Tízmillió éves történet a monolit tömbök között
A "Majomszigeten" található monolit vasbetonból öntött Rudapithecus Látványtár nemcsak egy épület, hanem különleges esettanulmány, példaértékű kutatási modell is. A Narmer Építészeti Stúdió és a BME Építőművészeti Doktori Iskola által megálmodott építészeti koncepció sok vitát élt meg, ám a végeredményként létrejött szokatlan és mégis egyszerű formák az időtlenséget hordozzák.
Ez a különös történet 1965-ben kezdődött, jobban mondva folytatódott, amikor Hernyák Gábor rudabányai geológus a bánya területén egy állkapocstöredéket talált. A lelet jelentőségét két évvel később Kretzoi Miklós ismerte fel, aki néhány nap tanulmányozás után a Magyar Nemzet 1967. október 10-i számában adta közre a felfedezést, miszerint egy 6-10 millió évvel ezelőtt élt lény maradványát vélte felfedezni a csontdarabban. Ez az emberszerű ősmajom már nem volt majom, épp elindult az emberré fejlődés hosszú útján, Kretzoi Rudapithecus hungaricusnak nevezte el. A helybéliek Majomszigetnek hívják ma is a lelőhelyet, ahol a célzott helyszíni kutatások elindulásával mára mintegy háromszáz ősmajom maradványa került elő. Ahogy Kordos László professzor írja: "A Rudapithecus és lelőhelyegyüttese azért hungarikum, mert Magyarország területéről került elő, és azért globális jelentőségű, mert az ember, a Homo eredetének világszerte meghatározó bizonyítéka. Természetesen máshol is vannak hasonló korú és jelentőségű leletek. Európában főleg Spanyol- és Görögországban, Afrikában pedig Kenyában és Namíbiában."1 Amint az időközben megjelent publikációkból kiviláglik, az ásatások és az anyagfeldolgozás százával azonosított más gerinces és egyéb élőlényeket, illetve adott támpontot a 10 millió évvel ezelőtti környezet tudományos alapú rekonstrukciójához.2
Rudabánya gazdag történelme elsősorban a bányászatnak köszönhető, a közelében fellelhető vasércet és más színesfémeket már az ókorban is bányászták. A 14. század végére a hét felső-magyarországi bányaváros egyikévé vált, ekkor rezet és ezüstöt is bányásztak a környéken. Az 1500-as évektől kezdődően csak időszakosan folyt bányászati tevékenység, ez csak a nagyüzemi módszerek bevezetésével, a 19. század végén fejlődött fel újra. A századfordulóra Európa egyik legkorszerűbb bányaüzemévé vált, amely a 2. világháború után ismét ugrásszerű fejlődésnek indult. A vasércbányászatot és a vasércdúsítást a gazdaságtalan működés okán végül 1985. végén szüntették be.3
A külszíni fejtés következtében keletkezett bányagödör időközben feltelt vízzel, mára az ország egyik legmélyebb állóvizévé vált, a tó kiterjedése nagyjából 300x80 méter, mélysége 80 méter körüli. A tó hobby- és különleges nehézbúvárok kiképzőhelye is egyben. Számos elképzelés született a bányaterület rekultivációjára és hasznosítására, ezek csak részlegesen valósultak meg. A bányászat felhagyása után némi tereprendezés történt, a teraszos bányaművelés többhelyütt még így is világosan kivehető. A meredek sziklaormok kivételével beerdősült a felszín, a lelőhely környezete az Aggteleki Nemzeti Park kezelésébe került. A tó és környéke kedvelt kirándulóhellyé vált, jóllehet a megközelítés a privatizáció következtében magántulajdonba került területek és utak révén nem egyszerű.
A “Majomsziget” lelőhely fölé már 1977-ben védőtető került, egy nagyobb területet bekerítettek, parkoló, büfé és minimális infrastruktúra is kiépült, valami elkezdődött. Idővel azonban a fenntartás és kezelés nehézségei amortizálták a létesítményt, a 2000-es évekre a védőtető megmaradt torzóján kívül csak nyomokban lehetett felfedezni egyáltalán az egykori bemutatóhelyet. 2011-ben merült fel a terület újbóli rendezése, illetve egy új bemutatóhely létesítése, a lelőhely újszerű bemutatására és védelmére kezdett egy új koncepció formálódni. A tervezéssel a Narmer Építészeti Stúdiót bízta meg az önkormányzat, a feladat a fejlesztési lehetőségek koncipiálásán túl a Rudapithecus lelőhelyben rejlő potenciál kifejtése volt.
A folyamatba később a BME Építőművészeti Doktori Iskola négy hallgatója kapcsolódott be, akik az ipari örökség témájában kutatási lehetőséget kerestek, így egy a praxisban keletkezett élő feladat a doktori iskola "Közösség és építészet" tematikus évének esettanulmánnyá vált.4 A hallgatók a borsodi régió nagyobb területére terjesztették ki vizsgálatukat, amely lényege az ipari, a természeti és kulturális örökség fellelhető és tematikus túraként megfogalmazható értékeinek, lehetséges desztinációinak összegyűjtése mellett konkrét tervjavaslatok megfogalmazása is volt.5
A több tucat helyszín elemzése után konkrét tervjavaslatok készültek Ózdra, az Esztramos hegyre és Rudabányára, a javaslatok és a terepkutatás eredményei vándorkiállításon és kerekasztal-beszélgetéseken közismertté váltak, publikációk is készültek.6 Ekkor a Narmer Építészeti Stúdió segítségével már előrehaladt a "Majomsziget" védőépületeinek és a látogatóközpontnak a tervezése, ehhez kapcsolódott a doktori iskolások átfogó rudabányai (jobban mondva felsőtelekesi) terve, amely a bányató körül tanösvény létesítését fogalmazta meg, illetve a település központjára is megfogalmazott fejlesztési koncepciót.7 Rudabánya így vált egy különleges esettanulmánnyá, sőt a teljes kutatási projekt modelljévé, ahol az ipari örökség szinte teljesen elpusztult, csak nyomokban fellelhető alapjain, gyönyörű, jóllehet mesterséges alapú természeti környezetben az őstörténet egy ilyen különleges és egyedülálló történetét be tudtuk mutatni.
A történet következő fordulata a 2012 őszén beadott ÉMOP8 turisztikai pályázat volt, amelyen a projekt sajnálatos módon nem nyerte meg a teljes összeget, ez a döntés csak 2014 őszére vált véglegessé. A település ambíciózus vezetői és képviselőtestülete mégis úgy döntött, hogy csökkentett tartalommal, jelentős saját vállalással mégis belevágnak a megvalósításba. 2015 tavaszán elindult az építkezés első üteme, amely lényegében ugyanezen év őszére be is fejeződött.9
Az építészeti koncepció tekintetében az építési helyek kijelölése volt ez első feladat. Áttanulmányoztuk a korábbi revitalizációs és más, meg nem valósult terveket. Kordos professzor úr és a rudabányai múzeum munkatársai archív fotóanyagokat bocsátottak rendelkezésünkre, amelyekből fontos részletek derültek ki a bánya területi összefüggései és a lelőhely bemutatási lehetőségei tekintetében. Igen fontosnak bizonyultak a település polgármesterével, Szobota Lajos úrral folytatott beszélgetések, aki az egykori bánya mérnökeként hasznos tanácsokkal segítette a munkát.10
A tanösvény helyszíneinél elsősorban a tájbaillesztést tartottuk fontosnak, míg a Látványtár létesítményeinél a konkrét helyhez való viszonyulás volt elsőrangú. A tanösvény három kilátója, a stégek és a pihenőhelyek pozíciója gondos választás eredményei, a tájjal való párbeszéd, az át- és összelátások valamint az információs táblák a bánya történetét, a természeti és ipari örökség értékeit hivatottak hangsúlyozni. Az elképzelés szerint a több tucat információs tábla geológiai, ipartörténeti, földtani, őslénytani és természetrajzi ismereteket közvetít, a Rudapithecus tudásanyaga a látogatóközpontban és a védőépületben, azaz a Látványtárban jelenik meg.
Helyszínen öntött, monolit vasbeton szerkezeteket és látszóbeton felületeket terveztünk. Ráadásul a betont anyagában színezettre javasoltuk, így is utalva az egykor itt nagy mennyiségben bányászott vasérc – több helyen ma is kibukkanó – színvilágára. A kilátók és kisebb elemek struktúrálatlan, sima felületekként jelennek meg, míg a fogadóépület és a védőépület külső homlokzatai az ipari építészetben közismert trapézlemezburkolatra emlékeztetnek, azonban ez is betonból öntött. Ugyanígy betonból készültek a bejárati forgóajtók, mind a fogadóépület, mind pedig a védőépület esetében, valamint a kültéri bútorok is. A fogadóépület aszimmetrikus, mintegy 5 tonnás öntött forgóajtói, valamint a védőépület nyolc egyforma 1.5 tonna körüli bejárata igazi műszaki kihívás volt.
A fogadóépület a turisták számára nélkülözhetetlen funkciókat tartalmazza, úgymint vizesblokkok, büfé, információs tér. Ezeken kívül csak az üzemeltetés helyiségei találhatók a téli-nyári üzemű épületben, amelyet egyébként talajszondás rendszer hűt és fűt. A vizet a bányatóból egy speciális vízkiemelő és tisztító berendezés segítségével juttattuk fel, egy 50 kW-os napelemmező szolgáltatja majd az elektromos áramot, amely egy későbbi ütemben kerül a védőépület tetejére.
A fogadóépületből kilépve a büfé teraszáról indulhatunk el a lelőhelyet bemutató épület felé. Két rámparendszer közül választhatunk, az egyik az épület tetejére, a másik a védőépület bejáratához vezet. Mindkét rámpa, azaz mindkét útvonal akadálymentesen bejárható. Az épület tetejéről páratlan kilátás nyílik a bányatóra és a környező tájra, az alsó kilátóhely kicsit alacsonyabbról nyújtja ugyanezt, de az elsősorban a kiállító- és bemutatótér előtere. Kordos professzor úr javaslatára nem csak a feltárt, mintegy 18x20 m-es területet fedtük le, hanem ennek pontosan a dupláját, azaz egy 18x40 m-es felületet. A kutatások szerint ugyanis a már feltárt területtől délkeletre egy még egyszer ekkora felületen kerülhetnek még elő leletek, ennek feltárása a mai módszerekkel azonban már valószínűleg nem hoz új eredményt. Emiatt az új védőépület a feltárt felületet lefedi és bemutatja, a még fel nem tártat pedig megvédi a rongálásoktól és a jövő számára tartalékolja, amikor új módszerekkel, akár feltárás nélkül is több információhoz juthatunk.
A 18x40 méteres tér belső alátámasztás nélküli, a látogatók a falakhoz konzolosan rögzített járórácsokon közlekedhetnek, illetve a tereket kettéosztó hídról szemlélhetik meg az emberré válás ezen kiemelkedő helyszínét, valamint a kapcsolódó interpretációkat. Az elképzelés szerint a belső tér falain animációs filmként elevenedik meg a Rudapithecus története, valamint a korabeli őskörnyezet jellemző vonásai, míg a lelőhely terében kiállítás informálja a látogatókat a legfontosabb tudnivalókról. A kiállítóteret elhagyva a nyugati oldali rámpán haladhatunk tovább, és léphetünk ki a játszóparkba, ugyanitt érkezik le a fenti kilátó látogatója is egy lépcsőn, azaz aki fent kezdi a bejárást, itt is folytathatja a kiállítás megtekintésével.
Sok vitát, egyeztetést provokált az építészeti koncepció. A tervezett formákban van valami szokatlan, egyszerű, monolitikus, ha úgy tetszik időtlen karakter. Ez különösen fontos, mivel a legtöbb funkció tervezése esetében a mában és a mának tervezünk. Történeti korok bemutatásánál is szerencsés esetben meg tudunk fogalmazni egy olyan új világot, amely jól viszonyul a régihez, vagy a régit tartjuk fontosnak és azt restauráljuk. A Rudabányán megidézett kor a 8-10 millió évvel ezelőtti világ, ez nem történelmi, hanem földtörténeti-geológiai léptékű. Emiatt a mának megfogalmazott építészeti keret, a befogadó forma is ehhez mérhető kellett legyen: ez az egyszerű, tektonikus világ véleményünk szerint így alkalmas közvetítő közeg lehet. Az építészek szeretnek igazodási pontokat, referenciákat keresni, nem az önigazolás, hanem a tervezett épület(ek) illeszkedése céljából. Rudabánya esetében az illeszkedés inkább eszmei és elvi, mintsem konkrét. A beerdősült tájseb, a tóvá változott bányagödör és a világörökség részét képező Aggteleki Nemzeti Park részévé vált Rudapithecus lelőhely olyan kontrasztokat képez, amelyet csak erős építészeti beavatkozással javasolhattunk feloldani, jobban mondva új keretbe foglalni. Az új létesítmény várhatóan 2016 őszén nyílik meg a közönség előtt.
Rudabányán a fentiekben említett Swiss Found jóvoltából tájház és játszóház nyílt, a településen található a Megyei Bányászati Múzeum, az egykori hatalmas gótikus templom egy része ma református templomként működik. A jövő is tartogat még lehetőségeket. A városközpont és a tópart, azaz egy egykori külszíni fejtés között az altáró ma is járható, jóllehet műszaki állapotán bizonyára javítani kell egy esetleges megnyitáshoz, mindenesetre óriási élmény volna a városból közvetlenül a tóhoz utazni. A nemzetközi szintű és érdekeltségű búvároktatás és képzés számára állandó bázis létesülhet a tó közelében, a romos kompresszorház utolsó relikviaként információs pontnak adhat helyet. A város megmaradt ipari emlékeinek felmérése 2015 nyarán a BME építészhallgatóinak részvételével folytatódott, a csillejavító, a központi műhely és az altáró bejárata valamint kapcsolódó épületei dokumentálásra kerültek.11 Ezek bontására már remélhetőleg nem kerül sor, a hasznosításuk a közeljövő feladata.
Számos további túraútvonal, attrakció, szabadidős és ismeretterjesztő program lapul még az önkormányzat és a fejlesztők, tervezők fiókjában, bányászat nélkül a település másban nem remélhet jelentős előrelépést. A doktori kutatás számára is így válhatott Rudabánya és ez a projekt modellértékűvé. A régió szintű felmérések és kiértékelések számos lehetőségre hívták fel a figyelmet, Rudabánya potenciálja kiemelkedett mind közül, ehhez társult a világhírű Rudapithecus-történet és a település agilis vezetőinek aktív támogatása, ezúton is köszönjük mindenkinek a projekt eddigi sikereit.
Vasáros Zsolt DLA
1. A projekt sikeréért köszönet illeti Szobota Lajost, a település polgármesterét, Dr. Sallai Árpádot, a település címzetes főjegyzőjét, Dobosi Istvánt, a településfejlesztési és üzemeltetési iroda vezetőjét, Wächter Balázst, a projekt menedzserét, Novák Péter és Veres Lajos polgármester helyetteseket, Hadobás Sándor, Jancsurák Árpád, Szél Miklós és Szögedi Szabolcs képviselő urakat. A kutatásban és a megvalósítás elősegítésében kiemelt szerepet vállalt Kordos László professzor úr, az ásatások vezetője, Papp Andrea múzeumigazgató, Cságoly Ferenc akadémikus, a BME Építőművészeti Doktori Iskola vezetője a kutatás idején, Balázs Mihály professzor, a BME Építőművészeti Doktori iskola jelenlegi vezetője, valamint Dr. Kerékgyártó Béla, Dobai János DLA, Szabó Levente DLA, Szabó Árpád DLA, Nagy Márton DLA, Karácsony Tamás DLA és Fejérdy Péter DLA, akik oktatóként, témavezetőként tanácsaikkal és kritikájukkal segítették a projektet.
2. Lásd: Kordos, L. 2015. Rudapithecus Hungaricus: egy nemzeti érték ötven éve. Magyar Tudomány 10:.1226-1235, Budapest
3. Részletesen lásd: Kordos, L. 1997. Environmental and Hominoid History in the Carpathian Basin During late Miocene. Climatic and Environmental Change in the Neogene of Europe. ESF Workshop:.13-14 Siena; Kretzoi, M. 2002. The Fossil Hominoids of Rudabánya (Northeastern Hungary) and Early Hominization. Budapest: Hungarian National Museum; Bernor, R. L. & Kordos, L. & Rook, L. (eds.) 2005. Multidisciplinary Research at Rudabánya. Palaeontographica Italica 90:.1-313 Pisa
4. Garami E. 2005. A rudabányai vasércdúsító-mű története. Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 34. (szerk.: Hadobás S.), Rudabánya
6. A kutatócsoport tagjai voltak: Antal Gabriella, Borzsák Veronika, Tánczos Tibor, Varga Piroska, projektvezető: Vasáros Zsolt DLA, lásd továbbá: borsod2050.hu
7. A tematikus évek záróriportjait lásd: Antal, G. & Borzsák, V. & Tánczos T. & Varga P. 2012. Hajrá Borsod ipari táj! /Ipari táj rehabilitációja az észak-magyarországi periférián/. In Szabó L. (szerk.), Közösség és Építészet/Community and Architecture. Yearbook of the Doctoral School of Architectural Design: 12-19. Budapest: BME Építőművészeti Doktori Iskola; Antal, G. & Borzsák, V. & Tánczos T. & Varga P. 2013. BORSOD 2050 – Ipari táj rehabilitációjának lehetőségei Észak-kelet Magyarországon/BORSOD 2050 – Go Borsod Industrial Landscape! In Szabó L. (szerk.), “A kicsi szép” / “Small is beautiful”. Yearbook of the Doctoral School of Architecture: 14-23. Budapest: BME Építőművészeti Doktori Iskola
8. Az építész- és szerkezettervezők: Vasáros Zsolt DLA vezető tervező, Megyesi Zsolt, Sasvári áron, Somlai Anikó, Nagy Gábor, Kőnig Anna, Eiszrich Ágnes és Bandur-Juhász Emőke építész tervezők, Blasius Norbert statikus tervező (engedélyezési tervek), Kovács Olivér statikus tervező (kiviteli- és módosított engedélyezési tervek), Varga Péter István DLA látszóbeton specifikáció, valamint Antal Gabriella, Borzsák Veronika, Varga Piroska és Török Bence építészek, doktoranduszok.
9. Észak-Magyarországi Operatív Program
10. Generálkivitelező: Euro Campus Kft., képgaléria itt: http://www.rudabanya.hu/hu/latvanytar_projekt.html
11. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bányászattörténeti Múzeum részéről Papp Andrea igazgató és Hadobás Sándor korábbi igazgató volt segítségünkre.
12. A felmérőcsapat tagjai: Kovács Kata, Lovas Klára, Tóth Viktor, Szűcs Imre ferenc és Pokol Júlia építészhallgatók, valamint Borzsák Veronika, Varga Piroska és Vasáros Zsolt DLA építészek.
A különleges betonmegoldás a beton.hu "Minden építés alapja 2016" pályázatán első heyezést ért el. A pályázat 2017-ben is várja olyan építésztervezők, belsőépítészek, kreatív alkalmazók projektjeit, valamint egyetemi hallgatók elképzeléseit, akik nem félnek kihasználni a betonban rejlő lehetőségeket, és kreatívan alkalmazzák azt. A pályázat kiírása itt érhető el.
