Épületek/Örökség

Már zajlik a munka Nagyvázsony váránál

1/23

Nagyvázsony szélén 1464 óta kiépült egy vár, amely mai formáját nagyrészt Kinizsi Pál idején, az 1470-es években nyerte el.

A rendhagyó módon egy völgy szélére épült erődítés helyszínválasztásának fő oka az itt fakadó bővizű forrás volt, amely hosszú ostrom alatt is biztosított vizet a védőknek, és feltöltötte a falak közti védőárkot.

Az 1950-es években lezajlott első állagmegóvás nyomán az emlék a környék fő turisztikai attrakciója lett – ám részben a korlátozott mennyiségű zárt tér miatt – a látogatók jelentős része a nyári félévben érkezett csupán.

A vár elképzelt látképe a 16. század elején, Nagy Gábor grafikáján.

Kilátás a belső várkapura a bejárati barbakánból. A munkák legfőbb eleme a belső vár meglévő épületeinek lefedése és zárhatóvá tétele, valamint részleges és hiteles rekonstrukciója. A felelős tervező Albert Tamás építész.

Az új belső helyiségek állandó kiállítások mellett rendezvényeknek és múzeumpedagógiai foglalkozásoknak nyújtanak majd teret.

Az eredetileg háromszintes palotából a felújítás során két szintet állítanak helyre vasbeton maggal.

A szerencsésen fennmaradt kápolna, és az épülő palotai rendezvénytér. Utóbbi lapos teteje jelzi, hogy az újjáépült szintek egykor még nem a legfelső emeletet alkották.

A kápolna rusztikus, öreg cserepei az új tetőszerkezetre kerültek vissza.

Az új falak méretezése és persze az alattuk álló, eredeti alapok teherbírása lehetővé teszi, hogy egy esetleges második ütemben a palota második emelete és magas teteje is visszaépüljön.

A vár tervezett állapotának metszetrajza.

A lakótorony hat méteres belmagasságú második emeleti szobájában Magyar Benigna úrnő életéről készül kiállítás, aki férjével, Kinizsi Pállal ellentétben a legtöbb időt Nagyvázsonyban töltötte.

A lakótorony csigalépcsője és az emeleti szoba bejárata.

A torony belső tereinek felújítása szintén kezdetét veszi hamarosan.

Az épülő udvari csúcsíves loggia vasbeton felülete vakolatot kap, az élek és oszlopok pedig műkő burkolatot. Az utóbbiak közt, a megfelelő pontokon a néhány előkerült eredeti kő beépítési helyei láthatóak.

A belső udvar elképzelt 16. század eleji rekonstrukciója a lakótorony első emeletéről nézve, Nagy Gábor grafikáján.

Kilátás a belső udvarra a lakótorony tetejéről. A lapos tetők műkő burkolatot kapnak.

A tetőteraszról kronoszkóp segítségével válik majd láthatóvá a vár 16. századi formája, a közeli Pálos kolostor, és Nagyvázsony akkori képe is. Szemben a Déli-Bakony legmagasabb csúcsa, a Kab-hegy, ahova a várat érintő országos kéktúra is továbbvezet.

Az időjárásnak évszázadokon át kitett eredeti falak felújítása a munka fontos, de kevésbé látványos része volt. A legrosszabb állapotú falszakaszok alapozását injektálással is megerősítik.

Amíg az építők a falakon dolgoznak, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum szakemberei az elmúlt évtizedekben előkerült régészeti leletanyagon most először végeznek mindenre kiterjedő leltározási és kutatási munkát.

A legértékesebb darabokat, korsókat, fegyvereket, és használati tárgyakat a vár látogatói természetesen itt, az új kiállító terekben csodálhatják majd meg.

A lakótorony omlásveszélyessé vált vakolatának javítása az elmúlt hetekben kezdődött. A barbakán mögött látható a projekt során fogadóépületté alakuló ház.

A 2020 nyár óta zárva tartó várat a munka jelenlegi állása alapján ez év őszén vehetik ismét birtokba a látogatók.

?>

2021.03.29. 10:22

Nézőpontok/Történet

A Hilton szálló // Egy hely + Építészfórum

2024.06.05. 14:37
9:40

Az Egy hely soron következő részében a Budai Várnegyed egyik legelutasítottabb épületének, a Hilton szálló építésének történetét mutatja be. A közel fél évszázados hotel mégis a budai látkép fontos részévé vált, különleges architektúrájával egyszerre különül el és illeszkedik a középkori romok, és a szomszédos épületek sokszínűségéhez.

A Tóth Árpád sétány // Egy hely + Építészfórum

2024.06.05. 14:34
9:25

Hadászati célokat szolgáló sikátorból gesztenyesorral és japán cseresznyefákkal tűzdelt gáláns sétány, a Budapestre nyíló egyik legszebb kilátással. A sétány sokszínű, rétegzett történetét az Egy hely csapata mutatja be.