Otthon Szentendrén – családi ház a Bükkös-patak partján

Szentendre frissen beépült, heterogén megjelenésű házakkal tarkított területén, a Bükkös-patak mentén járunk. A Borbás Építész Műterem által ide tervezett családi ház nemcsak visszafogott, izléses megjelenése, hanem gyönyörű kertje és a teljes tervezésében és építésében érvényre jutó környezettudatos szemlélet miatt is figyelemre méltó. 

Szentendre kacskaringós utcáinak macskakövét taposva hamar társul szegül mellénk a Bükkös-patak. Követve a csobogást a képeslapok témáin túl, máris olyan vidéken találjuk magunkat, ami tükrözi a városka mai arcát. Családi házas övezet, árnyas utacskák, madárcsicsergés, amin időről időre átszűrődik a tizenegyes út szűnni nem akaró zaja. Tovább megyünk, csend van. Fel-felbukkanó arcok a gondosan ápolt tuja bokrok mögött. Itt laknak a friss szentendreiek.

Itt áll az a ház is, amelynek története 2016-ban kezdődött egy családdal, akik kinőtték a Víziváros polgári lakásainak szobácskáit. Némi keresgélés után  arra jutottak, hogy felhagynak a nagyvárosi élettel, és akárcsak megannyi család, a környéken kerestek teret a csendesebb napokhoz, így találtak rá Szentendrén a Patakpart utcai üres telekre. A megbízás viszonylag nagy szabadságot adott Borbás Péternek, hiszen a helyiségek számán, funkcióján kívül nem volt semmilyen megkötése a megrendelőknek. A Bükkös-patak közelében egyedülálló, üres kaszáló hat telke közül is közösen választották ki a megfelelőt. A terület lankás emelkedője a patak és a lakóövezet között kelet–nyugati irányban húzódik, így adott volt a lehetőség az épület észak–déli tájolására. A közös munka építész és megrendelő között nagy egyetértésben és jó hangulatban zajlott. Már az első skiccel sikerült megtalálni azt az formát, amit ma már a kerítés mögött láthatunk.

A ház alapvetően visszafogott megjelenése reflektál a környék építészeti hagyományaira. A tető hangsúlyos túlnyúlása az utcai oldalon megjelenésében és funkciójában is a kocsiszín kortás példájának tekinthető. A tető játékos letörésével együtt ez a kocsiszín adja az épület megérkezőknek mutatott arcát. Elválasztja a bensőséges udvart a utcától, de átlátást és átszellőzést biztosít a hátsó terasz alatt ülőknek. A két fedett-nyitott tér alapvetően meghatározza az udvar, és a benne zajló élet szerkezetét. A külső tér épp annyira kihasznált a mindennapokban, mint a belső, ezzel lehetőséget teremtve a tradicionális vidéki élet természettel való összhangjának felidézésére.

A környezettudatosság az alapvető koncepció része volt, ami a konkrét energetikai rendszerek alkalmazása mellett az átgondolt építészeti döntésekben is tetten érhető. A telek irányultsága lehetővé tette, hogy a nappali jelentős üvegfelületei délre nézzenek, a téli fűtő hatás elősegítése érdekében, az emeleti gyerekszobák pedig északra, a tetőtér nyári túlmelegedésének csökkentése végett. A megfelelő árnyékolást alumínium redőnyök biztosítják. A fűtést, illetve a mennyezethűtést hőszivattyúval oldották meg, amihez a tetőn elhelyezett napelemek biztosítják a szükséges áram jó részét. A fúrt kút vizének részleges felhasználása és a kandalló segítségével a ház függetlenebbé válik az infrastrukturális rendszertől.

Különösen érdekes ez a kérdés az olyan településeken, mint Szentendre: a főváros vonzáskörzetében fekvő „vidéki" terület, amely nem csak hogy megtelt a „kiköltözőkkel", de képtelen lépést tartani a szükséges infrastrukturális bővülés léptékével. Gyakoriak az áramszünetek, a vízhálózat további bővítése egyre jelentősebb nyomáscsökkenéshez vezet, az ingázó tömegek pedig olyan forgalmi nyomást helyeznek az átmenő utakra, ami gyakorlatilag állandó fennakadást okoz a teljes városnak. Ez a tipikus szuburbánus jelenség azonban mégis kontrasztosabb egy olyan festői környezetben, mint Szentendre. Az alvóvárosok identitásnélkülisége különösen fenyegetőnek tűnik a Szamár-hegy bájos macskakövein taposva, az ázsiai turistacsoportok kattogó kameráinak kereszttüzében. A Duna-parti ékszerdobozban, ami megőrizte a balkán kultúra tizenkilencedik századi arcát lassan elindul a változás, és az addig egy helyben álló idő talán el is tűnik az átmenő forgalom temporalitásában. Vagy új arcot, és új hangsúlyokat kap, felértékelődnek a privátabb környékek.

A Csalogány utcai családiház tulajdonosai a Bükkös-parti Művészek terébe szerettek bele igazán. Budapest pezsgése után megnyugtató, már-már nosztalgikus természetközeliséggel kecsegtetett. A helyi jellemző növényzetet a kertben is szerették volna megtartani. A ház előtti ágyás épp ezért tervezett, de burjánzó vegetációból áll. A kocsiszín mögött kis füves placc terül el, ám a telek emelkedős részén azok a cserjék, fák ülnek, amelyek emberi beavatkozás nélkül találták meg ott a helyüket. Persze a virágos kertek, kaspók bája elmaradhatatlan kelléke egy családi ház udvarának, az iménti domboldal jó példája annak az egyre terjedő gyakorlatnak, hogy a növényzet a környéken megtalálható fajtákból álljon. Így amellett, hogy a kert gyakorlatilag nem szorul gondozásra, a biodiverzitás sem sérül.

A házban a felhasznált anyagokra is a lokalitás jellemző. A közeli bogdányi kőfejtőből származó burkolat tehát nemcsak a helyi, balkán építészeti hagyományokat követi, de fizikailag is egy néhány kilométer sugarú körön belülről érkezett, ami jellemző a nyersanyagok többségére. A nagy mennyiségű fa kívül és belül is barátságossá teszi a házat, míg a nappali hatalmas üvegajtaja lehetővé teszi, hogy a terasz szinte egybeolvadjon a kerttel. Ezt az összhangot segíti az is, hogy a belsőépítészetet is Borbás Péter tervezte, így a beépített bútorok jól kihasználják a rendelkezésre álló tereket, illetve egységes megjelenést biztosítanak.

A Csalogány utcai ház nyugalmat és biztonságot sugall, működésében és megjelenésében is. A minőségi anyagok, a játékos, de visszafogott megjelenés, a környezettel való kapcsolat és talán még a tervezés-kivitelezés emberi kapcsolatai is a harmónia felé mutatnak. A környék heterogén sokaságában megtalálta a helyét a kocsiszín, a bogdányi kő és a fa lamellák. Az építkezés holt terei lassan eltűntek, a teraszt lassan benőtte a vadszőlő, és a mindent összefogó tető alatti házból pedig igazi otthon született.

Bendicskó Laura

Szerk.: Winkler Márk