MEGSZÓLÍTVA – látlelet a Puskás Ferenc Stadion körüli tervezésekről (2005-2012), Mónus János beszámolója

Mónus János építész, a BÉK alelnöke, a bíráló bizottság tagja véleményében átfogó körképet rajzol a Puskás Ferenc Stadion ügyéről, az emblematikus építmény megtartásáért folytatott harcról és a közelmúltban lezajlott városépítészeti ötletpályázat zsűrizésének részleteiről, kitérve a korábbi években felmerült elképzelésekre és a most lefolytatott szakmai előkészítés stációira is.

Kamarai emberként először 2005-ben érintkeztem a Stadion tervezésével. Hírlett akkor, hogy Magyarország pályázni fog a labdarúgó EB rendezésére és ezért stadionokat kell építenie, érzékelhető volt, hogy a Népstadion helyén is újat szeretnének emelni. A hír hallatán a BÉK elnöksége elhatározta, hogy kezdeményezi a Népstadion és környéke műemlékké nyilvánítását. A kérelmet saját nevemben nyújtottam be, ezt elutasították. Ugyanakkor a BÉK Szakmafelügyeleti Bizottsága vezetőjeként tudomást szereztem arról, hogy magánkezdeményezésre magánalapú tervezést is folytatnak, a meglévő stadion teljes elbontásával számolva.

Ezzel egyidőben (2006-ban) ötletpályázatot írtak ki (a mostanihoz hasonlóan) a teljes terület rendezésére, új labdarúgó aréna telepítésére. A pályázat zsűrijébe a BÉK elnöksége engem delegált. A pályázati kiírás fogalmazásakor a kiíró teljes elbontást szeretett volna előírni, de sikerült szándékától eltéríteni, a meglévő stadion korszerűsítése is lehetővé vált.

A pályázat lebonyolítása alatt a sajtóban megjelentek a „magánalapú” stadiontervek, köztük a „magánkezdeményezés” új Puskás Ferenc Stadion terve is. Természetesen kamarai, szakmafelügyeleti eljárást (meghallgatást) indítottam a tervező ellen, de bizonyítható volt, hogy a tervek már készen voltak a pályázat kiírásakor és nem közpénzből lettek finanszírozva.

A pályázat sikeresen lezárult (szerintem jó színvonalú megoldások születtek), a Népstadion részleges megtartásával (mint a mostani, kizárt KÖZTI-s terv). A megrendezés jogát nem Magyarország kapta.

2011 tavaszán ismét lábrakapott a hír, hogy a Népstadiont el akarják bontani, hogy helyén korszerű, igazi labdarúgó aréna épüljön. Ekkor elkeseredett cikket írtam az Építészfórumon (2011. 06. 08.), az elbontás megakadályozására.

A bontásról szóló hírek az év végén felerősödtek, ezért, mint a BÉK alelnöke, Bálint Imrével, a BÉK elnökével, ez év legelején megbeszélést kezdeményeztünk a felelős kormánybiztosnál.

Vígh László kormánybiztossal (a közben bekapcsolódott szakmai szervezetek együttműködésével: MÉK, MÉSZ, Állami Főépítészi Iroda, stb.) többszöri egyeztetés után megegyeztünk abban, hogy eltekintenek a stadion teljes, sőt részleges elbontásától is, az új arénának a nyugati térségbe telepítésétől, és ilyen tartalmú módosított kormányhatározatot kezdeményeznek. Elfogadják a nyílt szakmai konzultáció szükségességét és azt is, hogy előbb városrendezési ötletpályázat, majd tervpályázat megtartása szükséges (a szokásos közbeszerzési eljárás helyett).

A szakmai konzultáció után megszületett az a kormányhatározat, mely kijelölte az aréna számára a Puskás Ferenc Stadion és a Papp László Sportaréna közötti térséget (a konzultáció feszült légkörű volt, új, mindenre kiterjedő vizsgálatok, értékelések elvégzését kérték szakmánk megjelent képviselői). Az Ajánlatkérő a kormányhatározatnak megfelelő tartalmú ötletpályázatot írt ki. A pályázati zsűri kamarai részvétele így alakult: MÉK delegált - Beleznay Éva, BÉK delegált (kérésemre) - Mónus János.

(A pályázat lebonyolításával kapcsolatban: az eddigiekhez képest közben változott a MÉK kiírásokat kötelezően kontrolláló szerepe, az új tervpályázati rendelet értelmében.)

A kiírás megszületett: a kormányrendelet által determinált telepítési elvárásokkal és a tervpályázati rendeletnek megfelelő elektronikus adathordozó kezelés előírásával (a titkosság érdekében).

A kérdésekre adott válaszok azonban ezt felülírták, az elektronikus adathordozót „borítékon kívülre” rendelték (ugyan nyomatékosan felhívva a figyelmet a változásra). A változtatás oka az volt, hogy a teljes papíralapú dokumentáción kívül még olyan munkarészt is kellett tartalmaznia a CD-nek, mely papíron nem képes megjelenni, ugyanakkor a bírálat tárgya is legyen. Nevezetesen: a mozgatható 3D-s modell.

Tehát az Ajánlatkérő (álláspontja szerint) olyan CD-t nem kért, mely a titkossági követelmény miatt csak az elbírálás után ismerhető meg, a „borítékban” tartással, hanem csak olyat, mely a bírálható pályázat része(a jobb megismerhetőség érdekében). Ezért a tervező rovatban sem nevet, sem bármilyen jeligét, feltüntetést nem tartalmazhatott. A pályázati kiírás szövegezése során viszont sikerült azt elérni, hogy a díjazásra (megvételekre) szánt összeg megduplázódott.

2012. 06. 22-én megtörtént a beérkezett pályaművek felbontása. A bontás során a MÉK képviselője korábbi rossz tapasztalatokra hivatkozva kérte, hogy a CD-k ne kerüljenek megismerésre, zárjuk el azokat. A Bíráló Bizottság azonban úgy határozott, hogy mivel megismerésre váró, bírálandó munkarészeket tartalmaznak (és nem elegendő ehhez a papíralapú dokumentáció), ezért szükséges azok titkosságát is regisztrálni (ugyanúgy, mint a tervlapokét). 8 tervpályázat (a tervezők figyelmetlensége miatt) ilyen módon megsértette a titkosságot, kizárásra került.(megszavazta: 7 tag, ellenszavazat: MÉK, BÉK delegált).

2012. 06. 27-én a következő plenáris ülésen (az egyéni megismeréseket követően) a BÉK képviselőjeként jeleztem, hogy mégis bírálat alá vonhatók lennének a kizárt pályaművek, ha a zsűritagok nyilatkoznának arról, hogy az elmúlt idő alatt a kizárt pályaművekkel nem foglalkoztak és nem azonosították a CD-ket a papír dokumentációkkal. A nyilatkozatok után, ha a CD-k elzárásra kerülnek, akkor a titkosság fenntartható.

Szerintem ilyen módon a 8 pályázat mégis elbírálható, de ha a Bíráló Bizottság ezt mégsem teszi, akkor az egész pályázat értelmét látom veszélyeztetve, indokoltnak látom kiválásomat a zsűriből, a MÉK delegálttal együtt. Az elvvel a Bb. jelentős része egyetértett ugyan, de többen azt nyilatkozták, hogy képesek a CD-k és a papírdokumentációk összekapcsolására. Tehát az indítvány végrehajtása (a következmények vállalásával) elmaradt, így a „jogszerűség” áldozatokat szedett, a zsűri folytatta munkáját, elfogadtam a kialakult helyzetet. Mérhetetlenül sajnáltam az „elesetteket”. Az utolsó plenáris ülésen sikerült elérni, hogy a teljes díjazásra (megvételekre) szánt összeg mégis kiosztásra kerüljön.

Magánvéleményem szerint az Ajánlatkérő következetes volt a kormányrendelet végrehajtásában, az általa értelmezett jogszerűségben. Az más kérdés, hogy e következetességet az eljövendő idő mennyire fogja igazolni, azt viszont tudom, hogy „leírásomnak” következményei lehetnek, akár jogi jellegűek is. Nem kívántam mérlegelni, hogy mit sértek, miben nem megfelelőek mondataim, de olyan régen küzdök az ilyen stadionok igazságáért, hogy nem tehettem másként. (Régen-régen a MÉSZ-küldött pontosan ilyen ismertetésre volt kötelezett).

Mint zsűritag én is alávetettem magamat a „megharcolt” módosított kormányrendeletnek, azonban mint építész, mégis reménykedtem a pályázók mindent felülíró „szárnyalásában”. Ehhez képest sajnos nagyon is konformista pályázat sikeredett (még a kizártaké is), számomra ez az igazi botrány! Mostanában nemcsak építészetünk, de már a gondolataink is túlságosan direktek, társadalmi vetületté válnak, mégis kötelező optimizmussal várom a következő pályázati fordulót.

Mónus János
építész, a BÉK által delegált zsűritag

Mellékletek: vázlataim a pályázatot megelőző tárgyalásokra készültek (rossz szokásom, e nélkül nekem nem megy)