Régi új formában - Szent Gellért tér

Míg a föld alatt (és a liftet tartalmazó felszíni épület erejéig a föld felett is) a sporaarchitects épített állomáspárt a 4-es metró számára, a felszínen Dévényi Sándor és munkatársai dolgoztak a Duna két partján elterülő városi terek újragondolásán. A Szent Gellért tér megújulása a metróberuházás elhúzódása miatt végül két ütemben valósult meg. Bán Dávid írása. 

Építészetileg Buda egyik legegységesebb városrésze a 19. század végén, alig pár évtized alatt kialakult Lágymányos, lényegében a Duna feltöltésével jött létre. Ennek kapuja a Gellért-hegy oldalában kialakított Szent Gellért tér, amely egyben az 1896-ban átadott akkori Ferenc József (ma Szabadság) híd budai hídfője is. A tudatos várostervezés eredményeként néhány év alatt számos nagyszabású épület vette körbe a teret, így legkorábban a Műegyetem 1903-ban átadott első tömbje, majd a környék bárpalotái végül a látványt meghatározó, a hőforrásokból táplálkozó Gellért Gyógyfürdő és Szálloda szecessziós épülete.

A teret idővel fontos közlekedési vonalak is elkezdték behálózni, hiszen a Gellért-hegy és a Duna közé szorult közlekedési folyosó itt találkozik a Pest felől érkezőkkel majd oszlik el a mai Bartók Béla út, Budafoki út, Műegyetem rakpart irányába. A téren létrejött Budapest egyik legforgalmasabb villamos csomópontja is, a pályák hálózata idővel dominánssá vált. E mellé, a közúti forgalom bővülésével egyre komolyabb útfelületek és kereszteződések létrejöttével, a szálloda előtti beálló és parkoló létrehozásával a térfunkciók elkezdtek leszűkülni, kiszorulni.

A 4-es metró megépítését megelőző térrekonstrukciós munkálatok elsősorban a közlekedési hálózatokat kívánták racionalizálni, egyszerűsíteni úgy, hogy a tér építészeti arculata megmaradjon. A főváros Duna-parti látványának egyik jellegzetes, sokat fényképezett darabja a Szent Gellért tér, különleges elrendezését két természetes térfala, a Duna és a Gellért-hegy meredek ormai, illetve karakteres épületei adják. Az átépítés során nem kívántak belenyúlni a tér egységes évszázados képébe, egyetlen újonnan épített felszíni darabja a szálloda előterében kiképzett forrásház lett.

A tér felszínének jelentős részét a villamospályák és –megállók töltik ki, a nagy forgalmú elágazás miatt kitérővágány segítségével fordulnak a Szabadság hídra a pestre menő járatok. Az átépítés 2002-es első üteme előtt a villamosok a tér közepén álltak meg, külön peronról indultak a Pest és Buda felé tartó járatok, illetve a hídról és a rakpart felől érkező vonalak egy vágányon találkoztak, ahol a forgalom nagysága miatt a szerelvények rendszeresen feltorlódtak. A peronok távol voltak a Bartók Béla úttól és az azon kiképzett buszmegállótól – igaz a párhuzamos forgalom miatt a busz és villamos között nem jelentős az átszállók száma.

A metróvonal tervezése során felmerült és sokáig racionális szempontként szerepelt a Szabadság híd villamosforgalmának megszüntetése, hiszen a vonalak nagy szakaszon párhuzamosan közlekednek, illetve a híd szerkezete is jelentősen romlott. A híd 2007-ben megkezdett felújítáas során azonban már a megmaradó villamosforgalommal számoltak. Ezt megelőzően a téren már a középpontból a Bartók Béla út torkolatába helyezték át a villamosmegállót, közelítve a jövendőbeli metróállomáshoz – aminek vonalvezetése így a lehető legtávolabb került a hegy oldalától és a tér alatti hőforrásoktól. Megmaradt a Pestre és Budára tartó vonalak vágányainak szétválasztása, így az elágazásnál elkerülhető a jelentősebb szerelvénytorlódás. Ezzel együtt tevődött át a közúti forgalom hangsúlya is: a Dél-Budára tartó forgalmat igyekeznek minél inkább a Műegyetem rakpart felé terelni, tehermentesítve a Bartók Béla út irányát. Míg korábban a villamosmegállót körbejárva, egy szűk sávban hurkot leírva jutott le az autós Műegyetem elé, ma már a tér középpontjában 2x2 sáv biztosítja az egyenes továbbjutást. A buszmegállók helye változatlan maradt, így azok lényegében nem szerepelnek a tér struktúrájában.

A felújítás első ütemében, a forgalmi vonalak újrarajzolásával a Gellért Szálló előterében a rekreáció számára felszabadulhatott egy kisebb térség. Itt épült meg a Budapest fürdőváros jellegét szimbolizálni kívánó, vegyes kritikai fogadtatásban részesült forrásház, közepén Dobány Sándor Zsolnay kerámiakútjával. Mind a kutat, mind a fölé emelkedő kupolaszerű pavilont erőteljesen átitatják a kozmikus és a magyarság ősi szimbólumai, igyekezvén kapcsolatot teremteni a szálló szecessziós motívumvilágával. Míg a szálloda épülete motívum- és szimbólumvilágában jól adaptálta az építése idején igen népszerű nemzetközi építészeti és iparművészeti irányzatokat, ezzel a kései szecesszió egyik legjelentősebb hazai példájává vált, addig az előterében létrejött forrásház alakjában ugyan jól követi a szálloda keleties kupoláit, de közben túl sokat kíván elmondani.

Az egyszeri látogató számára szinte befoghatatlan és értelmezhetetlen az a szerteágazó szimbólumvilág, amit a tervezők ebbe a nyolc pilléren álló áttört kupolájú pavilonba beleszőttek: a pilléreken kozmikus jegyek, az oszlopokon történelmi, a padozaton hun és középkori motívumok, a kupola tamburján Weöres Sándor verssorai. Maga az elgondolás azonban jól illeszkedik ahhoz a fürdővárosi hagyományhoz, ami – ugyan egyre kevesebb helyen – igyekszik a gyógyvízforrásokat mindenki számára szabadon elérhetővé tenni. A forrásház hátterében a szálloda számára lehetőség nyílt teraszok megnyitására, így ez a térrész élettel kezdett megtelni.

A második ütemben alakult ki a metrómegálló közvetlen kijárata körüli térség. A Budafoki út torkolatának átrajzolásával a korábbihoz képest itt szintén több teret sikerült nyerni, az állomás lejárata mellett kis rekreációs térség jöhetett létre. A korábban szinte teljesen szigetszerűen elzárt kis terecskén 1989-ig szovjet hősi emlékmű állt, majd a mostani átépítésig nem igazán találta helyét. A felszínen szinte rejtőzködő metrólejárót körbevevő terecske a forráskúthoz képest lényegesebben finomabban és érthetőbb módon bánik a szimbolikával, teremt egyértelmű kapcsolatot a Dunával. A tér felől érkezőket a mélybe vezető lépcsők két oldalán felszíni medence, illetve a lépcsők oldalfalán vízcsobogás kíséri, mintha a lejáratot valóban a Dunából metszették volna ki. A lejárót hátulról üvegtáblasor zárja, ami a szintkülönbség miatt a Duna látványát ugyan nem is ereszti át, de kellően nyitott perspektívát ad.

Ugyanezt a motívumvilágot követi – akárcsak a pesti oldalon – az utcabútorok hullámvonalas kialakítása is, helyenként fából, helyenként fémből. A kijárat előterében szerényen húzódik meg a terveken még nyilván nem szereplő, egészalakos Cseh Tamás szobor, illetve néhány a közösségi közlekedésre vonatkozó információs tábla. A térrész a Bartók Béla út és a villamosmegálló felé tereli a gyalogosforgalmat, közben ebbe az irányban fákkal és – a szűk lehetőségekhez képest jól kihasznált – zöldfelülettel zárt, addig a Műegyetem és a Duna irányába teljesen nyitott. A téren a villamossínek két oldalára kerültek felsővezeték tartóoszlopaiként is szolgáló kandeláberek, így az összkép lényegesen rendezettebb, éjszaka pedig fényösvény jelöli ki a fő közlekedési útvonalakat.

A Szent Gellért tér megújulása során a szűk mozgástérhez képest sikerült egy elfogadható, komfortos városi teret kialakítani, ahol egyértelműen elválik a még mindig nagyarányú közúti- és villamosforgalom a szűk, de jól koncentrált gyalogos zónáktól. Mindez úgy, hogy nem zavar bele a történelmi épített környezetbe. A tér közlekedési szerkezete azonban sajnálatosan változatlanul nem tette lehetővé egy, a Fővám térihez hasonló, közvetlenebb dunai kapcsolat létrejöttét.

Bán Dávid