Perika-díj: Rubik Ernő

"A design fogalmába én igenis beleértem az építészetet és beleértem a gombostű hegyét is." Az idei évben az Építészfórum szerkesztősége Rubik Ernőt jutalmazta meg a lap egyik alapítójáról elnevezett Perika-díjjal. A világhírű designer a vele készült videóinterjúban egyebek között azt is elmondja, miért érdekesebb számára egy falusi lakóház, mint egy reprezentatív középület.

Negyedik alkalommal került átadásra az Építészfórum egyik alapítója, Pásztor Erika Katalina emlékére létrehozott Perika-díj. Ez az elismerés olyan emberek méltatására szolgál, akik Erikához hasonlóan az építészet mellett több tudományos és/vagy művészeti ágban is innovatív módon, kiemelkedő társadalmi hatású értéket teremtettek. A Perika-díjat idén a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Rubik Ernőnek, Kossuth-díjas magyar építésznek, formatervezőnek, belsőépítésznek, játéktervezőnek és feltalálónak adta át az Építészfórum.

Vadas József designtörténész professzor laudációja:

Azt írja Rubik Ernő, a Bűvös kocka és több más intellektuális játék megalkotója, nemkülönben mérnök és építész, címzetes egyetemi tanár, továbbá formatervező, ötvös és szobrász, több könyv szerzője: „lehetetlen, hogy mások leírják azt, ami engem a kockához elvezetett. Ilyenkor mindig valami torzulás, meg nem értés vagy félreértés következik be. Ez természetes is, hiszen aki (…) a ceruzát fogja, szintén ki akarja fejezni magát."

Úgyhogy meg sem próbálkozom ilyesmivel; megálljt parancsol mindezen felül az illendőség is: beszéljen helyettem inkább maga az ünnepelt. Ugyancsak visszafogottságra int, hogy laudálni többnyire pályatársnak, akként barátnak, idősebb vagy tekintélyes kollégának, netán tanítványnak szokás. Márpedig egyiknek sem mondhatom magam. A Széchenyi és Kossuth-díjas, ezen felül még Prima Primissima díjas, a nemzet művésze Rubik Ernő számos rangos kitüntetésben részesült, nem csupán idehaza, a nagyvilágban is. A Perika-díj mindenekelőtt sokágú pályájának szól; a Moholy-Nagy László által szorgalmazott „egész ember"-nek – a „szektorszerű ember"-rel szemben. Szabálytalan karrierjének ugyanis nem kis szerepe volt abban, hogy munkásságát ma a hazai tárgykultúra egy kézen megszámolható legjelentősebb kortársi teljesítményei között tarthatjuk számon. Engedjék meg tehát, hogy az újabban kreatív iparként jegyzett design immár öt évtizede rendszeres krónikásaként a továbbiakban csupán az életmű kivételes voltának illusztrálására tegyek kísérletet néhány tanulságos összefüggés felvillantásával.

Amikor a már mérnöki diplomás Rubik Ernő 1967-ben beiratkozott az Iparművészeti Főiskolára, az intézmény élén Pogány Frigyes állt. Műegyetemi tanáraként történetesen ő javasolta a még helyét kereső fiatalembernek ezt a sajátos – kiegészítő-beteljesítő – pályakorrekciót. A nagy felkészültségű és európai látókörű építészettörténész mintaként tekintett a Bauhausra és radikálisan új művészeti pedagógiájára. Ennek egyik legfontosabb eleme az alapozó tanfolyam volt, amelynek módszertana addigra már az egész világon elterjedt és tanulságaival nálunk is meghonosodott. Az úgynevezett formatan fejlesztő hatásáról először diákként győződhetett meg Rubik Ernő, hogy aztán a kurzus tanáraként 1971-től a grafikus hallgatókkal közös gyakorlatok és azokhoz kapcsolódó kutatásai révén végül a Bűvös kockában teljesítse ki ennek a stúdiumnak a lehetőségeit. Nem csupán arra törekedett ugyanis, hogy diákjai a sík lapidomokból kilépve eljussanak a térformák megértéséig; legalább ilyen fontos volt számára, hogy ez a tevékenység kötetlenül és szabadon folyjon, azaz – kimondva a bűvös szót – egyszersmind játékos is legyen.    

Nincs itt mód arra, hogy a tervező nyomába eredve kövessük azt a hosszú utat, amely 1974-ben végül elvezetett a sokszáz millió példányban forgalmazott tárgy megkonstruálásáig. Két fontos mozzanatra azonban szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik – talán kissé aforisztikusan – úgy hangozhat, hogy nem játék a játék. Erre késztet bennünket a témát először átfogóan körbejáró humánantropológiai/történetfilozófiai munka. Johan Huizinga Homo ludens címen 1938-ban megjelent nevezetes könyve s talán legfontosabb megállapítása, hogy ti. „a játék (…) alapvető kultúrtényező".  Noha ily módon szervesen kötődik az emberi nemhez, a szerző nyomatékosan arra figyelmeztet bennünket, önmagában ezzel nem magyarázható a művészi teljesítmény. Mint írja, annak hátterében, hogy folyamatosan voltak-vannak pályázatok, természetesen „mindig az ősi játékfunkció állt verseny keretén belül." Csakhogy ettől teljesen független a tehetség és a legjobb munka. Ezt példázza a maga történetével a Rubik-kocka is, amely egy virtuális pályázat szülötte: nem kis részben előzményeivel – korábbi hasonló rejtvényekkel – kívánt versenyre kelni. Tüneményes világsikerének azonban nem ez a titka; hogy pontosan mi, azt ígéretemhez híven meghagyom az alkotójának, mert netán félreértem vagy félremagyarázom a dolgot. Beérném azzal, amit elméleti emberként többé-kevésbé bizton mondhatok: a kocka jól kezelhető, gazdaságosan legyártható, ergonomikus és esztétikus tárgy. A szó legtágabb értelmében inspiratív és legnemesebb értelmében szórakoztató is egyben. Stílszerűen csupán annyi kívánkozik hozzá: megalkotása minden látszat ellenére nem volt gyerekjáték.

Vadas József

Rubik Ernővel Winker Márk és Hulesch Máté készítettek interjút.