Magyar szecessziós építészet - interjú a kurátorokkal

Brüsszelt, Szabadkát és Budapestet követően az elmúlt héten Komáromba érkezett a magyar szecessziós építészetet népszerűsítő vándorkiállítás. Ennek kapcsán Papp Lindával és Zámbó Lillával, a kiállítás kurátoraival, valamint Bagyinszki Zoltán fotóssal Dekovics Dóra beszélgetett.

„Ne csak szemléljük, hanem formáljuk is építészeti örökségünk sorsát"
Magyar szecessziós építészet Európában kiállítás

Dekovics Dóra: Honnan jött az ötlet, hogy a magyar szecessziós építészettel foglalkozó kiállítást rendezzetek? Volt-e már korábban a szecessziós építészettel kapcsolatos élményeteket, foglalkoztatok-e a témával a kiállítás gondolatának megszületése előtt?

Papp Linda: Néhány évvel ezelőtt a brüsszeli Európai Parlament gyakornoki programjában vettem részt, Sógor Csaba, erdélyi magyar néppárti képviselőnél. Az EP képviselőknek lehetőségük van saját régiójuk kultúráját bemutatni az Európai Parlamentben, így merült fel, hogy készülhetne egy kiállítás az erdélyi magyar szecessziós építészetről. Sógor Csaba megbízott a kiállítás elkészítésével, melyet nagy örömmel vállaltam, hiszen építészetet tanultam, így a téma közel állt hozzám. Zámbó Lillával - aki már évek óta kutatja ezt a témát – egy véletlen folytán, egy rendezvényen találkoztam, és ezzel egy nagyszerű együttműködés vette kezdetét.

Zámbó Lilla: Nyolc évvel ezelőtt, egyetemi tanulmányaim kezdetén – történelemet és művészettörténetet hallgatva – fedeztem fel a szecessziós építészet világát. A téma nemcsak művészeti-esztétikai szempontból, de társadalom- és kultúrtörténeti jelentőségénél fogva is magával ragadott. Így azóta is a szecessziós építészet recepciójának, kulturális örökséggé válásának izgalmas történetével foglalkozom. Doktori disszertációmat a Kárpát-medencei szecesszió sajátos magyaros stílusváltozatának szentelem, mely még a kutatók számára is kevéssé ismert terület. A Lindával való találkozás, a kiállítás összeállítására való felkérés sorsszerű lehetőség volt, hiszen ritkán adódik olyan, hogy az általában csak papíron létező elméleti munkák vizuális formában, egy kiállításon is kifejezésre juthatnak.

DD: Mi alapján választottátok ki, hogy szecessziós építészeti örökségünkből mely épületek leírásai és fotói kerüljenek a tablókra?

PL: Eredetileg Erdély és Partium építészeti örökségét szerettük volna bemutatni, de úgy éreztük, hogy a magyar szecessziós építészet több figyelmet érdemel, ezért végül tárlatunk anyagában érintjük az összes trianoni elcsatolt részt, elvégre a szecesszió virágkorában még hazánk részét képezték. Nehéz dolgunk volt, amikor az épületeket válogattuk, hiszen annyi gyönyörűség van, hogy a Műcsarnokot is bőven meg lehetett volna tölteni anyaggal.

ZL: Végül a leggazdagabb szecessziós örökséggel bíró magyarországi, felvidéki, kárpátaljai, erdélyi/partiumi, délvidéki, és horvátországi városok kerültek fel a tablókra. Az esetek többségében a szecessziós építészet sajátosan magyar változatát megteremtő Lechner Ödön és az ő elveit követő építészek (például Komor Marcell és Jakab Dezső) legjelentősebb alkotásait választottuk. A városi szimbólumokká váló és többségükben megbecsült épületek mellett (mint a szabadkai Városháza, a nagyváradi Fekete Sas palota) megemlékezünk azokról az épületekről is, amelyek mára méltatlan állapotba kerültek, és mielőbbi felújítást igényelnének. A különböző épülettípusok tekintetében igyekeztünk arányos betekintést adni a köz- és magánépületek, valamint a szakrális építészeti emlékekbe is.

DD: Úgy tudom, hogy a kiállítás anyagának összeállítása során számos magyarországi és határon túli szecessziós épületet meglátogattatok és lefotóztatok. Találkoztatok-e olyan építészeti emlékkel, amely valamilyen szempontból a többi szecessziós épület számára is követendő példa lehet?

ZL: Az egyik legmeghatározóbb látogatásunk az erdélyi Marosvásárhelyhez köthető. A Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján készült Kultúrpalota páratlan épületének fenntartásáról féltő, ám energiát nem sajnáló módon gondoskodik Soós Zoltán igazgató vezetésével a Maros Megyei Múzeum. Az épület funkcióját tekintve a mai napig változatlanul működik: kiemelkedő kulturális és művészeti központként sokszínű programokkal - mint a „Vásárhelyi Forgatag" - várja a látogatókat. Emellett 2007 óta már több felújításon is átesett a legmagasabb műemléki kategóriába sorolt épület. Tavaly pedig a helyi lakosok összefogásának köszönhetően nem épült fel a Kultúrpalota (és más épületek) épségét veszélyeztető ötszintes parkolóház.

Az épület és emlékezetének kezelése tehát követendő példaként szolgálhat számos más - magyarországi és határon túli - műemlék fenntartói, üzemeltetői, illetve tulajdonosai számára, akik sok esetben szemet hunynak az egyre kétségbeejtő állapotok felett, vagy pedig nincsenek tisztában az épületek által hordozott értékkel és a bennük rejlő turisztikai és egyéb potenciállal.

DD: A FUGA-ban létrehozott - a kortárs építészet absztrakt formáit idéző - térinstalláció és kirakati elem izgalmas keretet biztosított a kiállítás számára. Mi volt ezzel a szándékotok és terveztek-e még hasonló, a tér adottságait kihasználó, különleges installációt az utazó kiállítás további állomásain is?

PL: A FUGA-ban azzal a szándékkal öntöttük absztrakt köntösbe a kiállítás anyagát, hogy kontrasztba állítsuk a szecesszió lágy ornamentikáját a mai kortárs geometria világával, másrészt jelezzük a szecesszió kontinuitását a 21. századi építészeti törekvésekben. A vonalakat a parametrikus módszer ihlette, mely továbbviszi a szecesszió szándékát. Akkoriban festmények, mozaikok, reliefek jelenítették meg a természet elemeit, a mai építészet pedig a legapróbb molekulát is felnagyítja, és térbeli kompozícióként jeleníti meg. Így a vonalaink és a kirakati installáció gyakorlatilag egy-egy felnagyított ornamens. Bízom benne, hogy a későbbiekben bővíthetjük a kiállítás anyagát, és más helyszíneken is lehetőségünk nyílik az egyedi megfogalmazású installálásra. Rajtunk nem múlik.

DD: Március 11-től a komáromi (SK) Limes Galéria ad otthont a kiállításnak. Miért tartjátok fontosnak, hogy Magyarország határain túl is minél több helyre eljusson a kiállítás?

PL: Napjainkban a szecessziót széles közönség kedveli, a magyarság mindenhol nagyon büszke ezekre az épületekre. A tárlat ízelítőt nyújtva az egykori Nagy-Magyarország területén található örökségről arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy bár a határok változtak, az épített örökség ma is jelen van körülöttünk. Ezek az épületek erős bástyái a gazdag magyar kultúrának, melyet kötelességünk ápolni és fejleszteni. Merjük elhinni magunkról, hogy képesek vagyunk maradandót alkotni, s ennek bizonyítékait a világnak is látnia kell.

DD: A Brüsszelt, Szabadkát és Budapestet is megjárt kiállításhoz kötődően ért-e titeket valamilyen meghatározó élmény?

ZL: Rengeteg nagyszerű élmény és találkozás övezi a kiállítás útját, melyek már az anyag összeállítása során elkezdődtek. Annak ellenére, hogy kevesen foglalkozunk a szecessziós örökséggel, nagy az összefogás. A tanulmányútjainkon és a kiállítás utaztatása során rengeteg kedves, segítőkész emberrel találkoztunk, akik megosztották velünk tudásukat, tapasztalataikat, valamint elkalauzoltak bennünket olyan helyekre, ahová magunktól nem jutottunk volna el.

A legizgalmasabb és legkedvesebb pillanatok számomra mindig a kiállítás felépítéséhez kötődnek. A különböző helyszíneken adódó kihívások újra és újra próbára teszik a kreativitásunkat, megtanítanak a hatékony csapatmunkára. Legutóbb a FUGA-ban értek minket nagyszerű élmények. A galéria remek csapata mellett számos budapesti barátunk – legyen építészetrajongó vagy sem – ragadott maszkoló szalagot és ecsetet, hogy sikerre vigyük a kiállítást.

PL: Számomra az egyik legjobb élményt Szabadka jelentette, ahol azelőtt még sosem jártam. A megnyitó után ott töltöttünk egy teljes napot, megnéztük a zsinagógát, a városházát és a városi múzeumot, melyek önmagukban felértek egy-egy elképesztő élménnyel. A város valójában olyan, mint egy szabadtéri múzeum, sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen kicsi településen ennyi szépség megférhet egymás mellett.

DD: Milyen volt a kiállítás eddigi fogadtatása? A közönség számára mit próbáltok üzenni a tárlattal?

PL: Nagyon izgultunk, hogy milyen lesz a kiállítás fogadtatása, de szerencsére a közönség szereti, néhány szakmai jótanács mellett rengeteg elismerő véleményt kaptunk. A tárlat egyik elsődleges célja, hogy tisztába kerüljünk identitásunkkal, meglássuk a magyar kultúra akkori kimagasló szintjét, mely még ma is újjáéleszthető, csak tennünk kell érte.

ZL: Emellett a kiállítás üzenete, hogy a magyar szecessziós építészet Európa egyik legdinamikusabban fejlődő időszakának helyi lenyomataként nem csupán hazai, hanem európai örökség is, amelynek védelme és jelentőségének felismerése közös feladatunk. Ennek kulcsa az emberek érdeklődésének felkeltése – akár egy utazó kiállítás által – nemzetközi és helyi szinten egyaránt, hogy ne csak szemléljük, hanem formáljuk is építészeti örökségünk sorsát.

A kiállítási tablókon szereplő fotók jelentős részét Bagyinszki Zoltán készítette.

DD: Mióta és milyen indíttatásból kezdte el fotózni a hazai szecessziós építészet emlékeit? Mely épület fényképezése jelentette eddig a legnagyobb kihívást?

Bagyinszki Zoltán: Közel tíz éve kezdtem el foglalkozni a szecesszióval, melynek egyedi, látványos formavilága, díszítő jellege, társművészetekkel való páratlan együttműködése fogott meg. Amikor a szecessziós épületek fotózását megkezdtem még alig ismerték ezeket az emlékeket, ezért ez jelentős ismeretterjesztő feladat is volt számomra.

A Lechner Ödön által tervezett Postatakarékpénztár főhomlokzata volt igazán szép és nem könnyen megoldható fotós munka.

DD: Hogyan vált a Magyar szecessziós építészet Európában kiállítás fotósává? Közreműködött más, a korszakkal foglalkozó projektben is?

BZ: Lillával és Lindával az Internet hozott össze, a honlapomon keresztül találtak rám, és kértek tőlem képeket.

Korábban a Bede Béla által szerkesztett Magyar szecessziós építészet című útikönyvet illusztrálták a fotóimmal, illetve tavaly én biztosítottam a kiskunfélegyházi Alföldi szecessziós építészet konferenciára készült kiállítás képeit. Emellett a barcelonai Coup de Fouet magazinban is jelentek meg fotóim Lechner Ödön épületeiről.

DD: A jövőben milyen kiadványokban, valamint mely kiállításokon találkozhatunk a fotóival?

BZ: Az Alföldi szecesszió címmel készült tablókiállítás járja az országot, 2016 őszén Gyulán is bemutatkozik majd. Különleges népszerűsítő eszköz a brüsszeli kiállítási anyag is. Gondolkozom egy reprezentatív önálló fotókiállításon is, melyen nagyméretű, igényes épületfotók szerepelnének a szecesszió témaköréből. Különben hatalmas anyag van a gépemen, hiszen folyamatosan fotózom, járom az országot.

Dekovics Dóra