Tájépítész történetek – Interjú a 25 éves Garten Studio tulajdonosaival

Az idén 25 éves Garten Studio egy nagyvonalú kiadvánnyal ünnepli negyedszázados fennállását, ami saját tevékenységükön túlmutatva a tájépítész szakma sokszínűségét is bemutatja. A Tájépítész történetek címet viselő könyv kapcsán kérdeztük Szloszjár Györgyöt, Vastagh Gabriellát és Steffler Istvánt, a stúdió tulajdonos-vezető tervezőit.

A könyvet lapozgatva az egyik első dolog, ami feltűnhet az olvasónak, a legkülönfélébb léptékű, funkciójú és formavilágú projektek sokasága. Mennyire tükrözi ez a tájépítész szakma sokszínűségét?

A szabadtér-tervezés keretein belül azt gondoljuk, hogy elég jól tükrözi. Azonban vannak a szakmának egészen más léptékű, nem objektum tárgyú területei is, nevezetesen a tájtervezés, tájvédelem, illetve a településtervezésen belüli zöldfelületi és tájrendezési szakterület. Ezekkel együtt lesz a tájépítészet egy olyan diszciplína, mely az ember közvetlen környezetének formálásától a tájalakításig egészen széles spektrumot ölel fel.

Irodánk az elmúlt 25 év alatt 1.000 körüli, egymástól egészen különböző projektben vett részt. És valóban szándékos volt, hogy ebből a hatalmas mennyiségbű munkából úgy válogassunk, hogy a tájépítész szakmai feladatok színességét, változatosságát is bemutassuk, miközben persze az irodánk sokszínűségét is érzékeltetni szerettük volna. A könyv tematikus alapgondolata is ezt a célt szolgálja.

Így jelenik meg a könyvben a legkülönfélébb lépték és funkció, mert a tájépítészek nem csupán a külső terekkel foglalkoznak, hanem egészen intim belső kertekkel, vagy akár kisarchitektúrák megformálásával is. De más szempontból is széles a skála. Az urbánus környezettől a természetközeli védett területekig, a történeti kertektől, az ipari területekig sok minden belefért negyed évszázadba.

A különböző formavilágú munkák megjelenése több tényezőből is adódik. Egyrészt változnak a trendek, az elérhető technológiák és anyagok, és a sok tapasztalat a tervezői látásmódot is alakítja. A csapat is színes, a Garten Studio tervezőinek alkotó kedvét igyekszünk lehetőleg kevéssé korlátozni. De a formanyelvet alapvetően meghatározza a táji-, települési környezet adottságaihoz, vagy a történeti előzményekhez történő illeszkedés igénye is.

A könyv 25 tematikus fejezetre oszlik. Hogyan alakult ki ez a struktúra? Hogyan állt össze a 25 téma?

Tervezőirodánk 25 éves jubileuma alkalmából készült a Tájépítész történetek című könyv. Ezért mindenképpen szerettük volna, ha ez a szám valamilyen formában megjelenik benne. Elvetettük, hogy 25 meghatározó projektet emeljünk ki, és azt is, hogy időrendbe szedjük a munkáinkat, mert úgy éreztük, hogy mindkét esetben sok fontos és érdekes momentum maradt volna ki a könyvből, és talán kevésbé is lett volna olvasmányos a végeredmény.

Más megközelítésen kezdtünk tehát gondolkodni. Csavartunk egyet a „céges emlékkönyv" gondolaton, és arra kerestük a választ, hogyan mutathatnánk meg magát a tájépítészetet a szűk szakmai érdeklődőkön kívül jóval szélesebb olvasói körnek, mondhatjuk úgy is, hogy a „civileknek". Olyan megközelítéseket, témákat gyűjtöttünk ezért össze, amelyek köré egyébként organikusan csoportosíthatóak a fontosabb projektjeink is. Ezzel egyébként sokkal több munka bemutatására nyílt lehetőségünk, a kisléptékű feladatok is fontossá válhattak bizonyos nézőpontokból, és akár részletmegoldások is megjelenhettek a tematikához illeszkedve.

A nagyobb volumenű projektjeink jellemzően több témában is felbukkannak, hiszen egy városi parkban egyszerre lehet fontos a játék, a növény, a forma, a tér, a terep vagy akár a tárgyak is. A témák kijelölése, és a projektek csoportosítása párhuzamos folyamat volt. Egy téma maga köré gyűjtötte a munkákat, és egy munka átgondolása felvetett egy újabb megközelítést.

Hogyan választották ki az egyes projekteket a különböző fejezetekhez? Hány projekt került bele a könyvbe?

A 25 tematikus fejezetbe végül 72 projekt került be. Azonban ez is egy szűkítés, mert témából is többel indultunk, és voltak munkák, helyszínek, amik végül nem találták meg a helyüket a könyvben. Mindez beszélgetések hosszú során át változott, voltak fejezet összevonások, és olyan „új versenyzők" is, akik a szerkesztés közben váltak fontossá. Az egyszavas fejezetcímeket, a könyvet szerzőként jegyző Zubreczki Dávid alkotta meg, majd azokat ABC- rendbe szedve szinte szabadverssé állt össze a tartalom: Anyag, csapat, emlék, fal, forma hang, idő, játék, kert, lépték … és így tovább. Egyébként változó számú projekt bukkan fel egy-egy fejezetben, és a bemutatás mélysége sem azonos. Még az is előfordult, hogy egy munka képanyag nélküli utalás formájában élte csak meg a végső változatot.

Ha csak egy projektet emelhetnének ki az elmúlt 25 évből, melyik lenne az és miért?

Városháza tér, Dunaújváros: Meghatározó volt a tervezési munkák sorában Dunaújváros főterének megtervezése. Ez volt az az első komolyabb tájépítészeti feladatunk, ahol generáltervezőként kellett helyt állnunk. Maga a tervezési folyamat időben elhúzódott, 2002-ben született meg az első koncepció, mely a későbbi tervfázisokban formálódott, és majdnem 10 évvel később valósult meg. Összetett volt a feladat, a város főteréről volt szó, mely egyben fontos rendezvénytérként is funkcionált, a különféle intézmények megléte és a lakótelepi környezet dominált, ahol a többfunkciós városi főtér mellett a tér és a közeli Duna parti védmű sétánya közti gyalogos kapcsolatot is meg kellett teremteni. Külön műszaki kihívást jelentettek a tervezés során, a dunai védmű zónájára vonatkozó tilalmak, vagy a térre tervezett impozáns vízjáték, szökőkút és díszmedence tervezése, mely a vízfelület fölé nyúló, konzolos szerkezetű pihenővel épült meg. Izgalmas volt a főtérhez kapcsolódó, lakótelepet kiszolgáló játszótér és sportterület kialakítása, mint ahogy néhány évvel később a Duna felé vezető sétányt lezáró kilátó tervezése is.  (Vastagh Gabriella)

Kopaszi Gát, Lágymányosi öböl: Egy váratlan megkeresésből születő projekt, mely a legnagyobb hatással volt az irodánk ismertségére, és lett az egyik legikonikusabb projektünk is egyben. A legtöbb szakmai látogatás és bemutatás is ehhez köthető. Különleges vízparti helyzetének és példaértékű fenntartásának köszönhetően vált igen népszerűvé. 10 évvel az irodánk alapítása után egy nagy léptékű tájépítész feladatot bízott ránk a T2.a Építésziroda Kft., aki pályázaton nyerte el a generáltervezést. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a legkisebb (LKV) és a legnagyobb vízállás (LNV) közötti 8,5 m-es magasságkülönbséget mi módon lehet kezelni árterületen tereprendezéssel, növényzettel, és az építmények (lépcsők, rámpák, támfalak, kilátók, épületek) mi módon tudnak ehhez idomulni. A Megrendelő lényegében szabad kezet adott a koncepcióhoz, és a végeredmény talán azért is sikeres, mert nem morzsolódott fel a projekteket sokszor jellemző, végtelenségig tartó racionalizáláson, hanem az első, friss, nagyívű, nagyléptékű vonalakkal és gondolatokkal valósulhatott meg. Szerencsére a mai napig nem vesztett fényéből, sikeréből. (Steffler István)

Városliget – Parkrehabilitáció: Miután a szakma (Magyar Építész Kamara, Magyar Tájépítészek Szövetsége) aláírta a Városliget Zrt-vel azt a megállapodás csomagot, aminek része volt a tájépítészeti tervpályázat feltételrendszere is, hatalmas energiával fogtunk neki a pályázati terv elkészítésének. Szinte a teljes hazai élvonal felsorakozott a rajtvonalnál, így igazán nagy megtiszteltetés volt nyertesként átvenni az I. Díjat. Az, hogy nyílt versenyben nyertünk, egyébként komoly legitimációt jelentett később a teljes tervezés során. Az eredeti tervünk lényege, a Nebbien-i örökség minél teljesebb feltámasztása végig meg tudott maradni, még ha sok részletkérdésben másképpen is alakult a műszaki tartalom. Rendkívüli tanulságokkal szolgált a projekt nagysága, funkcionális és műszaki összetettsége, de politikai kitettsége sem könnyítette meg a dolgunkat. Ennek (is) az eredménye, hogy bizonyos dolgokban olyan kompromisszumokat kellett kötnünk, ami gyengíti az alapgondolatot. Minden nehézsége ellenére azonban vitathatatlanul a mai napig ez az iroda legnagyobb hatású munkája minden tekintetben. Az 5 éves tervezési folyamat még nem fejeződött be teljesen, de az ütemezett kivitelezés miatt a Liget nagyjából harmada már megújult formájában látogatható, és elsöprő többségben vannak azok, akik a már megvalósult fejlesztéseket kifejezetten lelkesen fogadták. Sőt, azok a műszaki problémák, amik előfordultak a frissen átadott területeken, általában a túlzott népszerűség miatti túlhasználatból adódtak. Abban bízunk, hogy az újabb és újabb felújított területek egyrészt szintén sikeresek, népszerűek lesznek, másrészt segítenek abban, hogy a park látogatói részéről jelentkező nyomás kicsit jobban eloszoljon a Városliget területén. (Szloszjár György)

Zubreczki Dávid írta a könyv szövegét, szoros együttműködésben a stúdió tagjaival. Hogyan zajlott ez a munka?

A legelején egyeztettük Dáviddal a tematikát, és mivel ismertük egymást, de nyilván nem voltak olyan mélységű információi rólunk, ami a könyve megírásához elegendő lett volna, ezért a munkáinkról előzetesen megküldtünk neki egy-egy rövid leírást és fotókat, rajzokat, hogy „képbe kerüljön" velünk kapcsolatban.

Ezután sorra átbeszéltük vele az egyes munkákat személyesen nálunk az irodában (és néha online is). Ezek igazán izgalmas délutánok voltak! Dávid nem csupán kiváló író, de nagyszerű, nyitott hallgatóság is. A beszélgetések nagy részét mi hárman tulajdonosok folytattuk le vele, de időről időre bevontuk a beszélgetésbe azokat a vezető tervező kollégáinkat is, akiknek egy-egy projektben kulcsszerepük volt.

Ezután a Dávid által megírt fejezeteket még átnéztük, kiegészítettük, így alakult ki a közel végleges szöveg. Utólag ez már csak annyiban formálódott, amit a szerkesztés vagy a tipográfia megkívánt.

A könyvet Glázer Attila gondozta. Több helyen, a stúdió archív anyagait felhasználva, "előtte-utána" képpárokon keresztül mutatja be egy-egy projekt fejlődését - melyek közül néhány képsorozat a következő hetekben az Építészfórum oldalán is bemutatásra kerül. Milyen érzéseket váltottak ki önökből ezek a képpárok?

Vannak olyan képpárok, melyek az építés előtt és után mutatják be a területet. Ezeknél a legfeltűnőbb a változás. Sokszor a semmiből teremtődik meg a tér, a ’hely’, kinő egy ház és kiépül a környezete, vagy éppen a káoszból lesz rend.

Másfajta fejlődési folyamatot mutatnak be azok a képpárok, ahol a megvalósult munka korai időszakában vagy közvetlenül az átadás után készült fotók mellé kerülnek a most, akár 20 évvel későbbi állapotról készült képek. Ezek talán még izgalmasabbak akár a szakmai, akár a laikus szemnek, hiszen tetten érhető rajta a kertek 4. dimenziója, azaz fontos szerepet kap az idő! Érdekes megfigyelni a külső környezet, elsősorban a növényzet változását, növekedését, átlátások megszűnését, az érett kert megszületését. És persze ezek szembesítenek minket a leginkább az elmúlt 25 év hosszúságával is. Persze kifejezetten szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy vannak olyan projektjeink, ahol érzékelni lehet az idő pozitív hatását, ahogy létrejön az az érett összkép, amelyet a tervezéskor megálmodtunk.

Milyen érzés volt először kézben tartani a könyvet?

Ez az első könyvünk, első „gyerekünk", mivel eddig csak kisebb képes kiadványokat készítettünk a megvalósult munkáinkból. Ha lehetünk egy kicsit szerénytelenek; szerintünk nagyon jó lett, és ezt az érzésünket erősítik meg az eddigi visszajelzések is.

Jó döntésnek látjuk, hogy a száraz projektismertetés helyett az olvasmányos forma mellett döntöttünk, és úgy érezzük, hogy Dávid személyében ehhez a megfelelő partnert találtuk meg. De a Glázer Attilával a kezdetek kezdetén ötleteléssel töltött óráknak is meglett az eredménye; a tematizált szerkezet, az alapgondolat, ami maga köré szervezi a történeteket kellő tartást ad a műnek. Attila figyelemfelkeltő fotója, ami a borítóra került, a jól eltalált cím, és Németh Marcell finom grafikái mind hozzáadnak a szakmai tartalomhoz.

Persze mire kézbe tudtuk venni már kicsit túlságosan is ismertük. Olyasmi volt ez, mint amit a háziasszony érez, amikor feltálalja azt a vacsorát a vendégeknek, amin egész álló nap dolgozott. Ilyenkor már inkább arra figyel, hogy kinek mennyire ízlik az étel.

De azért egészen más, közvetlenebb érzés volt fizikai valóságában átlapozni, pláne egy könyvesbolt polcán meglátni!

Bardóczi Sándor a könyv előszavában azt írja a Garten Studióról, hogy "ők az egyik olyan hazai iroda, akik jó úton járnak a jó tájépítészség felé … Sok tekintetben ez a csapat törte az utat a tájépítészet hazai elismertetése felé az elmúlt 25 évben." Mennyire volt ez tudatos attitűd?

Ha ez így is van, akkor sem volt kifejezetten kitűzött cél. Az azért persze igaz, hogy sok fronton sokat küzdöttünk a szakma elismertségének növeléséért, és a tájépítészek szakmagyakorlását befolyásoló ügyekben is hallattuk a hangunkat. Szloszjár György a MÉK Tájépítész Tagozatának vezetőségi tagjaként egy évtizede részese a szakmai küzdelmeknek. De talán a munkáink minősége, léptéke, és az ehhez kapcsolódó kommunikáció (szakmai vezetések, konferencia előadások) együttesen érték el azt a hatást, amire Bardóczi Sanyi céloz. Mi mindig igyekeztünk, hogy az irodánk ne szűküljön be egy szegmensbe, hanem minél változatosabb feladatokkal találkozzanak a kollégák, mert ezekből lehet a legjobban építkezni. Az így szerzett tapasztalatok pedig összegződnek az olyan nagy munkáknál, mint pl. a Várkert Bazár, vagy a Városliget. Egyébként az, hogy az utóbbi tervezésébe generáltervezőként beleálltunk, már egy olyan tudatos döntés volt, amivel nem csak a saját alkalmasságunkat akartuk bizonyítani, de határozottan fel akartuk hívni a megrendelők figyelmét a tájépítészek komplex feladatmegoldó képességeire, és jelezni, hogy egy komoly tájépítész iroda igenis megállja a helyét az első vonalban is.

Miben változott a tájépítész szakma az elmúlt 25 évben?

Rengeteg mindenben. Hogy rögtön a technikára utaljunk, a kézi tervezést nálunk is felváltotta (szinte kiszorította) a számítógépes szoftverek használata, 3D látványtervek, animáció nélkül nemigen adható már el egy koncepció, legyen az bármennyire is megalapozott. De érdekes ívet írt le az épületek és környezetük viszonya is. 25 éve még tartotta magát az a szemlélet, hogy a kemény épületeket a kert puhaságával kell ellensúlyozni. Aztán átcsúszott ez a gyakorlat az ellentétes végletbe, amikor a kert szinte már szolgai módon leképezte az épület homlokzati struktúráját, anyaghasználatát, szinte eggyé is vált vele. A ’90-es éves végén, 2000-es évek elején járunk ekkor. Ezek a kertek azonban sokszor túlságosan is architektonikusak voltak, egyazon növényfaj egyedeiből képzett tömb-, vagy vonalszerű kiültetésekkel, amelyek szerkesztettségét csak intenzív fenntartásával lehetett hosszabb időre megőrizni. Az utóbbi években azután a fenntarthatósági, városökológiai célok erősödésével újra a természetesebb megjelenésű környezet lett a kívánatos. Persze attól szép ez a szakmai, hogy ezek az elvek sosem érvényesülnek kizárólagosan, éppen ahhoz kell a jó tervező, hogy egészséges egyensúlyt teremtsen.

Másfelől közelítve a kérdést a tájépítész szakma elismertsége egyértelműen sokat javult 25 év alatt. A műszaki értelmiség mindenképpen, de a laikusok közül is sokak tudják már, hogy van olyan, hogy tájépítész, még ha sokszor nem is pontosan vannak tisztában azzal, hogy miket is művelünk.

Amihez a mi szakmánknak is folyamatosan alkalmazkodnia kell, az az egyre bonyolultabbá váló projektkörnyezet, a folyamatos változáskövetéssel, menedzsmenttel, mérnökszervezetekkel, minősítési rendszerekkel. Mi tagadás ez a része sokkal egyszerűbb volt a szakmagyakorlásnak, amikor mi elindultunk.

A ’90-es évektől nyitottabbá váló magyar társadalom pozitív hatása, hogy nagyobb rálátás nyílt a külföldi tájépítészetre, az internet korában egyre könnyebben megismerhetővé váltak a külföldi példák is, ami jelentős inspirációt adott a hazai szakmának. (gondoljunk csak a Millenáris parkra). A tájépítész képzés létszáma is jelentősen megnőtt ezen idő alatt, egyre több tervezőiroda lépett a piacra, és nagyobb lett a verseny is. Persze ennek jótékony hatása azokban az években érződött igazán, amikor ez a jelentős számú tervpályázaton meg is mutatkozhatott.

Mi jelenti ma a legnagyobb kihívást egy-egy új projektnél?

Ugyanaz, ami 25 éve is volt: megtalálni az önkifejezés és a funkcionalitás harmóniáját.

Persze ez a közterek esetében annyival bonyolultabb, hogy a Beruházó nem azonos a Használóval, mert választhatunk ugyan célcsoportokat, de a ’köz terének’, a ’köz parkjának’ mindenki számára befogadóan illik viselkednie. Megtalálni az optimális megoldást tehát nem is olyan egyszerű feladat. A közösség bevonása segíthet ugyan az igényfelmérésben, de a szakmai tudást nem pótolhatja. És akkor még nem beszéltünk az esetenként szűkös anyagi keretekről, vagy a sokszor kézikönyvekből citált fenntarthatósági követelményeknek történő megfelelőségről. És azután maradjon még erő játszani az anyaggal és a formával is!

Persze ezektől olyan izgalmas, és ezért műveljük lelkesen 25 év után is szeretett hivatásunkat, a TÁJÉPÍTÉSZETET!