Hortobágyi Deportálások Emlékhelye – A 3h építésziroda III. díjas pályaműve

A deportáltakat juhhodályokban szállásolták el, emberhez nem méltó módon kisemmizve és megfélemlítve kellett a földeken dolgozniuk. A 3h építésziroda díjazott pályaművében olyan épületet tervezett meg, mely e juhhodályokra reflektál, architektúrája így a pusztával is összeegyeztethető és a kitelepítettek első benyomásain alapszik. 

Területalakítási, épületelhelyezési és építészeti koncepció.

„Aki mindenben meglátja a Végtelent, Istent látja. Aki csupán a Rációt látja, csakis önmagát látja." William Blake

A Hortobágy, a puszta elképzelhetetlen, csak személyes jelenléttel élhető át. Hatalmas ereje van a végtelennek, mely itt tetten érhető. A horizont érzékelése a tengeri utazók tapasztalatához fogható. Ami történik a tájban az minimális, melankolikus érzetet kelt.  A települések, tanyák közötti tér nagyságrendje a magány és kiszolgáltatottság érzetét kelti. Kegyetlen világ ez, az életben maradás önmagában küzdelem. Küzdelem a földdel, az időjárással egy szóval a kitettséggel. A kitettség óvatosságra int, a puszta nem képes befogadni bármit, az idegent kiveti magából.

Az otthonukból elhurcolt kitelepített családok ezt a kitettséget élhették meg a hortobágyi táborokban. Mai fejjel szinte felfoghatatlan mindaz, amivel mentálisan és fizikailag meg kellett küzdeniük, itt a táborokban és a felszabadításuk után a ’normál’ életben. Önhibájukon kívül billogot kaptak, ahogy az állatokat jelölik meg. Állati sorsot szántak nekik, juhhodályokba szállásolták el őket, emberhez nem méltó módon kisemmizve és megfélemlítve kellett a földeken dolgozniuk egy őrült idea megvalósításán.

A pályázati helyszín Hortobágy község peremén helyezkedik el.  A puszta érzékelése itt kevésbé érvényes, de még tetten érhető. Olyan épületet akartunk létrehozni, mely a pusztával összeegyeztethető, illetve a kitelepítettek első benyomásain alapszik. Így lett kutatásunk célpontja a juhhodály. A hodály, mint alapélmény átalakult tervünkben. Dimenziót váltott és új, a szokásostól eltérő méreteivel egy elvont objektumként mutatkozik meg a tájban. A magasság és a hossz méretei miatt felkelti a figyelmet. Maga az épület válik felkiáltójellé. Annak érdekében, hogy a kiállítótér, az emlékezet tere elérje azt a hatást, amit a létrehozók elképzeltek, a ’profán’ funkciókat különválasztottuk és a parkolók közelében helyeztük el. Ezzel a tettel lehetővé válik az emlékezeti funkció minden zavaró hatástól mentes kialakítása.

A közel négyzetes telek hátsó telekhatárával párhuzamosan, ahhoz közelebb helyeztük el az emlékezés terét (föld fölött), a kiállítóteret (föld alatt), míg a fogadóépületet a kiszolgáló funkciókkal és az irodákkal a főúthoz közel 90 fokos elforgatással. A két fő tengely a telepítésnél meghatározó szerepet kapott, a horizontális és vertikális kijelöli a fő princípiumokat. Az így elhelyezett épületek nem képeznek egy egységet, viszont kompozicionálisan igen. A két épület között az összekötő út/rámpa egyértelműen kijelöli a haladás irányát. Az út a gondolati ráhangolódásra ad lehetőséget. A fény fokozatos csökkenése érzékelteti a látogatóval a változást. Egyelőre csupán bizonytalanságot, a sötét irányába való menetelést, a dramaturgia kezdetét jelöli ki. A két épület egyértelmű alá-fölé rendelt viszonyban van. Az emlékezés tere nagyságrendjében meghaladja a fogadóépület méreteit. Míg az előbbi egy ’alig épületként’ aposztrofálható, addig a fogadóépület egy igazi ház.

Az emlékhely egy nyújtott hodályt formáz a maga repetitív, földtől eltartott szerkesztésével. A védelemként magasodó hodály terében az emlékezet számára felállított 12 kereszt reprezentálja a 12 tábort. A horizontális átlátás, a Hortobágyra jellemző tágasság ebben a helyzetben is érzékelhető. A tető a nap és a csapadék ellen nyújt védelmet, de térben nem korlátoz. A tető legfelső szintje a kilátó területe. Itt vonal mentén mozogva élhetjük át a pusztára való rálátást, ami 360 fokban nyílik meg előttünk. A mellvéd felső felületén elhelyezett táblák mutatják mely irányokban és milyen távolságra voltak a különböző táborok. A kiállítóterek füzére a föld alatti épületrészben található. Ez a jelentős alapterülettel rendelkező funkció meghaladja a fölötte magasodó hodály szélességi méreteit. A föld alatti telepítést a nagyságrendje és az idegenszerűsége miatt éreztük jogosnak. Ennek köszönhetően a természetes táj megjelenése nem sérül.

A fogadóépület és az út között egy komolyabb méretű teresedést alakítottunk ki, ez a gyülekezés helye. A fogadóépület bizonyos mértékben megismétli a kiállítótér fölötti építmény alakját, anyaghasználatban viszont eltér. A reprezentatív funkciókon kívül minden mást a pinceszinten helyeztünk el. Ennek köszönhetően az épület földszintje átlátható, a haladás iránya az emlékhely felé egyértelmű.        

Kapcsolódás a természeti környezethez. Megközelíthetőség, gyalogos és gépjármű kapcsolatok, parkolóhelyek bemutatása
A pályázat témája, valamint a hely és a ’táj’ szelleme is megkívánja az egyszerűséget és a hivalkodástól mentes beavatkozásokat, ezért koncepciónk törekszik arra, hogy ne kerüljenek be idegen, erőltetetten kiépített elemek.

Célunk, hogy a megérkezést, és ennek az elemeit (parkolók, kerékpártárolók, buszparkolók, gazdasági, karbantartói bejáratok és területek), az autósforgalmat, illetve a szomszédban lévő focipályát minél inkább takart állapotba helyezzük, hogy a fogadóépületben és azon túl már a kiállításra és az emlékhelyre lehessen hangolódni

A terület környezetalakítása, zöldfelületi rendszere. Mikroarchitectúra elemek, a területen elhelyezett egyéb építmények. Akadálymentesség
Az épületegyüttes a hortobágyi látképet véve elsődleges iránytűként és ennek a látszólagos ürességét és végtelen síkságát az emlékhely körül megtartva kerül kialakításra. Az épületek elhelyezése kihangsúlyozza a pusztaságot. A fogadóépületet elhagyva kerülünk a szárnyék-szerű kerítésen belülre, és innen indulnak az irányított látogatói útvonalak.

A nyílegyenes út, amely a kiállítótérhez vezet, a fogadóépület tengelyéből indul, és egy hasítékként vezeti le a látogatót a drámai kiállításhoz. Ezen kívül más kiépített útvonal nem található a telken belül, ezzel is utalva a deportáltak kiépítetlen helyzetére, ami a tájképre is jellemző. A hodály is, amely vizuálisan egy felkiálítójelet állít a megemlékezésre, az elemelt tetejével helyet hagy a természetnek, és egyben fedelet nyújt a tizenkét táborhely emlékére állított kereszttel jelöl stációknak, az Emlékösvénynek. A hodály gerince kilátóként funkcionál, ahová egy meredek, mezőgazdasági épületekre jellemző egyszerű lépcső/„grádics", a hodály keleti végében pedig egy lift vezet fel.

Célunk volt, hogy a telken belül meglévő flóra és fauna érvényesüljön. Ezek kiemelt fontosságú szerepet játszottak abban a döntésben, hogy ne egy tájidegen kertterv kerüljön az épületeink köré, hanem a meglévő biodiverzitás megtalálja a helyét a beavatkozás után is

A funkcionális rendszer ismertetése.
A fogadóépület és a kiállítótér külön épületben helyezkednek el, szétválasztva a „profán" és a „szent" funkciókat. Ugyanakkor a két épület elhelyezkedése kötődik egymáshoz, a fogadóépület kijelöli a kiállítás és a hodály bejárati tengelyét.

Megérkezve a bejárathoz az alapvető látogatói funkciókat találjuk, amelyek elengedhetetlenek a kiállítás megkezdéséhez. A fogadóépületben kapott helyet a jegypénztár, ahol a látogatók megvehetik jegyeiket, átvehetik rabkártyáikat, valamint az egyéb audiós kiegészítő készülékeket, amik a kiállításhoz szükségesek. A közlekedőmag mögött, a hodály felé néző részen pedig az emléktárgy- és könyvesbolt került elhelyezésre, ahonnan már feltárul elénk a kiállításhoz vezető hasadék és a Hortobágy széles panorámája. A közlekedőmagból feljutva az első emeletre találhatjuk a büfét és éttermet, amelyhez kapcsolódik a konyha. Az étterem funkció elválasztását indokolja a különböző hangulatú és zajszintű program szegregálása.

A fogadóépület pinceszintjén a közlekedőmaghoz csatlakozik a látogatói vizesblokk, amely leválasztható a pinceszinten található egyéb, iroda és kiszolgáló funkcióktól. Az iroda és a kiszolgáló funkciók jól elkülöníthetően kerültek elhelyezésre. Az épület keleti fele a munkatereké, itt találhatóak a muzeológusok és vezetők irodái, tárgyalói, teakonyhával és a programban kért vizesblokkal. Az irodákhoz a fényt a lesüllyesztett terepszint biztosítja. Ez az építészeti megoldás teszi lehetővé, hogy a dolgozók fényt kapjanak és kilépjenek a szabadba. A pinceszint másik oldalán azok a kiszolgálóhelyiségek találhatók, amelyek nem igényelnek természetes megvilágítást – ilyen a gépészet, a raktárak, szociális blokkok, karbantartói helyiségek.

A fogadóépületből kiérve elénk tárul a hortobágyi pusztaság, és rajta a deportáltak lakhelyéül szolgáló juhhodályt szimbolizáló épületet találjuk. A kiállításhoz egy szűkülő rámpa vezet le, amelynek földbeton szerkezetű támfalain a deportáltak neveit olvashatjuk. Ahogy egyre mélyebbre megyünk, úgy tűnik el a szabad pusztaság, és hatalmasodik felénk a kiállítótér előcsarnoka.

A kiállítótér előcsarnoka a levezető út meghosszabításaként helyezkedik el, innen nyílnak nyugat felé a kiállítás terei, keletre pedig a kiszolgálófunkciók, mint a ruhatár, látogató mosdó, gépészet, takarítószer tároló, elektromos helyiség. A bejárati előcsarnok közvetlen közelében került elhelyezésre a két moziterem, melyek egybenyithatók és konferencia-, vagy rendezvényteremként is használhatók. A ruhatár úgy került elhelyezésre, hogy az érkezésnél és a távozásnál is optimális helyen találjuk, de ne vezessen le a kijelölt útvonalunkról, és a kijárattól se legyen távol. A kiállítótermek sorrendisége és elhelyezése a program szerint meghatározott vezetett útvonalon történik. A kiállítás végéhez érve a hodályba felvezető lépcsősorral találja magát szemben a látogató. A kabát felvétele után a szabad levegőre vezet a lépcső, itt a hortobágyi pusztaságra látunk, amely az elemelt tető alatt tárul elénk. A sötét, természetes fényt mellőző kiállítás után fellélegzést biztosít a szabad levegőre jutás. Itt található a tizenkét tábor emlékéül állított tizenkét kereszt. Innen a meredek lépcsőn –vagy mozgáskorlátozottaknak a lifttel – fel lehet jutni a kilátóba, mely a hodály gerincén fut végig. Innen a hortobágyi táj tárul elénk.

Építészeti formálás, anyaghasználat, műszaki igényszint megfogalmazása
Kutatásaink során legfőbb építészeti inspirációként az alföldi mezőgazdasági épületeket vettük. Keresve az anyagokat és a formákat, a történelmi vonatkozásokat mindig ugyanoda vezetettek vissza a gondolatok: az egyszerűséghez, a helyihez, a természeteshez – a juhhodályhoz, az akolhoz, a nádhoz, vályoghoz, kopársághoz, szikes talajhoz. A deportálások során a vagonban elszállított nőket és férfiakat juhhodályokba csoportosították, ahol maguknak kellett kialakítani az életteret, a juhokkal osztozva a belső területen. Ennek emlékezetére fogalmaztunk újra egy elnyújtott és megmagasított hodályt, amelyet hagyományos épületszerkezeti eszközökkel terveztünk meg. Két épületet helyeztünk el a telken, egymásra merőlegesen, egymással kompozíciót alakítva. A két épület tömegformálása szándékosan hasonlít egymásra – a fogadóépület egy kortárs, letisztult anyaghasználatú „kistestvére" a kiállítótér fölött emelkedő hodálynak.

Ennek tömegformálása a hodály és a népi építészeti architektúrát követi, egyszerű, kortárs vonalvezetéssel. Pilléres szerkesztésű épületszerkezet, így a földszint transzparens, üvegburkolattal nyitott és átlátható, ezáltal egyértelművé válik az irányultsága a látogatói útvonalnak. A tetőforma követi a hodály formáját, egy elnyújtott sátortető, levágott gerinccel, ami a természetes fényt szolgáltatja az étterem számára. A pinceszint alapterülete szélesebb, mint a földszint kontúrja, hogy a program megfelelően elférjen benne. Az irodaszint melletti rézsűt a földbeton támfal támasztja haránt irányból. Burkolatában más, mivel homogén vonalvezetés volt a cél. A tetőt az ősi technikával égetett, karbonizált fadeszkázat borítja, amely víztaszítóvá és kártevőmentessé teszi a faanyagot és az idők során nem változtatja a színét, külalakját.

3h építésziroda

Szerk.: Pleskovics Viola