Janus-arcú ház – D épület az Infoparkban

Kétségtelen, hogy az Infopark D-épülete a hazai irodaház-építészet jelentős példái közé tartozik, funkcionális értelemben szépen kimunkált alkotás. Formai sokféleségével, az ellenpontozás módszerére alapozott kompozíciós megoldásaival se lenne probléma, ha a részek magasabb szinten, meggyőző esztétikai kompozícióban állnának össze egésszé.
Felelős tervező: Winkler Barnabás, HAP Kft.

A budapesti Infopark új épülete Janus figurájára emlékeztet, akinek két ellentétes irányba néző arca a dolgok ambivalens természetét szimbolizálja. Az irodaház két hosszanti – északi és déli tájolású – homlokzata éppen így szinte tökéletes ellentéte egymásnak: mint két fél, melyet egymásnak háttal varrtak össze, hogy mindig egyszerre, de sohase együtt nyilvánuljanak meg a világ számára. A látogatót ez a különös feszültség azonnal a bűvkörébe vonja és kutatni kezdi a kétarcúság okát.

A Winkler Barnabás és munkatársai (HAP Kft.) tervei nyomán készült hatemeletes (háromszintes felszín alatti parkolóval kiszolgált), vöröstégla burkolatú épület számos kötöttséghez igazodik. A szabálytalan négyszögű telek déli oldala lágy S-vonalban meghajlik, követve a Lágymányosi-híd lehajtójának ívét. A rendezési terv előírásainak megfelelően a beépítést egymástól elkülönülő tömbökre tagolták: az északi telekhatárt követő hosszanti tömbhöz négy keresztszárny csatlakozik, melyek hosszát és szögét az említett S-vonal határozta meg. A három eltérő alapterületű udvart teljes magasságban szabadon álló üvegfalakkal rekesztették el. A déli homlokzat előtt kétszintes, nyitott (több méterrel a felszín fölé emelkedő) gépkocsitároló húzódik, s itt kaptak helyet az épület alatt húzódó parkoló lehajtói is.

Külső kettősség

Ha azt hinnénk, hogy a kompozíció kettőssége e kötöttségekből ered, csak részben lenne igazunk. Mert bár az északi homlokzat töretlen egyenes síkja és a déli oldal ívelése, felszabdalt tömege már önmagában is alapvető karakterbeli eltérést okoz, az építészek tovább „élesítették" a kontrasztot. Az északi homlokzat kissé kellemetlen arányai számos buktatót rejtettek magukban, de a tervezők gond nélkül állták a próbát: a tagolás alapját azok a kétszint magasságú, bemélyedő négyzetes falmezők (loggiák) képezik, melyek megtörik a változó hosszúságú szalagablakok szigorúan horizontális rendjét. A homlokzat elnyújtott sávját az egymásra rétegződő síkok viszonylag nagy távolságával, azaz a struktúra „elmélyítésével", plasztikájának erősítésével ellensúlyozták. Ez az élénk, erőteljes és nem utolsósorban divatos formálásmód folytatódik a két rövidebb – keleti és északnyugati – oldalon is. Ám ami az előbbi esetében jó szolgálatot tett, az az utóbbiak esetében, a lényegesen kisebb léptékek és a kiegyensúlyozottabb arányok miatt, már céltalan formahalmozásnak tűnik.

E tömör, kissé vaskos alakzatokból összeálló látványt a déli homlokzaton a vázszerűség, a könnyed hajlékonyság, a sokrétű, átmeneti jellegű terek világa váltja fel. A bavúros üvegfalak kecses fémszerkezetei önálló installációként tűnnek elénk, melyek nem csupán azért épültek meg, hogy a keresztszárnyak közötti félátriumok látogatói, illetve az irodaházak dolgozói számára varázslatos vizuális-téri élményt szerezzenek, s egyszersmind intim hangulatot teremtsenek. A tervezők ugyanis nyilván nem akartak lemondani az S-vonalban rejlő izgalmas formai lehetőségekről, így az üvegfalakkal mintegy bezárták a homlokzatot, hogy a lágy ív monumentális térfalként táruljon elénk (tudvalevő, hogy az üveg legalább annyira képes a fényt visszaverő, páncélszerű felületet képezni, mint transzparenssé válni... „veszélyes", kétarcú anyag). Az összkép tehát egyszerre légiesen elomló, hullámzóan mozgalmas és – a fésűs beépítésből adódóan – szaggatott, izolált elemekre tördelt.

Az épület két fele között feszülő ellentétet az érintkezési vonalakon megjelenő „varratok" sem enyhítik. A hegyesszögű délnyugati sarok éles pengéjének két oldalán teljes magasságban zárt falsíkok húzódnak – a bátor cezúrának látszó megoldás valójában csak gyors huszárvágás. Az északnyugati és az északkeleti saroknál a tervezők átestek a ló túlsó oldalára, hiszen a két teljesen azonos módon megformált – s ekképp egymáshoz minden segédeszköz nélkül is természetesen illeszkedő – homlokzatot átforduló sarokloggiával „pántolták össze", feleslegesen túlerőltetve, „túlmagyarázva" az amúgy is egyértelmű kapcsolatot.

Nem válik a déli homlokzat javára az sem, hogy a nagyvonalú felvezetőteret kívánó üvegfalak előtt csak egy szűk ösvény kanyarog, melyet a híd felőli oldalon a parkoló betonfalai határolnak. Ez a látvány (illetve a hídlehajtó érdektelen töltéseinek és támfalainak sora) dominálja a kis udvarokban szemmagasságból feltáruló kilátást is. A délkeleti sarok megoldása mind esztétikai, mind funkcionális szempontból erősen vitatható. Egészen bizarr, ahogy a parkoló lehajtójának vaskos mellvédje és az udvar üvegfalának vázszerkezete kis híján egymásnak ütközik. Az udvar méltósága ezzel szinte teljesen megszűnt, hiszen az utca felől csak egy kis „nyílásmaradványon" át közelíthető meg, a kis sétányt pedig hirtelen megszakítja (s az épület ezáltal nem körbejárható). Bizonyára itt valami rémes szabályozás, vagy beruházói igény húzódik meg... másképp nem tudom megmagyarázni (plusz a parkolót nem lehetett máshová elsuvasztani).

Frappáns és egységes belső

A belső térrendszer viszont frappáns és egységes. A hangsúlyos főbejárat tágas előcsarnokba vezet, melynek tengelye a középső udvarban végződik. A hosszanti tömb és a keresztszárnyak csatlakozásánál találhatók a közlekedőmagok, a liftek az udvar belső üvegfalai mögött emelkednek, melyeket szintenként hidak kapcsolnak össze a középfolyosós irodablokkokkal. A jó arányú iroda- és közlekedőterek kellemes, harmonikus együttest képeznek, a kiszolgáló helyiségek elrendezésében és méretezésében fokozott figyelem érződik. Különös, hogy a belsőben semmit sem érezni a külső feszültségeiből – ahogy átsétálunk az északi traktusból a délibe, szertefoszlanak a homlokzatok problémáival kapcsolatos emlékeink. A közlekedőterekről letekintve az udvarok meglepően dinamikus építészeti látványt nyújtanak, az üvegfalak lenyűgöző vázszerkezete a maguk teljességében csak innen bontakozhat ki.

...mint maszk?

Kétségtelen, hogy a ház a hazai irodaház-építészet jelentős példái közé tartozik, funkcionális értelemben szépen kimunkált alkotás. Formai sokféleségével, az ellenpontozás módszerére alapozott kompozíciós megoldásaival se lenne probléma, ha a részek magasabb szinten, meggyőző esztétikai kompozícióban állnának össze egésszé. A homlokzati rendszerek éppen összedolgozatlanságuk miatt megbontják a telepítésből adódó egyértelmű, tiszta tömegformát. Persze a posztmodern rég szakított a modernizmusnak azzal a szabályával, mely szerint a belső funkcionális rendnek a homlokzatokra is ki kell vetülniük, s zöld utat adott a külső, mint maszk szabad formálásának. Ez azonban nem ad felmentést a szilárd kompozíció megteremtése alól.

Haba Péter