Interjú Erick van Egeraat építésszel Budapesten

"Ha átlagos vagy, akkor esélyed sincs a fennmaradásra, mert a többiekkel egyidőben fogsz eltűnni."

Az Erick van Egeraat Associated Architects budapesti építészirodájában kérdeztük Erick van Egeraat-ot építészeti és üzleti filozófiájáról és ennek gyakorlati megvalósításáról. Nem utolsósorban kiváncsiak voltunk arra is, hogy milyennek lát bennünket, magyar építészeket, miközben az is kiderült, hogy véleménye szerint milyen alapvető tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy nemzetközi versenyben is sikeres építész tervezőnek.

Az interjút Pásztor Erika Katalina (Építészfórum) készítette.

PEK: A következő mondatot találtam a honlapotokon: "Mi olyan megrendelőknek dolgozunk, akik mernek mások lenni." Mit értesz ez alatt? Mi tesz mássá egy megrendelőt: pénz, gazdasági, politikai hatalom, kultúra?

EvE: Hollandiában a pályámat lakóépületek tervezésével kezdtem. Egyszerű, de szép házakat szerettem volna tervezni. Abban az időben a fiatal építészeket általában a szociális lakásépítésben foglalkoztatták. Senki sem akart semmi különlegeset kihozni ezekből a házakból, hiszen az volt a cél, hogy olcsók és egyszerűek legyenek. Ha elég okos és praktikus voltál, tulajdonképpen szabad kezet kaptál. Én soha nem hittem el és egy kicsit mindig is csodálkoztam azon, hogy az olcsó vagy az egyszerű önmagában minőségi kategória lehet. Mi megpróbáltunk valami extrát belevinni a terveinkbe: a látványba, a homlokzat kialakításába, vagy az alaprajzi elrendezésbe stb. Azt akartuk, hogy az emberek valamire büszkék legyenek és érezzék a különbséget. Azt akartuk, hogy a lakók elmondhassák: "ez az én házam, és ez nem olyan, mint a tiéd."

Törekvéseinket kezdetben nem nagyon értékelték, mert úgy gondolták, hogy a terveket fölöslegesen túlbonyolítjuk. 10 év után figyeltek fel ránk. Az emberek másképp kezdtek gondolkozni, valahogy úgy, hogy "ha ennyi pénzért egy ilyen házat építhetek, ami ugyan jó, de nem szép, és itt van ez a másik ugyanennyiért, ami nemcsak jó, hanem jól is néz ki, akkor ha lehet, inkább a szebbet választom."

Egy szegény társadalomban, ahol nincs választási lehetőséged, az első és legfontosabb dolog az, hogy működjenek a praktikus és funkcionális dolgok. De egy gazdag társadalomban - s ilyen a holland is - szinte kötelező a praktikusságnál többet nyújtani. Ez volt a lényege annak a másságnak, amit abban az időben kitaláltunk és úgy gondolom, hogy ez azóta is érvényes mindenre, amit csinálunk.

Utazni kezdtem, mert úgy éreztem, hogy nagyon fontos a másság lényegének megismerése. Például ami nálunk Hollandiában érték, nem feltétlenül érték Magyarországon. Egy adott minőségi mércéhez méred magad és azt hiszed, hogy "jól van, ügyes vagy, mert csináltál valamit, ami mindenkinek tetszik". Nagyon furcsa élmény, amikor ugyanezt a minőséget, ugyanezt a terméket elviszed egy másik országba, és ott az embereknek még csak eszükbe sem jut, hogy az bármilyen értéket képviselne. Így az utazások során jöttem rá, hogy mi alapvetően a mássággal foglalkozunk, s ezek a helyzetből, értékrendből, lehetőségekből és sok minden másból adódó különbözőségek. Megpróbáljuk megtalálni azokat a módszereket, amelyekkel az adott helyre érvényes minőségi kérdésekkel foglalkozhatunk, és ezzel párhuzamosan a megoldáshoz saját kultúránkból is hozzáadhatunk valamit. Száz százalékosan meg vagyok győződve arról, hogy ettől lesznek a terveink mások: érdekesek és különlegesek.

Van egy munkamódszerünk, ami többé-kevésbé meghatározóvá vált. Sokféle megrendelő számára dolgozom, de nem dolgozom olyan megrendelőnek, akinek nagyon határozott és világos elképzelése van arról, hogy hogyan is oldjon meg egy adott (tervezési) problémát. Ez a megrendelő nem engem keres. Az a megrendelő jön szívesen hozzám, aki úgy érzi, hogy "ezt akarom, de nem vagyok benne biztos, hogy ez elég lesz, lehet, hogy egy kicsit többre lenne szükségem". Általában ilyen típusú megrendelőknek dolgozunk, és ennek semmi köze nincs a pénzhez. Ennek csak az ambícióhoz van köze, s ahhoz a hithez, hogy bárki, aki épít valamit, annak kötelessége az átlagnál többet, különbözőt létrehoznia.

Ennek az éremnek is két oldala van. Az egyik a maradandóság. Bármely építészet, amelyet az emberek évszázadokon keresztül csodáltak és szerettek, olyan építészet volt, ami a maga korában is az átlagtól eltérő, különleges volt. Ez az építészet maradt fenn. A maradandóság miatt mindig is valós szükséglet a másság, a különlegesség. Engem pont az ellenkező szemléletre tanítottak otthon. Ha valami maradandót akarsz csinálni, akkor légy "normális". Ez nem igaz. Ha átlagos vagy, akkor esélyed sincs a fennmaradásra, mert a többiekkel egyidőben fogsz eltűnni.

A másik oldal a gazdagság kérdése. A minőség a gazdagságtól függ. A gazdagság azonban egyáltalán nem azonos a pénzbeli gazdagsággal - mármint azzal, hogy valaki sok pénzt költhet. A gazdagság annak a képessége, hogy valamire sok energiát fordíthatunk. Vajon miért szeretjük a jó kézműves munkáját? A jó kézműves sokáig dolgozik egy-egy apró részleten. Ez a kézműves ugyan szegény ember, de összes energiáját erre az egy apró részletre tudja koncentrálni. Ha az energiát valamibe beletették, akkor az ki is jön majd belőle, tehát tetszeni fog.

Ezért fontos másnak lenni. Ezt értem én másság alatt: a másság gazdagság, az energia felszabadításának képessége és annak lehetősége, hogy megkülönböztesd magad másoktól. Ez valami olyasmi, amire büszke lehetsz, ami ámulatba ejtheti az embereket, ami lehetőséget ad arra, hogy az áramlatból kilépj. Ilyen egy jó projekt.

PEK: Építészirodák hálózatát hoztad létre: Rotterdamban, Prágában, Budapesten és Londonban vannak irodáid. Hogy tudod ezeket menedzselni?

EvE.: Elmondhatom előbb - mert nagyon fontos lenne -, hogy miért is csinálom ezt? Nem sok olyan építész van, aki külföldön dolgozik és ott saját építészirodát alapít. Legtöbbjüknek partnereik, szövetségeseik vagy vegyesvállalataik vannak. Mi nem így gondolkoztunk erről. Ennek két oka van. Az egyik egy nagyon gyakorlati megfontolásból ered: ha például egy helyi partnerrel dolgoznánk együtt, akkor a munkát gyakran kétszer kellene elvégezni. Egyszer megtervezem az épületet a saját irodámban, majd átviszem a partnerébe, akiknek újra fel kell dolgozniuk az egész projektet. Így nagyon költséges partnereket tartani. Különösen a mi esetünkben, mert mi egy terven sokszor változtatunk. Egy terv valójában azáltal fejlődik, hogy sokszor átdolgozzuk, s ez azt jelentené, hogy minden változtatást kétszer kellene elkészíttetni, ami senkinek nem éri meg.

A másik ok valami egészen más. Ha logikusan kezelem a különbözőség, a másik kultúra megértésének elvét, s azt a próbálkozást, hogy mindezt a saját kulturális hátteremmel együtt egy új minőség létrehozására fordítsam, akkor mindezt csak úgy tudom megvalósítani, ha van lehetőségem az adott országban dolgozni. S ebből két dolog következik: az egyik az, hogy nekem is jelen kell lennem. Éreznem, értenem és hallanom kell személyesen is. Persze mindezt nem egyedül teszem, kell, hogy legyenek itt embereim, akik pontosan értik a környezetet és remélhetőleg engem is. Ezért vagyunk itt Budapesten. 8 éve van itt saját irodánk. A legtöbb munkatársunk magyar. De mi valami olyasmit csinálunk itt, ami se nem magyar és se nem holland, hanem valahol a kettő között van, valami más.

A vezetés kérdése nagyon egyszerű. Megpróbálom úgy szervezni az irodákat, hogy nélkülem történjen az összes menedzsmentre tartozó gyakorlati feladat kezelése - irodai ügyek, erőforráskezelés, pénzügyek. Természetesen én vezetem az irodát, de nem veszek részt közvetlenül a menedzsment munkájában. Én elsősorban a megrendelő problémájának megértésében, a projekt helyzetének megítélésében, illetve abban veszek részt, hogy meghatározzam, milyen irányba kell a már futó projekteket fejleszteni.

PEK.: Te vagy a cég tulajdonosa?

EvE.: Igen, én vagyok a tulajdonos.

PEK.: Akkor hogyan tudod távol tartani magad a cég közvetlen pénzügyi irányításától és ellenőrzésétől?

EvE.: Miért kellene nekem pénzügyekkel foglalkoznom? Egy jó cégben a cégvezető nem azonos a pénzügyi vezetővel!

PEK.: De egy cégtulajdonos általában a vállalkozás pénzügyeivel is foglalkozik valamilyen szinten, legalábbis a legtöbbjük komoly érdeklődést mutat.

EvE.: Természetesen érdekel a pénz, de mivel egyébként jó életem van, nincs igazán többre szükségem. Ez az életforma megengedi számomra, hogy szép helyekre utazzak, jó munkám legyen és mindaddig, amíg fizikailag bírom ezt csinálni - mert elég fárasztó - nekem ez elég. Nincs profitmaximalizációra szükségem. Nekem elegendő, ha elérem azt a minőséget a munkámban, ami bizonyít, ami tényleg működik.

PEK.: Nagyon nehéz egy tervezési vállalkozást úgy vezetni, hogy az hosszú távon profitot is termeljen. Néha sok munka van, és akár százával alkalmazhatsz építészeket, máskor nincs annyi munka és kénytelen vagy elküldeni őket.

EvE.: Nekünk nincs ilyen problémánk. Először is azért, mert állandóan rengeteg munkánk van, másrészt azért, mert térben és időben is diverzifikáltak vagyunk. Projektjeink összességükben kiegyensúlyozzák egymást. Amikor az egyik felfutóban, a másik leszállóban van. Most összesen 100 emberrel dolgozunk együtt. Mondok egy példát: egy prágai projektünk nem úgy és akkor kezdődött, amikor számítottunk rá. Mivel közben van egy moszkvai projektünk is, amin eddig Rotterdamban dolgoztunk, azt most áthozzuk Prágába, és a prágai iroda tervezői folytatják majd a munkát. Persze ez rengeteg szervezést is igényel. A lehető legkevesebb energiát fordítom ezek megoldására, bár még mindig többet kötnek le, mint amennyit szeretnék. Az elv az, hogy az irodavezetésnek kell minden szervezési feladatot elvégeznie.

PEK.: Alkalmazol professzionális menedzsereket is?

EvE.: Az utóbbi 5-6 évben a professzionális menedzsment szintje jelentősen emelkedett. Ma a cég pénzügyi vezetője egy nagyon tapasztalt pénzügyi szakember, aki pontosan tudja, hogy hogyan kell a nemzetközi üzleteket kezelni.

PEK.: Mi a szervezet koncepciója? Milyen a céged szervezeti struktúrája?

EvE.: Minden irodának van legalább egy projekt-csoportja. Ez a csoport teljes felelősséget vállal a projekt tervezői minőségéért és pénzügyi teljesítéséért. Egyszóval ők pontosan tudják, hogy mennyi időt fordíthatnak a projektre, mennyi pénzből gazdálkodhatnak és mikorra kell készen lenniük.

PEK.: Ez egyfajta függetlenséget biztosít számukra, ugye?

EvE.: Szervezeti oldalról igen, de tartalmi kérdésekben nem lehetnek függetlenek. Csak egy filozófia létezik.

Ha az egyik ilyen projekt-csoportnak valami problémája van a projekttel, akkor segítséget kérhetnek egy másik projekt-csoporttól. Felvehetnek embert vagy egy bizonyos időre átjöhet valaki egy másik csoportból. Létezik egy csereprogram is az irodák között. Minden három hónapban két ember megy az egyik irodából a másikba, hogy megismerjék, kik és hogyan dolgoznak ott. Sok jó tervezővel szeretek dolgozni, mert ők is adnak ötleteket. Nem csak az én ötleteimet láthatod megvalósulni a terveinkben. A csapat ötven százaléka többé-kevésbé állandó, a többiek jönnek, egy ideig itt maradnak, majd elmennek. Az emberek fele csak 1-2-3 évig van itt, így állandóan frissülünk.

PEK.: Most kérdeznék egy "keményebb" kérdést, ha nem bánod. Hogyan szerzitek a megbízásokat?

EVE.: A megbízásokat részben az EU hivatalos pályázati rendszerén keresztül szerezzük. Az EU törvények szerint pályázatot kell kiírni valamennyi olyan épület tervezésére, amely olyan intézményhez tartozik, amelyet az állam vagy a helyi önkormányzatok hoztak létre. Bárki részt vehet, aki tud a pályázatokról. Mi általában csak azokra pályázunk, amelyek mind a feladat mind pedig a megrendelő típusát tekintve hozzánk valók. Nem nagy számú, de meglehetősen fontos projektjeink erednek ebből a forrásból. Az angliai Stratfordba készülő Királyi Shakespeare Színház tervezését például egy ilyen pályázaton nyertük el. A projekt költségvetése kb. 250 millió euró, ami nagy projektnek számít.

A másik megrendelő típus - a magánmegrendelő - jól ismer bennünket publikációink révén. A harmadik megrendelő csoport olyan városi és állami vezetőkből áll, akiknek van konkrét elképzelésük az építész személyét illetően. Mivel jó a sajtónk, ezt a legutolsó megrendelő típust is meg tudjuk szerezni. Ők azok a megrendelők, akikkel általában hosszú távú kapcsolatunk alakul ki.

Azok szintén megkeresnek minket, akik bíznak az általunk képviselt építészeti megközelítésben és nem riadnak vissza attól, hogy sok energiát fordítsanak egy projekt megvalósítására. Ha valaki egy "gyors" projektet akar, nem valószínű, hogy olyan tervező céget keres, mint mi. Az emberek tudják, hogy mi valami különlegeset csinálunk. Mondok is egy példát: az egyik projekt, amin épp dolgozunk, egy Rotterdamhoz közeli kisvárosba készülő nagyon kicsi projekt. Ennek a városnak van egy rendezési terve, amivel nem túl boldogok. Korábban csak egy kis pavilont szerettek volna, és nagyon kevés pénzük volt rá. Így először csak arra kértek fel bennünket, hogy tervvázlatokat készítsünk. Végül tényleg csak egy skiccet kaptak, és ez alapján építették meg a pavilont. Jól néz ki és egy kicsit olyan, mintha én terveztem volna. Később a város is rájött arra, hogy ez a munkamódszer így nincs rendben. Legközelebb már arra kértek fel, hogy buszmegállók és egy parkolóház rendes építészeti terveit készítsünk el. Igy valami nagyon bonyolultnak tűnő, de nagyon kicsi formákat terveztünk: mindenkinek tetszett. Végül is a város megtalálta a módot arra, hogy hogyan teremtse elő a pénzt teljes építészeti tervek elkészíttetésére. Tehát így, többé-kevésbé véletlenül is lehet megrendeléshez jutni.

PEK.: Milyen elv alapján szabod meg a tervezési díjat? Magyarországon az építészek között is létezik árverseny. Kérlek, mondd el az Építészfórum látogatóinak, hogy mi a te "trükköd"!

EVE.: Ez az építészek egyik legnagyobb problémája. Egyetlen kemény szabály van: ha valamit ingyen csinálsz, abban majdnem biztos lehetsz, hogy nem fog megépülni. Még diák voltam, amikor az első irodámat elindítottam. Még a másodév előtt terveztem egy házat, és azt mondtam a megrendelőnek, hogy ezért a tervért nem kérek pénzt. Abban a pillanatban, amikor kimondtam, már tudtam, hogy a megrendelő soha nem fogja megvalósítani. Megkapta a dokumentációt, tetszett neki, de nem sürgette semmi, és félrerakta. Ha fizetnie kellett volna érte, akkor meg akarta volna építeni, vagy legalább megpróbálta volna.

A második szabály az, hogy ne árazd magad alacsonyabbra, mint amilyen a tényleges értéked. Természetesen ez egy nagyon nehéz kérdés. Sokan úgy gondolják, hogy talán jobb, ha olcsón vállalnak el egy megbízást, kockáztatva ezzel, hogy veszítenek az üzleten vagy hogy alacsony díjért alacsonyabb minőségű munkát tudnak majd végezni, mint hogy egyáltalán ne legyen munkájuk. Szerintem jobb, ha az embernek egyáltalán nincs munkája, mint hogy olcsó legyen.

Mert mi történik akkor, ha például nagyon alacsony tervezési díjat kínálok a megrendelőnek? A megrendelő azt hiszi, hogy majd azt a munkát kapja meg, amit szeretne, de te tudod, hogy ebbe nem fér bele az összes szolgáltatás, amit nyújtani szeretnél. Ekkor két lehetőség állhat fenn: az egyik az, hogy ez a bizonyos megrendelő ténylegesen nem is vár el többet tőled, mint amennyit fizetni akar a munkádért. Lehet, hogy csak valami egyszerű, könnyű megoldást szeretne. Ez nem túl szerencsés számodra, mert mindenki látni fogja majd az eredményt, ezt a közepes minőségű produkciót, amit csinálhattál volna jobban is, de a megrendelő nem fizetett többet érte, hogy több energiát fordíthass rá. Végeredményben tehát lesz egy alacsony színvonalú végterméked. A következő megrendelő majd feltehetőleg azt gondolja, hogy te nem vagy igazán jó építész, és valószínűleg ugyanilyen típusú megrendelők fordulnak hozzád legközelebb is, s ez örökké így is marad.

Ha azonban a másik utat választod, és alacsony tervezési díjért is nagyon színvonalas projektet akarsz kihozni magadból, s olyan buta vagy, hogy ugyanannyi pénzért hajlandó vagy sokkal több órát dolgozni és veszíteni egy csomó pénzt, akkor megint hibát követsz el.

Legtöbbször az ilyen típusú megrendelő egyáltalán nem akar valami bonyolult dolgot, nem akar túl sok energiát belefektetni, és nem is akar érte többet fizetni, mert nincs szüksége egy jól kitalált projektre. Nem nagyon fogja értékelni a munkádat és az egész projekt csak hatalmas idő-, pénz- és presztízsveszteséggel végződhet. Egyszóval az egyetlen amit tehetsz, hogy ragaszkodsz ahhoz az értékhez, amiről úgy gondolod, hogy te vagy.

Tudom, hogy mi a munkám értéke, és viszonylagosan magas árat kérek érte. Általában az adott ország sztenderdjeihez mérjük az árakat. Néha felette, néha egy kicsit alatta, de mindig közel ehhez a sztenderdhez. Úgy gondolom, hogy nekem körülbelül az átlagár 120%-át kell kérnem, mert szerintem az átlagnál legalább 20%-al jobb vagyok. Így aztán egy kicsit nonszensz, hogy 50%-al alacsonyabb árakon dolgozzak. Miért kellene? Ha így tennék, akkor rossz projektet kellene csinálnom, rossz hírem lenne és nem kapnék megbízást a jövőben. Pénzt vesztenék most és a jövőben is. Akkor jobb, ha semmit sem csinálok.

PEK.: Mit gondolsz a magyar építészekről?

EvE.: Az építészekről? Nem az építészetről?

PEK.: Kit ismersz? S ismersz-e közülük valakit, aki nemzetközi szinten is komolyan említésre méltó lehet? Ha nem tudsz ilyen építészről, nyugodtan mondj nemet.

EvE.: Szerintem van egy kis probléma a magyar építészekkel. A kapacitásukkal nincs semmi baj. Szakmai szempontból nagyon jók. De ha a nemzetközi sztenderdekben gondolkozom... Hát, ha nagyon őszinte akarok lenni, és például az lenne a feladatom, hogy válasszak ki tíz építészt egy nemzetközi projektre, nem választanék túl sok magyar építészt közéjük. Azért, mert bár nagyon jó szakemberek, a többségük még nem talált rá bizonyos tervezői attitűdre, amely abban a nagyon is versengő környezetben érvényes, amiben most vagyunk. Ez nemcsak arra a területre érvényes, amiről korábban beszéltünk a tervezési díjak meghatározása kapcsán.

Ma az építésznek már-már gumiszerűen rugalmasnak és ugyanakkor nagyon keménynek és határozottnak is kell lennie egyszerre. Nem vagyok biztos abban, hogy pillanatnyilag ez a kétféle tulajdonság valóban létezik a magyar építészek többségében.

PEK.: Melyik hiányzik?

EVE.: Úgy vélem, mindkettőből hiányzik egy kicsi. Vegyünk egy olyan személyiséget, mint Finta József például, aki nagyon jó építész. Erről meg vagyok győződve. De azt is érzem a munkáival kapcsolatban, hogy nem elég határozottak és "nyugtalanítóak" egy olyan embertől, aki az egyik legsikeresebb építész Magyarországon.

PEK.: Tudtad, hogy nem csak Magyarországon, de a világ első 300 építészirodája között van?

EVE.: Természetesen. De Magyarországon is az elsők között van. Éppen ezért az ember az gondolná, hogy ő egy kicsit felkavaróbb, ő az, aki megmozgat, előrevisz dolgokat, és pont ez az, amit ő nem tesz. Nem azt mondom, hogy én igen, de megpróbálom. Örülök, hogy sokkal fiatalabb vagyok nála, mert van még időm arra, hogy talán olyan pozícióba kerüljek, mint ő. Úgy érzem, hogy a szépség által diktált kötelességem arra törekedni, hogy munkámmal tényleg megmozgassam, felkavarjam a dolgokat.

PEK.: Kifejtenéd részletesebben, hogy mit értesz "rugalmasságon" és "keménységen" ebben a kontexusban, amikor a nemzetközi mércéknek megfelelő építészek tulajdonságairól beszélsz?

EvE.: Természetesen. Nagyon keménynek kell lenned annak meghatározásában, hogy pontosan mit is akarsz elérni. Ismerned kell ennek jelentését és különleges projekteket kell leszállítanod. Amikor fiatalon sikeres lettem, az egyik nagy problémám az volt, hogy hogyan lehet fenntartani a siker bizonyos szintjét. Kezdetben, amikor valami jót csináltam, arra gondoltam, hogy most már ideje lenne valami komolyat is tenni. Valamit mondanom kell a munkámmal. Azt akarom mondani, hogy valamiért ki kell állni, olyannak kell lenni, aki valamit képvisel, amiben az emberek megbízhatnak, olyan elvekkel és nézőponttal, amit az emberek értékelni tudnak. Ezért keményen kell dolgozni.

Rugalmasnak lenni annyit jelent, hogy képes vagy könnyen más nézőpontokat is befogadni, hogy megértsd a megbízót és azt a kultúrát, amiben dolgozol, és hogy világosan lásd a projekt sikerét és megszorításait. Ha megtagadom ezeket a megszorításokat, akkor megtagadom a megbízót, ha megtagadom a kultúrát vagy a helyet, ahová építenem kell, akkor csak a saját elveimet követem és rossz építész vagyok. De ha csak rugalmas vagyok és kizárólag a megrendelő vagy bármilyen más helyi körülmény által támasztott igényeket szolgálom ki, ugyanúgy nem vagyok jó építész. Úgy vélem, hogy éppen ez a kétféle képesség az, amit minden nemzetközileg elismert építészben meg lehet találni. Ők valamennyien e két oldal között egyensúlyoznak. Talán Finta József példája nem is igazán helyénvaló. Nagyon jó építésznek tartom őt, de azt érzem vele kapcsolatban, hogy egy olyan építésznek, mint ő, különösen az ő pozíciójában sokkal előremutatóbbnak kellene lennie. Neki vannak valószínűleg a Magyarországon fellelhető lehető legjobb megbízói.

PEK.: Tehát találtál valakit, akinek munkái szerinted előremutatóbbak?

EvE.: Igen. Vincze Lászlót, aki korábban Makovecz Imrével dolgozott együtt. Úgy vélem, hogy ő egy nagyon jó szakember és nagyon határozott elképzelései vannak a saját műfajában. Őt előremutató építésznek tartom, mert nemcsak innovatív, hanem nagyon erős karakter is egyben. Egy ilyen személyiség alkalmas arra, hogy olyanná fejlődjön, aki a nemzetközi szintű elvárások is megfelel.

PEK.: "és elég fiatal ahhoz, hogy fejlődjön"

EvE.: Így van. Ő abban a korban van, amikor az ember elég rugalmasan ahhoz, hogy mozduljon. Lehet, hogy a legszomorúbb oldala Finta Józsefnek éppen az, hogy életének viszonylag késői szakaszában válhatott függetlenné. Ne érts félre. Úgy vélem, hogy az általános szakmai szintje a magyar építészeknek nem alacsonyabb, mint bármely más országbeli építészeké. Ha például összehasonlítom a szakmai képzést a hollandéval, azt kell mondanom, hogy mi nem vagyunk ennyire jól képzettek. Sokkal boldogabb vagyok az itteni munkatársaimmal, mint a hollandiaiakkal. Különösen a prágai irodában dolgozókkal vagyok nagyon elégedett. Egy fiatal építész, aki itt végzett semmi esetre sem rosszabb tervező, mint az, aki Hollandiában végzett. Talán ott egy fiatal építész liberálisabb megközelítésű, így aztán könnyebben mozog, de a kapacitása nem nagyobb, mint egy magyaré. A hollandok már régóta más életstílusban élnek. De például a cseh munkatársaimat semmi esetre sem szeretném elveszíteni, mert tényleg nagyon jók.

PEK.: Milyen a budapesti iroda?

EvE.: Remek. Már 9 éve jól működik, és nagyon fiatal munkatársaim vannak itt, akik égnek a vágytól, hogy jó munkát végezzenek.

PEK.: A filozófiádban hangsúlyozod, hogy közelíteni akarsz a divattervezéshez és az iparművészethez.

EvE.: Ennek elég egyszerű oka van. Úgy vélem, hogy a divattervezés és az iparművészet közelebb áll a mai élethez. A legtöbb építész az örökkévalóságnak tervez, és éppen ezért elfordul a mai élettől. Számomra a divat a világban való jelenlétem tudatosításának egyik lehetséges módja. Hiszem, hogy csak akkor tudsz jó épületet tervezni, ha azok a jelenben is jók. Szó szerint ma. Ha valami nem része a mának, nem lehet része jövőnknek sem. Nem tudok jósolni. Nem mondhatom azt, hogy most majd csinálok valamit, ami majd az elkövetkezendő 10 évre lesz érvényes.

A legnagyobb kockázat az, ha valami olyasmit csinálsz, ami valójában csak a múlt része. Hamarosan találkozom Károly herceggel. Ő az egyik megbízóm, és neki ugyanezt kell majd elmagyaráznom. Ő úgy véli, hogy az a legjobb, ha az ember a múlthoz ragaszkodik.

PEK.: Sokan úgy gondolják, hogy a divat egyenlő a felszínességgel.

EvE.: Ez igaz is. Minden, ami a jelenre vonatkozik, kockázatos. Tételezzük fel, hogy le akarom másolni a római Szent Péter bazilikát. Tudom, hogy ez egy jó épület. Ugyanakkor, amikor lemásolom a római Szent Péter Bazilikát, mindenki nevetni fog rajtam. Károly herceg újjáépített egy régi házat egy kis faluban, de hát ezt a házat az emberek egyáltalán nem tudták komolyan venni. Ez csak egy szó szerinti másolat lett és semmi köze sincs a mához, a jelenhez, amiben élünk.

Két-három, divattervező által tett kijelentés közül egyet vagy legfeljebb másfelet lehet csak komolyan venni. De a legszebb dolog ebben az, hogy ma a legtöbb divattervező valójában zseniális tervező. Tízszer jobbak, mint a legtöbb építész és üzletileg is nagyon okosak. Ha most választanom kellene egy csapat vezető divattervező és egy csapat vezető építész között, én bizony a divattervezőket választanám.

PEK.: Az Építészfórum minden olvasója nevében is köszönöm az interjút.