„Hogyan építsünk a Balaton-parton?”

Wettstein Domonkos kritikai sorozatának célja a Balaton 20. századi modern építészeti örökségének bemutatása a jelen urbanisztikai kihívások tükrében, amely a nemzetközi kontextus illetve a kortárs építkezések és jövőképek elemzésére is lehetőséget ad. Jelen cikkben Kotsis Iván Balaton-parti nyaraló mintaterveit és azok hatásait járja körül a szerző. 

Kotsis Iván nyaraló mintatervei és hatásuk

A témát doktori kutatóként feldolgozva egyre fontosabbnak tűnik a tágabb szakmai közösség és a civil társadalom felé történő kommunikáció. A sorozat aktualitását a Balaton-part fejlesztésének napirenden lévő kérdései adják, miközben a tópart épített öröksége folyamatosan pusztul. Az egyes témakörök a Balaton-parti modern építészet kezdeteit, a ´30-as évek fürdőtelep fejlesztéseit, nyaralóépítkezéseit, majd a háború utáni modern építészet nemzetközi jelentőségét, Polónyi Károly és Farkas Tibor regionális tervezésben betöltött szerepét, a települések fejlődését illetve a tópart modern örökség jelen állapotát, rehabilitációs lehetőségeit tárgyalják, a Balaton jövője felé is orientálódva. A Balaton modern sorozat első része itt olvasható.

Van egy kert Szemesen, benne három jegenye és egy ház. A ház 1937-ben a telep egyik első épületeként épült, vélhetően egy boglári kőműves-kisiparos tervezte és kivitelezte. "Egyszerű, arányos, pontos - ami alatt azt értem, hogy szerény anyagi adottságainak keretei pattanásig vannak szellemmel töltve."¹ A korabeli nyaralók közül az egyik utolsó, ami még őrzi puritán formáját; az ilyen házakat "a balatoni nyaralóutcákon a sok-sok talmi dolog között hosszasan és gondosan kell keresgélni, míg egy-egy kertben feltűnnek, meghúzódva, félénk gőggel."²

A nyaralót akár bele is illeszthetnénk Janáky István spontán építészeti gyűjtésébe vagy a balatoni élményeire reflektáló szövegeit³ is plasztikusan illusztrálhatná, ám a korabeli szakfolyóiratokat tanulmányozva egyre nyilvánvalóbbá vált, ez a ház – és sok hozzá hasonló épület a tóparton - valójában nem egy teljesen ösztönös építészet eredménye, hanem egy a szabadidejében a régiót, akár csak egy tágabb léptékű kertet kultiválni vágyó fiatal építész szemléletformáló munkásságának igazolása. A ház a Hunyady-telepen áll, ahol több hasonló karakterű épületet is találhatunk, közülük a legkorábban épültek úgynevezett mintaházak, amelyek formai referenciaként szolgáltak a később építkezők számára. Mindez már egy tudatos építészeti megoldáskeresés volt a ´30-as évek elejére a fürdőtelepeken egyre inkább jelentkező településképi problémákra.

Kotsis Iván Balaton-parti tevékenysége szorosan összefüggött a tóparton egyre szervezettebb, alulról építkező civil és szakmai egyesületekkel. A Balaton-parti fürdőtelepek zavarossá váló összképe⁴ az építészszakma érdeklődését is hamar felkeltette a tóparton ingatlant vásárló építészek személyes tapasztalatai révén, ezért a Magyar Mérnök- és Építész Egylet 1931. február 9. és április 16. között értekezletsorozatot szervezett Balaton-fejlesztés címmel. A felszólalók a nyaralótelepek problémái mellett javaslatokat tettek az építésrendészet hatékonyságának növelésére, a tervezés képzettséghez kötésére és nyaralótervezési elvek, mintatervek publikálására.

Az első világháborút követően a nyaralás felfogása jelentősen megváltozott, mivel a gazdasági viszonyok közt elviselhetetlenné váltak a reprezentatív célú nyaralók tehertételei. A tóparti pihenés elvesztette a korábbi feszes kereteit és nehézkes formáját, az emberek nemcsak költségek szempontjából nem bírták, de életfelfogásuk folytán sem kívánták a reprezentációt. A megváltozott életforma új kihívások elé állította az építőket, mivel sem a korábbi nagypolgári balatoni villák, sem a helyi vernakuláris építészet nem tudott követhető mintát adni. Az előképek nélküli feladat heterogén építészeti összképet eredményezett, amit csak felerősített, hogy az épületek tervezését túlnyomórészt nem építészek, hanem kőműves iparosok és építőmesterek készítették, akik iparjogi szempontból nem építhettek emeletes épületeket, ezért azzal a hamis állítással, hogy a manzárd olcsóbb, rábeszélték megrendelőiket a lakótérként beépített manzárdtetős nyaralókra. Az építészek csak az épületek alig egy tizedét jegyezték. A településképek ellentmondásaihoz a korszakot jellemző stíluspluralizmus is hozzájárult, az egyes irányzatok vegyesen, sokszor egymás mellett képviseltették magukat.
A ´30-as években már jelentős kísérletek folytak a Balaton-parti építészet problémáinak regionális megoldására. (A korabeli építészeti és településrendezési koncepciókat részletesebben a cikksorozat első része tárgyalja.) A kor szakfolyóiratai rendszeresen publikálták az építészek sokszor fiktív tóparti helyre készülő terveit, hogy ezzel segítsék az építkezések színvonalának növelését. „Hogyan építsünk a Balaton-parton?" címmel gyakorta írásban is megfogalmazták a nyaraló tervezésének irányelveit, amelyeket a folyóiratok csoportosan, tematikus lapszámokban közöltek. A Balatoni Intéző Bizottság felismerve az építkezések fontosságát Siófokon műszaki kirendeltséget létesített a Balatoni Kikötők M.Kir. Felügyelőségénél, ahol szakemberek végezhették el a felülbírálatot, gyakran korrigálva a színvonaltalan beadványokat.

A Balatoni Intéző Bizottság Kotsis Iván közreműködésével tervpályázatot hirdetett a balatoni nyaralók terveire. A terveket Budapesten és Keszthelyen is kiállították, hogy az építtetők számára iránymutatásul szolgáljanak. Meg kell említeni még a Tér és Forma által rendezett tematikus építész kiállítást Siófokon, ahol az időszaki rendezvények mellett egy állandó bemutatóhelyet is felépítettek a Hogyan építsünk? országos kiállítás sorozat részeként. Ez nagy segítséget nyújtott a BIB kirendeltségének, mert aki terv, szerkezet vagy építőanyag tekintetében kérdéssel fordult hozzájuk, annak valós léptékben lehetett megmutatni a követendő megoldásokat.

Kotsis Balatoni tervezőtevékenysége 1923-ban saját boglári nyaralójával kezdődött. Az újszerű feladat megoldása során érlelte ki azt a módszertant, amelyet később számos nyaraló- és mintaterv elkészítése során felhasznált. 1924-25-ben József főherceg tihanyi nyaraló kastélyát a Balaton mediterrán hangulatához igazodó olaszos kerti palota jelleggel tervezte meg, majd a szomszédos telekre az egységes tóparti kép érdekében a biológiai kutatóintézet terveit is Kotsissal készíttették el 1927-ben. Ezek az épületek még historizáló stílusban épültek, a ´30-as évek elején azonban már az olasz novecento hatott stílusára, ebben az időben épült fel kiemelkedő alkotása, a balatonboglári római katolikus templom. A plébániaépületet és később a település művelődési házát is ő tervezte, melyet a háborús években a lengyel menekültek iskolaként használtak. Emellett üdülőket és különböző méretű és kialakítású családi nyaralókat is tervezett, utóbbiak közül kiforrott formai kialakítása miatt az 1933-ban elkészült kenesei kétszintes nyaralót érdemes megemlíteni, melynek terveit a német Baumeister szaklap is leközölte. Megbízója korábban olvasta a Balaton-parti nyaralókról szóló írását, ezt követően kérte fel Kotsist, aki az épület belsőépítészetét is megtervezhette.

Kotsis egyetemi tanári habitusából is adódik az az önreflexív magatartás, ahogyan a tervezési gyakorlat során megfogalmazódó tapasztalatokat megpróbálta általánosabb, átadható ismeretanyaggá formálni és mások számára is követhető tervezési modellekké összeállítani. A regionális adottságokra érzékeny gondolkodásmódjára nagy hatással volt a német Paul Schmitthenner építészetének regionalizmusa.⁵ Kotsis Virágh Pál közvetítésével ismerte meg a táji adottságokra nagy hangsúlyt helyező stuttgarti iskolát, majd személyesen is járt kint Schmitthennernél. A tapasztalatok hasznosítására tervezési feladatai közül az előképek és illeszkedési kötöttségek nélküli balatoni nyaralóépítészet kikísérletezése nyújtotta azt a lehetőséget, ahol Kotsis teljességében kialakíthatta regionális tervezési módszertanát. A korszerű nyaraló az új tóparti életformának megfelelően könnyű modorban készül, kis alapterületű, olcsón előállítható, majd kis költségekkel karbantartható és a városi életmód mindennemű feszességeitől mentes tartózkodást biztosít.

A tervezési koncepció kiindulásaként az éghajlati adottságok szolgáltak. A tóparton gyakori viharos északnyugati szél miatt alacsony hajlású tetőt javasolt, de elutasította a lapos tetőt, mert azt vidéken még nem tudták kellő szakszerűséggel kivitelezni. A csapóeső miatt nagy kiülésű ereszpárkánnyal tervezte házait, ami - véleménye szerint - az alacsony hajlásszögű tetőhöz jól illeszkedik és egészséges befejezett jelleget ad, így az egyszerű olasz kerti házak karakteréhez lesz hasonlatos. Kotsis munkásságára termékeny hatással volt az olasz építészet, ami a balatoni feladatok tekintetében különösen szerencsés, a mediterrán ország építészeti sajátosságai könnyen adaptálhatók voltak a tópart éghajlatához és a könnyed nyári életformához.

Praktikus okokból a homlokzatokról száműzött mindenfajta építészeti tagozatot, geometrikus tömegű házait mészfestékkel valamely jól megválasztott pasztellszínre festette le, mivel az időközönként könnyen és olcsón megújítható. Az ablakokra zsalugátert szereltetett, színét a fal színéhez hangolta, ezzel homlokzati tagozatok helyett az egyszerű, karakteres tömeg és a színes felületek dominálhattak. Az épület alaprajzában ugyanazt a keresetlenséget vitte tovább, mint amit már a külső kialakítása kapcsán megfogalmazott. Mivel az olcsó parcellákat szerény keresetű emberek tömege vásárolta meg, ezért egyszerű és logikus alaprajzot javasolt, kis hálófülkékkel és ezeket jól kiegészítő, tágas közös tartózkodásra szolgáló helyiséggel, ami igény szerint minél nagyobb mértékben összenyitható a szélvédett verandával. A felsorolt szempontok Kotsis szerint önmaguktól is kiadják a balatoni kertes ház alakját.⁶ Tekintettel arra, hogy a településszerkezeti, beépítési adottságok az egyes fürdőtelepeken rendkívül hasonlatosak voltak, tág keretek közt tették lehetővé a tervek adaptációját.

A mintaterveket folyóiratokban, egyetemi jegyzeteiben és kiadványaiban tette közzé pontos méretekkel és költségbecsléssel, emellett személyesen is képezte az építőmestereket. Ennek köszönhetően a Kotsis-féle nyaralótervezési elvek hamar elterjedtek, mintegy visszaigazolva a tervezési koncepció helyességét. Balatonszéplak, Zamárdi, Balatonszemes, Lelle, Boglár újabb településrészeit rövid idő alatt ellepték a földszintes, alacsony tetőszerkezetű házak. A sikerben nagy szerepet játszott a tervezési elvek egyszerűsége, ami miatt különleges tervezői készség nélkül a kivitelező kőműves mesterek is meg tudták tervezni ezeket a házakat.

A gazdasági válság után új lendületet vett a dél-balatoni nyaralótelepek fejlődése. A megerősödött tisztviselő réteg a szabadság eltöltése és családja állandó jellegű nyaraltatása érdekében a parcellázások nyomán létrejött fürdőtelepeken nyaralóépületet vásárolt, kihasználva a rendkívül alacsony telekárakat.

A megváltozó igényeket és lehetőségeket jól mutatja, hogy az 1934-ben parcellázott Hunyady-telepen a korábbi telepeken kialakított 600-800 négyszögöles telkek helyett már csak 200, a saroktelkeknél 220 négyszögöl nagyságú telkeket osztottak ki.⁷ A három, a parttal párhuzamos utcát 7-11 teleksoronként merőleges keresztutcákkal kötötték össze, ezzel biztosítva a vízhez jutást. A Parkváros Rt. által elkészített terv a világháborúig a mai Kikötő utca és Fráter Lóránt utca közötti területen valósult meg, az eredetileg kiosztott 794 parcellából 167 telek kelt el.

A probléma kezelésére a Hunyady-telepen a Parkváros Rt. mintaházakat épített fel, ezzel egyrészt a kezdetben üres egykori szőlőterületet akarta vonzóvá tenni, másrészt a megépült mintaházaknak ízlésformáló szerepe is fontos, amivel a későbbi építtetőknek előképül szolgálhatott. A mintaházak kialakításában felismerhetők a nyarait Bogláron töltő fiatal egyetemi tanár, Kotsis Iván nyaralótervezési elvei, melyeket széles körben publikált mind az építtetőknek, mind a környékbeli kivitelezőknek. Mivel a Hunyady-telep nyaralóit főként boglári vállalkozók kivitelezték, vélhetően ismerték Kotsis Iván ajánlásait. A telepen Kotsis Iván egy épületet jegyez tervezőként, Mátyásfalvy Erich nyaralója 1946-ban készült el. Az épület egyik korábbi mintatervének saját maga által adaptált változata. A telepen sétálva egy-egy korabeli nyaralón a mintatervek irányelveivel sajátosan keverednek az építőmesterek személyes formajegyei is. A telepet egységes módon, még a telkek eladása előtt fásították, a jegenye sor fái még itt-ott ma is állnak a kertekben.

A fürdőtelepek tervszerű kiépítése, az infrastruktúra fejlesztése és a modern fürdőkultúra kereteinek megteremtése kétség kívül a tópart modernizációját jelentette, ugyanakkor a modern építészet kifejezése árnyalandó az építkezések kapcsán. A Modern Mozgalom magyarországi képviselői szociális érzékenységük révén ebben az időben elsősorban nem a rekreációs célú fejlesztések, hanem a vidék problémái felé fordultak. A tópart építészetének problémája jellemzően a középosztály építkezéseihez kötődött, amit a Kotsis, Weichinger és társaik által képviselt moderáltabb modern építészet híven tükröz.

A Balaton-part mint regionális építészeti laboratórium a felszabadult kísérletezés lehetőségét biztosította Kotsis számára, melynek tanulságai a régión túlmutatnak. A modern regionális gondolkozásmódról szerzett tapasztalatait más feladatokban, főként egyetemi oktatói tevékenységében használhatta fel. Tanítványai közt fellelhetjük Farkas Tibort és Polónyi Károlyt, akik az ´50-es évek végétől a régiót már mint egységes tájat kezdték el művelni, amikor 1958-ban elkészítették az első Balatoni Regionális Tervet. A terv keretében kidolgozott új nyaralótípusterveknél Kotsis tervezési elveit vették alapul. Polónyi visszaemlékezésében mint egyetemi éveinek egyik legmeghatározóbb tanárát mutatja be: "Az általa tervezett épületek elég szárazak voltak, de néha – mint balatonboglári temploma esetében – becsületessége igazi költészetté virágzott."⁸

Wettstein Domonkos

1 Janáky István: Balatoni leltár. In: A hely, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999.
2 u.a.
3 Janáky István: Szent világiasság. In: A hely, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999.
4 A fürdőtelepek általános problémáira és a Kotsis Iván koordinálta regionális megoldáskeresésére vonatkozó részletek az alábbi cikkben: Wettstein Domonkos: Építészet, Identitás, Balaton Regionális stratégiakeresés a harmincas és a hatvanas évek építészetében. In: Régi-Új Magyar Építőművészet 72:(6) pp. 23-28. (2013).
5 Ferkai András: Építészet a két világháború között. In: Sisa J., D. Wiebenson (szerk.): Magyarország építészetének története. Vince Kiadó, Budapest, 1998.
6 Prakfalvi, E. (szerk.) Kotsis Iván: Életrajzom. Budapest: HAP Tervezőiroda Kft. és a Magyar Építészeti Múzeum közös kiadása, Budapest, 2010.
7 Stirling János, Reőthy Ferenc: Tanulmányok Balatonszemes múltjáról és jelenéről. Balatonszemesi Községi Tanács, Balatonszemes, 1990.
8 Polónyi Károly: Építész-településtervező a perifériákon. Polónyi Károly retrospektív naplója. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2000.
9. Czirják Mariann (szerk.): Balatonszemesi Fürdőegyesület centenáriumi emlékkönyv. Logod Bt, Budapest, 2009.
10. Kotsis Iván: A nyaralók építéséről. A Magyar Mérnök és Építész Egylet közlönye. 68. (1934) 17-18. , p. 102-106.
11. Wettstein Domonkos: Regionális törekvések a Balaton-parti fürdőtelepek építéstörténetében a két világháború között. ÉPÍTÉS- ÉPÍTÉSZETTUDOMÁNY 2017/1-2, online first: http://www.akademiai.com/toc/096/0/0