Az M1 és M0 autópályák irányából is saját felüljárón át megközelíthető, óriási épület története még 2006-ban kezdődött, majd a 2008-as gazdasági válság után egy szerkezetkész, posztapokaliptikus díszletként látszott véget érni. 2014-ben azonban új tulajdonosa elhatározta a befejezését.
A mintegy 330 méter hosszú és 150 méter széles épületkomplexum Törökbálint és Budaörs határában áll, de közigazgatásilag a dombok túloldalán lévő Biatorbágy külterületére esik.
A városrész enyhén irányt váltó főutcája, immár sokévi használat után is példás tisztasággal. Az eredeti tervekben itt még Európa leghosszabb fedett sétálóutcája szelte volna ketté az ország legnagyobb bevásárlóközpontját.
A befejezéskor már hagyományos, szabadtéri utca született, a térképen még Tópark sétány, míg a házak kapuin Kőris utca néven. Az egyes épületek azonos vasbeton váza kifejezetten igényes anyagokból kapott egyedi építészeti arculatot.
A központi utcák, köztük a szállodának is otthont adó Borostyán utca már egy valódi használatban lévő köztér képét mutatja. A nagyobb növények dézsás elhelyezésére az utca burkolatát alkotó mélygarázs födémje miatt volt szükség.
A városrész hosszú, keleti oldala a valóban csendes Törökbálinti-tó környékére néz, és nagyrészt lakások találhatók benne. Bár a baloldali utca túloldala már Törökbálint területe, az itteni rét és játszótér is folyamatosan gondozott, jó állapotú.
Az ingatlanok jó része már régóta lakott, a közeli irodaház földszintjén óvoda és általános iskola is működik. A felhasznált anyagokra, és a kivitelezés minőségére szinte bármelyik Budapest belvárosi társasház építtetője büszke lehetne.
A lakóház-sor mögött, a főutcával párhuzamosan futó sétaút a lakóházak közti félprivát téren vezet végig. Ez az egyetlen terület a városrészen belül, ahol természetes talajon, és nem autógarázs födémjén járunk, így itt nagyobb fák is esélyt kaptak a növekedésre.
A városrészbe vezető rövid bekötőút buszmegállóját aluljáró köti össze a belső utakkal, ami egyben az M0 autóút melletti, sok hektáros, sík mezőre is kijárást biztosít. A buszok a kelenföldi pályaudvar felé hétköznap óránként indulnak, és 13 perc alatt érnek célba, hétvégén azonban – jelenleg még – egyetlen járat sincs, ekkor marad a bő két kilométer séta Törökbálint vasúti megállóig.
A városrész M1 autópályára néző, déli homlokzatán fokozott hangszigetelésű ablakokat építettek be. Mellette, alig száz méterre hullámzik a Törökbálinti-tó, ami hivatalosan magánterület, a horgászok elkerített birodalma, de a Tópark lakóinak akadálymentesen elérhető.
Az autópályáktól valamivel távolabb fekvő, északi rövid homlokzat lényegesen tagoltabb, amit este kék és lila díszkivilágítás is kiemel. Előtte több száz autót befogadó parkoló került kialakításra.
A fenti homlokzat irányából reprezentatív kapu vezet a gyalogos főutcába. Itt található a terület nyitásra váró kávézója, de működik az utcában szépségszalon, beltéri minigolf-pálya, játszóház, sőt kutyakozmetika is. A tisztaság itt is példás.
Az északi sarok egyik épülete parkolóház, földszintjén a Tópark üzemeltetőjének és értékesítésének irodáival.
A belső utcák talán leglátványosabb eleme a borostyán utcai épület színes üvegekkel díszített homlokzata. Az autópályák zajából itt semmit nem hallani, a legzavaróbb hangforrás éppen egy sokadik emeleti nyitott ablak mögött dolgozó porszívó.
A Levendula és Kőris utcák sarkán is érdekes kompozíció színesíti az utcaképet. Az eredeti, 2006-os tervek mindössze 126 szolgálati lakással számoltak, de a megvalósult formában ennek többszöröse épült, és mára néhány kivétellel el is keltek; az üzletek jó része azonban továbbra is bérlőkre vár.
A még befejezetlen, nyugati irodaház homlokzata emlékeztet talán leginkább az eredeti, nagyratörő tervekre, amiknek csupán első üteme lett volna a megépült miniváros.
A Tópark története nem csak a városszétfolyás eredendő rossz példájáról, de a reménytelennek látszó helyzet megmentéséről is szól, ami végül megakadályozta a jókora környezetterheléssel létrehozott épületek értelmetlen pusztulását.
