Szent és Profán – A piliscsabai Béthel Evangélikus Templom tárgyai
Göde András finom fabútorai a szakrális tér teológiai kontextusa és a közösség mindennapi térhasználata között teremtenek harmóniát. Illeszkednek Krizsán András nemrég átadott templomépületébe.
A szakrális tárgyegyüttesek tervezése különösen bonyolult feladat. Ezekben a tárgyakban a tervezőnek ki kell békíteni a hétköznapi funkcionalitás és a rituális használat között feszülő ellentétet. A szakrális tárgyak olyan használati eszközök, melyek elsődleges funkciója épp a metafizikai, immateriális, nem-hétköznapi megjelenítése. Az anyagi valóságon túlmutató tartalom anyagszerű kommunikálása, valamint a teológiai, liturgikus környezetben való használhatóság megteremtése. A liturgikus tárgyak teológiája vallásonként és felekezetenként változó.
Egy szakrális tárgyegyüttes tervezésének alapja az adott vallási közösség tárgyakról való gondolkodásának, az adott felekezet tárgyakra vonatkozó teológiájának ismerete. A nemrég átadott Piliscsabai Evangélikus Templom számára tervezett tárgyegyüttes tükrözi ezt az ismeretet. Göde András alább olvasható rövid beszámolóján keresztül betekintést nyerhetünk a tervezési meghatározó dilemmáiba és láthatjuk milyen választ adhat egy designer a szent és a profán kettősség kérdésére a szakrális tárgyalkotás folyamatában.
„Krizsán András barátom felkérésére vágtam bele a Piliscsabai Evangélikus templom bútorzatának tervezésébe. Nem volt teljesen idegen a feladat, korábban együtt dolgoztam Nagy Tamással a Sopronnémeti Evangélikus templombelső berendezésén. Mindkét projekt központi célkitűzése az volt, hogy a bútorok úgy illeszkedjenek az építészeti térbe, mintha egyetlen koncepció különböző méretű megvalósulásai lennének. Az esztétikai és funkcionális követelmények között egyensúlyt kellett találni. A bútorok egyszerre legyenek szakrálisak és praktikusak, kortársak és tradicionálisak, szerények és ünnepélyesek. A legfontosabb cél egyfajta időtlen megjelenés biztosítása volt, hogy az üzenetük egyszerű és érthető maradjon akár ötven vagy száz év múlva is.
Az oltár mögötti kereszt tervezése az egyszerűsége ellenére különösen izgalmas folyamat volt. Tervezése során mély teológiai diskurzusok zajlottak, amelyek meghatározták a végleges formát. A kereszt vízszintes szára szélesebb, mint a megszokott arányok. Nem elsősorban Jézus keresztfáját kívánja ábrázolni, hanem a kereszténység egyetemes jelképét. A beszélgetéseink során felmerült az a gondolat, hogy a kereszt függőleges oszlopa Isten és ember kapcsolatát, míg a vízszintes gerenda a közösség összetartozását jelképezi, mintha egy szélesre tárt kar lenne. A gyülekezet kohéziós ereje nagyon inspiráló volt számunkra a tervezés során. Erre kívántuk helyezni a hangsúlyt. Végül Matthias Grünewald Isenheimi oltárképén látható kereszt arányai szolgáltak mintaként, azért is, mert ez a kép kiemelt jelentőségű az evangélikus közösség életében.
A templom oltárterének többi bútora mind mozdítható, mivel a tér nemcsak istentiszteleteknek ad otthont, hanem koncerteknek és kisebb konferenciáknak is, így a helyiség rugalmasan átalakítható a különböző használati igényekhez. Emellett az volt a célunk, hogy a templom bútorai a térhez szorosan illeszkedő valódi használati tárgyak legyenek, úgy ahogy a hit is szerves része a közösség mindennapi életének. Reményeink szerint az istentiszteletek alatt ezek a bútorok szerényen tudnak átlényegülni a szakralitásba.
Az anyagválasztás különös figyelmet kapott a tervezési folyamat során. A bútorok kétféle fából készültek. Az alap szerkezetek anyaga fakó színű tölgyfa, világos olajozással, ami illeszkedik az épületben használt többi faanyaghoz. Ez a tölgyfa egyszerre szilárd és a világos színe miatt könnyed megjelenésű, azért, hogy természetesen illeszkedjen az építészeti környezetbe. A szakrális jelentéssel bíró elemek, mint az ambó (felolvasópult) könyvet formáló felső lapja, a keresztelőkút medencéje és az Úr asztalának felső lapja olajfából készültek. Az olajfa bibliai szimbolikája közismert [1], tovább erősíti a bútorok szakrális jellegét.
A belsőépítészet napjainkra egyre inkább egy kérészéletű műfajjá vált. A közösségi épületek berendezései előbb avulnak el „erkölcsileg", mint fizikálisan. A gyorsan változó divatok mindig erősebben hatnak a megbízókra és a tervezőkre, mint a fenntarthatóságra való törekvés. A templomterek berendezésére szerencsére ez nem jellemző. Ezért tudtak például megmaradni teljes bútorzatok a legtöbb barokk templomunkban. Vonzó, de egyben nagy kihívás is volt ez a feladat. Reméljük ezek a szerény bútorok, hosszú távon tudják majd szolgálni a Piliscsabai Evangélikus gyülekezetet."
Göde András
[1] Az Olajfa a kereszténység egyik központi szimbóluma. Végigvonul az Ószövetségen és az Újszövetségen, beilleszkedik a szervezett vallásosság ikonográfiájába az ókeresztény közösségek óta. Az Ószövetségben a kegyelem, a tudás és az Istennel kötött béke szimbóluma, valamint az Isten által kiválasztott ember jelképe. Krisztus egyik jelképe.
/szerk.: Őze Sándor/