Úgy maradt… Az elhagyatott pártszékház története

Évek óta üresen áll a II. János Pál pápa téri volt budapesti pártszékház, amelynek egyik szárnyát időközben lebontották. A terhelt múltú korábbi épületegyüttes építészeti múltjáról keveset tudunk, de annál több titok és legenda lengi körbe. Bán Dávid írása.

„…a tér Rákóczi úttal párhuzamos felén háromemeletes proliház állt. A homlokzat mögött szemérmetlenül nyitott gangok meredtek, korlátokon száradó szegényes ágyneműkkel és stoppolt gatyákkal, folyosón hajat tépő olaszos családi életekkel. Munkások jöttek, beállványozták, falakat húztak a homlokzatra. Kilakoltatták a prolikat. Beköltöztükkor az új lakók nagy piros zászlót engedtek le, lepelként terítve le az épület homlokzatát. Piros volt, közepén kerek fehér folt, benne horogkereszt. A Volksbund székháza lett a prolivárból."

Az éles tollú színikritikus, újságíró, Molnár Gál Péter által több helyen is érzékletesen leírt „prolivár" az akkori Tisza Kálmán tér északi oldalának középső részén helyezkedett el, s a 27-es számot viselte. Körülötte a 19. század második felének egy-kétemeletes, lakóházaival, szemben vele két kiemelt modernista építménnyel, az 1911-ben,  Jakab Dezső, Komor Marcell és Márkus Géza tervei alapján elkészült Népoperával (ma Erkel Színház), valamint a hazai CIAM-csoport tervezői (Fischer József, Ligeti Pál, Molnár Farkas, Preisich Gábor és munkatársaik) által, a legmodernebb építészeti elgondolások szerint emelt OTI-házakkal. Magát a teret, élén a fent említett, eleinte ártatlannak induló lakóházzal és annak szomszédjával azonban erőteljesen átitatta a történelem számos rossz és még rosszabb emléke.

A kezdetek még derűsebbek voltak, hiszen a 18. századból már ismert térségen akkor pezsgő állatvásár működött. A vámvonal közelében elhelyezkedő területet a 19. században már különböző nevekkel került fel a térképekre: Heu Markt (Széna piac); Bauer Markt (Paraszt piac); Markt Platz (Piactér), illetve Lóvásár. A fővárosi rangra emelkedett egyesült Budapest belvárosának gázlámpáihoz itt létesült az első gázgyár, amely a keleti térfalat lényegében végig elfoglalja (ma is az MVM Next energiaszolgáltató telephelyeként és központjaként üzemel). A századelőtől Tisza Kálmán nevét viselő tér fontos színhelye volt 1918 novemberében az őszirózsás forradalomnak; a nagy területet alkalmas volt a tömegeket megmozgató, ekkor még békésebb tüntetéseknek.

A domináns pozíciójú és méretes térség szinte vonzotta az ideológiai kapcsolódásokat. A gázgyár előtt 1869-ben zajlott az Általános Munkásegylet első nagygyűlése, amikor is „legelőször itt, ezen a téren bontották ki a főváros nyilvánossága előtt a munkásság vörös zászlaját". A század utolsó évtizedétől kezdve a tér a fővárosi munkásság rendszeres gyülekezőhelye lett, itt tartották a május elsejei ünnepségeket is. 1943-ban avatták fel a heroikus köztéri emlékműveiről ismerté vált Siklódy Lőrinc Nemzeti munka szobrát, a közel négyméteres, egymásba karoló munkás és paraszt alakokkal, és az ötméteres talapzaton a Becsüld a munkát! felirattal. A Horthy-érában emelt szobor az 1950-es éveket átvészelte, és végül 1960-ban bontották le, mert a közelében állították fel Kalló Viktor 1956-os Mártíremlékművét.

Az északi oldalon, az 1887-ben eredetileg két-, majd hamar háromemeletessé bővült lakóháznak épült 27-es számú épületbe telepedett 1912-ben a német tanítónők és nevelők otthona és egyesülete, majd 1940-ben, az NSDAP mintájára itt szervezték meg a Volksbundot, azaz a Magyarországi Németek Népi Szövetségét. Az utcafront gyorsan átépült és modernizálódott. Hosszanti erkélyek is kerültek rá, így a ház teljesen elvesztette korábbi jellegét. Majd bontottak horogkeresztes zászlót a Molnár Gál által leírt volt „proliház" homlokzatán. Hamarosan a szomszédos, 26-os számú, szintén az 1880-as években, Ballagi Mór építtette kétszintes bérkaszárnyát is bekebelezte a szervezet. A két házból álló együttes ezután Birodalmi Német Házként (Reichsdeutsches Haus) működött, ahol rendszerek voltak a náci érzelmű rendezvények. 1944-ben, az akkor épp Magyar Művelődés Háza nevet viselő mai Erkel Színház nézőterére is nagyszabású nyilas és náci szimpatizánsgyűlést szerveztek, amit az antifasiszta ellenállóknak néhány felrobbantott bombával sikerült meghiúsítania.

Nem véletlen, hogy a 1945 januárjában, miközben a budai oldalon még javábban zajlottak a harcok, az illegalitásból előlépő Magyar Kommunista Párt aktivistái rögtön lecsaptak a hírhedt központokra, így az Andrássy út 60-ban levő nyilas-központra és a Tisza Kálmán téri német házra is: „Misával, akit közben őrmesterré léptettek elő, mentünk a Tisza Kálmán térre, a volt Volksbund- házhoz. A nagy, hatalmas kaput zárva találtuk. Percekig tartó erős dörömbölésre végre egy öregasszony nyitott kaput. Csak egyedül lakott az óriási épületben, ahol minden a helyén volt, mintha csak most keltek volna fel az íróasztaltól. Misa azonnal egy nagy fehér kartonlapot szerzett, azután egyesült erővel kirajzoltuk rá: A KOMMUNISTÁK MAGYARORSZÁGI PÁRTJA SZÉKHÁZA. Az orosz szöveget Misa írta. A kartonlapot kiszegeztük a kapura. Az öregasszonynak pedig megmondtuk, hogy senkit se engedhet be a házba. Mi nemsokára visszajövünk" – emlékezett vissza Kossa István kommunista politikus, későbbi közlekedés- és postaügyi miniszter két évtizeddel később.  Mindez a szemközti erkélyről, az akkor még gyerek Molnár Gál Péter szemüvegén keresztül így nézett ki:
 

1946-ban a Magyar Kommunista Párt már új budapesti központjában ünnepelhette május elsejét. Az erkélyen hatalmas transzparensek díszelegtek: „Éljen május 1. A város és a falu dolgozóinak ünnepe." A képen azonban az is látszik, hogy a szomszédos, 26-os számú saroképület ekkor még őrzi eredeti, 19. század végi tömegét és kialakítását. 1948-ban a Szociáldemokrata Párt beolvasztásával megszületett a Rákosi Mátyás-féle Magyar Dolgozók Pártja (MDP), amelynek székháza szintén a Tisza Kálmánból időközben Köztársaságra átnevezett téren volt, a szomszédjába pedig a Dolgozó Ifjúság Szövetsége bútorozott be.

A következő években a sarokház jelentősen átépült, a két épület tömegében, bizonyos jegyeiben egységessé vált. Az erőteljes szocreál jegyeket tükröző jobboldali szárny emeletkiosztása ugyan eltér a 27-os számú épületétől, de összhatásában, a párkánymagasságban, az erkélyek elhelyezkedésével, a földszinti traktusával és annak burkolatával is igazodik hozzá. Az erkélykorlátokba ötágú csillagot komponáltak. A megújult és jócskán kibővített szárnyba az irodák és tárgyalótermek mellé ebédlőt is kialakítottak, a két épületrész között pedig közvetlen átjáró létesült. Építés tervrajzai nem elérhetőek; feltételezhető, hogy az igen kényes pártfunkció miatt azokat rögtön megsemmisítették.

Az biztos, hogy 1956-ra a két épület már elnyerte azt a formáját, amit kisebb módosításokkal együtt, lényegében 2017-ig ismerhettünk.  Az egyébként kevésbé dokumentált pártházról végül az 1956. október 30-i ostrom kapcsán számos fénykép és filmfelvétel készült, így ott már jól beazonosíthatóak az építészeti jegyek. A pártházat vélhetően, mint a hatalmat szimbolizáló épületet, valamint az akkor elterjedt feltételezések szerint a székház alatti pincebörtönökben raboskodókat kiszabadítandó rohamozták meg a tüntetők. A mindkét oldalról jelentős emberáldozatot követelő drámai események után mind az épület alatt, mind a téren nagy erőkkel megkezdték a feltételezett pincebörtönök és kazamaták felkutatását, eredménytelenül.

A megsérült épületegyüttest hamar kijavították, majd rövid ideig, mint lakóház funkcionált, amibe 130, otthonát vesztett család költözött. A következő év tavaszán ismét pártházként üzemelt, a jobboldali szárnyba a frissen alapított MSZMP fővárosi szervezete, a másikba annak ifjúsági tagozata, a KISZ Budapesti bizottsága költözött. 1967-ben a Luther utcai szomszédos saroktelken, több régebbi ház szanálása után Kiss Albert (BUVÁTI) épített az OTP számára egy 11 és 6 emeletes egybefűződő szárnyból álló, nagyszabású lakótömböt, amely részben rákapcsolódott a KISZ épületére.

A rendszerváltás után a Képviselői Irodaházzá átalakított Duna-parti „Fehér-házból" – amelynek felújítására a tavalyi év végén írtak ki közbeszerzési pályázatot – kiköltöző MSZP vette birtokába a Köztársaság téri épületegyüttest. 2003-ban azonban már felmerült annak a gondolata, hogy elhagyják a terhelt múltú épületet. Hiller István akkori alelnök, korábbi kultuszminiszter azt remélte, hogy a következő, azaz a 2006-os országgyűlési választás előkészületeit már nem innen kellene levezényelnie a pártnak. „Azért kell elköltöznünk, hogy ne kelljen szembesülni a térhez kötődő rossz emlékekkel. Az épület egyébként túl nagy és korszerűtlen, így nem könnyű tisztességes árat kínáló vevőt találni." – nyilatkozta Kovács László, az MSZP akkori elnöke. És valóban nem volt egyszerű dolguk. Az akkori elemzők szerint a pártház üzleti szempontból több oknál fogva sem volt vonzó ingatlan. Korszerűtlen, aránytalanul nagy épületegyüttesről, ami kiesik a fontosabb főútvonalaktól, és az esélyeket a terhelt múlt sem növelte. Két fő hasznosítási lehetőség merült fel, a szállodává való átalakítás vagy egy korszerűsített irodaház. Mindkettőből azonban már igen telített volt a piac a környéken.

Az épületegyüttestől végül 2007-ben tudott megszabadulni az MSZP, az ügyletért 1,6 milliárd forint vételárat kapott. A fejlesztési tervekben egy négycsillagos szálloda terve szerepelt, majd még az első vázlatok felrajzolása előtt a tulajdonos 2011-ben továbbadta az ingatlant. Két évvel később, mialatt szintén nem történt semmilyen előrehaladás, az épületegyüttest birtokló cég ellen felszámolási eljárás kezdődött, így a felszámolási pályázaton már 530 millió forintért jutottak az ingatlancsomaghoz új gazdái, elmondások szerint négy libanoni üzletember. A 26-os számú sarokházat évekkel ezelőtt kiürítették és bezárták, de oda azóta is sokan járnak előszeretettel relikviákat gyűjteni, vagy a rejtélyes kazamatákat felkutatni. A szomszédos épület egy ideig Horizont Ház névvel irodaházként működött, majd 2017-ben az is bezárt. Az önkormányzat még azévben érvényes bontási engedélyt adott ki rá, amit végre is hajtottak.

Ma szellemházként, lényegében őrizetlenül áll a 26-os számú épület, betört vagy teljesen kiszerelt ablakokkal, szétbontott belső térrel, befalazott bejárattal. A szomszédos, 27-es számú telket pedig kezdi visszahódítani a természet, méretes csemeték nőnek békésen a hírhedt pártközpont hűlt helyén.

Bán Dávid

Források:

Kossa István: Három nehéz hónap. In: A szabadság hajnalán. Kossuth, 1965
Molnár Gál Péter: Gyerekszobám a történelem. Budapest, 1986. (24. évfolyam), 10. szám
N. Kósa Judit: Volksbund, MKP, MDP, MSZMP, MSZP. Népszabadság, 2016.01.21. / 17. szám
Stenczer Ferenc: A Köztársaság tér. Budapest, 1986. (24. évfolyam), 10. szám
Szőnyi Szilárd: A hely szellemei. Heti Válasz, 2003.04.25. / 17. szám

Szerk.: Winkler Márk