Szokolyai Gábor: Vonalkód-építészet

A vonalkód hatására egy új építészeti jelenség is tapasztalható, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

A vonalkód az információs társadalom egyik fő ikonjává vált. Rendezett rendetlensége szimbolikus tartalmú, esztétikája vonzza az emberi szemet, és inspiráló a vizuális művészetek számára.

A vonalkód hatására egy új építészeti jelenség is tapasztalható, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Hiszen egyre szaporodnak azok a házak, tervek, pályázatok, amelyeken feltűnik a jobb híján vonalkód-építészetnek nevezhető architektúra. Jellegzetességei a ritmusképletekre alapuló vagy véletlenszerű ritmussűrűsödések és -ritkulások, elsősorban a homlokzati nyílásrendszerben. A vonalkód-építészetnek nincs definiált filozófiája, csoportokba rendeződött mozgalma, és valószínű, hogy nem is lesz. Mégis mi ez - trend, stílus, vagy csak egy gesztus, esetleg egy újfajta, kibontakozás előtt álló új gondolkodásmód első jele? - e kérdések képezik ennek az írásnak a tárgyát. A vonulat tagadhatatlanul létezik, ennek ellenére nemigen találkozhatunk szakmai igényű meghatározásával - igaz, jelen írás sem vállalkozik a vonalkód-építészet jelenségének maradéktalan feltárására.

A vonalkód
A vonalkód eredeti funkciója a gyors információcsere egy nyomtatott termék és a számítógép között. Néhány fekete csík tartalmazza az összes adatot, vastagságuk illetve a köztük lévő távolság kódolja az információt. A szigorú matematikai rend grafikai ritmust, gép által generált komponáltságot mutat. A vonalkód tekinthető egyfajta legújabb kori digitális tipográfiának is. A hagyományos tipográfiában fontos a vonalvastagságok egymáshoz viszonyított aránya, a pozitív és negatív foltok kiegyensúlyozottsága. Az ezekre vonatkozó szabályok évszázadok alatt finomodtak ki, mindig összefüggésben az adott kor vizuális értékrendjével, de sohasem függetlenül a képző- és iparművészet valamint az építészet éppen időszerű stílusától. Építészet és tipográfia kapcsolatának vizsgálata egy külön analízist is megérne, hiszen ez az összefonódás nyomon követhető az építészettörténetben. A mai korban mi más válhatott volna meghatározó tényezővé ebben a viszonyban, mint a vonalkód és a mai építészet társulása? A vonalkód építészeti alkalmazása inkább találtnak, mint szándékoltnak tűnik, de csak korunk kontextusában találhatott termékeny talajra, és ilyen értelemben ez talán mégsem teljességgel véletlen.

Koolhaas: Európai zászló - 2002.

Szöllőssy Barbara, Pyka Zsolt, Martinkó József: A Szabadság útja köztéri design koncepció, 2005

Zene a homlokzaton
A kortárs zene egyik ága matematikai módszerekkel komponál. A zene elemi egységeiből, a hangokból a kombinatorika felhasználásával alkot hangmagasságbeli és ritmusképleteket. A kompozíciót egy matematikai képlet hozza létre. A kérdés az, hogy a kombináltságnak mely fokán vált már ki érzelmeket, nyújt művészi élvezetet, azaz mikor érzékeljük már zeneként? Meglepő, de ez a varázslat viszonylag egyszerű ritmusképlet esetén is megtörténik. Viszont a bonyolultság foka egy határon túl érzékelhetetlen anarchiává teszi az emberi fül számára, holott kottára leképezve megfejthető a koherenciája.

Meglepő továbbá az is, hogy ha közelebbről megvizsgáljuk például Mozart műveit, megfigyelhető, hogy sokkal meghatározóbb bennük a tudatos matematikai logika, mint ahogy azt csak a zene hallgatása közben érzékelnénk. A racionális szerkesztés tehát létrehozhat érzéki manipulációra alkalmas művet. Természetesen az alkotó tehetsége, mint katalizátor kelti ezt életre, enélkül meddő maradna.

A matematikai alapon alkotó kortárs muzsikus és a vonalkódszerű homlokzatot komponáló építész alkotómódszere között a hasonlóság fedezhető fel. Ennek eredményeként a zeneművekben a szerkesztettség, az architektúrában pedig a zeneiség is hozzájárul az összhatáshoz. Természetesen ez a párhuzam a történelmi építészetben is kifejthető.

 

David Chipperfield: Social Housing, Madrid, 2004. Fotó: Somlyódy András

Modern cizelláltság
Az építészet szervesen az előzményeire épülve változott az évezredek során. Az új stílusok a kor igényeinek megfelelő új értékeket hoztak létre, mindig felhasználva az előző korok eredményeit. Ez hol esztétikai, hol technikai vezérvonal mentén történt sőt, kissé leegyszerűsítetten fogalmazva, egészen az avantgárdig a klasszikus építészeti értékrend és formarend újrafelfedezéséről szólt. Akkor az addigi klasszikus formanyelv megszűnt, és nem született helyette másik. Hiányzik a különböző építészeti mondanivaló kifejezésére szolgáló, mindenki számára elfogadott, és - legalábbis a befogadó szintjén - könnyen érthető vizuális nyelv. Ma minden tervezendő ház esetén mindent nulláról és fogódzó nélkül kell kitalálni, míg szinte minden magától értetődő volt például a hagyományos paraszti építészetben, vagy egy neoreneszánsz építész számára, hogy milyen formakészlettel kell megkomponálnia egy épületet.

Fontos említést tenni a mai építészet és a befogadó viszonyáról. Ebben a viszonyban éppen a közösen beszélt és kölcsönösen megértett vizuális nyelvhasználat hiánya a meghatározó. Pontosabban, létezik ez a nyelv, hiszen egy toszkán várost mindenki szépnek lát, és egy parasztház jelkészlete mindenki számára felhőtlen természetességgel olvasható. Létezik tehát a közös nyelv, csak éppen az építészek, mint szakmát gyakorlók számára ez egy holt nyelv.

A modern építészet egyszerűségét az emberek száraznak, ridegnek és embertelennek tartják, a mai hétköznapi befogadó nem értékeli a minimalizmus végletekig leegyszerűsítő virtuozitását. Az építészek a modern tiszta komponáltságában, a befogadók többsége a romantika vagy a barokk cizelláltságában látja a szépséget. Bizonytalan az építész, bizonytalan a megbízó, bizonytalan a befogadó, és ennek megfelelően a kommunikációjuk is. Ebben a helyzetben mindenképpen van igény valamifajta esztétikai fogódzóra. Ezen a téren, vagyis a modern építészet humanizálásában és a mindennapi ember részéről is olvasható építészet létrehozásában, sőt a történelmi építészethez való közelítésében alkalmas jegyeket mutat a vonalkód-építészet. Nem tudatos az ilyen értelmű használata, de ebből a szempontból hiánypótló szerepet tölt be. Nem állítható, hogy a hétköznapi befogadó számára ez már egyértelműen olvasható, és hogy ma ebben a pillanatban sokkal több lenne, mint divat, de benne rejlik egy újfajta, mélyebb építészeti artikuláció lehetősége. Gyors terjedése mindenképpen jelzésértékű az igény létezésére.

Egy praktikus szempont is kedvez a vonalkód-építészet magyarországi elterjedésének. Ugyanis Magyarországon a különösen szigorú tűzvédelmi szabályoknak való megfelelésnél - az 1,3 méteres tűzgát kialakításánál -, kapóra jön a szintek közötti párkány karakteres kiemelése, valamint a nyílások egymás fölötti elcsúsztatása is. Technikai megvalósítása egyszerű. A raszteres irodaházak és lakóházak racionalitását és gazdaságosságát nem teszi lehetetlenné, ugyanakkor játékossága ellensúlyozza a befektetők és vásárlók esztétikai ellenérzését a modern építészet szerkesztettségével szemben. Mint minta hízeleg a szemnek.

SHoP Architects: The Porter House, New York, 2003 Fotó: Schiller Ádám

Új recept?
Állandóan és már unásig ismételt probléma a kontextusba illesztés: párbeszédre törekedni az épített környezettel, de vállalni az aktuális kort, és határozott értékrendet képviselni. Az elveket mindenki osztja, a kérdés a megvalósítás módja. Az egyik kulcs itt is a formanyelv. A minimál virtuóz szándéka a végletekig leegyszerűsített megoldásra sok esetben tartalmi kiüresedésbe fordul át. Keskeny a határ a tiszta elegancia és a rideg unalom között. Sok épület az eszköztelensége miatt képtelen kommunikálni a történelmi építészettel. Nincs oszloprend, koronázó párkány, lábazati szint, bejárati hangsúly, nincs szigorú arányrendszer, kivetülő statikai olvashatóság.

Általánosságban az emberi elme kényelmes, és receptekre vágyik. A vonalkód-építészet rátalált egy receptre. Szinte minden építészeti tervpályázaton szerepel néhány díjazott vonalkód-homlokzatú ház. Motívumrendszere könnyen elsajátítható, már önmagában is bizonyos karaktert biztosít a háznak. Népszerűsége nem feltétlenül a vonalkódos szerkesztés iránti vonzalomból, hanem a formai kapaszkodó iránti igényből ered.

A vonalkód-építészet egyértelműen a modernből nőtt ki. Párhuzamosokkal és merőlegesekkel operál, továbbra is kerüli a díszítettséget. De szerkesztettségében van valami archetipikus, ezáltal képes az illeszkedésre. A födémszélek statikailag és grafikailag is összefűzik a falnyílások és faltestek sorát. A változatos ritmus fellazítja a homlokzat geometriai szerkesztettségét, ezáltal alkalmas a modern épület egyszerű humanizálására, így előáll a mindennapi ember által vágyott cizelláltság. A felszínen szabad, művészi invenciózusságot és egyfajta élményt jelentő mintázatot mutat, ami szerethetővé teszi. A szerethetőség pedig a kapcsolat lehetőségét jelenti az emberrel.

A vonalkód-építészet természeti példákat is felidéz. Többek között az erdő fáinak ritmusát és ősi tartóoszlopként való megjelenését, mint ősi építészeti "pattern-t". Ebből származtatható archaizmusa is.

Az építészet és a design működési mechanizmusában fontos, de nem elégszer felvetett kérdés a stabilitás és labilitás problémája. Itt nem statikai állékonyságról van szó, hanem gondolati, időbeli, komponálási stabilitásról. Sok "modern" épület nem visel el semmilyen változást; bármiféle külső beavatkozásra szétesik a koherenciája. Egy meglévő kompozícióba való legapróbb beavatkozás is érvényteleníti az eredeti gondolatot. Ezek a házak például nem viselik el belső terükben az idegen bútort vagy a napi életből spontán előálló apró rendetlenséget sem.

Ezzel szemben a vonalkódos épület stabilabb, toleránsabban reagál a változásokra. A komponálásban nagyobb szabadságot ad az építész számára. Az élet rendetlenségét is jobban megtűri, hiszen maga is rendelkezik egyfajta spontán attitűddel.

Bizonyosan állítható, hogy a vonalkód-építészet nem közvetlen mintának használta a vonalkódot, de hasonlóságuk egyértelműen jellemző a korra, és ezáltal rendelkezik azzal a képességgel, hogy adekvát válaszokat tud adni építészeti, építtetői és befogadói igényekre egyaránt.

Rafael Moneo: Murciai Városháza, 1999. Fotó: Gerzsenyi András

Az "első" vonalkód-épület
Az építészetben csakúgy, mint a tudományban, a szabad kísérletezésnek hol van eredménye, hol nincs. Egy-egy felfedezésről aztán az élet eldönti, hogy életképes-e vagy sem. Nem kísérletezhet azonban minden orvos, vannak, akiknek biztos módszerekkel és kipróbált gyógyszerekkel kell gyógyítaniuk. Hasonló mechanizmussal terjed a vonalkód-építészet is. Ebben az első sikeres receptet Rafael Moneo állította össze.

A vonalkód-építészet egyértelmű kiindulópontja a murciai Városháza, amely tiszta formában viseli az összes jegyet, ami erre az irányzatra jellemző. Azóta számtalan vonalkódos épület született, de egy sem tudta felülmúlni ennek a háznak a szépségét és hitelességét. Moneo esetében valószínűleg indokolatlan irányzatról beszélni, hiszen talán ez az egyetlen vonalkódos háza, azonban ő talált rá valamire, ami számtalan építész gondolkodását megtermékenyítette, és szinte univerzálisan alkalmazható.

Megfigyelhető, hogy a murciai Városháza mennyire szerves része a környezetének, miközben pontosan érzékeljük modern voltát is. A homlokzat klasszikus hierarchiával komponált. A két lábazati szint majdnem teljesen tömör. Ezután három hasonló szint következik egy nagyobb kétszintes nyílással, ami kellemes dekomponáltságot és hangsúlykijelölést eredményez. A legfelső szint, ami tulajdonképpen több emeletnyi koronázó párkányként működik, nyújtottságával zárja a kompozíciót. A homlokzat finom következetlenséggel felfelé könnyül, ezzel tiszteletben tartja a történelmi épületek klasszikus vizuális statikáját.

Nem mással manipulál a tervező, mint egy oszloprenddel, mely az antik görög vagy római építészet alapvető eleme volt. Moneo oszloprendje azonban nem klasszikus oszloprend, hanem a számítógép korának oszloprendje. Bár elsőre ötletszerűnek tűnik a kiosztása, de a publikációkból megtudható, hogy végleges formája hosszan, szinte patikamérlegen történt kompozíciós kiegyensúlyozás eredménye, amit számtalan papírmodellen ellenőriztek.
Hozzá kell tenni, hogy a homlokzat kulisszahomlokzatként működik, előtétfalként védve az épületet. Ez teszi lehetővé a rá jellemző szabad nyíláskezelést.

Új diverzitás kezdete?

A vonalkódos épület vonzereje, hogy egyszerre játékos és elegáns, művészi és racionális, és az archetipikus asszociációk kapcsolatot találnak a történeti környezettel való viszonyban. A raszter nem szűnik meg, csak a random mögé bújik, azzal legkisebb közös többszörös alapon egymásba olvad.

A vonalkód-építészet az életszerűség iránti fogékonyság felé mutató építészet egyik példája. Egy kis evolúciós lépés, mely gyors elterjedéséből ítélve életképesnek tűnik, és csírája lehet egy továbbfejlődő, közmegegyezésen alapuló újfajta diverzitásnak. Az építész felszabadul a minimál bénító fegyelme alól. Ez reményt adhat arra, hogy a konkrét motívumtól - jelen esetben a vonalkódtól - függetlenedő, egyre gazdagabb, a térbe is behatoló építészeti gondolati és formai szövet jöhet létre, mely hézagmentesen tölti ki a világot, érzékenyebben és eredményesebben tudja véghezvinni misszióját.

Pálfy Sándor, Hőnich Richárd, Félix Zsolt (Építészstudió): Infopark "C" Épület, Budapest, 2005. Fotó:Szokolyai Gábor	XVI. Mesterciklus: "Spenótház" tervpályázat nyertes pályaművének modellje Budapest, 2001. Fotó:Szokolyai Gábor