10+1 – Csutorás László

"Rengeteg épület azért kerül idő előtt bontásra, mert nem képes a megváltozott igényeknek funkcionálisan vagy esztétikai értelemben megfelelni. Főleg az utóbbiban gyakran nem is maguk az épületek a hibásak. Sokszor a társadalmi véleményformálással van inkább a probléma, aminek az alakításában nekünk építészeknek komolyabb szerepet kellene vállalnunk." Az Építészfórum 10+1 sorozatában a hazai építészeti szféra legelismertebb és legizgalmasabb szereplőit kérdezzük ki. Ezen a héten Csutorás Lászlóval, a Csutoras & Liando vezető tervezőjével készítettünk interjút. 

Csutorás László a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, majd a Delft University of Technology Építész Karán folytatta tanulmányait. Szakmai tapasztalatára a Turányi és Simon Építészirodánál, illetve a londoni Tony Fretton Architectsnél tett szert, akikkel olyan díjnyertes munkákon dolgozott, mint az Egyesült Királyság varsói nagykövetségének új épülete vagy az amszterdami Solid 11. 2012-ben Melissa Liandóval megalapították Csutoras & Liando stúdiójukat Indonéziában. Többek között olyan épületek fűzödnek a nevükhöz, mint a Jakarta Arts Biennaléra készített Kineforum és a South lampungi Art Harbour ideiglenes szabadtéri mozi, a Tigermandiri székház, a Jakarta International Literary Festival ideiglenes szabadtéri színháza és könyvvására, valamint az Albea Office és a Niniveh Shop belsőépítészete. A vezető építész rendszeres ad elő magyar egyetemek építész hallgatóinak, munkáját pedig kiállították már Jakartában, Frankfurtban, New Yorkban és Chigabóban is. 

Ha az építészetet három szóban kellene bemutatni, mi lenne az a három szó?

A felfedezés és alkotás öröme. 

Mi számodra a legkülönlegesebb, legfontosabb épület vagy hely? 

Nehéz egy épületet vagy helyet kiragadni. Mindig más. Most éppen, ha mindenképpen választanom kell, akkor a Jørn Utzon tervezte Sydney-i operaházat nevezném meg. Már általános iskolás koromban is megragadott, többször kimásoltam a művészettörténet tankönyvből. Tavaly pedig a koronavírus járvány következtében Sydney-ben ragadtam, úgyhogy volt alkalmam többször és alaposan is megnézni. A 20. század egyik építészeti csúcsteljesítményének tartom, ami a nyertes pályázat után 65 évvel is egy nagyon izgalmas, friss épület. Egy zseniálisan egyszerű geometriai megoldással ér el olyan komplex hatást, amit a mai parametrikus bűvészmutatványok is megirigyelhetnek. Kitűnően illusztrálja az építészetben rejlő identitásformáló erőt, ami messze túlmutat az adott épület funkcióján, és akár egy város vagy ország önképét is komolyan befolyásolni tudja. Az operaház feltette Ausztráliát a világ kulturális térképére. 

Ha csak kettőt lehetne választani, mi mellettntenél az ember, funkció, esztétika hármasa közül? 

A funkciót es az esztétikát választanám. Ezeknek a fogalmaknak része az ember. A funkciót az emberi szükségletek határozzák meg. Az esztétika, a szépség ideálja szintén ember, illetve társadalom függő. Nagyon más például a szép Indonéziában es Magyarországon. 

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb? 

Egyik első munkánkra, a Kineforum Misbar ideiglenes szabadtéri mozira vagyok talán a legbüszkébb. Elsősorban azért, ahogy az megvalósult, illetve az utóhatása miatt. Indonéziában a kezdetekkor számomra két nagyon szembetűnő dolog volt. Az egyik, hogy mennyire hiányoznak a közterek, a kikapcsolódási lehetőségek mennyire a behemót, steril bevásárlóközpontokra korlátozódnak. A másik pedig az volt, hogy ezekből a bevásárlóközpontokból mennyire hiányzik a társadalom egyik fele a hatalmas anyagi es társadalmi különbségeknek köszönhetően.

Ezek a megfigyelések adták az ötletet, hogy próbáljunk meg csinálni egy szabadtéri mozit, ami egyébként a multiplexek megjelenése előtt egy nagyon népszerű, szinte mindenki számára elérhető intézmény volt. Ezt végül bármiféle kapcsolat nélkül, egy szinte ismeretlen közegben sikerült összehoznunk és a 2013-as Jakarta Arts Biennale keretében megvalósítanunk. Ehhez kellett egy nagy adag szerencse, illetve az, hogy rátaláltunk a Kineforum nevű, lelkes fiatalokból álló mozis szervezetre, akik a program összeállítását és az üzemeltetést vállalták. 

Talán a teltházas vetítéseknél és a pozitív fogadtatásnál is büszkébbek vagyunk arra, hogy az elkövetkező években Indonézia különböző részein elkezdtek felbukkanni hasonló szabadtéri mozik. Úgy tűnik sikerült a mozinknak beindítani valamit, és az építészeten túlmutató hatást elérnünk. 

Mit jelent számodra a siker? Mitől érzed magad sikeresnek? 

Akkor érzem magam sikeresnek, ha a mindennapi munkámmal a minket körülvevő világot, embertársaim életét jobbá tudom tenni (vagy legalábbis ezt magammal el tudom hitetni). S mindezt úgy, hogy a munka mellett marad időm és energiám tartalmas családi életre, utazásra, kikapcsolódásra is.  

Milyen aktualitás, kérdéskör vagy téma foglalkoztat jelenleg az építészetben? 

Mostanában a fenntarthatóság, a környezettudatos építés talán, ami legtöbbet motoszkál a fejembe. Nyilván itt fontosak az új műszaki megoldásokban rejlő lehetőségek is, ami azonban engem leginkább érdekel az az, hogy hogyan tudnánk maradandóbb, a környezeti és társadalmi változásoknak minél inkább ellenálló, és ezáltal hosszabb élettartamú épületeket létrehozni. Ebben fontos a flexibilitás, a térbeli nagyvonalúság, de az esztétika, a reprezentáció kérdésköre is. Rengeteg épület azért kerül idő előtt bontásra, mert nem képes a megváltozott igényeknek funkcionálisan vagy esztétikai értelemben megfelelni. Főleg az utóbbiban gyakran nem is maguk az épületek a hibásak. Sokszor a társadalmi véleményformálással van inkább a probléma, aminek az alakításában nekünk építészeknek komolyabb szerepet kellene vállalnunk. Jó lenne például, ha a különböző építészeti díjak nemcsak az aktuális, új épületeket díjaznáké és ezáltal befolyásolnák a közízlést, hanem mondjuk a 25 vagy 30 éve épült épületeknek is lenne egy kategóriája, ami elmagyarázná, hogy milyen értékek vannak az esetleg már megkopott külső alatt.  

Milyen terveid és céljaid vannak a jövőre nézve?

Remélem, hogy lesz lehetőségem a jövőben kisebb-nagyobb középületeket is tervezni. Régóta napirenden volt, hogy csináljunk pályázatokat is, de Indonéziában ezek eleve ritkák és valahogy időnk sem nagyon jutott rá. Magyarországon is szívesen terveznék. Jelenleg dolgozunk egy budaörsi családi házon egy barátom es családja számára. Remélem előbb-utóbb lesz belőle valami. 

Mit üzennél a megbízóknak, kivitelezőknek vagy építészeknek?

A kivitelezőknek üzenném, hogy egy csapatban játszunk. Ne tekintsenek ellenfélként az építészre. 

Hova utaznál el legközelebb? 

Régóta szeretnék eljutni Egyiptomba, hogy megnézzem a gízai piramisokat es a Királyok völgyét. A gyerekeim is nagyon rágják a fülemet miatta.  

Egy könyv, zene, amit mindenkinek ajánlanál? 

Az OMA partner Reinier de Graaf Four Walls and a Roof: The Complex Nature of a Simple Profession című könyvét ajánlom minden építésznek, de akár az építészet iránt érdeklődő laikusoknak is. Egy ritkaságszámba menően élvezetes és tanulságos betekintés az építesz lét prózaibb aspektusaiba.
Zenében Ornette Coleman The Shape of Jazz to Come című 1959-ben(!) megjelent albumát ajánlom. Halála előtt pár évvel volt szerencsém élőben hallani, ami egy meghatározó zenei élmény volt. Akárcsak Jørn Utzon Sydney-i operaháza, a The Shape of Jazz to Come is egy olyan bátor, forradalmian új, előremutató alkotás volt, ami a mai napig releváns. 

Kivel készítenél interjút a sorozat keretében?

Gyürki-Kiss Pállal.

Szerk.: Sütöri Laura