Kerekasztal a belsőépítész oktatásról

Pásztor Erika Katalina jegyzete a FUGA-ban, 2011. február 17-én, a „A belsőépítészet minőségi térformálás" c. kiállításhoz kapcsolódó konferencia záróeseményeként megtartott beszélgetéshez, melyet O. Ecker Judit moderált.

Meghívott vendégek: Szenes István, Varga Tamás, Dr. Becker Gábor, Dragonits Márta, Bachman Bálint, Nagy Tamás, Masznyik Csaba, Csíkszentmihályi Péter, Kovács Zoltán.
Hozzászóltak: Fekete György, Rex-Kiss Béla, Dr. Vámossy Ferenc, Göde András.
A beszélgetést O. Ecker Judit moderálta. Elhangzott a FUGA-ban, 2011. február 17-én, a „A belsőépítészet minőségi térformálás" c. kiállításhoz kapcsolódó konferencia záróeseményeként.

A belsőépítészeti szakmával súlyos igazságtalanság történt: mivel a magyarországi felsőoktatási palettáról eltűnt a belsőépítészeti képzés, a jogalkotók egy huszárvágással el is intézték a szakmát. Ma már nem kötik jogosultsághoz a szakmagyakorlást, tehát bárki ráírhatja a névjegykártyájára, hogy belsőépítész, esetleg enteriőr tervező, interior designer. Korábban a belsőépítészeti képzés az iparon (MOME) egyfajta elitképzésnek számított, még az egyéb művészeti ágak között is kitüntetett szerepe volt. Ma egységes építőművész képzés van, mind a MOME-n, mind Sopronban, mind pedig a pécsi egyetemen. Az epiteszforum.hu Földalatti beszélgetések „Őszintén az építész oktatásról" rendezvénysorozat MOME-s állomásán részletesen megismerhettük az ott folyó építőművész képzés programját, amelybe részben integrálták a belsőépítészeti hagyományokat és tudásterületeket is.

A dedikált belsőépítészeti képzés lakberendezési kurzusok szintjén landolt, amelyet a szakma képviselői többségükben nem tudnak azonosítani a valóban releváns szakmai utánpótlással. A BME gyorsan reagált a kialakult helyzetre és összeállított egy belsőépítészeti szakmérnöki képzési programot, hogy mentse a menthetőt. A képzési idő meghosszabbítása és magasabb szintre emelése viszont nincs szinkronban a jelenlegi jogszabályokkal. Az 5-7 éves képzésből kijövők azonos eséllyel indulnak a piaci versenyben, hiszen nincs a munkavégzés jogosultságokhoz kötve. Az továbbra is kérdés, hogy ha a szakmérnöki képzés elindul, akkor vajon visszaállítják-e az előképzettséghez (diplomához) kötött tervezői jogosultsági rendszert.

A felvétel hossza 1 óra 44 perc, sajnos a kerekasztal beszélgetés vége erről a felvételről lemaradt. A kicsit több, mint másfél óra alatt azonban világossá vált, hogy a helyzet nem csak a belsőépítészeti képzés és praxis viszonyrendszerében állít bennünket dilemmák elé.

Negroponte, a milliárdos kockázati tőkés 1995-ben a Wired magazin kiadásában megjelent „Being Digital" könyvében megjósolta a média-konvergenciát, már jó előre látta, hogy kommunikáció, információ, szórakoztatás hogyan olvad össze egy nagy közös masszába. S ez így is történt, ma Negroponte megvalósult techno-utópiájában élünk. Az internet a 30- korosztály elsődleges információforrása lett, s ha csak az építészettel kapcsolatos kommunikációt nézem, ezt az összeolvadást ma a népszerű építészeti- és design blogok és fészbuk (közösségi) oldalak tökéletesen megtestesítik. Sokmilliós látogatottságú oldalakon képekkel és (tisztelet a kivételeknek) többnyire  alacsony színvonalú szövegekkel kísért klassz, érdekes, feltűnő, izgalmas, látványos, szokatlan projektek tömege, amelyek ekkora mennyiségben szignifikánsan már alig-alig különböznek egymástól. A nem kifejezetten látványos dolgok, amelyekhez szöveg és szövegértés is kellene, ezeken a leginkább figyelt és követett csatornákon általában nem jönnek át. Ezek a szenzuális-vizuális csatornák pont olyanok, mint az olcsó pénzbedobós pípsók, minden a retinális izgalmaknak van alárendelve.

A szakmai tudás tradíciókat, referenciákat, értelmezést, tudatosságot, sok fontos részletet és kritikai gondolkodást is takar. A szakma saját jól felfogott érdeke szerint időben egymásra rakódó, történeti-strukturális tudást, vertikális referenciahálózatot akar átörökíteni. Ezzel szemben a kortárs referenciahálózat dominánsan horizontális, összefüggésekben szegény, elsősorban mediális csatornákon keresztül fejti ki hatását, s egyre kevésbé a személyes tapasztalásra alapozott. Az az érdekes (értékes?), ami éppen most van és új (vagy újnak látszik).

A szakmák a tudást különféle képzési programok formájában adják át, idővel specializálódnak, újabb területekre bomlanak, akár forradalminak tűnő új (multidiszciplináris, interdiszciplináris, transzdiszciplináris, hibrid, stb.) programok formájában is. De a kanonizáció során majd ezek is  – a (mindenkori még újabb) korok ostromlóan erőszakos kihívásai ellenében - természetüknél fogva konzervatívvá és rugalmatlanná válnak. Az oktatás ma mindenhol a világon új kihívásokkal szembesül, s ezek szoros összefüggésben állnak a mindenkori információáramlás természetével és annak hatásaival. A nagy dilemma az, hogy ebben a kontextusban értjük-e és tudjuk-e, hogy milyen lehetőségek után érdemes nyúlnunk, és milyen veszélyek ellen kell kvázi fizikai-szellemi immunrendszert fejlesztenünk?

Mielőtt toronymagas árként a mindent elsöprő víztömeg a partra ömlik, először szokatlanul messze visszahúzódik. Cunami nem 2006. december 26-án volt először a világ történetében. Emberek sokaságának életét mentette volna meg, ha ezt a régi tudást össze tudták volna kapcsolni az észlelt jelenséggel, de nem így történt. Ez a régi tudás (tapasztalat) már egyszerűen nem volt meg a fejekben. Tanulságos és mérlegelendő, mielőtt búcsút intenénk a múltnak (és vele együtt a belsőépítész szakmának) ebben a vehemens össze(vissza)olvadásban.

Pásztor Erika Katalina