Klasszifikációs harc a magas- és mélyépítés között – A költségtervezést és a BIM tervezést az elemalapú klasszifikáció támogatja, és nem a munkanem alapú 

Ellentmondásos piaci várakozás kíséri a tavaly életbe lépett új építési törvény BIM előírásának gyakorlati megvalósulását. Pedig most dől el, hogy az építőipar állam által indított digitalizációja eredményezhet-e egységes piaci fejlődést. Az állam elvárása, hogy a beruházások tervezésének korai szakaszában reális költségtervet kapjon. Ehhez egy fejlett digitális munkafolyamat felépítése szükséges, amelyre jó nemzetközi gyakorlatot találni, miközben itthon nincs hagyománya az egységes piaci gyakorlatnak. A költségvetési klasszifikáció nemzetközi megoldásáról és a magyar kezdeményezésekről beszélgettünk Lengyel Balázs költségtervező mérnökkel, az ÉKTR egyik megalkotójával a Spányi Partners Zrt. egyik tulajdonosával.

Mielőtt belevágnánk a beruházási költségtervezés magyar történetébe, ön hogyan vált a szakterület specialistájává?

Lengyel Balázs: Ha kivitelezőnél kezd el valaki pályakezdőként dolgozni, akkor vagy a helyszínre kerül és építésvezető lesz, vagy az irodát választja és előkészítővé válik. Én előkészítőként kezdtem, rengeteg helyszíni jelenléttel. Éreztem a beton szagát és mellette ártükröket készítettem. Ezért van máig nagy szerepe a munkámban a költségtervezésnek is. El kell nyerni munkákat, amihez jól kell tudni árazni, becsülni, rögtönözni, érezni kell a volumeneket, nagyságrendeket. 2001 óta dolgozom a magasépítésben költségtervező mérnökként és projektmenedzserként, a Spányi irodához pedig 2007-ben csatlakoztam, ahol az első feladatom az volt, hogy rakjak össze magunknak egy olyan költségvetés struktúrát, amit adatbázisként használhatunk. Akkor vetettem bele magam igazán a témába, kutattam a hazai és külföldi gyakorlatot, majd végül megalkottam a céges verziónkat. A Spányinál nagy hangsúlyt fektetünk a BIM munkafolyamatokra és a költségtervezésre emiatt tudjuk, hogy mennyire nehéz ma az egységes piaci BIM klasszifikáció hiányában a költségterveket a BIM modellekkel összekapcsolni. Pedig hatalmas piaci tapasztalattal rendelkezünk a magasépítés különböző területein.

A költségvetési klasszifikáció mennyire volt Spányi specifikus, vagy más vállalat is könnyen alkalmazhatta?

LB: Magunknak fejlesztettük, ugyanakkor a piac elég kicsi, és számos alkalommal kapjuk vissza saját anyagunkat, amit mi pozitív piaci visszajelzésnek tekintünk.

Rátérve a BIM-re, tehát ma a vállalatok egyedi klasszifikációkkal dolgoznak, de most az állam is elkészíti a sajátját, mint nagyberuházó.

LB: Valóban, ennek köszönhetően most van hatalmas esély arra, hogy az AEC piacon meghonosodjon egy professzionális, nemzetközi szintű és a piaci szereplők számára egységes adatkezelési folyamat és gyakorlat, amely kiszolgálhatja a BIM modelleket és egységes klasszifikációban gondolkodik. Ez azért fontos, mert itthon eddig nem sikerült a piacon semmilyen általánosan elfogadott osztályozási rendszert vagy klasszifikációt létrehozni, elfogadtatni.

Mondhatni fehér terület itthon a költségtervezés, de mi a nemzetközi gyakorlat?

LB: Több szakmai intézmény és szervezet támogatja e szakterületet, illetve végez kiemelkedő nemzetközi munkát. Irodánk képviseli Magyarországot például a CEEC szervezetében (European Council of Construction Economist), amelynek tavaly Spányi György lett az elnöke, én pedig tagként veszek részt a munkában. Ez a szervezet a költségtervező mérnökök európai szintű szakmai szervezete, kiemelt témája a BIM, és a költségtervezési módszertanok megismertetése minél több országban. Tehát van honnan meríteni.

Innen ered az ÉKTR létrehozása? Az ön vezetésével már a magasépítésre korábban létrejött egy költségtervezési klasszifikáció, az ÉKTR. Ez sem tekinthető megfelelő kiindulásnak?

LB: Az ÉKTR valóban a magasépítés költségtervezésére készült klasszifikáció, amelyet az azóta már megszűnt ITM felkérésére az ÉVOSZ-szal közösen hoztunk létre. A piac nagy szereplőinek a munka elején bemutattuk, hogy milyen megoldási lehetőségek lennének, átvenni egy nemzetközit, vagy létrehozni egy saját verziót. Nemzetközi lehetőségként az ICMS (International Cost Management Standard) megoldását mutattuk be, illetve különböző európai országok kiforrott megoldásait, de végül inkább egy új verzió létrehozása mellett döntöttünk. Ez lett az ÉKTR, ami valahol a régi Spányi modell továbbfejlesztett verziója. Most az ÉMI-nél van és arra vár, hogy egy építőipari műszaki irányelv lehessen belőle.

Röviden mit érdemes tudni az ÉKTR-ről?

LB: Az ÉKTR magasépítési beruházáshoz, költségtervezési szempontból készült klasszifikáció. A költségtervezők iszonyatosan éheznek az adatokra, amit jelenleg nem tudunk megkapni, mert nincs itthon rendszerezve, gyűjtve, ami nélkül nem lehet a tervezés alatt költségvetéstervezést végezni. Létfontosságú lenne egy adatbázis, ami elérhető és a legtöbb piaci szereplő használja.

Az ÉKTR a magasépítésre jött létre, alkalmazható a mélyépítésben is?

LB: Nem, de azt gondolom, hogy a világon mindenhol felismerték, hogy az építési projektek különbözősége akkora léptékű, hogy nem szabad multifunkcionális eszközben gondolkodni. Gondoljunk csak bele, hogy például hasonló struktúra alá hozható-e egy gátépítés egy vasútépítésével, vagy egy kórházzal? Mi egyértelműen a külön szabályozás mellett vagyunk. Az ICMS is a tipizáció irányába ment el. Ők 19 fajtát határoztak meg, ebből a 01-es például az épületek kategóriája, a 03-as a vasúté, az 05-ös az alagúté, a 10-es az erőművek, a 13-as pedig a gátaké. Magyarországon nem biztos, hogy szükség lenne ekkora szortimentre, de biztos, hogy nem elég csak mély- és/vagy magasépítési csoportokat megalkotni. Továbbá, gondolni kell a vegyes projektekre is, hiszen melyik az a mélyépítési projekt, ami ne tartalmazna magasépítési projektelemeket vagy fordítva, ott hogyan járjanak el a szereplők? 

Az állam most professzionális előkészítési igénnyel jelenik meg, miközben a piaci szereplők eddig nem tudtak kompromisszumra jutni. 

LB: Szóbeszéd alapján terjed az információ, hogy valami készül. Nagyon örülünk, hogy újra terítéken van ez a téma, és bízunk abban, hogy megértik a kérésünket és már mindenkinek egyértelmű, hogy kell az egységesítés, és hogy a költségvetési és a BIM klasszifikáció nem ugyanaz, viszont a kettőt könnyen átjárhatóvá és összekapcsolhatóvá kell tenni. Mi ennek a megoldását várjuk a döntéshozóktól, és ha ez megtörténik, akkor tényleg beszélhetünk a szakmai rendezvényeken Reicher Péter által is említett Huni-classról. 

Tehát minél egyedibb valami, annál inkább szükség van a specializációra?

LB: Igen, annál fontosabb, hogy ne kelljen ráhúzni egy nem oda illő megoldást.

Magyarországon ismert ez a nemzetközi megoldás és gyakorlat?

LB: Nem.

Miért nem?

LB: Az angol alapítású világszervezet, a RICS (Royal Institution of Chartered Surveyors) magyar szervezete próbálja ismertté tenni, eddig kevés sikerrel. De azt is látni kell, hogy itthon a közép-európai, német piaci kultúra tekinthető hagyományosnak, a világszervezet pedig angolszász kultúra alapján közelíti meg ezt a szakmai kérdést. 

Mi a kettő között ezen a téren a különbség?

LB: Az angolszász megközelítés szerint a költségvetési klasszifikáció az épületek elemei alapján rendszerez, a közép-európai és német irány pedig inkább munkanem alapján. Ez utóbbiban például egy csoportban van az építményben az összes szigetelés, és mindegy, hogy azt a szigetelést a beruházás mely szakaszában, az épületen hol, és mikor csinálják. Az ÉKTR készítésekor pont e kettő megközelítést próbáltuk összeházasítani, mert egy munkanem alapú költségvetést nehéz kezelnie egy beruházónak, mert ha például vizsgálja a homlokzat összes költségét, akkor annak árát a munkanem alapú struktúrákban nagyon sok helyen szétszórva találni, ami rengeteg hibázási lehetőséget hordoz magában. Ma a változtatások korát éljük, a projektek műszaki tartalma egy mozgó célpont a szereplőknek (sajnos), nemcsak a tervezéskor, de még a kivitelezés utolsó időszakában is változik a műszaki tartalom, és ennek az új igénynek (változtatások gyors beépítése a beruházási folyamatba) is meg kell felelnie a klasszifikációnak. 

Ez alapján választani kellene az angolszász és a közép európai-német megközelítés között?

LB: Nem feltétlenül. Inkább kellene egy az ÉKTR-hez hasonló mindkét szemléletet figyelembe vevő egységes költségtervezési klasszifikáció, ami mindenkinek jó, és amit egyre többen használnának, és elterjedhetne.

Hol van ebben a folyamatban a tervezők szerepe?

LB: A költségvetési kiírásnál mindenképpen, de sok esetben a költségtervezés is a tervező feladata és felelőssége. Az ÉKTR-t úgy akartuk megalkotni, hogy az minden szereplőnek jó legyen. Ugyanolyan fontos, hogy a tervező is könnyen használhassa. A kivitelezők jellemzően szakkiviteli munkák, alvállalkozók szerint igénylik a csoportosítást, a tervező munkájához pedig az passzol, ha egy bizonyos rendszer/munkanem a szaktervezőhöz van csoportosítva, a műszaki ellenőr pedig azt szeretné, ha a csoportosítás az építési idő, az építés sorrendjében lenne, ami a teljesítési igazolások miatt kell. Tehát nagyon eltérőek az érdekek és elvárások. 

De akkor mi a gátja annak, hogy például az ÉKTR sem robban be?

LB: Nem tudom mérni, hogy kik használják, több szakmabeli kollégám jelezte már, hogy ők ezt használják, de robbanásról biztos nincs szó. Marketinggel lehetne ezt gyorsítani, de most mindenki vár arra, hogy az állam saját beruházásaira milyen megoldást hoz létre, és persze ehhez jön még az iparágat jellemző lassú változási hajlandóság.

Eddig költségtervezési klasszifikációról beszéltünk, de ugyanilyen szükség van a BIM klasszifikációra is.

LB: Pontosan. A BIM tervező mérnökök a geometria elemeit tervezik meg, a saját megközelítése szerint, a költségkiírók pedig ebből egy másik megközelítés szerint készítenek egy tételt és ez a kettő nem egy. A világban is alig találni arra példát, hogy ezt a kettőt össze tudták volna dolgozni, és ugyanaz a BIM-ből lehívott elem beilleszthető a költségstruktúrába. Csak ismételni tudom, hogy a nemzetközi gyakorlat is külön veszi a költségklasszifikációt a tervezésitől. De az alapelv ugyanaz. A költségtervezők ugyanazt a falat mindig egy sorszámcsoport alatt szeretnék látni. Amikor BIM klasszifikációt keresünk, hogy melyik a jó és milyen legyen, akkor szintén minden tervező azt szeretné, hogy az adott falat mindenki ugyanabba a csoportba tegye, de ettől még a kettő nem ugyanaz. Az ÉKTR nem lesz jó a BIM klasszifikációra.

Hatalmas az ellentét a mély- és magasépítési szereplők között, miközben a tét a BIM és a költségvetési klasszifikáció. Hogyan dőlhet el ez a szembenállás?

LB: Nem tudom, hogy ellentétnek kell-e ezt nevezni. De, ha egymásra erőltetnek valamilyen klasszifikációt, akkor biztos lesz ellentét. Ha az ÉKTR-t nem soroljuk ide, akkor nincs a piacon egységes tételrend, és nincs BIM klasszifikáció sem, de ha lennének, akkor is kérdéses, hogy működőképesen össze lehet-e a kettőt hozni. Ez fontos kérdés, mint ahogyan az is, hogy a magas- vagy a mélyépítés szemszögéből közelítsünk-e a megoldáshoz. Véleményem szerint nem szabad összemosni, külön kell használni, mert ami mindenre jó az semmire sem jó, és ezt jól mutatja a nemzetközi gyakorlat. A költségtervezést pedig hasonlóan a tervezőkéhez egyértelműen az elemalapú klasszifikáció támogatja, segíti és nem a munkanem alapú. Mindkettő kell, csak kell egy szereplő, aki ezt összedolgozza, és ez lehetne a Huni-class, amelyről lehetett már hallani, és nagy szükség lenne rá.

Mi történik, ha olyan megoldás születik, amelyet a piaci szereplők többsége nem vesz át?

LB: A törvény alapján a BIM elvárások az állami beruházásokra lesznek kötelezőek, ha a magánszektor más működésre áll rá, akkor kettéválnak a piaci szereplők. Most még bárki meg tud tervezni egy állami projektet, de kétfajta rendszerrel nem tudni, hogyan tudna dolgozni egy iroda. Nehéz elképzelni, hogy egy BIM tervező kétféle klasszifikációban egyaránt jól lehet, ez ellentmond a tapasztalatnak. A piacvezető tervezőirodák úgynevezett warehouse-ban tárolt elemkészlettel dolgoznak, aminek átalakítása, megkettőzése nem kis feladat. Előfordulhat, hogy az állami szektor előírását a piaci gyakorlatba átültetnék, de a magánszektor jó gyakorlata akkor sem tudna átmenni az állami szektorba. Emiatt is egy olyan megoldásra lenne szükség, amely a magánszektor számára is hasznos lehet.