Hyde Park-i bolondériák

A 2014-es Serpentine Pavilon, immár a 14. a londoni Hyde Parkban évente felállított könnyed nyári épületek sorában, történetének egyik legfiatalabb és legkevésbé ismert tervezőjével dicsekedhet. Az idén júniusban a Serpentine Galéria előtt emelt szerkezet tervezője Smiljan Radić chilei építész, október 19-éig várja a látogatókat, majd a hagyományt követve elárverezik.

„Úgy érzem magam, mint egy óriás, aki Londonnak készített ajándékot" – így foglalta össze Smiljan Radić, a Pavilonok történetében az egyik legfiatalabb és legkevésbé ismert tervező (munkájának olyan elődök nyomába kell lépnie, mint a 2013-as kiadást jegyző Sou Fujimoto, Zaha Hadid vagy Daniel Libeskind) az alkotás folyamatát. A kőtömbökön lebegni látszó könnyed, fehér, áttetsző, üvegszálas szerkezet olyan, mintha egy óriás léggömb ereszkedett volna le a makulátlan londoni gyepre. A 350 négyzetméter alapterületű, középen nyitott, fánkot formázó Pavilon belsejébe egy kávézó került, a nyár folyamán pedig számos rendezvénynek ad otthont.

Az idei Pavilont a legtöbbször pusztán díszítő célra, tájképi elemként emelt kerti építmények, a follyk ihlették (folly: könnyelműség, oktalanság), amelyek a 16. század végétől egészen a 19. század elejéig nagy népszerűségnek örvendtek. Ezek a gyakran meghökkentést célzó, extravagáns szerkezetek napjainkra legtöbbször már romos állapotba kerültek, érdekes, sokszor bizarr formákban visszaolvadva a természetes környezetükbe – a Pavilon erre a jelenségre rímel, a kortárs építészet formanyelvével. A munka egyébként egyenes folytatása Radić életművének, amelyben a kőtömb-motívum vagy a belső és külső térjáték újra és újra felbukkan – ő volt például az az építész, aki a 2010-es Velencei Biennáléra elvitt egy 14 tonnás sziklát az Andokból.
„A forma nem lényeges" – fejtette ki Radić, munkájáról nyilatkozva. „Az a fontos, hogy milyen érzeteket kelt. Ha nem érezzük a kőtömbök súlyosságát, akkor nem jó az egész alkotás. Amikor ránézünk egy sziklára, valami egészen erőteljeset és ősi formát kell látnunk."

A kőtömbökön könnyed, lebegni látszó héjszerű üvegszálas szerkezet nyugszik. A szikladarabok ellensúlyozzák, szinte lehorgonyozzák az épületet, és olyan érzést keltenek, mintha mindig is részei lettek volna a parknak. A Pavilon organikus formája erős kontrasztot alkot a Serpentine Galéria klasszikus megjelenésével, a talajtól elemelt és a földszinti nyitott belső terasz köré rendezett terek érdekes játékba kezdenek a park környező világával. A belső terek fapalló burkolatot kaptak, így inkább egyfajta verandára emlékeztetnek. A vékony épülethéjon sötétedés után átsugárzó puha fény óriás lámpaként csalogatja az arra járókat, magához vonzva őket, akárcsak az éjszakai lepkéket a fényforrás.

Smiljan Radić építész 1965-ben született Chilében. 1989-ben diplomázott, majd olaszországi tanulmányok és három év utazgatás után megnyitotta saját irodáját Santiagóban. 2001-ben a Chilei Építészkamara „A legjobb 35 évesnél fiatalabb építész" elismerést adományozta a tervezőnek, 2009-ben pedig az AIA (American Institute of Architectcs) tiszteletbeli tagjává választották. Munkáiról a The Guardian közölt egy képes válogatást, amely itt található.