Úgy maradt… A füredi görög falu kudarcának története

Tartották giccsnek, tájidegennek, mások lelkesedtek az elképzeléstől. Tűnhetett ötletes vállalkozásnak, de alapvetően inkább elvetélt ötletnek. Kiteljesedni sohasem tudott, sorsa most látszik beteljesedni. A Balatonfüred szégyenfoltjának tartott görög falu negyed évszázada. Bán Dávid írása.

„Nevetséges az egész. Fehéren is az volt. Magyar pirospaprikát áruló boltokkal volt tele meg gulyást és pörköltet kínáló éttermekkel. És fehéren annyira világított, hogy az egészből semmit sem lehetett látni. A szemed belefájdult a végére. Így sárgán meg valami arab falu akar lenni? Ennyi pénzből értelmesebbet is lehetett volna csinálni..." – fakadt ki egy fórumíró az egyik legnagyobb hazai online portálon még 2008-ban. Pedig akkor még javában virágoztak a remények, hogy az évtizedes küzdelem és enyészet után valóban élet költözik a balatonfüredi kempinggel szemközti, akkor még kietlen külterületen megvalósult vállalkozásba. Az azóta eltelt időszak nem hozott megnyugvást. Sokan meglepve bukkantak rá, hogy a Balaton partján áll egy görög világot imitáló falu – bár hívjuk inkább tematikus ingatlanfejlesztési koncepciónak –, de közelebbről megszemlélve általában csalódnak benne. Próbálkoztak az átfestéssel, átalakítással, átcímkézéssel, félgőzzel zajlott is benne némi nyári élet, de az év nagy részén a kihaltság, az elhagyatottság jellemezte. Sosem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Volt egyfajta, mai szemmel nézve naivnak is mondható optimista lelkesedés az 1990-es évek vállalkozásainak jó részében. Mindenkit megcsapott a szabadság szele, boldog-boldogtalan valami kis vállalkozáson törte a fejét, amihez, néhány kivételtől eltekintve nem állt rendelkezésre a maihoz fogható felhalmozott tőke, de még annak töredéke sem. Baráti körök egy-egy átborozott este alatt kiagyalt ötlettel közösen vágtak bele a legkülönfélébb cégalapításokba, amelyekből vagy egy máig ismert sikertörténet, vagy csendes bukta lett. Így indulhatott a füredi görög falu története is. Akkoriban anyagilag többeknek megengedhető, népszerű úti céllá vált Görögország. Kern Andrást mint Kardos doktort is – miközben állandóan hangoztatta, hogy „magyarok vagyunk Európába tartunk" – az Égei-tengerből kellett kimenteni a Hamis a baba című kalandfilmben, eközben itthon egyre szaporodtak az akkor még görög ihletésű gyrososok, a rádióból pedig a „buzuki hangja szól"-t. Nem meglepő tehát, ha valakit megfogott a már egyre többek által személyesen is látott, képeslapokra illő hagyományos kék-fehér görög épületek világa.

1994-ben történt meg Balatonfüred határában egy termikus turisztikai egység, a köznyelvben csak görög faluként említett beruházás első kapavágása – itt azért nem árt leszögeznünk, hogy létezik egy „valódi" görög falu is, a Fejér megyei Beloiannisz, igaz, ez is mesterséges képződmény, amit 1950-ben kezdtek építeni az akkor hazánkban letelepedő görög menekültek számára, bár távolról sem mediterrán stílusban. A beruházó és telektulajdonos Intell RB Rt. által a Balaton-partra álmodott, görög hatású házakkal mediterrán hangulatot teremtő vállalkozása az elképzelések szerint a következő évben már meg is nyitotta volna kapuit, de erre végül bő egy évtizedet kellett várni. A befektető ugyanis kellő tőke híján hamar bedőlt és nem tudta kifizetni a már elkészült munkákat sem. Nem sokkal később a tervezett üzletek tulajdonosai által alapított Görögfalu Kft. is nagyjából hasonló sorsra jutott, így az építkezés hosszabb időre megrekedt.

Folyamatos pereskedéssel eltelt hosszú évek után az új évezred elején úgy tűnt, hogy ismét megjelenhetnek a munkagépek a félbehagyott házakkal teli területen. Ekkor – ugyan csak második nekifutásra, de – a Masped Capital Rt. vásárolta meg a területet a félkész épületekkel együtt az eredeti beruházó felszámoló cégétől. A beruházó egy lendülettel megvásárolta a szomszédos, 3,9 hektáros területet is az önkormányzattól, azzal a céllal, hogy oda vízi vidámparkot épít. Az önkormányzat, aminek szintén jelentős pénze feküdt kintlevőségként az elvetélt vállalkozásban, ezáltal érdekelt is volt a helyzet mielőbbi rendezésében, azt a feltételt szabta, hogy a vidámpark előtt a görög falut kell befejezni. Akkori árfolyamon 300-400 millió forintra becsülték a bevásárlóközpontként nyilvántartott ingatlanok teljes befejezését, ugyanannyira, mint a szomszédban felépítendő vízi vidámpark bekerülési költségét. A beruházó, Gyurkovics Béla a terület gyöngyszemének vizionálta a beteljesedő görög falut, központjával egy mozaik járdával kirakott promenáddal, arról nyíló kaszinóval, „nagyon igényes diszkóval", egy 1200 négyzetméteres könnyű- és komolyzenei programok befogadására is alkalmas rendezvénysátorral, 134 kisebb üzlettel és piactérrel. „Ha minden a tervek szerint alakul, akkor az idelátogatók igencsak kapkodhatják majd a fejüket, hogy mit is nézzenek meg, hova menjenek szórakozni" – írták reményteljesen.

2005-ben végül megnyílt az Annagora Park vidámpark és annak egyfajta hozadékaként a görög falu néhány bazárral, vendéglátóhellyel, ekkor még a hagyományos, görögös kék-fehér színvilággal. A terület azonban az elvárásokkal ellenére mégsem telt meg élettel, az üzletek többsége még a főszezonban is zárva maradt, szezonon kívül pedig kísértetvárosként állt önmagában. A vállalkozás pénzügyileg fenntarthatatlannak bizonyult, ezért tulajdonosai szabadulni kívántak a kihasználatlan, 120 „mediterrán stílusú kőbazárt" tartalmazó ingatlancsomagtól. 2007-ben egy magyar kézben lévő balatonfüredi vállalkozás, a Sundance Park Kft. kezdte felvásárolni a falu üzleteit és állapodott meg egyenként a tulajdonosokkal. „A kft. egyébként élvezi a szomszédos Aquapark és Balatonfüred Város Önkormányzata támogatását a beruházással kapcsolatban" – szerepelt Balatonfüred 2008-as integrált városfejlesztési stratégiájában. A megújuló és a remények szerint életre kelő épületegyüttes megnyitását akkor 2008-ra prognosztizálták és a beruházás nagyságrendjét 3 milliárd forintra becsülték.

A felvásárlás persze a vártnál lassabban haladt, hiszen száznál is több tulajdonossal kellett megegyezni, így 2008-ban még csak az előkészületek zajlottak, igaz, azok láthatóan nagy lendületet vettek. Serényi Gábor az új tulajdonoscég ügyvezetője akkor úgy vázolta fel a jövőbeli elképzeléseket, hogy a területen a kereskedelmi tevékenység háttérbe szorításával szállodát, valamint egy szórakoztató-, és élményközpontot kívánnak kialakítani – erről az Építészfórum is beszámolt. A további tervezett változásokat így mutatta be az ügyvezető: „a jelenlegi üzletekből százat magas komfortfokozatú bungalóvá alakítunk át, a kissé egysíkú fehér falakat színesebbé varázsoljuk, a piacteret parkká alakítjuk, jelentősen növeljük a zöldfelületek arányát, kiépítjük a terület hangulatvilágítását."

Egy évvel később azonban már valóban sikerült elkészülnie az új festést kapott és funkcionálisan is némiképp megváltozott falunak, bár az ígért zöldterületeknek nyoma sem akadt. Színvilága a kék-fehérről sárgára, terrakotta tónusúra módosult, a visszafogottabb hangulatra tervezett kávézókat és éttermeket bárok és diszkók váltották fel, a nyári napközbeni életet az éjszakai pezsgés vette át. A falu megcélzott korosztálya a húszas-harmincas éveiben járó, mulatni vágyó fiatalok voltak, de az nem derült ki, hogy a pörgő és várhatóan igen zajos buliparadicsom területén ki szeretne magas komfortfokozatú bungalót vásárolni. Ekkor úgy tűnt, hogy valóban sikerült némi életet vinni az elátkozott sorsú faluba. Egy ideig, ha nem is a teljes kihasználtsággal, de valóban bulinegyedként működött a terület.

A Sundance Parkkal azonban már 2011-ben komoly problémák voltak. A város önkormányzata is gondban volt, hogy mit kezdjen a helyzettel, már ekkor feltették a kérdést „bontás vagy szórakozás"? Beszámolójuk szerint a megkérdezettek, ha nem is túlnyomó, de többsége egy kulturált szórakozóhelyet látott volna szívesen a területen, ugyanakkor a városlakók felől egyre sokasodtak a panaszok a parkkal szemben. Kiderült, hogy a komplexumot működtető cég ellen felszámolás indult, de a lényegében társasházi formában működő tulajdonosi csoporttal, többségiben különböző kiskereskedőkkel nehéz volt zöldágra vergődni. Az önkormányzat közvetítőként próbált utat vágni a zavarosban, de nem túl nagy sikerrel.  „A város szeretne tulajdont szerezni a parkban, jelenleg ugyanis nem rajtunk múlik, miként működtetik a komplexumot" – nyilatkozta akkor Bóka István polgármester, majd hozzátette:  „azt egyértelműen látni, hogy az a fajta szórakozás, ami az elmúlt években jellemző volt a parkra, nem találkozik a város törekvésével." A polgármester határozottan a bontás és a terület újrahasznosításának, ott egy lakópark kialakításának pártján állt, de ez a felmérések szerint akkor nem egyezett a városlakók véleményével. A park üzemeltetését átvevő S.D. Park Üzemeltető Kft. viszont a korábbiakhoz képest még nagyobb bulikat és koncerteket tervezett a területre.

A falu innentől kezdve Sun City néven futott tovább és szinte minden évben meg kellett küzdeni az önkormányzattal, hogy az adott szezonban ki tudjanak nyitni. Noha az üzemeltető próbálta a programválasztékot bővíteni, így a koncertek és diszkó mellett stand-up comedy-nek és autó tuning show-nak is helyet biztosítottak, de a szórakozóhely működése nem volt problémamentes, sok volt a lakossági panasz. A polgármester változatlanul kiállt az álláspontja mellett, hogy a bulinegyed, amely általában csak egyéjszakás vendégeket vonz a városba, nem szolgálja sem a füredi lakosok, sem a többi nyaraló érdekeit.

A város és az üzemeltető rendre lejátszotta a maga meccseit a szezonális megnyitás érdekében, de kezdett egyértelművé válni, hogy az év nagy részében üresen álló, egyre jobban lerobbant görög faluba nem lehet már igazi életet lehelni. Nyárról nyárra egyre kevesebb szórakozóhely nyitotta ki kapuit, bulikat is már csak hétvégén rendeztek, a házak nagy részéről pereg a vakolat, az ablakok be vannak deszkázva – sok helyen már a deszkázat is elkorhadt –, a sétányok elhasználódtak, tele vannak üvegcserepekkel. Egyes házak raktárként, nagykereskedésként üzemelnek, amik jobban idomulnak a környék diszkontáruházaihoz, építőanyag telepeihez. A város egyre eltökéltebb a bezárás ügyében, így 2020. február végén bejelentették, keresik a jogi megoldást a kisajátításra. Bár még ezután is elérhetőek voltak olyan apróhirdetések, amelyek kisebb apartmanokat kínáltak a faluban Füred többi részéhez képest jutányos áron eladásra. Az önkormányzat nemrég újra felelevenítette a bontás szándékát, maga a városvezetés 41 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkezik a társasházként működő faluban és állítása szerint az üzemeltető cég is partner lenne a felszámolásban. Viszont még mindig számos eltökélt kistulajdonossal meg kell tudni egyezni, hogy végül tényleg elindulhasson a bontás, jelenleg keresik a jogalapot a folyamat meggyorsítására.

A városi újság tárcaírója így summázza az elvetélt vállalkozás 25 évét: „Legyünk őszinték: egyszerűen nem kell az embereknek. Sem az idegeneknek, sem a helybelieknek. Idegen tőlünk, nem tudunk mit kezdeni vele. Nem a miénk a stílus, a gondolat, amit sugall. Lehet ez provincializmusnak nevezni, de a görög falu eddigi története ezt igazolja. Igazán azok a kereskedők jártak vele rosszul, akik reménykedtek a megtérülő befektetésben, bérlésben."

Bán Dávid

Szerk.: Pleskovics Viola