Liget Budapest 10 – A Városliget megújulásának első tíz éve
Tíz éve hozott döntést az Országgyűlés a Városliget átfogó megújításáról. A kiterjedt szakmai és civil tiltakozás mellett megindított Liget projekt eddigi fejlesztéseit, valamint jövőbeni beruházásait bemutató, ingyenes kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban. A tárlaton kiemelt szerephez jut a japán SANAA építész iroda tervezte Új Nemzeti Galéria.
A kerek évforduló alkalmából ingyenesen megtekinthető kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban található látogatóközpontban, amely a megújulás első tíz évének legfontosabb mérföldköveit mutatja be az érdeklődőknek.
A tárlat videók, makettek, installációk, archív fotók segítségével eleveníti fel a Liget újjászületésének állomásait, illetve egy speciális lentikuláris technológiával (az eljárás lehetővé teszi, hogy ránézeti szögtől függően különböző képeket láthassunk) megvalósított előtte-utána képeken mutatja be azt a változást, amely az egyes parkelemek, intézmények megújítása során végbement. A kiállításon egy méretarányos maketten és egy látványos videóinstalláción keresztül is megismerkedhetnek a látogatók az egykori Petőfi Csarnok helyén megvalósítandó, a Liget projekt sarokkövének számító Új Nemzeti Galéria tervezett épületével is.
A november 24-én tartott sajtótájékoztatón Baán László, a Szépművészeti Múzeum Főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa hangsúlyozta, hogy a projekt legfontosabb eleme a Priztker-díjas japán SANAA építész iroda tervezte Új Nemzeti Galéria, amelynek építése 2025-ben kezdődhetne el, és az intézmény 2028-ban már látogatókat is fogadhatna.
12:07
A kiállítás sajnos, nem tájékoztat "a megújulás első tíz évének legfontosabb mérföldkövei" mindegyikéről. Érdemes azért megemlíteni az alábbiakat is: 1.) 2014 februárjában nyílt, nemzetközi tervpályázatot írtak ki 6 múzeum számára építendő 5 új épületre (Új Nemzeti Galéria - Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum, Néprajzi Múzeum, Magyar Zene Háza, Magyar Fotográfiai Múzeum, Magyar Építészeti Múzeum). A kiírás szerint mind az 5 új épületet szigorúan csakis a városligeti ingatlannak a "városligeti park (Z-Vl övezet)" nevű területére lehetett elhelyezni. Az ott már meglévő 2 múzeumot (Mezőgazdasági Múzeum, Közlekedési Múzeum) is számítva, a "városligeti park" övezetbe 8 (nyolc) múzeumot szántak, vagyis az övezetnél a Hősök terével nagyobb városligeti ingatlan területére (a Szépművészeti Múzeumot és a Műcsarnokot is figyelembe véve) összesen (figyelem!) 10 (tíz) múzeumot képzeltek el a kiírók... 2014 decemberében 4 épületre (Néprajzi Múzeum, Magyar Zene Háza, Magyar Fotográfiai Múzeum, Magyar Építészeti Múzeum) hirdettek eredményt, de az Új Nemzeti Galéria - Ludwig Múzeum esetében új pályázat kiírásáról döntöttek. Később azon új pályázat nyertesét is kihirdették. 2.) 2015 decemberében egy kormányhatározat - 1866/2015. (XII. 2.) - a fenti 4 közül 2 épületet (Magyar Fotográfiai Múzeum, Magyar Építészeti Múzeum) egyszerűen kihajított a projektből, a Néprajzi Múzeum számára pedig új helyszínt (a 2 kihajított épület helyszínét) jelölte ki. Ezért - a győztes francia terv elvetésével - Néprajzi Múzeumra új pályázatot kellett kiírni. 3.) A fenti kormányhatározat a költözést elutasító Ludwig Múzeum miatt már anélkül nevezte meg az Új Nemzeti Galéria épületét. 4.) "Ügyesen" feloldották azt a komoly ellentmondást, ami a pályázat idején érvényes Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) és két győztes terv között feszült. Mivel sem a Magyar Zene Háza, sem az Új Nemzeti Galéria épületének győztes terve nem felelt meg annak a követelménynek, hogy „új vagy bővített lapostetős épületek tetőfödémén zöldtetőt kell létesíteni, ettől eltérni csak tetőfelülvilágítók és gépészeti berendezések elhelyezése miatt lehet”, ezért a nevezett két győztes miatt UTÓLAG módosították a VÉSZ-t: "az „E" jelű építési helyen (Magyar Zene Háza) zöldtetőt nem kell létesíteni", illetve: "az „A" jelű építési helyen (Új Nemzeti Galéria) összesen 6 000 m2-t nem meghaladó területű lapostető kialakítása megengedett zöldtető létesítése nélkül is". 5.) A 2015-ös kormányhatározattal egy addig nem szerepelt, teljesen új elem került a Liget Budapest projektbe: a Fővárosi Városligeti Színház. Annak épületét a kormányhatározat a Néprajzi Múzeum korábbi helyére tette. A fentiek persze, "mérföldkövek" helyett inkább nevezhetők "átgondolatlan ötletelések"-nek...