy apró, de maradandó jelzés, amiről leolvasható az elhurcolt neve, születésének és deportálásának időpontja, valamint meggyilkolásának helyszíne. A botlatókövek, ha megpillantja őket séta közben, az utcán a járókelő, egy pillanatra kizökkentik őt gondolataiból, és a holokausztra, az áldozatokra irányítják a figyelmet. Mára ez a gesztus nemzetközi mozgalommá nőtte ki magát: több mint tízezer német, osztrák és magyar ház bejárata előtt megtalálhatók a macskakövek. Akár igényelhetők is az elhurcoltak tiszteletére.² A botlatókő egyetlen elem, ami – főleg a kockaköves burkolat esetében – szervesen illeszkedik környezetébe.

A tervezett árokrendszer ezzel szemben több alkotórészből épül fel: a tájhoz, a talaj lejtéséhez igazodó, egymással párhuzamos árkokból és az ezeket összekötő keskeny folyosókból. Minden egyes árok a két vége felől egyenletesen lejt befelé, ezek a rámpák fogják közre azt a hosszú, vízszintes szakaszt, ami két méterrel a talaj szintje alatt húzódik. A falak egyenesen törnek felfelé, fokozva a bezártság-érzetet. A földbe metszett árkok falának állékonyságát a mélyépítésben használt technológia biztosítja. Az ásás előtt a földbe folyékony kötőanyagot injektálnak, amitől a föld megszilárdul, véshetővé válik. Így a lövészárkoknak megfelelően nemcsak a talaj, hanem a falak is földből állnak. Az átjárást az egységek között tehát a folyosók biztosítják, amelyek járószintje szintén két méterrel van a talajszint alatt. Az erre látogató – akár ezzel a céllal jött, akár mint turista véletlenül bukkant az emlékműre – maga dönti el, hogy belemegy-e ebbe a labirintusba, vagy inkább csak fentről szemléli.

 

 

A két nézet kiegészülhet egy harmadikkal is, amennyiben az idelátogató felmegy az emlékműtől nem messze emelt „kilátóba". Ez a „kilátó" tulajdonképpen egy földhalom, ami az árkok kiásása során keletkezik. Mindhárom esetben más látvánnyal szembesülhetünk, más élményben lehet részünk.

Ez a háromféle nézet több kortárs emlékmű jellemzője, mint például a berlini holokauszt emlékműé³ vagy Budapesten a Dózsa György úti 1956-os emlékműé.⁴ Mindkettő bejárható, de bizonyos távolságból is szemlélhető, illetve a környező házak ablakából, felülnézetből is látható. Erre – a magasból való letekintésre – az erdő közepén nincs különösebb lehetőség, ezért is kézenfekvő egy kilátó létrehozása. A berlini és a budapesti emlékmű számos, különböző méretű – a berlini esetében több mint négy, a budapesti esetében nyolc méteresek is lehetnek – elemből áll. Az oszlopok a talaj szintjén helyezkednek el, ezzel szemben a kapberekpusztai emlékmű „belső" járószintje jóval mélyebben van. Ráadásul itt nem csak jelképes sírkertről van szó.

Az emlékezésen, emlékeztetésen kívül ugyanis van még egy funkciója az építménynek: temető is egyben. A megtalált, exhumált földi maradványokat ide helyeznék végső nyugalomra. Az árkok falában, katakombaszerűen alakítják ki a katonasírokat. Így az, aki közvetlenebb kapcsolatba kíván lépni az emlékművel, pontosabban emlékhellyel és valamelyik rámpán lemegy az árok középső részébe, nem csak fölülről letekint a lába előtt fekvő sírokra, mint általában a temetőkben, hanem azokkal egy szintre kerül. Kezdetben csak egy egységben alakítanának ki a katakombákat, majd folyamatosan bővülne a temető, újabb árkokat „nyitnának meg" az előkerült katonasírok számának megfelelően. Ezzel párhuzamosan a „kilátó" földhalma is növekedne, jelezve a hajdan volt két épület helyét, visszaidézve azok tömegét. Ez egyben háttere is lenne a megemlékezéseknek. Az emlékhely folyamatos alakulása jelzi, hogy a kutatás a mai napig tart, a hadtörténeti kép is apránként válik teljesebbé.

A központi részt tehát az újonnan kiépülő árokrendszer, valamint a mára elpusztult házak helyén álló felépítmények alkotják. Ez azonban további épületekkel egészül ki. Ezek az épületek a környező településeken állnak majd, az összeköttetést a központi résszel ebben az esetben is a turistaútvonalak biztosítják. Kápolna, illetve egy helytörténeti kiállítást befogadó építmény tartoznának az emlékműhöz és temetőhöz, valamint Várgesztesen dokumentációs műhely és ravatalozó, ahol az újonnan előkerülő földi maradványok megtisztítása, az azonosítás (a sírból előkerülő tárgyi emlékek, fegyverek, jelvények stb. segítségével) és egyéb vizsgálatok, leletmentések, dokumentálások zajlanának.

A településekről induló útvonalak kezdeti szakaszán egy térkép segíti majd a tájékozódást, amin jelölve lesz a komplexum minden egyes része. A térképek az út egyik oldalán lennének elhelyezve, mégpedig azon, ahol egy mesterségesen kialakított rámpa fut felfelé. A másik oldalon pedig ennek ellenpontjaként, lefelé süllyed az út.

A terv teljes mértékben a helyhez kötött – ami elsődleges szempont egy emlékmű esetében –és formáját tekintve is alkalmazkodik a környezethez, az itt lezajlott eseményekhez. Igaz egyben temető is. Ebből a szempontból párhuzamba állítható a solymári angol katonai temetővel… A tervező másik fő célja, hogy az idelátogató maga fedezze fel az emlékhelyet és alakítsa ki a hozzá fűződő viszonyát, érzéseit. Ez is megvalósulhat - úgy, mint a berlini Peter Eisenmann által tervezett holokauszt emlékmű esetében. Itt az építész nem kívánta konkrét jelzésekkel (mint például egy tábla) meghatározni, hogy a lakók, turisták, hogyan viselkedjenek, mikor kapcsolatba kerülnek az emlékművel, azt szerette volna elérni, hogy birtokba vegyék a művet. Ezért is következhetett be az elmúlt években, hogy horogkeresztet rajzoltak rá,⁵ illetve modellfotózás helyszínéül választották.⁶

Édes Zsuzsanna azért, hogy az önálló felfedezés megvalósulhasson, szintén kerülte az emléktáblák elhelyezését, a konkrét utalásokat arra, hogy egy emlékhelyen járunk, és ez indokolta azt is, hogy a kiegészítő, egyéb funkciókat ellátó épületeket a terület peremén helyezte el, távol egymástól, kijelölve a történelmi esemény földrajzi határait. Akkor válik teljes értékévű a tudás és az élmény, ha az összes pontot végigjárjuk.

Karácsony Rita

 

---

1: http://www.vargesztes.hu/helytortenet
2: http://www.macskako.net/main.php?page=sajto&cid=25
3: Peter Eisenmann építész tervei alapján készült. 2005-ben adták át Európa hatmilliónyi meggyilkolt zsidóságának emlékhelyét. A 2711 eltérő magasságú, szürke betontömbből kialakított, minden oldalról bejárható emlékmű alatt egy 800 négyzetméteres információs központ is helyet kapott.
4: A tervezők: az I-Ypszilon alkotócsoport. 2006-ban avatták fel az emlékművet az 56-osok terén. A 2006 darab, változó magasságú, 23x23 cm keresztmetszetű vasoszlopok alkotta ék tengelye 56 fokos szöget zár be a Dózsa György úttal.
5: http://www.168ora.hu/globusz/meggyalaztak-a-berlini-holokauszt-emlekmuvet-23465.html
6: http://hg.hu/blog/8307-divatfotozasra-hasznaltak-a-berlini-holokauszt-emlekmuvet

---

történet

A második világháború vége felé a frontvonal közel három hónapra megrekedt a Vértes hegységben és környékén. A páncélosok által járhatatlan erdei területeken a katonák a terephez alkalmazkodva új harcmodorra kényszerültek, a táj adottságait kihasználva - mintegy a vadászat és üldözés szabályainak megfelelően - próbálták a fák és a föld rejtekében megőrizni életüket. A mai napig jól kivehetőek a sebtében földbe vájt lövészárkok, amelyek több ezer szovjet, német és magyar katona sírjává váltak. Ezek a tájsebek éles kontrasztban állnak a természet szabálytalan és békés formáival, és még sokáig emlékeztetnek arra, hogyan szántott a háború mély sebeket az itt lakók és harcolók életén.

Nagyapám, aki a harcokból hazatért, favágóként a Várgesztes közeli erdőkben dolgozott, és több katonasírt ismert és gondozott. Ha a két kezével fából készített fejfák már elöregedtek, időről időre újra cserélte azokat. Gyermekkoromban egy ilyen alkalommal vele tarthattam, azóta számomra az ott harcolt és elesett katonák emléke is az erdő részét képezi.

 

 

feladat

A Konrád hadműveletben elesett katonák létszáma a mai napig csak becsülhető, több ezerre tehető. A Hadtörténeti Intézet Hadisírgondozó Intézete a Magyar Állam nevében az összes érintett állammal szerződést kötött, miszerint kölcsönösen gondoskodnak a saját földjükön elesett katonáknak kijáró végtisztességről, és mindent megtesznek a lehető legpontosabb dokumentáció érdekében. A gyakorlat tehát a kutatás és exhumálás, és általában egy-egy nagyvárosi temető második világháborús parcellájában való újratemetés.

A terv kísérletet tesz rá, hogy a haditemető ezzel a gyakorlattal szemben túllépjen a hivatalos emlékállításon. A kegyelet mellett hangsúlyt kap a hellyel és a történettel való találkozás, és annak élményszerű bemutatása, ami fontos segítség a múltunkkal való szembenézés ma is aktuális és ránk váró feladatában.

hely

A Vértes egészét átszövő emlékhelyek, múzeumok, kiállítások és emléktáblák összessége egy nagy hálózatként szövi át a környéket. Ennek a rendezésére tesz javaslatot az első tabló. A nagy hálózat része a Kapberekpusztán kialakított haditemető, ami azonban a kapcsolódó funkciókkal együtt (hadtörténeti kiállítás, régészeti műhely, kápolna, turistaszálló, helytörténeti múzeum) túlságosan nagy terhelést jelentene a természeti környezetnek. Ahelyett, hogy az infrastruktúrához alkalmazkodva a temető is eltávolodna innen, a funkciók széthúzásával egy újabb hálózatként fedi be a környéket. A Kapberekpuszta körüli falvak mindegyikében egy-egy oda illeszkedő funkció kap helyet, és az egyes elemeket a meglévő turistaútvonalak kapcsolják össze. A temető meglátogatása tehát egy erdei séta során válik lehetővé, ami a ráhangolódás kulcsa is egyben. A hivatalos látogatásokon felül pedig az erdőben sétálók is rábukkanhatnak a helyre.  

 

 

építészeti koncepció

Az egyes épületek közötti kapcsolat nem formai jellegű, hanem abban nyilvánul meg, hogy mindegyik épület a saját környezetéhez alkalmazkodik. A tájékozódást és felismerést viszont minden helyszínen egy egységes felirat és az úthálózat megjelenítése segíti. Az erdő belsejében a turista utak lesüllyesztésével és szilárdításával kialakított földpartból álló jelzőponton ez a térkép ismételten megjelenik, formailag is emlékeztetve és figyelmeztetve a haditemetőre.

kapberekpuszta

A környező falvaktól 4-6 km-re fekvő irtáson valaha kis családi ház állt melléképületekkel és egy művelt földterülettel. Az itteni élet lehetőségét a közeli Szép Ilonka-forrás teremtette meg. A ház területén is harcok dúltak a háború alatt, a közelben két sírt is gondozott a nagyapám. Az 1980-as évekre elhagyott házat aztán szépen lassan visszavette a természet, ma csak a műveletlen irtás, egy-két avar alatt megbújó tégla és a csertölgyes erdőben felbukkanó gyümölcsfák jelzik az egykori életet.

 

 

A zöld jelzésű turistaút mellett lejtősen álló terep vonalaira illesztett árokrendszerek oldalfalaiban helyezkednek el a koporsók, illetve kapszulák. Mivel a feltárások, exhumálások és újratemetések nem egyszerre zajlanak, az árokrendszer évről évre növekszik. Az emlékmű az árkok kialakításakor kitermelt földhalom, amely a turistaút mentén jelzi a látogatónak, hogy itt érdemes megállni, és a tömeg a temető növekedésével együtt növekedve jelzi a sírok számának növekedését.

A temető ápolására szolgáló eszközöknek és a régészeti munkáknak egy műhely ad helyet a közeli Várgesztes határán, mivel innen érhető el a legegyszerűbben - szükség esetén erdészeti járművekkel is - Kapberekpuszta.

 

 

műhely

Várgesztes határán közvetlenül az erdészeti földút és a Kéktúra elágazása előtt áll a műhely és szerszámraktár. Az épület alapvetően egy munkára alkalmas nagy asztalnak ad helyet úgy, hogy az körbejárható legyen. A műhely mellett a dokumentációnak helyet adó iroda áll, köztük pedig a kézmosás, fertőtlenítés szükséges tere. A régészeti maradványokkal való foglalkozás miatt a piszkos és a tiszta bejárat elkülönített. Mivel a régészeti munkák időszakosak, főleg nyáron zajlanak, a fedett-nyitott fészer is alkalmas a munkavégzésre. A ház az év nagy részében üresen áll, ekkor a homlokzatba illeszkedő csukott zsalugátereivel elhagyottként áll az út mellett, és csak akkor nyílik ki, ha exhumált maradványok érkeznek feltárásra és előkészítésre. Ennek megfelelőjeként megjelenésében is olyan, mint a haditemető funkciójához transzformált ravatalozó.

anyaghasználat

Kapberekpusztán először lekaszálják a rétet, ezután a kitűzött árkok helyén a talajba természetes szilárdítóanyagot injektálnak, ami a helyi agyagos talajt megkérgesíti. Az így kialakult földbe belevájják az árkokat. A falak közelében szilárdabb anyagot mintegy fűrészelve, téglaként emelik ki, amely a közepe felé kissé lazább. Az így kitermelt földet a valaha itt állt ház helyén halmozzák fel úgy, hogy a szilárdabb „földtéglákat" szárazon falazzák, a lazább föld pedig belül tölti ki az így kialakult tömör kubust. A kialakult árkokban a sírok helyét kivájják, és egy acél kerettel biztosítják. Ha egy exhumált maradványt a műhelyben dokumentáltak, korracél kapszulába helyezik, amit ebbe a hüvelybe csúsztatnak, majd a fedelét, amibe a feliratot marták, ráhegesztik. Az árkok körüli terület kaszáló marad, az árkoktól ölelt parcellákba pedig olyan fűféléket, réti virágokat ültetnek, amelyek az elesett katonák hazájából származnak. A ház körül megmaradt gyümölcsfák közé pedig szintén azokon a területeken őshonos fafajtákat telepítenek. Az így kialakított természetes burkolat erdészeti, kertészeti gondozást igényel, amit a közeli falvakban élő, az erdészetben napszámban dolgozók látnak el időközönként. Az ehhez szükséges kaszák, létrák, kapák stb. a műhely melletti raktárban és öltözőben tárolhatók.

 

 

Az erdei utakhoz hasonlóan a temető is sárossá válik, ha esik az eső, vagy megülhet benne az avar, előfordulhat, hogy éjszaka vadállatok járnak arra, vagy megül benne a hó. Ezt csakúgy nem kell megakadályozni, mint ahogy egy erdei turistaútnál sem. Egyedül a vízelvezetést kell megoldani, mivel a negatív tér medenceként gyűjti a vizet. A kavicsos talajrétegig lefúrt vízgyűjtők és az azokat összekötő kis árkokat a művi folyami kavics helyett a helyben tetemes mennyiségben megtalálható „Szent László pénze" nevű megkövesedett nummulliteszek töltik ki.

 

 

A műhely pallóvázas faszerkezetét fedő egyszerű lapostető leterhelő-, és védőrétegét is ez a kőfajta alkotja, mivel a közelben magasodó kilátópont, a Kőszikla miatt az erdei környezetben megbújó ház tetőnézete kiemelt szerepet kap. A belső faburkolat és a látszó szerkezet - aminek tere polcokkal válik kihasználttá - egyszerű pácolást kap, míg a külső homlokzat kezelés nélkül, a védelmet kialakító gombák megtelepedésétől megszürkülve tölti be igazán architektonikus szerepét.  

---

Édes Zsuzsanna diplomamunkája