KOMPOZIT: Ház a házban a csehországi Jevíčko-ban

A régi vs új dilemmájával foglalkozó sorozatunk következő épülete a cseh Sýpka Arnoštov nevezetű projekt, ahol 17. századi bőrbe bújtattak bele egy 21. századi vendégházat. A munka során nem csupán a homlokzatot sikerült megmenteni, de a födémek jó részét is, és ígyekeztek minden megmentett építőelemet újrahasznosítani a szerkezeten belül. 

A Znojmoban székelő ORA a szóban forgó munkáján kívül több minőségi épületfelújítást tudhat már maga mögött (pl. a Kravsko-i Kocanda felújítása), mégis, szinte kötelező a jevíčko-i porojektüket is közölni, mégha végig is söporte már a nemzetközi sajtót.

De miben rejlik a ház sikere? Az épület eredetileg egy birtok központi épülete volt 17. századi eredettel, a kommunizmus alatt azonban jócskán leamortizálták, illetve át is alakították egy háromszintes magtárnak. A tervezők bejárva a helyszínt keresték, hogy mi menthető meg az eredeti identitásból, és bár az épület romos állapotban volt, lenyűgözte őket, hogy a karbantartás teljes hiánya mellett a falak mégis még tetőmagasságig álltak és tulajdonképpen a megőrződött szerkezetek az építési korszak említésre méltó minőségéről tanúskodtak. 

Döntés előtt állt mind a tervező, mind a tulajdonos: hogyan lehetne új funkciót varázsolni e romok közé? A rehabilitáció műfajában mind kortárs bővítéssel, ráépítéssel, mind belső modernizálással (refurbishment) látványos helyzeteket lehet létrehozni. Az ORA valahol a szélsőségek közötti konszenzus mellett döntött, azaz a romok síkja mögé helyezett egy teljesen új épületet.  A romok szabadabb integrálása nem első számú műemlékek esetén kifejezetten kedvelt téma, gondoljunk csak a Stirling-díjas Astley Castle újrahasznosítására, vagy hogy a közelmúltból említsünk példát: a francia Sainte Lucie de Tallano-ban álló kolostor fejlesztésére, ami már inkább mondható bővítésnek, viszont párhuzam annak tekintetében, hogy a romok falsíkja mögött és nem annak szövetét folytatva építik meg a kortárs struktúrát.

A csapat azért döntött e technika mellett, mert egy teljes mértékű modern otthon születhet egy olyan épület dimenziójában, amelynek így nem kell megcsonkítani a grandiozitását. A későbbi átépítéseket és osztásokat lebontották, és ahogyan eredetileg is, ismét kétszintes lett az architektúra. A homlokzatot is ennek logikája szerint konzerválták és állították helyre, de itt történtek a legnagyobb beavatkozások is (intervention), ugyanis az adott tér funkciójának megfelelően – például a nappaliban vagy az ebédlőnél – új kortárs nyílásokat terveztek be az eredeti ritmustól eltérően.

A projekt tulajdonképpeni üzenete az újrahasznosítás, amit nem győzünk a legtöbb hasonló projektnél hangoztatni. A tervezők megtartották a födémek egy részét, és a tetőszerkezet ácsszerkezetét is. Az összes újrahasználható elemet beépítették a struktúrába, ami jelentős energia és persze költség hatékonyságot jelentett. A kortárs építész a megmaradt örökségben lehetőségeket látott és nem akadályokat – erről szólt többek között a múlt héten megjelent, Rácz Miklós által írt recenzió is a témát taglaló Umbaukultur kötetről.

Tulajdonképpen egy átszellőztetett homlokzati kialakításról van szó, a régi és új falak között van egy réteg, a két kor többnyire nem is "érintkezik egymással". Ez jól látható a homlokzaton is, a beillesztett matrioska néha nem korrelál a külső kerettel. Az ablakok direkt nem pontosan illeszkednek az eredeti fal régi íves nyílásaihoz, ritkán viszont pont a régi falszövet látványa bukkan fel egyszer csak a kortárs enteriőrben.

Štěpánka Černá a több mint 2000 négyzetméteres kertet és növényvilágát úgy tervezte meg, hogy a telek tulajdonképpen egybeolvad a környező, több ezer hektáros mezőséggel. A határ összemosódik, a korten acél kis kaput elvétve nem is tudni, hogy egy magánbirtokról van szó.