10+1 – Zombor Gábor DLA

"Szakmai siker, ha közreműködésünkkel az építészet maga teljesedik: eszközei által sikerül megnyerni valaki bizalmát és hitét abban, hogy az építészet valódi, élő, beszélt világnyelv végtelen számú nyelvjárással, tiszta fogalmakkal és mindenki számára könnyen érthető kifejezésekkel." Az Építészfórum 10+1 sorozatában a hazai építészeti szféra legelismertebb és legizgalmasabb szereplőit kérdezzük ki. Ezen a héten Zombor Gáborral, a monoSTUDIO alapítójával és tervezőjével készítettünk interjút. 

Zombor Gábor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Középülettervezési Tanszékén diplomázott 2000-ben. Szakmai tapasztalatára Nagy Bálint építészirodájában, később Karácsony Tamás és Janesch Péter közösen vezetett alkotói műhelyében tett szert, mindhármukat mesterének tekinti. A műhelymunka mellett felvételt nyert a BME Doktori Iskolájába, és ezzel egyidőben hallgatója volt a Mesteriskola XVII. ciklusának. 2006-ban Magyar Állami Eötvös Ösztöndíjasként Londonba utazott, ahol rövid ideig a Tony Fretton Architects munkájában működött közre. Tony Fretton tervezői módszere az építész szakmai önazonosság-tudatának teljes magabiztosságának pillanatában mutatott minden addigi stratégiára alternatívát, mely teljes elbizonytalanodást jelentett alkotói elveiben. Hosszú távon felnyitotta a szemét – vagy legalábbis addigra nyitott szemmel megtanította látni – befogadóvá tette eltérő elvek, rendszerek, megoldások megértésére. Később ébredt rá, hogy ez a fajta szellemi nyitottság nagyon közel áll egyetemi mestere, Karácsony Tamás által képviselt pluralista építész szemlélethez, mely az építész felfogásában a párbeszédalapú, gyengéd építészet lehetőségét rejti.

Az önállósulás a rövid életű, spontán szerveződésű alkotókollektíva, az EgyPerEgy Építész Műtermében indult valós léptékű projektek reményében. A megkezdett út egyszemélyes műteremként monoSTUDIO név alatt folytatódott, majd rövidesen felrúgva az egyszemélyes alapszabályt Juhász Balázzsal kiegészülve közösen vezetett céggé vált, jelenleg öt aktív építésszel működik. Az oktatás és a praxis az építész számára szimbiotikus elemei a szakmagyakorlásnak. 1997-2010 között a BME-n asszisztensként, majd meghívott oktatóként, 2012-től a Debreceni Egyetemen adjunktusaként, később docenseként vett részt az építész-felsőoktatásban. Jelenleg ismét a BME Középülettervezési Tanszékén tanít. 2015-ben Elegendő építészet címmel írt értekezésével szerzett doktori fokozatot. Munkásságát 2015-ben Molnár Péter-díjjal ismerték el. Stúdiójuk a Ligeti-műteremvilla átalakításáért ICOMOS-díjban és a Budapest Építészeti Nívódíj dicséretében részesült 2020-ban, kiérdemelte a Média Építészeti Díja közönségdíját 2021-ben, valamint hivatalos jelöltje lett a Mies van der Rohe-díjnak 2022-ben. Számára az építészet közelítő, őrizni és teremteni kész párbeszédalapú folyamat, amely közös alkotó erővé rendezi a helyzetekben rejlő energiákat. A házba írt élet mindig fontosabb az önkifejezésnél: az épület így marad naturális, neutrális, normális használati tárgy.

Ha az építészetet három szóban kellene bemutatni, mi lenne az a három szó?

Két minőség köztessége.

Mi számodra a legkülönlegesebb, legfontosabb épület vagy hely?

Már vagy húsz éve folyamatosan költözik velem egy képeslap: Sénanque. Mindig egy könyvespolcról néz le rám, én meg fel rá. Biztos fontos nekem valamiért. Amire viszont a fontosságából emlékszem, az sokkal több, mint maga az apátság, és annak csontig hatoló, máig bennem rekedt élménye. A többlet az, amiért a ház valójában hely – sokkal több, mint épület. Így a házak is inkább mint különleges helyek élnek bennem. Legek viszont (leg)kevésbé. Nem működik ez a kitüntetettség. Vannak helyek: közeliek, fontosak, lényegesek – időre közelibbek, fontosabbak és lényegesebbek – de semelyik sem egyedüli, kizárólagos vagy kiválasztott. Sok ilyen képeslap van a fejemben. A tényleges, a sénanque-i talán csak arra hívja fel a figyelmemet, hogy vannak fontos helyek.

Hogyan vélekedsz a régi és az új viszonyáról?

Engem sem külön, sem együtt nem érdekel sem a régi, sem az új. Az átmenetük érdekel, ahogy az átmenetek általában. A folyamatos határátlépések: szentből a profánba és vissza, akaratlagosból az akaratlanba és vissza, tervezettből az esetlegesbe és vissza, vegetatívból a szomatikusba és vissza, múltból a jelenbe és vissza... Ikerjelenségek, dichotóm helyzetek, melyek a köztesség sajátos, féléber minőségéből nyernek energiát. Egyesítik mindazt, ami két jellegzetes kvalitás közötti átjáró különleges erőterében nyerhető. A köztesség pozíciója számomra építészként is sajátos félvilág, két minőség közötti láthatatlan erőtér, mely jelenlétével karakteresen meghatározza az általa különválókat. E tekintetben viszont a régi és az új rendkívül izgalmas páros. De csak akkor, ha önmagukban további köztességet határoznak meg: belső láncszemként értelmező részévé tudnak válni egy végtelen folyamatnak. Nemcsak úgy, ahogy a régi az új és a még régebbi köztessége, vagy az új a régié és a még újabbé, hanem ahogy a kronologikus rendtől teljesen függetlenül válnak egymást értelmező és folyamatosan újraértelmezett minőségekké.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb? 

A diplomamunkámra. Az volt az a tutaj, amellyel át tudtam kelni a valóság nevű túlsó partra. Szerethető, mint bármelyik másik, de egyiknek sincs ilyen sorsfordító jelentősége. Illetve de: a zebegényi Sipőcz-villának. Már javában ezen a valóság nevű túlparton bolyongva egyszer csak jött, és nagykorúvá tett: éretté, befogadóvá összetettebb, éles-valós feladatokra. Felkészített arra, hogyan tudunk folyamatvezérelt építészet pásztorai lenni úgy, hogy annak minden teremtő pillanata új, nemesebb minőség csírája lehessen, ahol nem a kitűzött cél elérése fontos, hanem mindig a következő, őszintén megélt pillanat. Azóta így haladunk: munkáról munkára tovább. Legkülönlegesebb pedig soha sincs – az összes az.

Mit jelent számodra a siker? Mitől érzed magad sikeresnek? 

A siker számomra harmónia: egyensúly, meghitt kötődés a világgal. Nyugvópont. Kegyelmi helyzet, amely adódik vagy adatik. Semmiképp sem szerzett haszna az életnek. Nem diadal, hanem áldott bensőségesség. Szakmai siker, ha közreműködésünkkel az építészet maga teljesedik: eszközei által sikerül megnyerni valaki bizalmát és hitét abban, hogy az építészet valódi, élő, beszélt világnyelv végtelen számú nyelvjárással, tiszta fogalmakkal és mindenki számára könnyen érthető kifejezésekkel.

 
Milyen aktualitás, kérdéskör vagy téma foglalkoztat jelenleg az építészetben? 

Elegendő építészet címmel, 2015-ben írt doktori értekezésemben összegeztem azokat a gondolatokat, melyek számomra előirányozzák az elkövetkező évek személyes indítékait, és általánosan motiválnak olyan irányba, ahol az építészet számomra mint alkalmazott művészet se nem több, se nem kevesebb, mint amit maga a folyamat szükségessé tesz: megteremti a helyzetekben rejlő minőségek összhangját, minden szereplő számára megélhető építészeti helyet teremt, és kellőképpen semleges ahhoz, hogy bármilyen további elemet integráljon. Azt gondolom, ez a fenntartható dizájn alapképlete, ennek gyakorlata foglalkoztat. 

Milyen terveid és céljaid vannak a jövőre nézve?

Mindig a múlt elemeiből pakolgattam ki a jövőt. Most sem szeretném másként: összekapcsolni, fedésbe hozni azokat a területeket, ahol eddig sikerrel és örömmel kóboroltam. Használható összefüggéseket teremtve tudatosan koncentrálni az apró töprengésekben, az építészoktatás több évtizedes diskurzusaiban, szakmai folyamatok alkotó dilemmáiban felhalmozott energiákat. Szeretném, ha az építészet általam járt képzetes és valóságos műhelyterei közelednének egymáshoz, és az építészet tisztábban beszélhető nyelvvé válna mindannyiunk számára: pontosabban kifejezve általa vágyainkat, és teljesebben megfogalmazva segítségével a hétköznapok összhangját. Amin jelenleg dolgozom, épül, foglalkoztat, az ennek az összefüggésnek a része. Önmagában nincs értelme vele foglalkozni. Ebben az évben várom két ház megépültét, a Középülettervezési Tanszék kollektív műhelymunkájának teljesedését, illetve bizonyos belső, személyes dilemmák tisztázását, de leginkább ezen három egymással való, felfejthető kapcsolatát, tanulságait. 

Mit üzennél a megbízóknak, kivitelezőknek vagy építészeknek?

Alapvetően azt, hogy szeressék egymást – és akkor szerethető ház lesz az eredmény. Nagy Bálint szavai jutnak az eszembe, számtalan kis szójárás, anekdota, amiket viszek magammal, amióta együtt dolgoztunk. Mindig viccesen jegyezte meg: ő a társadalmi munkamegosztás híve, a cipész pedig maradjon a kaptafánál... Hasonlóképpen én is azt hiszem, hogy az építés folyamatában a megbízó-kivitelező-építész egy jóféle, társadalmilag tisztán definiált leosztás, ahol mindenkinek megvan a határozott szerepköre. Átfedésekkel néha, hisz nem baj, ha egymás fejével képesek gondolkodni, de nagyságrendileg tiszta, hogy kinek mi a dolga. Ami pedig ennek a munkamegosztásnak fűtőanyagot biztosít, az a kölcsönös bizalom: egymásba, egymás munkájába, önnön szerepébe és a folyamatba vetett hit. Azaz, ha üzenhetnék: higgy, és vedd komolyan!

Egy könyv, film, zene, amit mindenkinek ajánlanál? 

Leginkább az az érdekes, mi a szerethető számomra (tetszés szerint többet is választva, cím nélkül) Hal Hartley, Jim Jarmusch, Stanley Kubrick, David Lynch, Peter Greenaway filmjeiben, John Coltrane, Charles Lloyd, Johann Sebastian és Carl Philipp Emanuel Bach, Tom Waits, Bill Evans, Neil Young, Nate Smith, Joshua Redman zenéiben, valamint Bartis Attila, Thomas Mann, Závada Pál, Szerb Antal, Milan Kundera írásaiban. Leginkább talán az, hogy sokkal fontosabbak számomra műveikben a belső összefüggések, a formálás tiszta, öntörvényű szépsége, a kivitelezés könnyedsége, az érzések pontos mintázata, mint a történetbe kódolt üzenet továbbítása, a mondanivaló, a koncepcionális alapvetések vagy a társadalmi ítéletek. Alkotásaik meseszerű álomképek, megfoghatatlan, kedélyes és végtelenül akkurátus illusztrációi az életnek. 

Külföldi építészek, építészirodák közül kivel dolgoznál szívesen? 

Pár éve dolgozott nálunk Lucia Budzáková, szlovák építész-gyakornok, ő hívta fel a figyelmemet a PLURAL stúdióra. Érdekes munkáik vannak. Azt gondolom, hogy sokkal izgalmasabb számunkra ez a közép-európai közeg, az ő mondanivalójuk, így akár a velük való közreműködés, mint a látványos megoldásokkal bíbelődő nemzetközi fősodor aktuális, ma még frontvonalas csillagai. Pont ezért tekintem rendkívüli kezdeményezésnek a Középülettervezési Tanszék kollégáinak P.A.C.E. gyűjteményét: korunk tettenérhető építészetének releváns formakincsét.

Kivel készítenél interjút a sorozat keretében?

Nagy Bálint, de sajnos vele már nem tudunk beszélni. Pedig jó volna. Sokat gondolok rá.

Szerk.: Sütöri Laura