„A tér magában hordozza a folyamatos változás, aktualizálás lehetőségét” - interjú Molnár Beával

2012 szeptemberében megnyílt a Katona József Színház megújult előcsarnoka és a hozzá kapcsolódó közönségforgalmi tér. Az átépítés eredményét Zöldi Anna írásából már megismerhették az Építészfórum olvasói, most a tervező, Molnár Bea építész beszél a lecsupaszított, átlátható, közönséget vonzó tér koncepciójáról. Garai Péter interjúja.

2012 szeptemberében megnyílt a Katona József Színház megújult előcsarnoka és a hozzá kapcsolódó közönségforgalmi tér. Az átépítés eredményét Zöldi Anna írásából már megismerhették az Építészfórum olvasói, most a tervező, Molnár Bea építész beszél a lecsupaszított, átlátható, közönséget vonzó tér koncepciójáról. Garai Péter interjúja.

Garai Péter: Az átadáskor tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy 2010-ben írták ki a pályázatot és mintegy másfél év együttgondolkodás, tervezés után valósult meg az átalakítás. Mit gondolsz, miért a te elképzelésedet választották ki a pályázaton?

Molnár Bea: A zsűri nagy része a színház művészei közül került ki, akik jól ismerik az épület tereit, sok szállal kötődnek hozzá. Abban biztosak voltak, hogy a ruhatár és a büfé helyzetén változtatni kell, az egész nap nyitva tartó kávézó koncepciója is tőlük származik. Emellett biztos vagyok benne, hogy mindannyian elképzelték előre a saját átalakított belső tereiket, de talán úgy lehet az ember meggyőző egy ilyen pályázatnál, ha a használóknál jobban tovább tudja gondolni a tereket.

G.P.: Hogyan alakult ki az építészeti koncepció? Mennyire kaptál szabad kezet a színház és a külvilág közötti határterület megformálásában?

M.B.: A funkciók átcsoportosításának igényét már a színház művészei is megfogalmazták. Ehhez kapcsolódott az építészeti koncepcióm, amely három lábon áll: a legfontosabb a tér átalakítása, vagyis a rejtőzködő színházi előcsarnok megnyitása, a meglévő terek levegőssé tétele; a második elem a funkciókhoz kötődő elemek stílusa; a harmadik pedig a használatból eredő vizuális elemek. Ezek közül mindegyik jól tervezhető, bár az utolsó nem kizárólag építész feladat, hanem itt már nagy szükség volt a színház vizuális arculatának megformálóira. Ebből a háromból a tér koncepciója már a pályázat kezdetén kialakult bennem, és most, a megépülés után is ezt tartom az átalakulás legerősebb elemének.

G.P.: Milyen fogadtatása volt a színház részéről a realista alapállást kifejező és a ház idő-térképet felvázoló, sajátos dizájnnak?

M.B.: A színház hitvallása szerint is realista színháznak gondolja magát. Ilyen értelemben nem akar illúziót kelteni, mint azt sok kőszínház teszi. Ez volt számomra a legszimpatikusabb tulajdonsága ennek a társulatnak, így azt gondoltam, az előcsarnoknak ugyanezt a szándékot kell majd közvetítenie. A stílus koncepciója egyébként már a zsűrivel folytatott több hónapos közös munka eredményeként alakult ki: az ő legfontosabb kérésük az volt, hogy nem szeretnének elitista stílusú térben létezni – ezt a kérést próbáltam átfogalmazni építészeti nyelvre, amihez a legjobb fogódzót az előadásaik stílusa, mondanivalója, azok vizuális nyelve adta. A meglévő funkciók és burkolatok lebontása során alakult ki az a tiszta tér, ami a tervezés alapját jelentette. Ebbe központi elemként az információs és vendéglátó pult, valamint a könyvesbolt került, ezek szervezik az előcsarnok életét.

G.P.: A tér egységének, átláthatóságának megteremtése és közösségi funkciókkal való feltöltése szimpatikus gondolat. Az alagsorba rejtett, uszodák, könyvtárak és élményfürdők öltözőjét idéző szekrényes ruhatár saját ötlet volt-e, vagy a színház szerette volna, hogy ilyen rendszerű legyen?

M.B.: A színházaknak, de általában a művészeteknek ma nagy szükségük van erre a társadalom felé nyitott alapállásra, hiszen mindannyian küzdenek a közönségért. Szó szerint az utcára kell menni ahhoz, hogy az emberekhez eljuttassuk az alkotásokat. Így az a gondolat, hogy az utcáról a tér teljes keresztmetszetét, így a különböző vonzó funkciókat átláthatóvá tegyük, alapvető fontosságú volt. Ugyanez igaz arra a gondolatra, amellyel szisztematikusan felépítettem az utcától a nézőtérig tartó, közönséggel való kommunikáció folyamatát: ennek lényege, hogy az utca sodrása folytatódjon a színházi előcsarnok közlekedő tereiben, szinte megszakítás nélkül, így juttatva el a nézőt különböző kommunikációs formákon (fotók, írások, szórólapok, vetített információk) és funkciókon keresztül a konkrét előadás élményéig. A szekrényes, privát zónákat biztosító ruhatári rendszer más kulturális intézményekben, például múzeumokban vagy könyvtárakban remekül működik - miért ne működne éppen egy olyan színházi előcsarnokban, amely maga is inkább egy kulturális tér igényével jön létre?

G.P.: Sokat alakult, formálódott a koncepció a kezdetektől a megvalósulásig? Volt olyan eleme, ami végül nem valósult meg?

M.B.: A nyitott tér elve és a funkcionális elrendezés már a kezdetektől fogva a terv fontos részét képezte. Amin később sokat alakítottunk, az a belsőépítészeti megjelenés, a bútorok és a felületkezelések. Ezek mind a zsűrivel folytatott, néhány hónapos párbeszéd eredményeként születtek meg.

G.P.: A beavatkozás során napvilágra került, „talált” felületek, textúrák végleges kialakítása kissé a befejezetlenség érzetét is magában hordozza. Ez tudatos döntés volt részedről?

M.B.: A reprezentativitás mellőzése szándékos volt. Vannak színházak, amelyek az illúziót tartják fontosnak - az ő előadásaikhoz hozzátartozik a reprezentatív körítés. A Katona azonban olyan előadásokat hoz létre, amelyek akkor is igazak maradnak, ha a néző elhagyja az épületet. Ehhez szerintem hamis lett volna egy felülreprezentált előteret tervezni. Nem a befejezetlenség érzete volt fontos, hanem annak megmutatása, hogy a tereket alakító szerkezetek, anyagok önmagukban is esztétikai minőséget hordoznak, és erőteljes kifejezőerővel bírnak ahhoz, hogy az ember otthonosan érezze magát bennük. Ha illúziókeltő anyagokon, mindenféle érdekes burkolatokon törtem volna a fejem, épp azt csináltam volna, amitől meg akartam szabadítani a színházat: egy újabb elavuló díszletet hoztam volna létre. Én ezt a felöltöztetést most nem akartam, mert szerintem ennek a lecsupaszításnak fontos mondanivalója van: egyedül a bekerülő tárgyak, bútorok, vizuális elemek hordozzanak valamilyen stílust, amely viszont így könnyen aktualizálható. Ez a tér magában hordozza a folyamatos változás, aktualizálás lehetőségét - egy jó színház működéséhez hasonlóan.

Garai Péter

építészet: Molnár Bea – Artéria’99 Kft., Erdélyi Róbert, Döbrössy Anna
tartószerkezet: Dömölki-Nagy Endre - Dömölki-Nagy Szerkezetépítő Mérnöki Kft.
épületgépészet: Oltvai Tamás – Oltvai Gépész Stúdió Kft.
elektromosság: Zentai Csaba – Három Zentai Kft.
akusztika: Arató Éva – Arató Akusztikai Kft.
pályázat: 2010
tervezés éve: 2011
kivitelezés éve: 2012
bruttó szintterület: 450 m2
megbízó: Katona József Színház Nonprofit Kft.