Hogyan válhat egy tájsebeket magán hordozó, elvesztett identitású terület hívogató turisztikai célponttá? Az Esztramos-hegy és környéke egy komplex térségfejlesztési stratégia és látogatóközpont kialakításán keresztül válik az Aggteleki Nemzeti Park méltó részévé Krajnyák Nándor Bence diplomamunkájában.
Az Esztramos-hegy és környéke egy nyugodt magával ragadó táj, melyet egykor vasérc és mészkőbányászat zsigerelt ki. Az 1996-os leállást követően a tájseb megmaradt, a terület rozsdaövezetté vált, a hely elvesztette identitását. Ugyanakkor a romboló tevékenységnek köszönhető, hogy felfedezésre kerültek a hegy egyedülálló barlangjai. Azonban a barlangászati és bányászati értékeken túl a terület jelentősége geológia, botanika, régészet és helytörténet körein belül is számottevő. Ezen adottságok átgondolt stratégiával a térség fejlődését idézhetnék elő.
A diplomamunka célja a térség turizmusának elindítása a hely léptékéhez illeszkedően. A beavatkozások megalkotásának alapját az öko-, a fenntartható-, és a Niche-turizmus háttere adja. Az alapgondolat a hely identitásának újraélesztése, a hegy gyógyítása, miközben egy múlttal integrált, rendezett jövőt alkotunk. Fontos az élményalapú bemutatás, minimalizált, szükséges beavatkozásokkal és a fenntartható működés előkészítése. Ezen elvek figyelembevételével jött létre az Esztramos Térségfejlesztési Stratégia Vázlat (ETSV), ami egy nyolc lépésből álló tervezet. Ez magában foglalja a szükséges infrastruktúra megalkotását, a meglévő épületek jövőjét, egy fogadóépületet, a hegytető (312-es szint) megközelítésének lehetőségeit, majd annak hasznosítását.
Az építészeti beavatkozások fókuszpontja a látogatóközpont, amely közvetlen kapcsolatban áll két meglévő táróval és a hegyláb bányaműveivel. A fogadóépülethez kapcsolódó szalagos tárón és függőleges gurítón keresztül megközelíthető a hegytető (kisvasúttal, majd személyfelvonóval), ahol a megérkezés a meglévő előtörőben történik. A 312-es szint hasznosításának kiemelt része meditációs kabinok elhelyezése a szint partfalai közt.
A látogatóközpont egy olyan létesítmény, amely a térségre nézve mozgatórugóként működik, a hegy léptékében pedig kapuként funkcionál, szűri a látogatottságot, lehetőséget ad a hegy felfedezésére, ugyanakkor kontroll alatt tartja és védi azt. Egy oldalról cél, hogy az épület minél kisebb beavatkozással készüljön el, stratégiailag olyan helyen, ahol adottak a feltételek a teljes megismeréshez. Ezen tényezők szummája, hogy egy megfelelő súlypontot kell keresni. A másik oldalról rendezetten kell bemutathatóvá tenni az értékeket, kiaknázva minden hegyben rejlő lehetőséget és megerősíteni a róla alkotott képet. Ez az identitás visszaadásáról szól.
[ súlypont + identitás = esszencia ]
Az épületnek egy jól összpontosított origóból kell lehetőséget teremtenie a teljeskörű megismeréshez. A választott helyszín az I-es bányaszinten található, kiépített placc, amely kapcsolatban áll két meglévő táróval. Egyik az egyedülálló Rákóczi-barlang tárója, a másik a hegytető megközelítését biztosítja. Az esszenciális pont módot ad a hegyláb bányaműveinek bejárására, északi irányban pedig remek kilátást nyújt. Megközelítését a kiépített – és Országos Kéktúra útvonallal összehangolt – közút teszi lehetővé. A látogatóközpont publikus megközelítése nyugatról történik, közúti leágazással. Ez a kialakítás fokozatosságot biztosít a belépésig, ráhangolja a látogatót a megérkezésre. A szerviz út keleti oldalról bekötött, szintén meglévő ösvényt használva, forgalma nem zavarja a látogatókat.
Az épület tájolása északi, a belépés a fogadószárny nyugati homlokzatán történik. A belső szervezés fő elve, hogy egy fókuszált, bejáratnál lévő gócból döntheti el a látogató, hogy mit szeretne megtekinteni. Ehhez tudnia kell minden látványosságról, amiket egyértelmű módon kell elérhetővé tenni számára a döntés előtt. A lehetőség adott a teljes megismerésre, a választás a látogatón múlik.
A látogatóközpont megjelenését és formálását kettősség követi. Egyfelől tisztelnie kell környezetét, amit kiszolgál: visszahúzódva együtt kell élnie vele (hegybe rejtett épületszárny), másrészt mint turisztikai látványosság vonzóvá kell tenni: jelszerű kialakításra is igénye van (fogadószárny), ami egyben az új beavatkozás markáns megkülönböztetését is szimbolizálja. A fogadószárny a szűrés miatt is jelentős lépés: falat képez a megérkezés és a látványosságok között.
A Rákóczi-táró tengelyére tervezett épületkonzol (fogadószárny) a táró meghosszabbításának szimbóluma. A táró első rétegként kérgével képes előtörni a hegyből, majd második rétegként a táró „bensője" üvegként megjelenve nyúlik tovább, míg el nem válik a tereptől, ezzel jellé alakulva. A folyamat harmadik rétege a természet fokozatos visszafoglalásában nyilvánul meg, amivel létrejöhet az épített és meglévő környezet szimbiózisa. Belső világát egyszerű és világos anyaghasználat jellemzi, ami az ipari közeggel is harmonizál és nem vonja el a hangsúlyt a környező természetről.
A rejtett épületszárny alapja az illeszkedés, épített, de természet által visszafoglalt kapcsolatokat létesítve. A funkciósémát követő „nútos" kapcsolatok létrehozása a homlokzaton hegyből kitörő műtárgyak sorolását mutatja, amelyekből azonban csak az üvegkonzolnak sikerül érdemben előtörnie. A rejtett szárny belső terei a fogadószárnyra ellenpontozott hangulattal mutatkoznak meg, ahol a tárókat idéző, sejtelmes terekkel és nyers felületekkel a kiállításokra helyezik a fókuszt.
Az Esztramos-hegy történelméből és egyedi adottságaiból eredően olyan hely, amely nagyobb figyelmet érdemelne, ezáltal méltó sorba kerülne az Aggtelei Nemzeti Park palettáján. Ennek megvalósulása komplex, nagy léptékű programot igényel. A diplomamunka erre a felvetésre keres választ, amely nem egyetlen épületben nyilvánul meg, de abban összpontosul, miközben a hangsúly a hely gyógyítására, identitásának visszaadására és az Esztramos esszenciájára helyeződik.
A látogatóközpont részleteit és az ETSV említett lépéseit a mellékelt dokumentumok és ábrák taglalják részletesen.
Krajnyák Nándor Bence