Nézőpontok/Vélemény

Történelem a daruk erdejében – építkezések a Budai Várban

1/24

Daruk erdejében: a budai Várhegyen jelenleg több beruházás zajlik, részben a Várkapitányság és a Pénzügyminisztérium által is, melyeknek fókuszában a háború után lerombolt historizáló épületek rekonstrukciói állnak.

A Pénzügyminisztérium hátsó traktusában, a Fortuna-udvar is új szárnyat kap, amelynek terve Makrai Sándor, Vesztergom Ádám nevéhez kötődik.

A székház főhomlokzata mögött húzódó tömeg rejtett vasbetonnal épül ezúttal,…

…amelyekre az eredetileg is alkalmazott textúrák kerülnek majd.

A Pénzügyminisztérium palotájára visszakerülnek a bécsi Maria am Gestade ihlette tornyok is.

A védőhálón egy koncepció fázisban készült rajz látható a homlokzatról.

Balra a Hetedik Műterem által felújított régi városháza, a Diplomata-ház hűlt helye, jobbra a Pénzügyminisztérium építkezése látható.

A Pénzügyminisztérium rekonstrukciója elérte legmagasabb pontjait.

A tornyok terveiről nemsokára külön írással jelentkezünk az Építészfórumon.

Több kritika szerint a tornyok súlyos léptéket jelentenek majd, versenyre kelve akár a Mátyás-templom tornyával is. A szintén neogótikus épület éke azonban jóval nagyobb méreteket ölt Fellner kisebb tetőidomainál.

Nem messze folytatódik a Honvéd Főparancsnokság emeleteinek rekonstrukciója is, szintén vasbetonból.

Mindeközben a Dísz tér délkeleti sarkán álló Vöröskereszt Székház is elérte legmagasabb pontját, a fotók készítése óta már a bokrétaünnepet is megtartották.

Egyelőre nem tudni pontosan, hogy a Honvéd Főparancsnokság Szent György tér felé húzódó szakaszában milyen mértékben kerül sor rekonstrukcióra.

A Vöröskereszt Székház visszaépítésénél már felkerült néhány tetőpanel is a kész kupolaszerkezet mellett.

A főhercegi palota földszintje. Az új épületeket már a modern kor rejtett építési megoldásaival kivitelezik.

A Hauszmann-féle Lovarda 1:1-es visszaépítése az eredeti tervek, fotók, rengeteg munkaórát felölelő kutatása után tudja mutatni Monarchia-kori esztétikáját, viszont egy kicsit más elhelyezkedéssel.

Nemrég elkészült a Csikós-udvart és a Hunyadi-udvart összekötő rámpa kivitelezése is.

Az eredeti rámpa szintén Hauszmann Alajos tervei szerint épült.

A visszaépített Főőrségi épület ma rendezvényhelyszínnek és egy étteremnek ad otthont.

Hauszmann Alajos a „lovak le- és felvezetésére szolgáló lejtős utaknak” nevezte munkáját.

A rámpa vörös klinkertégla burkolattal és mészkő zárófedéssel készült, a járófelület legyezőmintás porphyr kiskockakő borítást kapott, olvasható a NHP ismertetéséből.

A Karakas pasa tornyának helyreállítása szintén folyamatban van.

A felújításokkal évtizedek óta gondozatlan területek nyíltak meg a Várnegyedben.

A Stöckl-lépcsőig újonnan épített liftekkel lehet feljutni a Dózsa György térről.

?>

2022.05.07. 10:24

Projektinfó

Földrajzi hely:
Budapest

Nézőpontok/Történet

A Hilton szálló // Egy hely + Építészfórum

2024.06.05. 14:37
9:40

Az Egy hely soron következő részében a Budai Várnegyed egyik legelutasítottabb épületének, a Hilton szálló építésének történetét mutatja be. A közel fél évszázados hotel mégis a budai látkép fontos részévé vált, különleges architektúrájával egyszerre különül el és illeszkedik a középkori romok, és a szomszédos épületek sokszínűségéhez.

A Tóth Árpád sétány // Egy hely + Építészfórum

2024.06.05. 14:34
9:25

Hadászati célokat szolgáló sikátorból gesztenyesorral és japán cseresznyefákkal tűzdelt gáláns sétány, a Budapestre nyíló egyik legszebb kilátással. A sétány sokszínű, rétegzett történetét az Egy hely csapata mutatja be.